Céges volt, sokat futott. Lehet jó? Skoda Octavia használtteszt

Skoda Octavia Combi 1.6 MPI Business, 2008 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb élő példa arra, hogy használtautó-vásárlásnál nem az óraállást kell nézni. Ez az Octavia 6 év alatt 370 ezret futott, azóta évi tízezret.


Már megint egy sokat futott Skoda - jegyezhetik meg az olvasók az egy hónappal ezelőtti Roomster után, de a nagy számok törvénye alapján az itthon népszerű márka modelljeiből nem nehéz sokat futottat találni. Van persze minden másból is, hiszen a 13,7 éves átlagéletkorú autópark jellemzően nem keveset futott. Ezt az autót is egy olvasónk ajánlotta próbára. Tiszta előéletű példánynak mondható, bár nem első tulajos. A jó kiállású fekete kombit egy másik márka kereskedésében találva az értékesítő előre mondta: nem kell megijedni az óraállásától. Az ugyanis 370 ezer kilométeren állt az akkor 6 esztendős autóban. Az autót próbára ajánló olvasónk így is megvette.
Hirdetés

Megvette, mert az ára abszolút korrekt volt, de az állapota is. Az óraállás kapcsán időnként azon is eltűnődött, hogy nem tekerték-e előre, de annak valódiságáról márkaszervizben vezetett szervizkönyv is tanúskodott, nem mellesleg a 2013-as, de már futófelület nélküli nyári gumi is árulkodott. Az 1.6-os, tehát alap feletti motoros és Business speciális szériás kombit 2008-ban 4,7 millió forintért adták újonnan, ma 1,7-1,9 millió forint között kínálják a hasonló, jellemzően nem ennyire felszerelt, ám szerényebb óraállású példányokat. Erről tudjuk, hogy sokat járt külföldön, azt viszont nem, hogy a jellemzően heti több mint ezer kilométeres futásra miért nem dízelt választottak. Simán lehetséges, hogy az adott cégnél nem volt motormegkötés, ellenben ezzel az 1.6-os ősmotorral lehetett a legjobb ellátmányt megcsípni.
Az 1.6-os, hengerenkénti 2 szelepes motort már 10 évvel ezelőtt is az elavultság szinonimájaként emlegette minden katalógushuszár, a használtpiacon pedig elnyűhetetlensége és problémamentessége miatt nem ritkán drágábbak a vele szerelt autók, mint a turbódízelek. Egyébként ezzel is meglepően korrektül használható, egészen dinamikus autó a kombi - ameddig nem rakjuk tele tágas utas- és csomagterét.

Itt a magas futás jól láthatóan nem egy kőművesbrigáddal jött össze.

