Dízel is lehet jó, pláne, ha Octavia

Skoda Octavia 1.9 PD TDI DSG, 2008 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szokás ma fújni a dízelekre, pedig megfelelő felhasználási mód és persze az előírt karbantartások betartása mellett egy tízéves példány is lehet tökéletes.


Nehéz helyzetben vannak ma a dízelek, szerte Európában és hazánkban is zuhannak az eladásaik, a használtpiacon is egyre kevesebbeknek kellenek, így aztán

akinek valóban dízelre van szüksége, az minden eddiginél könnyebben találhat megfelelő példányt.

Vannak ilyenek, az ismeretségi körben például olyan Skoda Octavia tűnt fel, ami csaknem a használtpiaci legendát megtestesítő, még ha dízel is.
A kereken 10 éves, 2008 elejéről származó 1.9 PD TDI DSG Octavia első tulajdonosa valóban orvos, s az autó valóban garázsban tartott. Volt, 2 évvel ezelőttig, ugyanakkor még az autót az elmúlt 2 évben használó lánya is orvos, ha garázs ekkor az Octaviának már nem is jutott. Az orvos tulajoknál is fontosabb azonban, hogy az orvos lány férje tudja azt, hogy míg korábban a naponta legalább 50 kilométeres használat, s az egy-egy indítással megtett jellemzően legalább 20 kilométer hibátlanul passzolt az Octavia hajtásláncához, az ő jelenlegi felhasználási módjuk (hét közben városi rövidebb utak, hosszabbak csak hétvégén) még úgy sem a lehető legideálisabbak a dízelhez, hogy a városi rövidebb utak is vidéki nagyvárosban, így a budapesti forgalomnál kedvezőbb körülmények között adódnak. Az Octavia becsületére váljon ugyanakkor, hogy az elmúlt 2 év átlagfogyasztása - a hétvégi országúti, jellemzően egy huzamban 100 kilométeres utakkal - 5,8 l/100 km értékű, s meghibásodása sem adódott még.
A hajtáslánc pedig nem csak takarékos, teljesen kulturált is. Oké, van némi dízeles kerregés, de a 10 esztendős gázolajosok között abszolút nem zavaró mértékben. Az 1.9 PD TDI ráadásul sokak szerint a VW konszern legtartósabb modern dízele, a hozzá kapcsolt 6-os DSG pedig bár 60 ezer kilométerenként a többi DSG-hez hasonlóan új olajat kér, a 10 évvel ezelőtti automaták körében nagyon kifinomultnak mondható. A korrektül karbantartott, vezetett szervizkönyvű, s az utolsó olajcserét nem egész a fotózás előtt egy hónappal és nem egész 200 kilométerrel korábban kapott autóban teljesen korrektül kapcsolgatott. Sajnos azt kell mondjam, hogy sokkal szebben, mint néhány tizedennyit futott tesztautóban. Igen, ennyit számít a használat, s a dupla kuplungos DSG sajnos elég könnyen kinyírható, hiszen jellemzően jelentős nyomatékkal rendelkező, turbós benzines vagy dízel motorokhoz kapcsolják, így kényes a vezetési stílusra.
Hirdetés

