A külföldi menetpróba után egy hazai villámteszten hajtottuk meg a Dacia SUV-ját. A részletek mellett azt is eláruljuk, hogy miként alakulnak a hazai árak.
Az új Lexus LS-t, pontosabban annak hibridjét, az LS 500h-t különleges helyszínen, Ománban vezethettük. A csúcshibrid mellett ikerturbós LS 500 is van - V6-osként, V8 már nincs.
Nem ráncfelvarrás, új modell, de azért ne gondoljunk túl sokra, csak pont annyira, amennyi kellett. A Duster remek ár/érték arányú autó, és mostantól egy rossz szavunk nem lehet rá.
A Ford új kisautója, a Fiesta igen jó és élvezhető lett. Azok, akik kedvelik ezt a méretet, de magasabb üléspozícióra vágynak, választhatják a frissítésen átesett EcoSportot.
A tavaly debütált F-Pace elképesztően dobta meg a Jaguar eladásait, idén pedig az E-Pace a legfőbb újdonság. Kompakt méretekkel, izmos motorokkal és 10 millió forint alatti vételárral.
A héten Stuttgartban tartotta a Mercedes a jövőre érkező új Sprinter innovációs napját, azaz annak bemutatását, hogy mi minden újdonságot hoz majd a szériamodell. Részleteivel és egy-két skiccel tehát már ismerhetjük.
A Transit Custom már első körben is egyike volt azon teherautóknak, amelyek közel tudták hozni a személyautós vezethetőséget. Most még felhasználóbarátabb lett, meg jobban is néz ki.
Fel kell vállalni, ez egy olyan dolog, amit mindenki tud, és a Merci büszkén ki is jelenti, hogy a Navarából készült az X-osztály, de sikerült teljesen más autót faragni belőle. Tényleg!
Ami a Kiánál a Stonic, az a Hyundai esetén a Kona. Legalábbis nagyjából. A Hyundai azonban csakis turbós és egyelőre kizárólag benzines motorral adja újdonságát.