A piac legolcsóbb autóját próbáltuk! És nem volt rossz!

Fizetett hirdetés

Villámteszt: Dacia Logan Arctic SCe 75

Nincs ma olcsóbb autó, mint a Dacia Logan. Alapmotorjával 2 millió forint alatt kapható. A tesztautó persze a "csúcs" Arctic. Józan választás, és még nála olcsóbban sincs semmi egyéb a piacon.

Nem szenvedünk hiányt Dacia tesztautókból, talán kevesen hiszik, de a csapatból mind rajongunk értük, ugyanis ár/érték arányban és praktikusságban is hibátlanok. Viszont alapmotoros Logant utoljára az első generációból, 2004-ben sikerült megkaparintani. Akkor azért még másról szólt ez a modell, több kompromisszumot igényelt, mint a 2012 végén megjelent, a piacra 2013 elején érkezett második generáció. Utóbbinál eleinte az 1,2 literes, 75 lóerős négyhengeres volt a bázis, majd a faceliftnél kapta az SCe 75-nek hívott, de valójában csak 73 lóerős, 1,0 literes háromhengerest. Ezzel még nem járt nálunk, csakis a 0,9 literes turbóssal és az 1.5 dCi-vel. Most viszont a Dacia Schiller ideadta egy körre az általunk áhított tesztautót, az alapmotoros Logant, amire nem csak én voltam kíváncsi, egész csapatunk várta, így aztán hárman is megültük. Persze nem az 1,99 millió forintos teljesen alap verziót kaptuk, hanem a legtöbb vevő által választott alapmotoros "fullextrásat", az Arcticot, ami még mindig nem fényűző, sokkal inkább józan választás. Itt a manuális légkondicionáló mellett már a magasságszabályzós kormánykerék és vezetőülés, a fedélzeti számítógép és az elektromos tükörállítás is megvan, hátra is jár 12V-os csatlakozó, továbbá bővebb a rendelhető extrák köre. Ahogyan az a Renault/Dacia esetében megszokott, a jelentősebb faceliften túl is történtek változások a Logan életében. Ma például már hozzá is elérhető a légkondicionáló automata vezérlése (50 ezer forintért), de 150 ezerért bőr kárpitozás is kérhető. Előbbit tudom javasolni, utóbbit nem. Ugyanis az alap szövet ülésekkel sincs gond, legalábbis így alapból. Viszont egy bőr kárpittal már valószínűleg jobban hiányolnánk a tartást belőlük, de taxizáshoz például nyilván remek opció. Az utastér ma is kemény, de az első Loganokban látottnál azért már érezhetően jobb műanyagokból épül. Az egész hangulat nem bántó, még a "piac legolcsóbb autójában ülünk" alaptétel mantrázása nélkül sem. Az említett cím pedig ma már olyannyira igaz, hogy nem csupán a Logan 1,99 millió forintos bázisára, hanem az Arctic 2,59 millió forintosa, de még a 109 ezer forintos metálfényezésű, 30 ezer forintért pótkerékkel is felszerelt tesztautó 2,738 milliós ára is az a szint, amennyiért egyetlen másik gyártó sem kínál bármi egyebet. Viszont ez az alapmotoros Logan nem csak az ára miatt szerethető, minden porcikája korrekt, ha egyszerű is. Nyilván vannak benne olyan dolgok, amiket el kell fogadni. Ilyen például a magasra szerelt utasülés, ugyanakkor az bámulatos, hogy egy 4,36 méteres, alapvetően kisautó alapú szedánban ekkora lábtér lehet. Na persze van miből nagy legyen, a Logan tengelytávja 4,6 centivel nagyobb, mint a karosszéria egészét nézve 28,9 centivel rövidebb, ám magasabb árú Sanderóé. A 180 centi magas sofőr mögé úgy fér a hasonló termetű utas, hogy még egy fél arasznyi hely marad a térdei és az első támla mögött, s ez bizony óriási szó. Tudom, olvasóink számára bizonyára érdekesebb a vezetési élmény, mint a helykínálat kérdése, s azt kell mondjam, ők sem csalódnak. Miként az összes Dacia, a Logan is kellemes meglepetés. Az 1,0 literes háromhengeres motor egészen egyenletes alapjáratú, persze van hozzá stop-start is, hogy lehetőleg ne is ketyegjen, amikor nem feltétlenül szükséges. A 6300-as fordulatnál érkező 73 lóerős