A piac egyaránt népszerű és fontos modellje a Dacia Duster, a Suzuki S-Cross és az eladásokat vezető Suzuki Vitara
Megjelenése, azaz 2015 óta vezeti a hazai autóeladásokat a Suzuki Vitara, egyben a piac toronymagas vezetője a B-SUV szegmens. Az esztergomi modellt összesítettben követi testvére, a nemrégiben erősen megújult SX4 S-Cross, ami immár csak S-Cross néven fut tovább, kategóriájában pedig az idén ugyancsak frissített Dacia Duster lohol utána.
[BANNER type="1"]
Alapáron a Dacia Duster, összkerékhajtással már a Suzuki Vitara a legolcsóbb a trióból
Persze a Vitara sem egy 2015-ös modell, bár akkor jelent meg, azóta bőségesen kapott frissítést, optikait és műszakit is, hajtáslánca lényegében ugyanaz, ami az „új S-Crossé: 1,4 literes, négyhengeres, 130 lóerős és lágy hibrid rendszeres turbós benzinmotort hord az orrában, így indul 5,81 millió forintról, míg a legolcsóbb S-Cross 6,09 millió forintba kerül. A kettejük közötti árkülönbség azonban nem tudható le egy egyszerű kivonással. Bár a 12,5 centivel hosszabb, 55 literrel, azaz több mint 10 százalékkal nagyobb csomagterű S-Cross 280 ezer forintos felára önmagában is védhető, valójában ennyiről sincs szó. Míg ugyanis az alap Vitara már automata légkondis, az S-Cross nem. Na persze nem egy tragédia ez, a mindkettejüknél nagyobb, de szerényebb belépőárú Dacia Duster csakis fullextrás verziójával ad automata klímát, azt pedig négyhengeres, a Suzukikhoz hasonlóan 130 lóerős motorral társítva már 6,049 millió forintos alapárat kapunk.
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| Dacia Duster | 4341 | 1804 | 1693 | 2674 | 445-1478 |
| Suzuki S-Cross | 4300 | 1785 | 1580 | 2600 | 430-1230 |
| Suzuki Vitara | 4175 | 1775 | 1610 | 2500 | 375-1120 |
[BANNER type="2"]
Méretben a Vitara a legkisebb, a Duster a legnagyobb, de utóbbinál csak 4 centivel rövidebb az S-Cross
Bázisverziójával a Duster a legolcsóbb!
Ha azt nézzük, hogy egységnyi, sőt alapból a legszerényebb összegért ki adja a „legtöbb vasat, a legnagyobb autót, akkor egyértelműen a Duster nyer, 1,0 literes, 90 lóerős (és persze háromhengeres) alapmotorjával 4,099 millió forinttól érhető el, persze a klíma nélküli Access verziót gyakorlatilag senki sem választja. Mint azt megtudtuk a hétüléses Jogger árának leleplezésekor, a legtöbb Duster vevő bizony a csúcs Prestige verziót veszi, zömében dízelmotorral, ami a Suzukinál egy ideje már nincs is. A benzinesek köréből nagyjából azonos mennyiség fogy a 180 ezer forintos felárral LPG-vel is kínált 1,0 literesekből és az 1,3-asokból. Mi most utóbbi 130 lóerősével, azaz kézi váltóval és fronthajtással tettük képzeletben a Suzukik mellé.
Ma 4,099 millióról startol a Duster, de a legtöbb példányát már 6 millió forint körül értékesítik, a vevők zöme a Comfort és Prestige csúcsverziókat választja, fele részük még mindig dízelmotorral
Ma már a Duster is alapáron LED menetfényes és tompított fényszórós (reflektora még halogén izzós), 6 légzsákos, de a 6,049 milliós Prestige már holttérfigyelős, bőrkormányos, tolatókamerás és vezeték nélküli telefontükrözést adó érintőképernyővel szerelt, 6 hangszórós hifis, sőt a Kelet-Európa térképes navigáció is jár hozzá. 21 centis hasmagasságával és megjelenésével is a leginkább terepjárós, összkerékhajtással akár dízelként, akár a 150 lóerős benzinessel választjuk, a Prestige csúcsverzióval 6,899 millió forintot kell érte fizetni.
