5 csillagos a Golf töréstesztje, de elvettek kettőt az up!-tól

Megérkeztek a legfrissebb Euro NCAP törészteszt-eredmények

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Volkswagen Golf mellett összetörték többek között a Ford Pumát is, sőt még az európai szereplést komolyan tervező Aiways U5-öt is.

Valószínűleg senkit nem lep meg, hogy a Volkswagen Golf nyolcadik generációja begyűjtötte az összes csillagot az Euro NCAP töréstesztjén, hiszen kapott egy ütőkártyát is a Car2X rendszer képében, amely a balesetmegelőzésben óriási segítség. Ugyanakkor maximális pontszámot nem kapott, levonás járt ugyanis az oldalütközésnél kinyíló ajtók miatt.
Hirdetés
A konszern minijárgányai is újra vizsgáztak, tehát összetörték a friss VW up!, a SEAT Mii és a Skoda Citigo modelleket is. Bár a törésbiztonságuk nem romlott, ha csak azt néznék még mindig öt csillagot osztanának nekik, azonban az alapfelszereltségből kivették az automatikus vészfékrendszert, ami azonnal két csillag veszteséggel járt. A Ford a szabadidő-autóvá „vedlett” Pumát vitte a töréstesztre, ahol az autó nagyon jól szerepelt. Mind az öt vizsgált területen közel járt vagy akár el is érte a maximális pontszámot, így az ő esetében sem meglepő az öt csillag. Sőt az Euro NCAP szerint kategóriájában a legbiztonságosabbak között tarthatjuk számon. Számunkra nem mond sokat az MG HS és az MG ZS név, hiszen jelenleg nem forgalmazzák nálunk a brit márka termékeit, ám ezeket is megvizsgálta az Euro NCAP, viszont az Audi Q7 és a Q8 már nálunk is sűrűn látott jármű. Mindkét hatalmas SUV öt csillagot vihetett haza, nagyon közel járva a maximális pontszámokhoz. A Nissan Juke szintén a jól szereplő modellek között említhető. Öt csillag és magas pontszámok bizonyítják a biztonságát, a gyalogosok védelme terén ráadásul mindenkit lepipált. Végül egy nagyon érdekes autó következik, méghozzá az Aiways U5. A kínai márka Európában is szeretné megvetni a lábát, ám az oldalütközésnél sok pontot veszítettek, illetve a vészfék nem megfelelő működése is pontlevonással járt. Így csak 3 csillagot kapott, ami jól mutatja, hogy a fiatal autógyártóknak nem olyan könnyű elérni az 5 csillagot. Ugyanakkor az Aiways illetékesei megígérték, hogy dolgoznak még az autó biztonságán és egy későbbi időpontban újra elküldik az Euro NCAP töréstesztjére.
Van persze olyan friss gyártó, amelyik tud remekelni a törésteszteken (is), ilyen a Tesla, hiszen a hó első felében közzétett törésteszt-csomag szerint a Model 3-mal azonos asszisztensrendszereket alkalmazó Model X is a kategóriája legjobbja, akkor egyébként tucatnyi autó vizsgázott, zömük szintén jól. Például a Porsche Taycan, a Skoda Octavia, a Renault Captur és a Ford Kuga új generációja, valamint a Subaru Forester, az Audi Q7 és az idén kombi hibriddel bővült palettájú Ford Mondeo is 5 csillagosra vizsgázott. Számot adott biztonsági jellemzőiről az új vészfékrendszerrel és övfeszítővel szerelt VW Sharan/SEAT Alhambra páros, melyek bár csak 4 csillagos eredményt értek el, leghátsó sorukban is kínált Isofix ülésrögzítőikkel máig különlegesek. Ahogyan az Opel Corsa vagy a Peugeot 208, utóbbi SUV verziója, a 2008 is biztonsági csomagjával tudta megszerezni az 5 csillagos eredményt, nélküle 4 csillagos, míg a Jeep Renegade VW konszern miniautóihoz hasonlóan 3 csillagot gyűjtött csak.
Az Euro NCAP legutóbbi töréstesztjeinek eredményei
Euro NCAP eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Balesetelkerülő rendszerek
Audi Q7 5 csillag 93% 87% 71% 73%
Audi Q8 5 csillag 92% 86% 71% 72%
Ford Puma 5 csillag 94% 84% 77% 74%
Ford Kuga 5 csillag 92% 86% 82% 73%
Ford Mondeo 5 csillag 96% 87% 70% 73%
Jeep Renegade 5 csillag 82% 84% 55% 58%
MG HS 5 csillag 92% 81% 64% 76%
MG ZS EV 5 csillag 90% 85% 64% 70%
Nissan Juke 5 csillag 94% 85% 81% 73%
Peugeot 2008 3 csillag 91% 84% 62% 68%
Peugeot 2008 - biztonsági csomaggal 5 csillag 91% 84% 73% 73%
Porsche Taycan 5 csillag 85% 83% 70% 73%
Renault Captur 5 csillag 96% 83% 75% 74%
SEAT Mii, Skoda Citigo, VW up! 3 csillag 81% 83% 46% 55%
SEAT Alhambra/Volkswagen Sharan 4 csillag 89% 78% 59% 62%
Subaru Forester 4 csillag 97% 91% 80% 78%
Tesla Model X 5 csillag 98% 81% 72% 94%
Volkswagen Golf 5 csillag 95% 89% 76% 78%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?