teljesítmény és a 3500-nál érkező 95 Nm nyomaték jól mutatja: érdemes, kell is forgatni ahhoz, hogy menjen. Viszont az egész rendszer nem kelletlen, váltáskor nem esik be a fordulatszám, a forgalom ritmusa még autópályán, három felnőttel is tartható. Ha kell, a Logan megfutja a 130-at is, ott már 4200/perc körüli a fordulatszám. Erőtartalék még van, gyorsításra is lehet bírni, de persze ekkor már jelentős a motor- és szélzaj, no meg az étvágy is. Sokkal jobban járunk, ha 110-120 km/óra közötti tempót tartunk az autópályán is, ott stabilabb a futás, picivel hosszabb lesz a menetidő, de több pénz marad kenyérre, fagyira, meg talán kevésbé is fáradunk el. Az 5 fokozatú váltó hibátlan, jól kapcsolható, de persze viszonylag rövidre áttételezett, az elektronikus kormányszervó alapáras, de a volán így is kissé nehéz. De igazából így illik a Loganhoz, az átlag feletti motorzaj és az érezhető kormányzás ad némi "autót vezetünk" érzést, miközben a komfort a Daciától megszokottan remek, s a 185/65 R15-ös (ezen az autón gyárilag Continental ContiEcoContact5) abroncsok jobban is illenek hozzá, mint a legutóbb próbált Sandero Stepway 205-ösei. A hibátlan komfort mellett a természetesen meglévő kanyarodási oldaldőlés a vártnál kisebb, a stabilitás nagyobb, s azon is meglepődtünk, hogy a mindössze 970 kilogrammos saját tömeg miatt az 1,0 literes alapgép érzésre hasonló dinamikát ad, mint egy átlag kompaktnak egy 1,6-os szívó benzines. Érzésre, a katalógusérték szerinti 15,1 másodperces százas sprint ugyanis nem túl combos. Viszont amíg nem járunk gyorsulási versenyekre, s van elég eszünk ahhoz, hogy egy autópályára is tempóból gyorsuljunk fel, addig ajánlható ez az alapverzió is. A Logan mára nem csupán vállalható, teljesen helytálló alapautó lett. 3 év/100 ezer kilométer garanciája jelképes 60 ezer forintért nyújtható 5 évre, az extrák szintén olcsók. Például tolatókamera és navigációs érintőképernyős hifi egyaránt 75 ezer forintért kérhető, a kormánykerék és a váltógomb bőrborítása 30, a tempomat 50 ezer forintos tétel. Visszagurulásgátlós ESP és 4 légzsák minden Loganhoz jár, elektromos ablak, Bluetooth- és USB-kapcsolatos, kormányoszlopról vezérelhető audiorendszer már a második, Access felszereltségtől. Tudom, hogy motorból sokan elvből az alap feletti, már turbós verziót választják a Logan/Sandero esetében is, viszont az autópályás részt is tartalmazó próbakör után azt kell mondjam: vásárlás előtt mindenképp érdemes adni egy esélyt az alap Logannak is; nem csak Daciában gondolkozva is! A Dacia Schillernél épp elérhető ez a tesztautó, ami kiválóan megmutatja: keveset autózóknak nem kell több, ráadásul ha nem tiporjuk, 6-7 literes fogyasztással meglesz, tiporva persze inkább a 8 litert közelíti, de ugyanez a turbósra is igaz.
Árak
Tesztmodell alapára
2 599 000 Ft (2019.04.10.)
Tesztautó ára
2 738 000 Ft (2019.04.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Teljesítmény:
54 kW (73 LE) 6300 1/min-nél
Nyomaték:
95 Nm 3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
15,1 s
Végsebesség:
158 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4358 mm
Szélesség:
1733 mm
Magasság:
1517 mm
Saját tömeg:
973 kg
Össztömeg:
1505 kg
Tengelytáv:
2635 mm
Karosszéria-kivitel:
sedan
Csomagtér:
510 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
95 Nm 3500 1/min-nél
Teljesítmény:
54 kW (73 LE) 6300 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
158 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
15,1 s
CO2-kibocsátás:
158 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,1 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.04.10. at 13:19
    Permalink