Még a sofőr ajtaja és üléskárpitja sincs kikopva, a többi helyen pedig csaknem gyári kárpitokat találunk. Ez legalább olyan fontos, mint az, hogy tudjuk a szervizkönyvből, hogy mikor cseréltek a motorban vezérműszíjat, meg azt is, hogy az olajcserék is korrektül megvoltak (legalább rendelve).
A legfontosabb persze az általános állapot, hiába mutat most 392 ezer kilométert a számláló, a motor élénk, pöccre indul, jól húz, két csere között sem fogyaszt annyi olajat, hogy után kellene tölteni. Míg céges korában az autó kéthavonta tízezer kilométert futott, most havi ezret sem, így már nem a 15 ezrenkénti, hanem az évenkénti olajcsere valósul meg. Utóbbiból eddig kettő volt a jelenlegi tulajnál. Mi kellett még? Egy generátorcsapágy a korábbi búgása miatt, teleszkópcsere a csomagtérajtónál; télen ingadozott a vízhőmérséklet, jön tehát egy új termosztát is, de egyelőre ennyi.
Előnyös, hogy az alkatrészek filléresek. Vásárlás után rögtön kellett egy új szélvédő egy kavicsfelverődésből kiindult jókora repedés miatt. Gyári beszállítótól, az esőszenzoros ablaktörlőhöz is megvolt cserével együtt 25 ezer forintból. Nem működött a klíma, aminek a klímahűtő apró sérülése volt az oka. Ha jól megnézzük, egy apróbb koccanást kapott a kocsi orra, ott csak annyira nyomódott el a klímahűtő, hogy szép lassan kidörzsölődött egy ponton, elszökött a gáz. A hűtőt és annak rögzítését a töltéssel együtt 35 ezer forintból javítani lehetett. Kellett persze egy új garnitúra gumi is az amúgy két szett felnivel, a nyáriak esetén könnyűfém kerekekkel és megdöbbentően gazdag ellátmánnyal adott autóhoz. A Business szint egyebek mellett már 2008-ban is tolatóradaros, tempomatos, kétzónás automata klímás, négy légzsákos és ESP-s volt. Megdöbbentően igényes részletmegoldásokkal, a jelek szerint tartósan megépítve.
Adott volt tehát egy komolyabb sérülés nélküli, elölről láthatóan koccolt, nagyon sokat futott, nem működő klímájú, repedt szélvédőjű autó, de jó állapotú és tiszta, követhető, leinformálható előéletű autó. Minimális ráfordítással lett belőle hibátlan, ma is jó megjelenésű, tágas autó. Tulajdonosa 2 méter magas, de nem kell teljesen hátratolja benne a sofőrülést, plusz még mögé is be lehet ülni. A csomagtér alaphelyzetben 580, üléshajtással 1620, ha nem is teljesen sík, de 2 méteres raktérhosszt adó. Családi autónak, de még "vállalkozó" számára sem kell jobb, hiszen a megjelenés korrekt, a viselkedés szintúgy, az óraállást meg úgysem látja senki, aki pedig látja, az talán el sem hiszi. A fogyasztás városban és autópályán is 8-8,5 liter körül alakul, országúton gond nélkül 6 liter alatt marad. Az újonnan kedvelt cégautó Octavia használtan is nagyon józan választás. Ám vigyázat, attól, hogy ez a példány ilyen futással is ilyen szép, messze nem jelenti azt, hogy minden sokat futott Octavia szép lenne. A használati módon és a karbantartáson legalább annyi múlik, mint a gyári adottságokon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Azzal nem vagytok azért tisztában Magyarországon a céges autokat elöre is tekerni szokták,a használoi!Nem keveset föleg ha korlátlan jogosultsága van.Anyagi haszon miatt!Gondolom ezt nem kell elmagyarázni!Föleg ha valaki 10-12 orát dolgozik pl területi képviselöként.Anyagi megbecsülés nélkül!A cégek ezt is megelözendö már ezekben az autokban is elöszeretettel alkalmazzák a Webaye és hasonlo gps alapu rendszereket!

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Jó vétel volt. Céges autóknak itthon a béka segge alatt van a respektje pedig céges autó és céges autó között is óriási a különbség. Nem mindegy, hogy végig egy ember hajtja az autót vagy 4-5 alkalmazott egymást váltva szaladgál vele Budapesten belül ide oda áruért/kiszállítani/ügyet intézni. Ez egy tök egyszerű szívócső befecskendezéses nyolcszelepes benzines ősmotor. Ha becsülettel cserélték benne az olajat mi baja lehet ennyi kilométertől? Szerintem még komolyabb kopásnyomok sincsenek a hengerfalon ha az új gazdája is betartja az alapvető dolgokat elmegy még ez újabb 400k kilométert komolyabb motor felújítás nélkül. Egyszerű strapabíró konstrukció kedvező üzemeltetési költségekkel és a mai trendekkel ellentétben ez az autó nem akar többnek látszani mint ami. Lehet, hogy semmiben nem nyújt kiemelkedőt de említésre méltó hibái sincsenek ami a mai világban szerintem elég nagy dolog. LPG-vel magam is simán bevállalnék egy ilyen mk2 Octavia kombit.

