Autó, ami hihetetlen, hogy létezik – Mazda 626 30 évesen

Mazda 626 2.0 GLX, 1983 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egykor elérhetetlen és fejedelmi luxust adó autó volt a 30 éve megjelent Mazda 626. Ritkasága miatt ma is annak számít. Íme egy mesés darab.


Hihetetlenül hosszú idő 30 év, ma már például aligha van ember, aki emlékszik az 1983-as év főbb eseményeire. Csak néhány mérföldkő, hogy Ronald Reagan a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának” titulálja, majd bejelenti az űrfegyver-programot. Közben itthon első ízben kibocsátásra kerül az 1000 forintos bankjegy, s sajnálatosan az oroszlányi márkushegyi szénbányában 37-en halnak meg sújtólégrobbanás következtében. Novemberben a Szépművészeti Múzeumból hét nagy értékű műkincset rabolnak el, közöttük Raffaello „Eszterházi Madonna” alkotását. Lengyelországban még a nyáron megszüntetik az 1981. december 13-a óta érvényben levő szükségállapotot, amnesztiát kapnak a politikai foglyok. Az év végén a Microsoft kiadja a Windowst, ami akkor még az MS-DOS grafikus felülettel bővített verziójaként volt ismert, mára pedig csaknem mindenki találkozott vele. Nyilván nem ilyen jelentőségű, de azért mégiscsak mérföldkő, hogy a Mazda bevezeti a 626-os második generációját, az első fronthajtásút, a korábbival egyező, 2,51 méteres tengelytávú, de immár elöl-hátul független felfüggesztésű padlólemezen. Elképesztő luxusautó volt – főként nekünk, akik még egy Trabant kiutalásának is felettébb örültünk, pláne, ha aztán a Merkur telepén a megfelelő boríték által egy korrekt példányt sikerült megkaparintani.
Hirdetés
A Balatonnál aztán az NSZK-ból hazalátogató disszidensek vagy az NDK-NSZK családtalálkozókat tartó németek által össze is lehetett futni velük. Egy másik világot képviseltek, olyat, ami ugyanúgy hihetetlen volt, hogy létezik, mint az, hogy 30 éves Mazda 626 korrekt állapotban még ma is létezik. A sors fintora, hogy hozzászólásaink közé Combi27 néven író olvasónkkal épp a Balaton partján találkozom, hogy végre megnézzem azt az autót, amiről már többször hallatott, az 1983-as Mazda 626-ost, ami korosan is mesés jellemzőkkel bír. Az idős japán már első ránézésre is szép. Nyilván máshogy, mint mai utódja, a szintén remek Mazda6, ám talán még jobban ejti az állakat. Rögtön teszem is fel a kérdést, hogy mégis hol lehet ilyen gyönyörű autót találni? Jön is a logikus válasz: „A Használtautón találtam!” Hát persze, hol máshol. Az persze nem titok, hogy nem úgy, hogy felment, keresett egy 626-ost, s ott volt. Hanem folyamatosan figyelte a szimpatikus – japán – autókat, s amint felkerült a Mazda, emelte a telefont, utazott Veszprémből Pécsre, s bólintott a vásárlásra. Nem ma volt, közel 6 éve, hogy 160 ezer forintért megkaparintotta az akkor 227 ezer kilométert futott ötajtóst. Vételár? 160 ezer forint volt, friss vizsgával. Lám-lám, kitartó kereséssel lehet kapni 200 ezer forint alatt is korrekt autót.

