Célegyenesben a kupétetős Skoda Kodiaq

Álcázva fotózták a Skoda Kodiaq csapottetős verzióját, már Európán belül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Számtalan gyártónál a kínai piac a legfontosabb, így a Skodának is, ám utánuk hamarosan mi is megkapjuk a sportos vonalvezetésű Kodiaqot, már tesztelik Európában is.


A Skoda tervei nem épp túl titkosak, pláne úgy, hogy több modellt is hamarabb helyeznek forgalomba Kínában, mint Európában, vagy egyáltalán nem. A Kodiaq GT az előbbi halmazba tartozik, Kínában ugyanis már bejegyeztették, ennek köszönhetően már láthattuk is néhány fotón. Most viszont megérkeztek azok, amik már Európában készültek, vagyis elindult a modell optimalizálása a hazai piac számára is.
Hirdetés

Több álcázott tesztautó sorakozik egymás mellett, melyek közül többet Mazda CX-5-nek álcáztak, de van, ami dizájnosabb fóliázást kapott, mintha azt akarnák mutogatni. Mindegyiken jól látszik a trükk, amitől GT lesz a Kodiaqból, vagyis a hátsó ajtók után lecsapott tetővonal. Van még pár meglepetés is, méghozzá az ülések, a legszélső autóban hatalmas kagylóüléseket láthatunk, ami a szemtanúk szerint jóval profibb annál, mint ami az Octavia RS-ben van, valamint a Kodiaq RS-ben is lesz. Ezekre az ülésekre egy magyarázat lehet, méghozzá az, hogy csak a tesztelés idejére kerültek bele, vélhetően a versenypályás tesztek miatt. A Kodiaq GT Kínában 2,0 literes TSI-vel érhető el 186 és 220 lóerős teljesítménnyel, Európában ennél mindenképp több féle variánsra számíthatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?