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Előző autóm egy 1.6 MPI-s Octavia II volt. Az olajcsere gyakorisága a kulcs. Használattól függően kell megtenni. Én 10-12e km között cseréltem a szokásos szűrőkkel együtt.
    A klímakompresszort volt az egyetlen, amit cserélni kellett benne a kötelező szűrőkön kívül. 8 évig ment pl a gyári aksi is. 5 évesen vettem 82.000 km-el. Az eladásnál, 10 évesen 235.000 volt benne. Gázosként volt használva, mivel egy hónaposan szereltette be az első tulaj a gázszettet. Kibírta, és még bírni is fogja.
    A kora miatt adtam el, nem azért mert nem volt jó.
    Ez egy jó autó, gondos tulajdonostól nyugodtan vehető meglepetésektől mentes példány.

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    [i]azért 400ezer km alatt volt 26 olajcsere márkaszervízben kb. 500ezer Ft . Van még menet az olajleeresztőn ?[/i]

    Gondolom az autó korábban flottás volt, ott meg nem 20-30eFt egy olajcsere, mint egy magánszemélynek. 26 olajcsere meg nem sok, saját autón is kb. ennyi olajcserém volt alu karterrel és köszöni semmi baja sincs, pedig még a tömítés is fém. A kulcsszó a nyomatékkulcs…

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Ezek a motorok általános használat mellett simán tudják a 600 ezer km-t, ez pedig csak autópályán futott jószerivel, így szerintem zokszó nélkül futja a dupláját az eddig megtettnek. Szóval megvenném, teketória nélkül, jah de 2 is van a garázsban… nem véletlenül volt pont ez a motor 15 évig a gyártásban.

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    [i]Aztán mikor beszélgetés közben elmeséltem ilyen költségek várhatók a (nagyon)közeljövőben az ennyit futott autónál akkor mindenki átment bagolyba…[/i]

    Egy öregebb szívó benzinesnél mégis milyen költségek várhatóak azért, mert éppen 250-et mutat a km óra és nem 50-et vagy 150-et? Ezek nem modern dieselek. Vezérlés így is-úgy is cserés, és minden motorikus kopóalkatrész pár tízezer kmenként vagy néhány évente cserés, néhány baromságot leszámítva (pl. néhány típusnál 8 éves(!) gyertyacsere periódus, stb.). A többi meg használat dolga. Kuplung, futómű része, stb. teljesen állapot kérdése és nem azé, hogy éppen 150-et vagy 350-et mutat az óra. Főleg, hogy egy 6-10 éves autónál már ezeknél is előjön a csere. Ha meg látod az autót lógó gömbfejekkel, eleresztett olajos gátlókkal (ergo igénytelen a tulaj), akkor megint teljesen mindegy, hogy 150 v. 350e km alatt tette tönkre a kocsiját, ott kell hagyni.

    Azon pedig ne csodálkozz, hogy aki rendben tartotta a kocsiját, az pénzt is kér érte. Amikor a Renault néztük, kb. 20 autót nézünk meg, abból 15 külföldről behozott lefingott darab min. 400es futással. Harmadán még a motortérben is ott volt a valamikori korábbi vezérléscsere 300-400-500ekm-es felirata, de a nepper még ahhoz is lusta volt, hogy eltüntesse. Na ezek szigorúan vagy 120-ra vagy 190-re voltak tekerve egytől-egyig. Aztán voltak az itthoni keveset futottak, de olyan állapotban, hogy 60e-s futásnál is inkább az 500-at futott lefingott németbe ülne be az ember, mert olyan igénytelenek a tulajok. Végül két értelmes darab között döntöttük, mindkettő bőven 300 környékén futott igazoltan, ellenben a belsejük nagyjából újnak elment volna, végig szervizelve voltak szemmel láthatóan és alánézve is nem 20-as listával jöttem ki a kocsi alól, hogy mit kéne azonnal cserélni…

    Btw, németeknél is a 300 ezren állók között is vannak drágák. Azok, amiket nem a Yusuf and Yusuf műhely javított a garancia letelte után…

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Nem azért eladhatatlanok, mert 250e Km -t mutat a számláló, hanem azért mert amelyikben ennyin áll a mutató az általában 2x annyit futott valójában és ahhoz képest -vagy akár egy valós 250ezer Km-hez képest- pofátlanul túl vannak árazva az ilyen autók!
    Pár éve mikor autót kerestem, megnéztem pár 250-300e Km-t futott autót.
    Büszkén hirdették, hogy “ebben valóban ennyi van”.
    Aztán mikor beszélgetés közben elmeséltem ilyen költségek várhatók a (nagyon)közeljövőben az ennyit futott autónál akkor mindenki átment bagolyba… majd újraélte a dackorszakot “annyiért nem eladó”, “inkább visszatekerem az órát”

