Ma már a legtöbb 911-es motorját turbó lélegezteti, a GTS óriási móka hátsó és összkerékhajtással is. Rendesen keltik a feltűnést, de még így is kevesen irigyeltek a felcsúti aréna tövében.
Élethosszig tartó frissítést és teljes Európa térképet ígér a Navitel legkisebb készüléke. Az E500 mérhetetlenül egyszerű, kezelése sem ördöngösség és az ára is kedvező, de lehet jobb, mint egy okostelefon?
Nem csak a tudás számít, legalább annyira az előadásmód is, ezt bizonyítja az autópiac, illetve az ott leginkább növekvő kis crossover szegmens legújabb képviselője, a Kia Stonic is.
Idén nem csak a Qashqai, hanem a testvérmodell X-Trail is ráncfelvarrást kapott. A 2013-ban érkezett modell tavaly már frissült, idén még tovább javítottak rajta. Miért volt erre szükség? Ez is kiderül!
Az utcai sportgumik legújabb versenyzőjét próbáltuk, elég rendhagyó módon. A Michelin Pilot Sport 4 S abroncsa különleges megoldásaival biztosítja a mindvégig irányítható veretést.
Hogy a Fiesta sikeres és jó autó volt, azt mutatja, hogy formájához annak ellenére alig mertek hozzányúlni, hogy valójában teljesen új, minden szempontból jobb lett.