    Összességében nem tartom rossz autóknak a Daciákat, ezért a pénzért korrekt ajánlat.
    De. Nem rég ültem egy ilyen ezres szívóban, 3 felnőtt, csomagok és egész egyszerűen erőlködve megy fel egy dombra is. Gyorsulni nem gyorsul, épphogy lehet tartani vele a forgalom ritmusát. Ha még klímát is kapcsoltunk volna… Bele sem merek gondolni.
    Szóval nem drága, meg minden, de ha évekre veszek autót, inkább kicsit többért veszek egy pár éves használtat, amit később is el tudok adni. Nem kellene ennyiért sem. Maximum elmondhatnám, hogy új autót vettem, de már a vásárlás napján nem tudnám, mire adtam ki 2 milliónál kicsit több pénzt.

    • 2019.04.11. at 21:51
      Permalink

      HAli!!
      1.0 szívó motor pörgetni kell, mese nincs, de lelkesen pörög föl, nem kelletlen.
      3500/min a max nyomaték(95Nm), és 6300 nál a 73 Le…….
      Városban az 50-et szépen viszi 5.-ben
      A 0.9 Tce ellenben már 2250-nél leadja a 140Nm, és 5000-nél a 90 Le-rőt, nem kell agyon pörgetned, és emelkedőn klímával sem vérzik el.
      UI: Jobb láb a gázon, bal láb a jobblábon…….:-)

    • 2019.04.10. at 19:51
      Permalink

      Pedig azzal igenis jól megy. Nem ti vagytok a celkozonseg, nektek való mások használt kocsija. Az vesz újat aki megbizhatóságra garanciára gondtalan évekre vágyik és hosszú távra gondolkodik és megfelelő neki ennek a kocsinak a tudása. Aztán van aki nem racionális alapon dönt és cserelgeti a használt kocsikat. Utóbbi többe kerül ez tény. 10 év alatt az költ kevesebbet aki újat vesz azonos befektetéssel. Ettől pedig NINCS JOBB ÉRTÉKTARTÓ A PIACON. A használt Daciak ára az egekben van. Tény nem vitatéma. Ezt úgy mondom, hogy én új autót arulok a feleségemnek újat vettem én meg évente valtogatom a beszamitott használt kocsikat. Az új autó a legjobb autó ha 2 ha 3 ha 5 ha 10 millió is az árszint.

      • 2019.04.10. at 20:40
        Permalink

        “Nem ti vagytok a celkozonseg, nektek való mások használt kocsija…”

        Tehát aki nem új Dácsiát vesz, az csakis mások használt kocsiját veheti…….

        • 2019.04.11. at 20:16
          Permalink

          Az itt hozzászólók mindegyike azt mondja, inkább egy használt mint egy új Dacia. A Dacia célközönsége az, aki ezért az összegért egy kompromisszumosabb, de új autót választ, mint egy pl használt Renault-ot (csak, hogy nem keverjek bele más márkát, mert még azért is megszólnak). A használtautó kereskedők célcsoportja az, aki inkább egy pár éves drágább autót vásárol, mint egy olcsóbb, kisebb presztizsű újat, így értettem. Ha Te máshogy értelmezted, sajnálom. Amikor pl egy 6mFt-os új Renault teszt megy, akkor ugyanezek a felhasználónevű kommentelők azt írják, soha nem adnának egy új R-ért 6m-t, annyiért inkább vennének egy 3 éves Audit, vagyis tök mindegy, milyen új autót tesztelnek, mindig lesz, aki szerint az hülyeség. Valóban, hülyeség 25m-ért új bömöst venni, amikor annyiért egy 3 éves Bentley is kapható. Ezzel a gondolkodásmóddal az a baj, hogy ha nem vesznek újat, akkor sosem lesz használt autód.