A korrekt autó persze a 20 év feletti korosztályban nem azt jelenti, hogy nem kell vele foglalkozni, nem kell rá költeni. Ám megfelelő választással nem vagyonokat. Ez a Mazda is megkapta már vételárának négyszeresét is, ám ki ne költene éves átlagban 100-150 ezer forintot szervizre? És a 626-os nem csak olyan – jellegű – állapotban maradt, mint volt, hanem jobb is lett. Kuplungját például hamar cserélni kellett, rugótornyait, hátsó kerékjárati íveit is szükséges volt lakatolni. A motor új vezérműszíjat és vízpumpát, a karosszéria teljes alváz és üregvédelmet kapott. A futóműben a hátsó lengéscsillapítók és a toronycsapágyak, valamint a stabilizátor-szilentek (10 darab) is cserélve lettek. Volt továbbá már műszaki vizsga is kétszer, az autó kapott vonóhorgot és benzin-gáz szettet is. Üzemeltetése így még ma is elviselhető költségű. Igaz, a gázrendszer úgy lett beállítva, hogy a menetdinamikát nem rontja – hanem talán még fokozza is, így persze érezhető – mintegy 10 százalékos többletfogyasztást generál.
Utóbbit persze könnyű elviselni, hiszen a 11-13 liter közötti étvágy egy 30 éves, 2,0 literes, 101 lóerős benzinmotorral szerelt autótól még mindig baráti. Pláne, ha azt is számításba vesszük, hogy komolyabban megbontva még nem volt a motor. Pöccre indul, már tavaszias időben is gázzal, nincs alapjárati dadogás, egészen szépen húz fel, s a fordulatot is kedveli. Nem 16 szelepes könnyedséggel, hiszen nem is az, ez még hengerenkénti kétszelepes, karburátoros, kézi szívatós – még egy dologgal kevesebb tehát, ami elromolhat benne. Mivel a saját tömeg mindössze 1040 kilogramm, az 5600 1/percnél megjelenő 101 lóerő és a 3700-nál élvezhető 156 newtonméter nyomaték nem kevés. Nem is sok persze, de átlagos menetdinamikához, 13,1 másodperces 100 km/órára gyorsuláshoz és (egészen jól kapcsolható, ötfokozatú váltóval) 175 km/órás végsebességhez elegendő. Utóbbi persze a mindenféle modern biztonsági felszereléstől mentes, lágy felfüggesztésekre állított karosszériában maga az orosz rulett.

Ez az autó nem a száguldásról, hanem a kényelmes utazásról szól. Elképesztően ballonos, 185/70 R14 méretű abroncsai is sokat tesznek a jó úthibaelnyelésért, és puha, méretes, elöl látványos oldalpárnás plüss ülései is sokat adnak a menetkomforthoz. Az utastér már bordó színvilágával, de főként felszerelés-arzenáljával is soha el nem képzelt dimenziókat nyit. Szögezzük le ismét, hogy egy 1983-ban kigördített, 1987-ig gyártott autóban ülünk. Ez a példány GLX verzió, ami a valahai „fullextrás” ellátmány, de a feláras légkondi, automata váltó vagy az elektromosan hangolható futómű azért nincs benne. Elektromosak a tükrök, s az ablakok is. És most kapaszkodjon meg mindenki, a vezetőoldali lefele és felfele is automata! Ráadásul mechanikus megoldással, végállásban automatikusan oldó kapcsolóval. Van továbbá teljes értékű, ma is hibátlanul szolgáló vákuumos tempomat is. A deréktámasz mindkét első ülésnél szabályozható, a sofőr széke pedig nem csak magasságában, hanem dőlésszögével is, a kormányoszlop le-fel állítható. A műszerfalon van lefele és felfele is működő váltásesedékesség-jelző, s olyan visszajelző is, ami a kiégett hátsó lámpákra figyelmeztet. Van továbbá hangjelzés a bent felejtett kulcsra, az égve hagyott fényszóróra és a félig becsukott ajtóra is. Apropó fényszóró, ahhoz mosó is jár, a mechanikus kapcsoló pedig mechanikusan lapozza visszajelzését az aktuális állásról.
Hihetetlen, ahogyan a kárpitok, az utastéri műanyagok állapota is. A kopás minimális, a pedálok szinte gyári állapotúak, a kemény és vékony kormánykerék, s a váltógomb fényesedése akár 150 ezer kilométeres futás mellett is reális lenne. Az óra 270 ezret mutat, talán reális, de megállapíthatatlan. Az autó története követhetőnek tűnik, de azért nem egyszerű. A kilencvenes évek elején, a rendszám alapján 1993-1994 tájékán Svájcból érkezett Magyarországra, első tulajdonosa egy idős úr volt, utána még volt egy privát gazda, majd a pécsi eladó, aki testvérének szánta melós autónak, ám ő végül beszerzett egy dízelt. Ugyebár tőle vette meg olvasónk, aki szárnyai alá vette a 626-ost. Gyönyörű youngtimer, s ha a hazai oldtimer-minősítés nem hibátlan gyári állapotot várna el, akkor remek veteránná is válhatna. Egyelőre azonban marad hobbiautóként is szolgáló családi kocsi, ami egyben arra is rámutat, hogy az olcsó autó csakis úgy jó, ha törődést is kap, akkor viszont nagyon kedves jószág is tud lenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Hali!

