Alsópolcos prémiumautó? Teszten a frissített MG HS!

Mi változott az új arc mögött? Kipróbáltuk az MG nagyobbik SUV modelljét a ráncfelvarrás után

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha megnézzük az árát és az előnyeit, akkor aligha akad konkurense az MG HS szabadidő-autónak a jelenlegi újautó-piacon. A frissítéssel ráadásul a forma is emészthetőbb lett, így pedig még döbbenetesebb a HS kedvező árcédulája. Mutatjuk a részleteket!

Mi változott?
A frissített HS orrára pillantva akár új generációnak is hihetnénk, de nem az. Csak épp az autó elejének minden egyes elemét átszabták a dizájnerek, illetve hátul is megváltoztak a lámpák és a lökhárítók. Modernebb, egy hajszálnyival merészebb és egyedibb külsőt kapott az MG nagyobbik szabadidő-autója, ám ezzel nagyjából véget is ér az újdonságok "hosszú" sora, legalábbis felhasználói oldalról. Ha úgy tetszik, akár azt is lehet mondani, hogy az autó külleme végre felzárkózott a belső értékeinek színvonalához.
Miért olyan nagy szám ez az autó?
Az MG HS legnagyobb ütőkártyája az ára. Tisztában vagyok vele, hogy ez az információ általában a tesztek végén szokott jönni, de ennek az autónak minden egyes részletét a vételár tudatában érdemes értelmezni. Ez a 4,6 méter feletti SUV ugyanis már akár 10,5 millió forintért hazavihető, ráadásul ilyenkor sem kell szégyenkezni a felszereltségén, sőt. 11,4 millióért azonban már valóban komoly, az árkategóriájában egyenesen ismeretlen tételekből álló extralistát sorakoztat fel a képeken is látható Luxury változat, amelynek a külső és belső színvilágát is a legdrágábbra cserélték a tesztautó összeválogatáskor, és

még így sem sikerült átlépnie a 11,75 millió forintot.