          • 2019.04.11. at 22:16
            Permalink

            Ár / érték arányban nagyon jók, de ezt leírtam már a Lodgynál is, nem “másik használt”ra hanem csakis új autóra gondoltam, aki az alapot veszi ebből 2M-ért, ott nincs matek, annál egyértelmű nincs jobb ajánlat.
            De ha lenne 3M ft-om*, én biztos kicsit továbbgondolnám és mást vennék. Nyilván itt most nem egy +többM-os ugrásra gondolok, de ahol van 3M (akár hitel – akár kp.-ra) akkor ott csak lesz még párszázezer huf.
            Nem kell ezt túlgondolni, nem a Dacia név a baj, nekem nem jön be ez a 15éves alap Renault belső, tehát ha Renault Logan lenne a neve, akkor se tetszene…

            *+én csakis turbóssal venném, ha jól tudom az meg nincs is más (alacsonyabb) felszereltséggel… ez a szívó ezres felejtő, egy üresen 1tonnás autóba 73lóerő nagyon kevés, volt a családban ezres Yaris, 835 kilóhoz volt 68 lóerő, (de legalább 4hengerből jött) egymagad se nagyon akartál kimenni vele a városból, nemhogy be a család és telepakoljuk az 500literes csomagtartót.

      • 2019.04.10. at 21:15
        Permalink

        Én használtat vettem, gondtalan éveket kaptam, hosszú távra gondolkodtam és most is gondolkodom. És semmiért sem cserélném el új Daciára. Új Dacia (vagy bármelyik másik új autó) kerül valamennyibe, majd kihozod a szalonból és még mielőtt 2 métert megtettél volna vele, az ára 30%-át buktad. Ez nem vitatéma.:-)
        Az új autó max azért lenne jobb, mert mivel én használom kezdettől, tudom az előéletét, tudom, hogy vigyázok rá, senki előttem nem ült benne, stb stb. Vannak előnyei. De másik oldalról is. És én nem az évente váltogatós, dízel szétrohadt ócskaságokra gondolok.

        • 2019.04.11. at 09:10
          Permalink

          Az értékvesztés csak akkor realizálódik számottevően, ha vagy olyan hülye, hogy két méter után eladod az új autót 😉

          Ha legalább 6 évre tervezel és megint van felesleges 4 milliód arra, hogy új autót vegyél (az értékvesztési görbe alapján átlagban ~6 évesen éri meg cserélni autót, illetve ugye ezeket az autókat éri meg megvenni a második tulajnak), akkor így tudsz ilyen időintervallumonként új autóba ülni.

          A leggazdaságosabb – ideális esetben persze – az, ha 6 évesen megveszed a jó állapotú használt autót (természetesen nagyon nem mindegy mit), 10 évesen legkésőbb kiszállsz belőle. Az értékvesztés mértéke így is jelentős lesz a vételárhoz képest (akár 40% is lehet), viszont a kezdeti érték miatt ez jelentősen kisebb összeg, mint egy új autónál. És ha szerencséd van, közben túl sokat nem is kell a szerelőnél hagynod az alap kopó-fogyók cseréjén kívül.

          Illetve azt mindig el szokták felejteni a használt autót preferálók, hogy ha senki se venne új autót, ők sem tudnának mit megvenni 4-5-6 évesen.

          • 2019.04.11. at 10:59
            Permalink

            Én nem az ellen vagyok, hogy valaki új autót vegyen, csak azt akartam mondani, hogy az sem hátránymentes. Én mindig azt mondom, hogy a legérdemesebb egy max 3-4 éves használtautót venni (persze azért ott sem mindegy milyet), ha van rá pénze valakinek, mert ott még tarthat a garancia, be lett járatva és még nagyon sokáig szolgálhat. És ami még fontosabb, sokkal olcsóbban, mint egy új autó esetében.