    2002-es évjáratú SAAB 9-5-ös szedant, ARC felszereltséggel, gyengébbik 185 lovas 2.3-as motorral.
    Lépcsőházi szomszédomé volt 7 évig, második tulaj , rendszeresen és igényesen karbantartott, ugyan úgy vezette a karbantartási listát évre és km-re ahogy én a Mazdámét 😀

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    eladva 2014.11.12-én, este fél 10-kor 🙁
    Sajna két autót nem tudok fenntartani, így megváltam Tőle 🙁
    ráadásul fiatalabb , nőnemű autóra cseréltem 😀

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    5 darab ilyenem volt, ebből 2 kupé 3db 5 ajtós, az egyik kupé épült, a többi alkatrésznek volt, egyetemi éveim első projektautója. Ez a kocsi olyan szinten előzte meg a korát kényelemben és precizitásban, hogy az elképesztő. Az első kupém ugyanezzel a bordó belsővel került hozzám csapágyas motorral, találtam egy törött 5 ajtóst abból átlibbent a motor, majd szereztem egy 86 utáni kupét, szürke belsővel újabb műszerfallal, átraktam a belsejét, utána meg egy GTi 5 ajtós törött került hozzám és abból átraktam a mocit teljes kábelköteggel minden szarral együtt. A legszebb, hogy ezeknek minden extra előre volt kábelezve, elektromos tükör, tempomat, elektromosan keményíthető lengéscsillapítás… csak beraktad, összedugtad és ennyi. Az ülése 6 ponton állítható, a német prémiumok recaroi sehol nincsenek hozzá képest. A csavarok 90%-a horganyozva, ragasztott szélvédő, mindez egy 83 -as autó…

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Köszönöm az elismerést. Az a helyzet, rendszeresen vezetek több mazdát is, újat és régit egyaránt. Volt egy automatánk 86-os! is, az ülései egyeztek az itt bemutatott autóéval. Szerintem világbajnok! Az itteni autó súlya egy picit gyanúsan kicsi, mert az én kék LX-em 1090 kg. márpedig ebben több az extra és 1.6 helyett 2.0 a motorja, 14-es a kereke stb. Szóval szerintem legalább 1250-1290 kg. Nagyon jó vezetni, fogja az utat, kormánya kellemes áttételezésű, ki lehet látni az autóból! Mai autók borzalmasak ilyen szempontból. Kinek jó ez? Ha Budapesten jársz, megnézném közelebbről a pirosat 🙂 Tényleg ritka a sedan hátsó ablaktörlője! És milyen remek! Üdv.

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Volt pár évvel ezelőtt,egy pont ugyan ilyen, de még színben és felszereltségben is azonos 626-om! EVU rendszámmal ’86-os évjáratú,amit jó másfél évig hajtottam,minden gond nélkűl! Most,hogy megláttam ezt a cikket, kezdem sajnálni, hogy eladtam. Faterom,anno ’90-ben vett egy ’87-es ráncfelvarrás utáni 2.0 dieselt egy osztrák haverjától, képzelhetitek, milyen volt átülni belőle egy 2105-ből?

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Imádom az ilyen régi vasakat! Gratulálok az autóhoz! 🙂 Én egy ’84-es Ford Sierra Coupét hajtok, sajna nincs ilyen csinos, de szeretném ha egyszer ilyen szép állapotú tudna lenni! 🙂

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Feltettem egy képet a 626-ról. Nem teljesen friss a fotó, de ebben az évben is ilyen az állapota. Egyúttal Szerkesztőnek köszönöm a tippet a feltöltéshez.