Észérvek mentén vitathatatlan, hogy nincs még egy ilyen ajánlat a piacon, hiszen ebben az árkategóriában minden rivális modell vagy jóval kisebb, vagy egyenesen fapadosnak hat ennyiért a HS mellett. Összevetésképp az Opel Grandland 15 centivel rövidebb, 32 lóerővel és egy hengerrel kevesebbet ad, rengeteg extrát egyáltalán nem is lehet bele kérni, amit az MG HS megad, és ha semmi olyat nem konfigurálunk bele, ami az MG-ből hiányzik, még akkor is 15 millió forint feletti végösszegre számíthatunk. Nem is érdemes összevetni a szintén kisebb új Tiguannal árak terén, hiszen az 14,36 millióról indul, a Skoda Karoq pedig jóval rövidebb és csak az 1,0 literes háromhengeressel tudja tartani az árversenyt. Ugyanígy a Corolla Cross is rövidebb, abból a legalapabb változat is 12,5 millió, a hasonlóan extrázott modellek pedig bőven 15 millió forint felett mozognak, igaz, a Toyota vetélytárs legalább minden esetben hibrid, így indokolható a felára.
Miben tud többet, annak ellenére, hogy olcsóbb?
Ha letudtuk az árakat és a konkurenciát, akkor térjünk rá arra a részre, ahol az árától függetlenül is veri a kategóriatársait a HS, ez pedig nem más, mint a beltér. És itt most nem a nagy és hangsúlyos képernyőkre, illetve a hangulatvilágításra és egyéb kötelező látványelemekre gondolok, hanem a manapság gyakran feledésbe merülő anyagminőségre. Az MG HS utastere mindenhol puha műanyagokkal és bőrrel burkolt, élmény hozzáérni szinte mindenütt, főleg a fent említett konkurensek kopogós, fröccsöntött műanyagjai és helyenként kérdéses ergonómiai megoldásai után. Ezzel szemben az MG HS fedélzetén minden a logikus és megszokott helyre került, átlátható és könnyen kiismerhető az összes kezelőszerv, kiváló fogású a bőrkormány, illetve hosszú távokon is jól tartanak a bőrözött sportülések. Ha a minőségi anyagokba burkolt beltér téged nem fog meg, és nem is zavarnak más modellekben az olcsó műanyagok, a szövetülések, illetve a szokatlan helyre rejtett funkciók, hanem inkább azt nézed, hogy tech-téren mit tud egy új modell, akkor sem okoz majd csalódást a HS. Itt már jobban látszik, hogy ez egy olcsóbb autó, ám még így is rengeteg olyan funkciót kínál, amit csak jóval magasabb árkategóriában találnál meg. A hatalmas, digitális műszeregység grafikái és információáradata is magasra teszik a mércét, az infotainment rendszeren pedig navigációt, telefontükrözést, 360 fokos kamerát és 3D külső nézetet is találni. Mindemellé átlagon felüli, bár valódi mélyláda nélküli hangrendszert is ad, a vezetéstámogató rendszerei között pedig egy korrekt távolságtartó tempomat és holttérfigyelő is akad, valamint arról is gondoskodik az autó, hogy a sávodban maradj. A külső méreteinek megfelelő a helykínálat a HS-ben, így ezen a téren sem lehet rá panasz. Hatalmas a hátsó lábtér és fejtér is, az első sorban pedig egyenesen óriási a térérzet. Az üléspozíció számomra egy kissé túl magas volt, ám aki szereti a crossovereket és SUV modelleket, annak jó eséllyel éppen erre lesz igénye. Az óriási tetőablak is növeli a teret, illetve a feláras, világos bőrkárpitozás miatt is tágasabbnak hat az autó. A második sor szélessége végett akár három felnőtt szállítására is alkalmas, ám hosszabb távokon inkább két emberre szabott. Természetesen a lehajtható, pohártartós könyöklő sem marad el, ráadásul mindkét sorban soft-close mechanizmust kapott az összes kinyitható, variálható, állítható alkatrész. A csomagtartó első ránézésre érdekes formájú: nagyon magasra került a padló, így az egész raktér szűkösebbnek tűnik. A padlót felemelve azonban kiderül, hogy alatta még több száz liternyi extra tér lapul a defektjavító készlet mellett, itt szükség esetén nyugodtan elfér akár egy teljes értékű pótkerék is. A magas padló további előnye, hogy ülésdöntéssel is teljesen sík rakteret lehet kialakítani, ami ismételten ritka ebben a méretosztályban.
A motorja is kiemelkedő?
A prémiumérzetért cserébe először a motortérben kell kompromisszumot kötni. Az 1,5 literes, turbófeltöltős, Európában 162 lóerősre leszabályozott erőforrás egyes adatai terén szintén kiemelkedő az árkategóriájában. Ne feledjük, ennyiért a legtöbb gyártó kizárólag háromhengeres, legfeljebb 130-150 lóerős erőforrásokat ad, itt pedig alapáron jár a negyedik henger, igaz, bármilyen nemű elektromos rásegítés nélkül. Mindez a selymes, kiegyensúlyozott járáskultúra mellett kiváló, sportos és klasszikus hangélményt eredményez. A motor bőven elég erős ebbe a karosszériába, még ahhoz is marad kellő tartaléka, hogy leplezze a manapság megszokottnál lassabb és "gondolkodósabb" automataváltót. Bár könnyedén lehet vele sietni, összességében a kényelemre hangolták tehát a csomagot, ami érthető is a beltér látványa és érzete mellett. A motor kényelmi színvonala és klasszikus értékei, valamint a hibrid hajtás hiánya azonban nem maradnak felár nélkül, bár ezt az extra összeget nem az MG szalonban kell megfizetniük a leendő tulajdonosoknak. A HS ugyanis szinte minden használati helyzetben nagyjából másfél-két literrel fogyasztott többet a hasonló méretű konkurenseknél. Normál használat mellett, városban és autópályán 9-10 liter közötti étvággyal rendelkezett 100 kilométeren, míg országúti körülmények között beérte 7 liter környékén.
Milyen vezetni?
Még a fenti fogyasztási értékek mellett sem lehet azonban panasz a HS vezetési élményére, már persze akkor, ha egy puhára hangolt, kényelmes autót szeretnél. Ezt a karakterisztikát tökéletesen hozza ugyanis a futómű és a kormányzás is, összhangban a motor és a váltó jellegzetességeivel. Ehhez járul hozzá a nagy tengelytáv és a ballonos gumiszett is, ennek ellenére nem tűnnek aprónak a 18 colos felnik. Stabilitási problémákat nem tapasztaltam vele, ám ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy eszembe sem jutott a határait feszegetni a kanyarokban. Kissé a 15-20 évvel ezelőtti prémiumautók jutottak eszembe az összképről: csendes, nyugodt körülmények közt áthajózni egy kellemes futóművön a kiindulópontunktól az úti célunkig, miközben minőségi anyagok és kényelmes fotelek vesznek körül.
Érződik rajta a spórolás?
A tények elferdítése lenne azonban prémiumterméknek bélyegezni az MG nagyobbik crossoverét. Mert bár minden részlet a kényelemre és a minőségérzetre hangolt, több helyen is egyértelmű, hogy mindezt jelentős költségcsökkentés kíséretében valósította meg az angol-kínai márka. A 360 fokos panoráma például, ami akár 3D külső nézettel is szolgál, meglepően alacsony felbontású kamerákkal dolgozik. A végeredmény éppen csak eléri azt a szintet, hogy minden tökéletesen kivehető éjjel és nappal is, így a funkcióját tökéletesen ellátja, ám a nagyfelbontású képekhez szokott szemeknek idegen lehet a pixelhalmaz. A bőrbelső sem az, amit mondjuk egy hasonló méretű német prémiumautóban kap a vásárló. Persze, a hasonló árkategóriában jellemző kopogós, illetve habosított, netán tapintásjavító bevonattal fedett műanyagok kavalkádjánál ezerszer jobb a végeredmény a HS-ben, ám a hozzáértő szemeket mindez nem fogja megtéveszteni. Feltűnhetnek még egyéb apró hiányosságok is, mint például az egyfokozatú ülésfűtés, illetve a hangerőszabályzó gombok végtelenül olcsó megoldása, ám mindez már egyenesen szőrszálhasogatás 11,75 millióért.