        • 2019.04.11. at 20:26
          Permalink

          Élő példa, Dusteres ügyfelem megvette 3,5 éve 4,1m-ért, most 40ekm-el eladta 3,625-ért. közben semmit nem költött rá. Sehogy nem jön ki a 30%. Másik példa. Logan 5 éve vette 2,9m, most 108ekm eléggé elhasználva 1,65m, itt sem jön ki. Van olyan, pl középkategóriás vagy felsőkategóriás limuzin, ahol 1 év alatt 30% az értékvesztés, de nem a diszkont árú termékeknél. Valóban nem vitatéma, hanem tévedés. Pláne értékvesztés eladáskor van, de az nem 2m hanem 200ekm. “És én nem az évente váltogatós, dízel szétrohadt ócskaságokra gondolok.” Én sem arra, nem is olyat veszek, csakis francia dízelt.

          • 2019.04.12. at 00:14
            Permalink

            Igen, annyira alacsonyak a Dacia árai, hogy abból már sokkal olcsóbban nem lehet pár éves autót megvenni, ezért arányosabb az értékvesztés. Végülis érthető. Ettől még 3,5-ért én személy szerint nem 3-4 éves Dustert. De nem vagyunk egyformák. Én francia dízelt sem vennék. Sőt én dízelt sem vennék. De ahogy mondtam, nem vagyunk egyformák.😉

      • 2019.04.11. at 08:54
        Permalink

        Egy, a Renault Egernél értékesítő véleményét olvashattuk.

        Remélem az egész cégcsoport álláspontját képviseled azzal, hogy aki nem vesz fapad Daciát, az csak használt, mások által levetett kotladékkal közlekedhet.

        Ha valaki elmegy hozzátok új autóra alkudni, még mindig megálltok az ajándék gumiszőnyegnél, vagy már céges illatosítót is adtok a kedves vásárlóknak?

        • 2019.04.11. at 11:54
          Permalink

          Ezt írtam a másik Dacsiás cikknél is, ezek beugró autók—>OK, ár/érték arány rendben.
          De……… ne állítsuk már be hogy a világ legjobb autója, és mindenki aki nem ezt veszi az totál hülye / vagy akkor biztos inkább 10+éves német exprémiumot vesz… totál nevetséges.

          • 2019.04.11. at 14:56
            Permalink

            Megértem hogy védi az üzletét, csak nagyon rosszul teszi. Én biztos, hogy ezek után semmit sem vennék a Renault Egertől, ha amúgy az ott dolgozó értékesítő ezt gondolja rólam, mint reménybeli vásárlójáról. Ahogy a ShickRtől se, semmit.

            De ha már szóba került a Renault.. tudod mi volt best buy úgy másfél éve? Ehhez a fapad Daciahoz képest pont egy millióval volt drágább a Fluence a kifutó szériával, Limited felszereltségben, 114LE-s szívóval fehér/vajszínben 3,7 milliós induló áron, ha sokáig rágod az értékesítő fülét, ennyiért forgalomba is helyezték volna.
            Amíg lehetett még gyártásból is kérni, addig kicsit extrázva 4 millióért volt egy kellően nagy, élhető autód (belül is nagy, kényelmes, nagy csomagtartóval), amivel azért meg is lehetett jelenni – no nem mintha egy új Dacia kormánya mögül bármi szégyenkezni való lenne. Csak hát az a bazinagy p*nci a homlokfelületen, azt tudnám feledni.. 🙂
            Abban nem látszódott a csomagtér zárómechanika, autószerű (válság)autó volt, nem is értem, miért nem azt gyártották tovább Dacia-logóval.