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Akkor a Zastava 1100 Comfortnál egy picit volt drágább a maga korában a Mazda… Csak a “szocialista rezsimben” ilyet nem engedélyeztek , max azoknak akik tudták hogy létezik, és KB (Központi Bizottság) -hoz közeliek voltak
    Hozzá teszem harmadik autónk (Trabi, és Skoda 100 után), egy Zastava 1100 Comfort volt, ha jól emlékszem 1988, vagy 89-ben 🙂 Mit nem adtunk volna akkor egy ilyen Mazdáért 🙂

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    A cikk is bizonyítja, hogy mindegy hány éves egy autó, ha gazdája van, meghálálja. A japán autókat nem ismerem közelről, nekem soha nem volt, de csodálattal nézek ezekre az öreg vasakra, bárki is gyártotta. Én egy 35 éves AUDI 100 C2-essel járok napi szinten, havonta úgy kb. 2000 km.t megyek vele. Már megvan vagy 16 éve, különösen nagy problémám soha nem volt, természetesen a karosszériáját fel kellett újítani. Én szeretem.

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    1983-as Merkur árak:
    Polski Fiat 126: 70.000 Ft, Trabant 601: 62.000 Ft, Wartburg 353W: 99.400 Ft, Skoda 105S: 89.800 Ft, Skoda 120L: 95.700 Ft, Lada 1200S: 112.000 Ft, Lada 1300S (2105): 125.000 Ft, Lada 1500S (21061): 135.000 Ft, Dacia 1310: 120.000 Ft, Moszkvics 2140: 94.000 Ft, Volga Gaz24: 154.000 Ft, Polski Fiat 125p: 125.000 Ft, Zastava 1100 comfort: 150.000 Ft.

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Az első saját autóm egy 83′-as évjáratú bukólámpás Honda Prelude volt,15 éves volt amikor anno megvettem.
    2,5 évig volt nálam és még akkoriban is megnézték…..,bár volt vele pár gond nagyon szerettem!

    Ha egy ilyen Hondát fel tudnának hajtani valahonnan(amit még nem evett meg a rozsda vagy nem törték darabokra),szívesen olvasnám a tesztjét,szerintem sokan örülnének neki.

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Gratulálok én is! Látom Mazda fórumosok is jelen vannak…. 🙂 Imádom ezt az autómat, nekem egy 87-es sedan van, 89-től csak én hajtom. Most 300 ezer km felett tartok. Nagyon elszúrták ezt a japánok, mert annyira tartós.

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Jó ilyen cikket olvasni itt és ezúton is gratulációmat fejezném ki az autóhoz. Nekem is van egy igencsak hasonló tulajdonságokkal rendelkező young(már már old)timerem. 1983 februári Passat Coupé. Az tény és való, hogy ennyi elektronikai kütyü – kényelmi berendezés nincsen benne. Ha vkit érdekel, írhatok még róla. Meg képet is mutathatok. 🙂

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Egy klímára és egy állítható futóműre nekem is fáj a fogam, de hát reménytelen….
    Sok bontót felhívtam, de bontva szinte semmilyen extrát , és karosszéria elemet nem lehet hozzá kapni.A legszebb az volt mikor az egyik bontós mondta hogy évekig állt nála egy ugyan ilyen (szine volt más), full extrás (klíma, áll. futómű, ülésfűtés, automata váltó stb..), de mivel nem kellett senkinek még 50 ezerért sem, fogta és bezúzatta…Tett ígéretet ha tud szerezni külföldről, akkor beszerzési áron ad egy egész kocsit, vagy ha csak a klíma és futómű kell azt akár ingyen is….(várok a csodára 🙂 )

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Köszi a sok kommentet, és dícséretet.
    Néhányra válaszolnék is ha nem gond 🙂

    A vételára 1983-ban 3500-4000 USD volt, akkor 1 USD= 40 Ft, tehát 140-160 ezer forint volt a kocsi ára, erre jön rá az akkor vám, és import adó.
    Sajna a szoci kocsikról csak 1989-ből találtam árakat, de 6 évet visszaszámolva kb egy árban lehettek, talán 10-20 ezerrel lehetett drágább a Mazda..1989-ben egy Lada 199 ezer, a Skoda 120 ára 171 ezer volt…

    A 175km/h-s sebességre visszatérve:
    Mentem vele óra szerint ennyit, sőt picivel többet is, de ekkor már ha hirtelen kell fékezni, vagy kitérni valami elől, nem ugyan az mint egy 10-15 éves autóval, a motorzajról ne is beszéljünk..Kellemesen 110-130-cal lehet vele haladni, és nem hangosabb olyankor mint egy diesel B Corsa 90-es tempónál..