Még a 105 lóerős 1.9 PD TDI esetén is van 250 Nm, ráadásul már 1900/perc fordulattól, tavaly egy hasonló korú Volkswagen Caddy járt nálam pont ugyanezzel a hajtással, az Octaviában viszont érezhetően jobb zajszigetelést kapunk, továbbá az autó jellege is sokkal "komolyabb". Az Octavia ideális utazóautó, de hatalmas belterével és 4,57 méteres hosszával még városban is éppen vállalható, a tolatóradar persze jól jön hozzá, pláne az itt lévő gyári, kijelzős. Az ötajtós 560 literes csomagtere csak 20 literrel kisebb a kombiénál, s bár a nagy csomagtérre vágyók nyilván a meredekebb hátút preferálják (a mostani tulaj is), de be kellett vallja, hogy a náluk töltött 2 év alatt nem volt olyan szállítani való, ami ne fért volna be a kecsesebb vonalú ötajtósba.
Octaviából tehát tényleg csak akkor érdemes kifejezetten kombira vadászni, ha gyakorta szükségünk van a kombi - főként bővítetten - nagyobb csomagterére. Ugyanis alapból az ötajtósé is elég nagy, s az üveggel felnyíló hátsó ajtó miatt pakolhatósága is remek. Bár a 2004-ben megjelent második generáció benzinesként már 1, dízelként 1,15 millió forintért kapható, a próbálthoz hasonló évjáratú és DSG-s változatok magasabb futással is 1,8 millió forint magasságában kezdődnek. Tekintve, hogy ennek világos beltere is újszerű, valamint futóműve is "koppanásmentes", motorja szépen járó, s karbantartását hiteles szervizkönyv, lekérdezhető múlt is alátámasztja, ha dízel autóra lenne szükségem, biztosan vadásznék rá, lassan ugyanis eljut oda az alapvetően már nem használt autó, hogy felkerüljön a Használtautóra, igaz, tulajdonosa nem sieti el a dolgot, a fotózáskor épp azon morfondírozott, hogy az egyetlen, már jó ideje elhanyagolt külső sérülést (a jobb küszöbnél) megcsináltassa-e. Titkolni nem akarja, hiszen én is lefotózhattam (ugyanúgy megtekinthető a galériában, ahogyan a vezetett szervizkönyv is), de nem tudja, mennyire rontja el az összképet. Szerintem semennyire, ha egy 10 éves, 215 ezer kilométert (azaz dízeles mércével kifejezetten keveset futott) autón csak ennyi a baj, akkor csak ár/alku kérdése, hogy belefér-e.
Itt például túl sok az olyan jellemző, ami ellensúlyozza: a hibátlan beltéren túl a kétzónás automata klíma, az MP3-as, kormányról vezérelhető hifi, a tempomat, a négy (automata) elektromos ablak), a 16 colos alufelni szett, valamint a külön szerelt téli kerék, a gyári tolatóradar is simán kárpótol, s ha ez még nem lenne elég, jár az autóhoz egy méretre csináltatott bőr-műbőr üléshuzat, ami egyrészt könnyen tisztítható, másrészt valóban újszerű állapotban őrizte meg a gyári kárpitot. És ha már védelem: az autót eladó kereskedéstől kapott szövet szőnyegek mellé a tulajdonos a teljes gyári utastéri és csomagtéri gumiszőnyeg-szettet is megvásárolta, ami masszívságának köszönhetően 10 év után is újszerű. Egy ilyen példány esetén könnyű elcsábulni a dízel felé, ami nem feltétlenül probléma, de legyünk vele tisztában: ha csak rövid távokat autózunk, az hosszú távon az autónak, majd pénztárcánknak sem lesz kellemes. Ezért kerül eladósorba ez a példány is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.09.29. at 07:40
    Permalink

    A kevés autópályára a hűtő tisztaságáról hibás következtetni. Gondos tulaj (vagy dörzsölt nepper) esetén simán előfordulhat a heti esedékes nagynyomású mosásnál/eladás előtt egy hűtő átmosás is (pár dollár a 90 fokos toldalék, hogy oda is könnyedén beférjen a lándzsa). De ha rászán pár liter hűtő folyadékot, akkor az egység könnyedén kikapható a helyéről és átmossa úgy.

    A hazai főútvonal hálózat minőséget figyelembe véve meg mindig jobb, ha pályán mennek egy autóval, kivéve, ha M1 Tatabánya környéke 🙂

    • 2018.09.29. at 07:48
      Permalink

      Egy részletből valóban nem szabad következtetéseket levonni, de ha az autó egésze őszinte, akkor – nagyjából – nyugodtak lehetünk. Autópályából is van tragédia – M1, manapság, országútból is jó, meg persze fordítva is.