Több mint 10 embertől kérdeztem meg ugyanis, miután élőben, alaposan körülnéztek az MG HS fedélzetén, hogy szerintük mennyibe kerül az autó, és még azok is 20 millió forint felett tippeltek, akiknek a saját, újonnan vásárolt autójuk ennél többe került.

Természetesen a meglepődés sem maradt el, amikor lelepleztem, hogy tetőablakkal és világos bőrbelsővel sincs meg 12 millió a csúcsra extrázott, 4,6 méter feletti tesztautó, a legtöbben pedig még akkor sem ábrándultak ki belőle, amikor szándékosan végigmutogattam a hátrányait egy valóban 20 millió forint feletti konkurenshez képest.
Hol a csapda?
Jogosan merülhet fel a kérdés: hol a kandikamera, illetve mi a trükk az MG HS árazásával. Főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy műszaki téren alig változott a frissítés előtti verzióhoz képest a modell, amelyből az utolsó példányokat még mindig 10 millió forint alatt kínálják, készletről. Persze, a modern kori MG egy viszonylag új márka Magyarországon, így biztosan akadnak majd gyerekbetegségek, illetve a különböző fórumokon és csoportokban kutatva az is kiderül, hogy az alkatrészellátás sem olyan még, mintha egy Suzuki Swifthez keresnéd a cseredarabot. Ám ilyen, vagy akár ennél komolyabb problémákkal nagyobb és jóval drágább márkák is küzdenek manapság, a költségcsökkentés, az ellátási nehézségek és a downsizing világában. Nehéz feladat tehát elhelyezni az MG-t az ár-érték arányra hajtó modellek piacán: egyértelműen más utat képviselnek, mint mondjuk a Dacia vagy a Suzuki, netán a Skoda. Amíg ugyanis más gyártók az egyszerűségre, illetve alacsony fogyasztásra koncentrálnak, és gyakran a kényelem, az extralista, illetve főként az anyagminőség oltárán hoznak áldozatokat, addig az MG - főleg a frissített HS - azoknak lehet jó választás, akik igénylik a minőséget és a prémiumérzetet, de nem tudnak, vagy nem szeretnének a "felső polcról" prémium terméket választani.
Árak
Tesztmodell alapára
11 399 000 Ft (2024.02.14.)
Tesztautó ára
11 749 000 Ft (2024.02.14.)
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.02.14. at 12:28
    Permalink