    Fejedelmi volt a szocialista autógyártáshoz képest a maga korában.
    A német újságok összehasonlító tesztjeikben az akkori 5-ös BMW-k mellé tették őket.
    1983-ban (megjelenésekor), az év import autója címet rögtön bezsebelte ilyen autók előtt: Mitsubishi Starion, Porsche 944, Renault Fuego Turbo, Mitsubishi Tredia/Cordia,Nissan Sentra vagy a Volvo 760 GLE.

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Nekem volt két ilyenem is az ’90-res évek elején: először egy 1983-as kupé metál pisztáciazöld színben, az akkor létező össze extrával (-klíma). Az elektronikusan állítható futómű maga a csoda volt. 🙂 Autópályán 180-190-es utazó kényelmesen ment, belül olyan csend, mint addig még nem tapasztaltam. Egy szó mint száz: kutya jó autók voltak ezek a maguk idejében! 🙂

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Nagyon szép autó. Jobb állapotban van mint az a szerencsétlen IS200 ami talán tavaly volt fent.
    Tényleg, gondoljatok bele, micsoda különbség volt egy ilyen autó és egy 105-ös skoda között. Nem tudja valaki az akkori vételárakat viszonyításképpen?

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Nagyon szép .. régebben én is szemeztem pont egy ugyanilyen bordóbelsőssel .. még sokezer gondmentes kilómétert kívánok !! 🙂 És mit szólsz az új hatoshoz ?? .. szerintem gyönyőrű lett az is ..

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Gratulalok a szep Mazdadhoz!Nagyon gyonyoru.
    Mivel a jovot nem ismerem de a mienknek is hasonlo szep oregkort tervezek.
    De o meg csak 13eves.
    83 a csaladomnak nagy esemeny volt(bizok benne,hogy nem szidjak
    azt az evet mikor mikor a vilagra jottem:))

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Ilyesmi korú japánunk volt, viszniolyag újonnan.

    Tisztázzuk, ezek sosem voltak “fejedelmiek”. Elérhetelenek pedig legfejebb azért mert akkoriban még volt vasfüggöbny, de a 80as évek elején mi még azt sem tudtuk mik ezek az ázsiai gyártók. De 90után ezeket tucatszámra hozták be levedletten a sógoroktól,

    Annyi igaz, hogy már a 80as véekben isn nagyon akartak bizonyyítani a japűán gyártók, és sok mindent vizonyítottak is, de ezek egy generációval lemaradtak a sziporkázó (89-95 között bemutaott) generációtól, bármelyik japán márkáról is legyen szó.

    Szal azért kcsit nagyobb realitásérzékkel.

    Amúgy midnen elismeráésem annak egy ilyet egyben tart young timer korában is.

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    95%-os eredeti állapot kell. Nagyon kemény.

    Gratulálok az autóhoz. Én a könyöklőt vagy behúzatnám valami hasonló plüssel, vagy kidobnám a rákba. Tényleg minden elismerésem a gazdinak!

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    A gázszettet nyom nélkül el lehet tüntetni belőle, de mivel az autó napi használatban van , az már inkább kizáró ok egy OT minősítésnél.
    Viszont gyerekkoromban nem egy ilyent láttam átalakítva gázüzemre szinte vadonat újan 🙂

  • 2017.10.30. at 03:06
    Permalink

    Gyönyörű,csodálatos,fantasztikus!
    A nyolcvanas évek elején amit a JAPÁN GYÁRTÓK raktak össze az mind tökély és örök élet(civic,lancer,corolla,accord)….,lenne ha nem lenne a rozsda:-)

  • 2018.12.28. at 14:08
    Permalink

    Tisztelettel kérném a Mazda rajongókat ha valaki tud segíteni,nagyon hálás lennék, Nekem van egy Mazda626GLX 2.2-es1989-es évjáratú”Hatchback” és hozzá keresek szerelési kézikönyvet,mert szeretnék teljes felújítást végezni rajta.Ui. ja a kicsike automata. Köszönöm !

Vélemény, hozzászólás?