  • 2018.10.01. at 17:58
    Permalink

    Egy barátomnak is ilyen van. Törődik vele de mégis itt ott világít visszajelző mindig van valami kehe . Előnye az, hogy keveset fogyaszt azt mondja.

  • 2018.10.02. at 21:51
    Permalink

    Ha BXE motorkódú ez az 1.9 PDTDI akkor bármikor elszállhat a motor egy jó kis blokk oldalfal kiütés kíséretében.
    A gyártás során 2008 körül nem megfelelő hajtókar csapágyakat kapott egy széria, jellemzően a BXE motorkódos. Persze hivatalos infó erről nincs (sincs). Tényleg bármikor, minden előjel nélkül fog megállni és motorcsere lesz belőle. Érdemes nagyon gyorsan kicseréltetni az összes hajtókar csapágyat és a hajtókar csavarokat is! A hiba nem Skoda hanem VW specifikus, Golf5-ösök ugyan így járnak.

    Ami szintén VW jellegzetesség az a folyton működő klímakompresszor. Nincs kuplung ami leválasztaná a szíjtárcsáról a kompresszor tengelyét, csak egy megkerülő szelep ami nem engedi be a klímagázt a kompresszorba ha nem kell hűteni vagy ki van kapcsolva a klíma. Így nem csak akkor mozognak a dugattyúk, amikor hűteni kell, hanem mindig, amikor a motor jár. Így finoman lehet kapcsolni ki-be a hűtést, de kompresszor élettartama sokkal rövidebb, mint egy mágneskuplungos kivitelnek más gyártmányokban vagy pl. egy Octavia1-ben.

    A kompresszor általában viszi magával a klímahűtőt és a szárítószűrőt is, ez jó 150e Ft-os kiadás. Bármikor, előjel nélkül beüthet.

    Octavia2-ben mindig van lábtér fűtés/hűtés, az első ülések alatt jön ki a levegő de ez nem látszik csak ha benézünk az ülések alá.
    Ebben az autóban van egy hűthető könyöklő amelynek hátsó részébe levegő rostélyok vannak beépítve. Ennek köszönhetően a hátsó utasoknak nem csak a lábához juthat el a hideg vagy meleg levegő hanem a testükre is, és a levegőt irányítani is lehet, vagy akár elzárni is. Van, aki emiatt rendelte a könyöklőt az autóba mert ez is szempont volt.

    A kalaptartó alján lévő akasztó nem annyira a csomagoknak, mint inkább a csomagtér alját borító takarólap felhajtott állapotban történő megtartására való, hogy két kézzel lehessen pl. kivenni a pótkereket a takarólap alól.

    A valódi csomagakasztó a csomagtér két oldalán van, de csak a legmagasabb, Elegance felszereltségnél (mint ez az autó). A közép szintű (Ambiente) és alap kivitelű (Classic) modellekben csak egyik oldalon van, de ha sikerül beszerezni ilyen akasztót, akkor simán fel lehet csavarozni a másik oldalra is mert ott a helye kifúrva.

    A futóműhöz már biztosan kellett nyúlni, az első lengőkarok hátsó szilentjei 10 évnél tovább nem bírják. Szétreped a gumi.

    A hátsó lengéscsillapító porvédőjének cseréje szintén esedékes már ilyenkor.

    Féltengelycsukló gumiharangjai is erősen odafigyelősek már.

    Az első ülések alatti csatlakozókban futnak az ülésbe épített oldallégzsákok vezetékei, ezek a csatlakozók hajlamosak kontakthibássá válni, különösen ha sokat van mozgatva az ülés vagy belső takarítás miatt ki lettek szerelve az ülések (a csatlakozók meg széthúzva). Ekkor légzsák hibát jelez a műszerfal, ami azért kellemetlen, mert addig amíg a hiba nincs törölve, nem működik a légzsák rendszer. Egyáltalán nem, egyik sem. Ezen az sem segít, ha a csatlakozót megjavítják, mert a hibát törölni kell mindenképp.