        • 2019.04.11. at 16:41
          Permalink

          Mindenki azt von le kovetkeztetesnek amit akar. Igen Egerben árulok új autót de itt magánemberként a nevem vallalasaval fejtem ki a véleményem. Rajtam kívül más még nem adta a nevet az okoskodashoz. Annak irom aki itt az adathalmazban azt írta nem venne itt autót. Mi ujat mondtal sehol sem veszel hiszen pont amellett ervelsz hogy hasznalt és nem új Dacia. Amúgy én is masok levetett autóját hordom de a feleségemnek újat vettem mikor eljutottam arra a szintre. A kereskedoknel többnyire betegség az állandó autocsere kényszer én is abban szenvedek. A nyomozó kollégának további jó kutakodast a neten.

        • 2019.04.11. at 20:29
          Permalink

          Nem, nem adunk illatosítót, az csak használt autóba szoktak tenni a szagok miatt. Kulcstartót adunk.
          “Remélem az egész cégcsoport álláspontját képviseled azzal, hogy aki nem vesz fapad Daciát, az csak használt, mások által levetett kotladékkal közlekedhet.”
          Ezt te írtad, én ilyet nem írtam. De ezt már korábban kifejtettem.

          • 2019.04.12. at 07:01
            Permalink

            Gábor, olvasd már vissza magad kérlek.

            “bolcsogab
            2019.04.10. at 19:51
            Permalink
            “Nem ti vagytok a celkozonseg, nektek való mások használt kocsija.”

            Ha nem úgy kezded, ahogy, engem nem érdekelt volna kivagy/mivagy, ahogy most sem érdekel, 10mp volt rákeresni, melyik szalonban dolgozol.

            A szagokat meg nem elfedni kell, hanem meg kell(energiát) szüntetni, az szamomra igényesebb megoldás lenne. Sikeres üzletet kívánok a továbbiakban is! (Nem, nem vagyok nepper)

  • 2019.04.10. at 13:39
    Permalink

    Izlés dolga, valóban lehet használtan venni nagyobbat és szebbet, több százezer kilométerrel, kockáztatva azt, hogy ki tudja mit műveltek a gépjárművel elötte, meg hogyan vernek át. De úgy gondolom mindenki addig nyújtózkodjon amig a paplan ér.Úgy gondolom akinek nincs sok pénze,az inkább vegyen 0 kilométeres autót öt év garanciával, sokkal megbízhatóbb háttérrel amit 15 évig is nyúzhat, mint egy bizonytalan hátterű, de csajozós autót.

    • 2019.04.10. at 15:48
      Permalink

      Azért 2,74 millióért lehet ám kapni nem több százezret futott, nem 10+ éves bontószökevény használtat is…
      Ennyiért már kapni második generációs 4-5 éves KIA Ceed-et is, ami egészen más kávéház…

      Akinek nincs sok pénze, az pont hogy nem tud mit kezdeni az új autó adta garanciával, mert nem fog egy-egy olajcserére 40-50 ezreket kiadni, csak hogy megmaradjon a gari.

      • 2019.04.10. at 17:01
        Permalink

        Számból vetted ki a szót.
        Azért ennyi pénzért már nem bontószökevényeket lehet venni több százezer km-el. Saját tapasztalat. Csak tudni kell észszerűen vásárolni. Nem agyonütött prémium dízelt kell venni félig szétrohadva.

          • 2019.04.11. at 10:54
            Permalink

            Milyen igaz… Kiadnak pont akkora összeget, amennyiük van, épp, hogy meg tudják venni a kiszemelt pénztemetőt, aztán meg sírnak, mikor jönnek a több százezres költségek. És itt nem is olyanról beszélek, hogy elromlik valami (arról már ne is beszéljünk), hanem egyáltalán azok a költségek, amik egy autóval járnak. Ezekre pl gumikat venni kész vagyon (bár az én 225/45/r17-es gumiaim sem olcsók).

          • 2019.04.11. at 13:49
            Permalink

            Ilyenkor jön az hogy megveszik a noname gumit, ami amúgy egyre fiatalabb / nagyobb értékű autóknál is megfigyelhető, röhej mikor a 10milliós autónál nincs pénz legalább egy ismert középkategóriás márkával felgumizni az autót.