    Érdekes darab, ez a belső nekem kifejezetten bejövős, és egyébbként is olyan mintha józan ésszel válogatták volna össze azt amire Európában leginkább szükség van.
    Mindezt ideális külmérettel és problémamentes külső dizájnnal.

    A műszaki adatok nekem nem nyílnak meg, pedig két böngészőben is próbáltam.

        • 2024.02.14. at 14:42
          Permalink

          A Vitaránál (7 millió) jóval olcsóbb kínai autókat hiányolom, mert szerintem annyit érnek.
          Ismeretlen autókat venni kínai műbőrrel bélelve, ami pár év múlva lehet szétfoszlik, a rozsdavédelem ki tudja milyen, az utasvédelelem, a megbízhatóság ismeretlen, szóval lutri megvenni és eladni használtan nagy bukta lesz.

          • 2024.02.14. at 19:08
            Permalink

            Miért, gondolod a kínai műbőrt nem ugyanúgy a BASF gyártja? A legnagyobb német üzemek már Kínában működnek, a műanyag pl. pont olyan terület ahol az energiaválság alatt már az európai üzemekbe is a kínai alapanyagokat hozták, mert Ludwigshafen akkora kalamajkában volt/van. Jelenleg Európában megy a spórolás és ott gyártják a minőséget – a Vitara erre pl. pont eklatáns példa.

          • 2024.02.17. at 12:43
            Permalink

            A cikkírónak javaslom a Ssangyong konfigurátort olcsóbban megkapja ugyanezt a Korandóval, 2 dolog ami ahhoz nem kérhető nagy üvegtető és 360as kamera, sőt ennyi pénzért még az összkerék hajtás is belefér
            Smart Pluss ACC AT AWD

          • 2024.02.17. at 20:06
            Permalink

            Kedves Patrik!

            Első körben én akkor javaslom a Korando és a frissített MG HS méretadatainak összevetését, több mint 15 centiméter a különbség hosszban, minden mérete nagyobb a HS-nek, a tengelytávolsága és a belső méretei is. Illetve a két autó között ég és föld a különbség anyagminőség és kényelem terén. Más dolog felsorolni egy extralistát és a mellé írt árat, és más dolog beülni, megfogni az anyagokat, kipróbálni azokat az extrákat, illetve használni a két autót a hétköznapokban, érezni a futóművét, a kormányzását, a hangolását. Félreértés ne essék, a maga módján nem rossz a Korando, de nem egy liga a két autó, nem is azonos a célközönsége szerintem.

            Üdv, a cikkíró.

  • 2024.02.14. at 15:02
    Permalink

    Nagyon jó autó, és ezzel a frissítéssel még jobb lett. Akinek kisebb kell, ott van a ZS, az egy számmal kisebb, mint a cikkben szereplő HS. Azt vezettem amikor 2022. szeptemberében megnyíltak a hazai MG kereskedések. Nagyon jó kis autó, hasonló minőségben. 6,5 milliótól indul 1,5-ös 4 hengeres szívó benzines motorral. Nekem méretben ez a HS jobban tetszik. Egyetlen dolog van, ami nem tetszik, az pedig a fogyasztás, mert több tesztet olvasva, vagy megnézve videón, mindenhol 9-10 liter körüli átlagról számolnak be. Ez azért sok, még akkor is, ha ez egy nagyobb SUV.
    Attól nem kell félni, hogy kínai, sőt ma ez már sok esetben előnyt jelent minőségben, ráadásul ott a 7 év garancia.

