Dugó Austinban? Igen, megint az önvezető autók miatt

Hiába erőltetik, csak nem akar működni az önvezető technika a közutakon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közel két tucat önvezető autó okozott hatalmas forgalmi dugót az amerikai Austin városában, ahol ismét annak a cégnek az autói kerültek kellemetlen szituációba, amelynek a járműveit számos kritika érte a múltban.

A General Motors által üzemeltetett Cruise bő egy hónapja kényszerül korlátozni a szolgáltatását San Francisco városában, miután egyetlen éjszaka alatt két balesetet is elszenvedtek a vállalat autói - igaz ebből csak az egyikben hibázott az önvezető jármű. Történt mindez azután nem sokkal, hogy a Cruise egyik autója egyenesen egy kamionba kormányozta saját magát, miközben a teherjármű éppen egy manővert próbált végrehajtani.
Hirdetés
Ezúttal az austini autósoknak gyűlt meg a baja a kiforratlan technikával, legalábbis egy X-re feltöltött videó alapján. A felvételeken tisztán kivehető, hogy nagyjából két tucat Cruise matricával ellátott autó magatehetetlenül áll a kereszteződés közepén, az autósok pedig csak nehezen tudnak elhaladni az önvezető autók mellett.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?