            Nem véletlen a használtautóknál is az egyik legegyszerűbb-legárulkodóbb dolog, hogy milyen gumi van rajta. Ha ilyen noname fos akkor ugyanolyan “lelkiismerettel” végezhettek el pl. egy kötelező szervizt is….

    • 2019.04.11. at 21:06
      Permalink

      Ott a 0,9tce motor, dinamikus, keveset fogyaszt és rendkívül megbízható. 6,5 év alatt nem találkoztunk semmiféle, de tényleg semmiféle hibával. Az 1,6-os motor utolsó gyártási hónapja június-július, ebbe a kis kocsiba értelmetlen lett volna. Volt anno a régi R 1,6 motor a Loganokba, az tartós volt, de az emissziós előírások megölték. Na meg azért egy olyan modellbe, ami nem a versengős, dinamikus, autópálya faló, hanem az egyszerű közlekedési eszközt kereső embereknek készült, így egy erős nagy motor fölösleges bele. Eleve egy kis, mai értelemben véve biztonságtechnikailag minimum szintű autóval nem is kell nagyon száguldozni. Ezek az autók a mai kor swiftjei.

      • 2019.04.11. at 21:29
        Permalink

        Csak aztán van, aki a régi G Astra után szeretne egy újat. Hiszen anno azt is milliókért vette. Eltelt 15 év, de egy új Astra bizony 5 milla minimum, tele olyan kütyüvel, amire Józsi bácsinak nincs szüksége. Tedd a szívedre a kezed és mond meg, a lyukasra kopott talpú cipődet hányszor talpaltattad meg? Miért vettél újat? Turiban olcsó egy még használható cipő. Tudom, hogy a szorzó 2000szeres, de az arányok hasonlók, de inkább nagyobbak. Sokáig ment a használt gumi is, mert sokkal olcsóbb, mint az új, de azt már csak a használt A8 vevők vesznek, mindenki új gumit vesz (autóra és nem kotonra gondolok:-)). Persze sok N és P rendszámú tizenéves prémium vason látok nyáron szarrá kopott téli gumit. Kinek mire van igénye, kinek mire van pénze, ki mit akar mutatni a külvilág felé. Amúgy meg mindenki olyan autót vesz, amilyet akar és tud, kommentelőktől függetlenül -engem is bele értve. Ezért gyártanak a márkák 2m-200mFt-ig ársávban, aztán ezekből lesz 0-xm-ig használt, így mindenki a világon megtalálja a neki valót.
        Még egy megjegyzés. Jó lenne tudni, a cikkírók kinek írják ezeket a cikkeket. Úgy hiszem, azoknak, akiket ezek az autók érdekelnek. A TC csinálja jól, hogy nincs kommentelésre lehetőség, akit érdekel, elolvassa, akit nem, az meg nem, ha mégis, kit érdekel a véleménye? Van egy 10-15 fős csoport, aki lefikáz minden megfizethető autót, lehülyézi azt a sok-sok embert, aki számára ez vagy az egy nagyon jó választás. Miért olvassák ezeket a cikkeket, ha nem értenek vele egyet? Én el se olvasok semmilyen cabriós vagy Ferrari összehasonlítós cikket, mert nem érdekel, nem is irkálok mindenfélét oda, mások miért teszik, milyen építő szándékkal? Mikor mindenfélét irkáltok – akinek nem inge, ne vegye magára – tegyétek fel magatoknak a kérdést: ki kíváncsi rá, mert aki épp egy új Logan (de mondhaték Kia Ceed stb) után érdeklődőt, biztosan nem, mert semmi hasznosat, semmi építőt nem tudtok hozzátenni, csak azt elmondani, hogy nektek nem kéne. Ha nem kell, miért vagy itt, miért olvasod?

        • 2019.04.12. at 08:06
          Permalink

          “Ha nem kell, miért vagy itt, miért olvasod?”