    • 2024.02.25. at 08:57
      Permalink

      A fogyasztása ugyan lehetne jobb, de ebben a kategóriában a 9-10l nem kiugró, lásd például a Hyundai Tucson-t. (Valós fogyasztásról beszélek, nem a papíron megadottról!)
      Mellesleg s HS nálam jellemzően vegyes használatban (agglomeráció) 1 év alatt átlagban 8,6 literrel beérte. A magas értékek városban, emelkedőn és autópályán 130 felett jellemzőek, normál, kényelmes autózás esetén egyáltalán nem rossz a fogyasztása, kb. 1 literrel több, mint a feleségem által használt Vitaránál. Minőségérzetben pedig a két kocsi nem összehasonlítható!

    • 2024.02.18. at 12:49
      Permalink

      Igen, mindenki el van. Csak te vagy az okos. Leborulunk végtelen tudásod és tapasztalattengered előtt. Utolérhetetlen vagy, szobrot érdemelnél, csillagot a Hírességek Sétányán. Az összes nicked külön-külön.

  • 2024.02.18. at 16:21
    Permalink

    Ez az 1,5-ös motor szerintem ugyanúgy az osztrák AVL fejlesztése talán ugyanaz a motor mint valamelyik Ssangyongban. Lehet tévedek, de az biztos hogy mindegyikben zabál.
    Azért a nagy nyugati (japán) márkák előbbre vannak akár jelentősen is. Szándékosan nem írtam Dél-Koreát, azoknak az alapja nagyrészt régi japán technikára épült, abból fejlesztettek tovább.
    Én a VW 1.5 Tsi-hez hasonlítanám ezt a motort szerintem lenne hova fejlődnie még.

  • 2024.02.22. at 09:46
    Permalink

    Az MG becsületére legyen mondva, nem veszik fél vállról a piac egész pályás lerohanását.
    Egyedüli márkaként kint voltak az idei brüsszeli autószalonon, és ott lesznek Genfben is (ahol mindössze 3 (három!) márka állít ki). Jól mutatja, hogy mennyire tartanak a kínai inváziótól hogy idén (szinte történetében először) a brüsszeli autóimportőrök inkább bedöntötték Európa legjobb autókiállítását (szerintem a piaci eladásokkal együtt), minthogy teret engedjenek az import márkáknak.

    Az egész pályás letámadás erejét mutatja, hogy az MG fő tematikaként vett részt az idei Retromobile-on https://egzostive.com/retromobile-2024-saw-the-return-of-manufacturers/ (amely több márkastanddal bír mint a Genfi Autószalon) egy tökéletes tárlattal. Nem vitték túlzásba az új modellek marketingelését, csak a rendkívül látványos Cyberstert hozták el, de a körítés páratlan. Roadster tornasor a Cíberster mellé, elmebeteg sebességrekord autók a brit nemzeti autómúzeumból, sőt még egy félbe vágott MGB is gondolom a gyári raktárból. Ez nem egy semmiből érkező kínai izé, hanem a tradicionális brit márka teljes öröksége felsorakozott. E tekintetben figyelemre méltó hogy mennyire képesek a kínaiak alkalmazkodni és a márkát tiszteletben tartani (ezt a Geelynél is láttuk), persze ehhez nem árt ha hozzák a sikereket is.

    És hogy miért fontos ez? Mindenki mást ért prémium alatt, de alapjában igaz, hogy a presztízst ki kell érdemelni. Éveken át minőségi autós élményt kell adni és nem árt ha ehhez párosul némi múltbéli rang is. De ezek csak együtt mennek, ha valaki hirtelen elkezdni drágítani az autóit azzal hogy ők aztán most prémium (de ugyanezt éreztem a japánok megbízhatóság mantráival is) az kevés, és a piac legfeljebb körbe röhögi.

Vélemény, hozzászólás?