    Érdekes ‘németből hozva nem probléma, hogy 300 ezren áll az óra.
    Jaaa, hogy ott az ár is tükrözi ezt … :)))

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Hat ezt tudom volt par autom otthon es a hajam teptem mikor mondtak hogy dehat ebben 210e van…
    Nalunk csak a Mazda van 200e km de o mar 13eve csaladtag a tobbiben tobb mint 300e van es hiba nelkul mennek.

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Igen 1.6MPI egy os motor 8szeleppel.Itt mar 105pacival
    az 1es Octaivia 75lovas volt en olyannal mentem de nekem bejott nem volt egy versenyauto de A-B
    tavra tokeletes.
    De nem kell megriadni tole mert sok-sok 100e km utan is ugyanazt fogja tudni ha rendszeres karban tartjak.
    (Ez alatt az olaj,szurok max 1-2szenzor ertem mas nincs bennuk ami csere erett lenne)

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Nem piszkalodasbol akarom kerdezni de ez miert meglepo hogy az 1.6MPI 400e nel meg tokeletes?
    Kb mint sokan a Fabiamra hogy320e van benne akkor tuti motorcseres volt.
    Millio korul azt mondom hogy ja ez mar szep.
    Folotte mar megemelem a kalapom foleg hogyha 1motorral nem olyan mint amit multkorjaban olvastam 1,8millio km
    a Merciben de mar a 8.ik motorral meg 5x atepitve…

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Kempelen, visszatértél? Öreg, te jottányit sem változtál. Egy finom kis behízelgés az elején, a végén pedig a csattanó:

    “Respekt a tótoknak.”

    [url]https://www.google.hu/search?q=laugh&biw=931&bih=610&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiCi4mXs8XMAhWH7hoKHSoqBBsQ_AUIBigB[/url]

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Kollágám itt Frankfurtban a privát 1.6 MPI Octáviával 90 km-ről jár be naponta dolgozni. Ez évi több mint 60 ezer km-t jelent. A kocsi most lett két éves. Tehát van több hasonló autó, de a legtöbb benzinest visszatekerik 100 ezerre, mert ugye 8-10 éves benzinesnél abszolut hihető. Van egy másik kollégám új 1.5 DCI Nissánnal, ő csak 15 ezer km-t tesz meg évente. Azt viszont nem mindenki fogja elhinni, hogy csak ennyit megy.

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    “A Business szint egyebek mellett már 2008-ban is tolatóradaros, tempomatos, kétzónás automata klímás, hat légzsákos és ESP-s volt.”

    A Business felszereltség alapból csak 4 légzsákot tartalmazott. Nekem is 2008-as Business Octaviám van és 4 légzsák van benne (újonnan szalonból vásároltam).
    Véleményem szerint az egyik legtartósabb VW csoportos autó a 2-es Octavia, az enyémben még csak 150ezer van, de semmi, tényleg semmi kopás sincs a belsőben.

    Az enyém is fekete és sajnos csillag garázsban áll, így megerősítem, hogy a fényezés tényleg gyenge. Nem szabad lemosni, mert elsírja magát az ember. Kevés fekete Octavia van, több a világos színű (ha nem raktári autót veszek anno, akkor én is világos színt választok).

  • 2017.10.28. at 05:24
    Permalink

    Kedves Mátyás!
    Bezzeg a V60-as Volvo ülése 70 ezer kilométernél kiszakad, a kormánybőrről lekopik a festék, a csomagtár összes műanyag burkolata zörög, a csomagtér ajtó beázik. El sem tudom képzelni milyen állapotban lesz 400 ezer kilométernél. Addigra majd “más örül” majd neki.
    Ez egy korrekt autó. Nem ígér többet, mint ami, de azt stabilan hozza. Respekt a tótoknak.

Vélemény, hozzászólás?