Annyira felkavarta a piacot az emissziós botrány, hogy a Mazdánál már nem is számolnak a dízel eladásokkal. Az új 3-assal egy eléggé új korszak veszi kezdetét, a japán kompakt nagyon erős versenyző, ha nem a legerősebb.
Mindössze két generáció után ment a levesbe az Auris, s a tizenkettedik generációs Toyota Corolla immár ismét lehet ötajtós és kombi is. Dízel nincs, hibridből viszont kétféle is szerepel a palettán.
Hazánkba is megérkezett a Citroën C5 Aircross. Nem csak a komfort futómű, az egyedi, mégis kecses forma, valamint a remek helykínálat is alapáras hozzá.
Tavaly év végén már kipróbálhattuk a SEAT Tarracót, most ismét adódott vele egy környi lehetőség, a fontosabb azonban a most már ismert ára és felszereltsége.
Az utóbbi idők egyik legnagyobb meglepetése volt a friss 500X marketing kampánya. Az örökzöld Vissza a jövőbe tematikára húzták fel, de az 500X sokkal inkább a jelen harcosa, pláne vadonatúj turbómotorjával.
A Toyota a szabadidő-autók között is elfogadottá tette a hibrid hajtást. Eddig is zömében hibridként fogyott a RAV4, a jövőben még inkább úgy fog - nem véletlenül.
Mentőövet dobott a Kia azok számára, akik beleszerelmesedtek a Porsche Panamera formájába, de nem engedhetik meg maguknak a kupéformájú luxuslimuzint vagy annak kombi változatát. A ProCeed ugyanis hasonló formavilággal csábít, elérhető áron.
Nemcsak egy új modell érkezett hazánkba a DS 7 Crossback által, hanem a PSA prémiummárkája, a DS is, mely első szalonját a Nagykőrösi úton nyitotta meg.
Jó útra talált a Lexus nagyobbik kupéjával, az LC-vel, és most kicsit ahhoz igazít mindent. Mondanunk sem kell, hogy az RC-nek ez már úgy kellett, mint egy falat kenyér, a frissítés után végre jó ránézni, vezetni meg pláne.