  • 2018.10.25. at 18:33
    Permalink

    A cikkben szereplő Skodát a múlt héten megvásároltam. Tényleg minden úgy van, ahogy a cikkben szerepel, szép állapotú és rendesen törődtek vele. Nekem az 5,8-s fogyasztás tűnt fel, ennyit nem szoktak ezek az autók fogyasztani. Ebből a típusból ez már a harmadik ilyen autóm, ebből egy az 5 sebességes kézi váltóval egy pedig ugyan ezzel a DSG váltóval rendelkezett. Tehát volt összehasonlítási alapom. Nálam normál használattal 4-4,4 liter körüli értékek szoktak kijönni. Már amikor az autót elhoztuk feltűnt, hogy kissé lassabban “ugrik” az autó, hiányzott a megszokott dinamika. A kocsi a Dunántúlra került Szegedről, végig mellék utakon közlekedve, túlságosan próbálgatni nem lehetett. Gondoltam, hogy a sok városi használat és a rövid utak miatt kissé el lustult a kocsi, de azért nem voltam biztos benne. Másnap hosszabb útra mentem vele: 300 km autópálya. Itt teljesen bebizonyosodott, hogy a kocsi nem megy, ha már lassan felgyorsult egy adott sebességre akkor már ment, csak a fogyasztás volt az egekben. Az autópályára való felhajtáskor a gyorsítósávon nem tudtam vele egy kamiont legyorsulni, pedig ez a korábbi Octavia-kal nem volt probléma. Erős gázadásra a kocsi megtorpant és nagyon lassan gyorsult. Hazafelé egy 1200-s Fabia simán letolt az útról. Másnap irány egy szerviz ahol műszerrel átnézték a kocsit, hibát nem találtak. Kipróbálta a mester, ő is lassúnak érzi. Azért a légtömegmérőt spray-vel kipucolta. Másnap elmentem vele a siófoki VW szervizbe ahol nagyon segítőkészen gépre tették a kocsit majd a forgalomba is kimentünk vele. A szervizes ugyan ezt érezte amit én, hogy nem megy az autó. Turbónyomás, geometria, EGR stb. minden jó még sem ment. Mindezt teljesen ingyen elvégezték, pedig egy órát eljátszottak a kocsival, köszönet érte. A végén azért a légtömegmérőt megemlítette, hogy az okozhat ilyen problémát, de használjam egy kicsit tegyek bele prémium üzemanyagot, ne kapkodjam el a cserét, amúgy sem olcsó. Közben volt a négy napos hétvége, autóztunk, de sajnos nem lett jobb. Végül tegnap megkapta az új légtömegmérőt és az autó végre szedi a lábát, úgy megy ahogyan kell és a fogyasztás is lement 5 liter alá. Azóta élvezet vele száguldozni, nagyon jól megy. 100 -s sebességnél végre nem gondolkodik nem torpan hanem szépen húz.

  • 2022.01.20. at 16:42
    Permalink

    Jelentem, pont ugyan így jártam egy 1.9 pdtdi (105LE) Jettával. Keveset használták azt is csak kisebb utakra. (Hölgy tulaj). Mikor az első hosszabb utamon Balaton felé elvesztette az erejét és padló gáz 5. sebességben max. 100. Megáll újraindít, megint húz. kb 1 km-ig. A harmadik újraindítást követően CheckEngine lámpa világít. Leértem nagy nehezen. Légtömegmérő kiszed kitisztít. EGR szétszed, és a nagy meglepetés, hogy nincs eltömődve szinte tiszta az átjárás. Hazafelé újra elvesztette az erejét, de már nem szórakoztam, hazajöttem egygázon :). Másnap légtömegmérő csere, hisz ez a legolcsóbb a lehető problémák kiszűrése között. Most eltelt 3 hét és eddig minden ok.

Vélemény, hozzászólás?