Dobja a villanyos B-osztályt a Mercedes-Benz

Vége a hazai kötődésű elektromos Mercinek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elenyésző számú fogyott a B-osztály Electric Drive változatából, ezért abbahagyják gyártását. A meglepőbb, hogy nem várható helyettesítő.


Már a hazai árlistában is csak raktárról érhető el a Mercedes-Benz B-osztály Sports Tourer Electric Drive, amit mi is - szó szerint - villámpróbáztunk tavaly. Alapvetően egy kompromisszummentes villanyautónak ígérkezett, 179 lóerős villanymotorral és 28 kWh-ás lítiumion akkumulátorral, így 200 km NEDC ciklus szerinti hatótávval és a többi elektromos között is prémium árazással. A piac számára úgy látszik, hogy kevésbé fog hiányozni. Legalábbis az eladások ezt mutatják, hiszen 2013 decemberi piaci bevezetése óta mindössze 3651 példányt fogyott. A kiábrándító számokat látva kevésbé meglepő a Mercedes-Benz lépése: abbahagyják az emissziómentes csapotthátú gyártását és a leváltásával sem bajlódnak. Ennek több oka is van.
Hirdetés

Bár legutóbbi nemzetközi menetpróbáját épp Magyarországon tartották, az elektromos B-osztály kizárólag a rastatti bázison készült, csak hagyományos társai készülnek többek között nálunk is, Kecskeméten. Azonban a németországi gyártósort hamarosan átprogramozzák a következő generációs kompakt modellek gyártására, ide tartozik többek között a jövőre érkező új A-osztály is. A másik, még nyomósabb ok a B 250 e gyártásának leállítására, hogy nyakunkon a csillagosok EQ almárkájának érkezése, ami nem kevesebb mint 10 villanyautó bevezetését ígéri 2025-ig egy 10 milliárdos befektetés keretében. A párizsi koncepció alapján egy crossoverrel kezdik a bevezetést, majd később érkezhet a BMW i3 ellenfél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?