          Mert meg van adva a lehetőség rá. Mert szólásszabadság van. Zavar, hogy valaki mást gondol?
          Akit nem érdekelnek a kommentek, az továbbpörget.
          Nem olyan bonyolult ez.
          Mennyivel jobb egy Dacia-Renault kereskedő nem is annyira burkolt agitpropja a kommentszekcióban?
          Más legalább az őszinte véleménye leírására használja ezt nem azért, mert ezzel keresi a kenyerét.

        • 2019.04.12. at 08:30
          Permalink

          Nem szóltam le itt semmit, csak azt írtam le, higy mit tapasztaltam az adott autóval. Vélemény volt. Meg leírtam, hogy milliókért nem kellene Dacia. Aki csak arra vesz autót, hogy időnként eljusson A-ból B-be és arra van igénye, hogy egy új autóban tegye, persze érzelemmentesen, élménymentesen, annak jó választás lehet egy Dacia, mert a piac legolcsóbbja és nem esik szét, sőt. De nem vagyunk egyformák. Ezt jobb, ha elfogadod. Nem fogsz tudni mindenekit rábeszélni egy Daciara. Engem sem. A Dacia egy szint. Új, ez tény. De 3 és fél millió környékén, már kapok sokkal igényesebb autót is (és nem, nem dízel prémium sz@rról beszélek). Amire ha ránézek, akkor látom, mire adtam ki ennyi pénzt. Kapok vezetési élményt, gondtalanságot, elégedettséget. Csak tudni kell vásárolni, ésszel kell csinálni. Mert ha nem, persze, hogy bele fogsz futni egy pénztemetőbe.

  • 2019.04.11. at 21:38
    Permalink

    HAli!!
    Most adtam el a Sandero Stepwayt 2.4 milláért , 3.5 évesen ujonnan került 3millába.
    Nem volt nagy értékvesztése.
    Lett helyette egy Logan MCV Stepway 🙂
    A 0,9 Tce motor egy nagyon jól eltalált motor (nem úgy mint a 1.2 Tce) nagyon szerethető, városban (megyeszékhely) télen 7-7.2L a fogyasztása, közúton betartva a szabályokat 5-5.2.
    A céges Macivé az 1.0 motorjával hasonló fogyasztásokat produkál, csak hangosabban, és kicsit lustább dinamizmussal. (megrakva még nem próbáltuk)
    Használt autóm egyszer volt, nagyon befürödtem vele, megfogadtam, hogy csak újat.
    A Thalicsot (1.5Dci) most a lányom hajtja 17 évesen 160K km-el csak a fogyó-kopó alkatrészekre kellett költeni, a 2 Daciaára értelemszerüen semmit, nekem nagyon megfelelő közlekedőedények.
    Üdv Nagya

    • 2019.04.12. at 12:39
      Permalink

      Helló!
      Az a helyzet, hogy pont az elmúlt 3 évben mentek fel mocskosul a Dacia árak.
      Mármint ha egy élhetően felszerelt modellt választ az ember.
      Én is kalkuláltattam tavaly januárban egy benzines Sandero Steepway-t és 3,87 millió+névre írás lett volna…
      Ez helyett vettem egy 1.6 Vitara GL+ (4,2 millió volt névre írva), aminek ha bárki megnézi mennyi most egy használt 1 éves (újszerű, 10e km) példány ára … hát finoman fogalmazva nem beszélhetünk értékvesztésről.

      • 2019.04.12. at 13:34
        Permalink

        Pontosan erről írtam fentebb, ha van X millió új autóra, akkor ott lesz még párszázezer, hogy kicsit továbbgondolja az ember…

        És amúgy igen, nemcsak a Dácsianak jó az értéktartása.

    • 2019.04.13. at 14:47
      Permalink

      Dehogy nem lenne jobb. Én 2016-ban vettem 2,5 millióért a 1.8 benzines 140 lovast, most majdnem ugyanennyiért el is tudnám adni, 94 000 km van benne. A benzinesek ára még mindig magas, a dízeleké lement, mert azokat nem veszik annyira, pedig a 2,2-es is nagyon jó motor.
      De, hogy én Daciát vegyek a Honda helyett…:-)

Vélemény, hozzászólás?