[BANNER type="3"]
A csúcs Duster nem csak vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto csatlakozást, gyári navigációt is ad, igaz utóbbi a csúcs Suzukikban is megvan
| Dacia Duster 1.33 TCe 130 Prestige | Suzuki S-Cross 1.4 Boosterjet Hybrid 48V GL+ | Suzuki Vitara 1.4 Boosterjet Hybrid 48V GL | |
| Emissziós norma | Euro 6d | ||
| Üzemanyag | Benzin | ||
| Hengerűrtartalom [cm3] | 1333 | 1373 | |
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | ||
| Váltófajta/-fokozat | kézi/6 | ||
| Teljesítmény [LE/fordulat] | 130 (4500-6000) | 130 (5500) | |
| Nyomaték [Nm/fordulat] | 240 (1600-3500) | 235 (2000-3000) | |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 10,6 | 9,5 | |
| Végsebesség [km/h] | 193 | 195 | 190 |
| Kombinált fogyasztás (WLTP) [l/100 km] | 6,2 | 5,3-5,6 | 6,0-6,3 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 141 | 120 | 121-126 |
| Saját tömeg [kg] | 1242 | 1195-1235 | 1165-1205 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 1767 | 1685 | 1770 |
| Abroncsméret | 215/60 R17 | 215/55 R17 | 215/60 R16 |
| Garancia | 3 év/100 000 km | 3 év/100 000 km; 10 év a hajtásláncra | |
| Alapár (akciósan) [Ft] | 6 049 000 | 6 490 000 | 5 810 000 |
Az új, múlt héten debütált és már vezetett S-Cross alighanem második, GL+ felszereltségével lesz a legkelendőbb, az már automata klímát, holttérfigyelőt és kulcs nélküli nyitást-indítást is adó
Bár motorvaria nincs a Suzukinál, ha az új S-Crossból automata klímásat, bőrkormányosat szeretnénk, akkor a 6,09 millió forintos GL helyett a 6,49 milliós GL+ választandó. Már az alapverzió is igen jól, sok más mellett full LED fényszóróval, távolságtartós tempomattal felszerelt, itt már holttérfigyelőt, első ülésfűtést és első-hátsó parkolóradarokat, kulcs nélküli nyitást-indítást is kapunk, a 7 colos érintőképernyő és a tolatókamera megvan már a bázisverzióban is.
A képen az S-Cross GLX csúcsverziója, ez nagyobb kijelzőt és a csúcs Daciához hasonlóan vezeték nélküli telefontükrözést ad
A Vitara bár 5,81 milliós GL alapverziójával is automata klímás, ha ülésfűtést, tolatókamerát, holttérfigyelőt és 17 colos alufelniket szeretnénk hozzá, akkor a GL+ választandó 6,18 millió forintért, ha pedig parkolóradarokat is, akkor a GLX 6,74 millióért. Összkerékhajtással az S-Cross már a GL+ szinttel 7,23, a Vitara ugyanazzal (persze eltérő tartalommal) 6,92 millió forinttól érhető el, míg automata váltóval a Vitara 6,74, az S-Cross 7,09 millió forinttól kapható, szintén GL+ ellátmánnyal. Összehasonlításul a Prestige felszereltségű, EDC váltós, TCe 150 motoros Duster 6,899 millió forintba kerül, tehát ahogyan a kézi váltósok körében közelített felszereltséggel, itt is a Vitara, Duster, S-Cross ársorrend rajzolódik ki. Bár méretben a Duster a legnagyobb, az alapáron távolságtartós tempomatos, GL+ verziójával már hátsó keresztirányú forgalomra is figyelmeztetős holttérfigyelős, nagyon jó kényelmi ellátmányú S-Cross bőven megéri a felárát. Ugyanakkor megjegyzendő és sokak számára fonots, hogy a Duster 5,5 millió forint alatt is hazavihető már a kedvező üzemű TCe 100 LPG (gyári garanciás benzin-gáz rendszeres) alapmotorjával és a már klímával is megtoldott Comfort ellátmánnyal, aminek persze erős kihívója az alap Vitara 5,81 millióért.
Ma a Vitara belseje a leginkább koros, de ez nem nagyon látszik rajta, talán annyi említhető, hogy itt még csak kábellel tehetjük ki a telefonunk kijelzőjének tartalmát a központi érintőpanelre
A konklúzió most is egyértelmű: a márkák körültekintően áraznak, a Dacia adja a legolcsóbb belépőmodellt, a Suzuki erős alapellátmányával a jobban felszerelt Dustereknél akár olcsóbb Vitarát kínál, az S-Cross pedig hiába új, a korábbról ismert műszakiságú gép a leginkább naprakész ellátmánnyal is nagyon reális áron adott tudott maradni. Bizony még az is megeshet, hogy a másik esztergomi modell letaszítja majd a trónról a Vitarát, de a Suzuki azért nem bízza ezt a véletlenre: ahogyan arról beszámoltunk, jövőre először a Vitara fogja megkapni a márka új hibrid hajtásláncát, így a frissítés a piac kedvencét sem fogja elkerülni.
























Suzuki 4ever!
Az a m.rha aki suzukiért pénzt ad, nem is keveset!
Annyiért autót is lehet venni!
Ha valaki nem akar egy 200.000 km+ futott nemet premiumot, amire a gatyajat rakolti, akkor ideális valasztás lehet a dacia, vagy a suzuki is. Nem beszelve az környezetvedelmi besorolásáról, amikor a használt szaroddal nem mehetsz sehova egy esetleges szmogriadó esetén, a fent említett autókkal vígan autózhatsz a városban.
LOL 😀 Piacvezető itthon, ráadásul elég régóta, úgyhogy elég nagy az a csorda… Hadd találjam ki: csalódtál a márkában. És ezért nekem is kötelezően csalódni kell, igaz? Én leszek a világ balfékje, ha „qq” kommentje után nem leszek Suzuki-hater 😀
Te amúgy az a fajta vagy, aki a párkapcsolata tönkremenetele után világgá fröcsögi, hogy minden nő egyforma, nem? 😀
Ujujuj!
Bro’, benézted! Ez olyan hagyományos fiús-lányos oldal.
Há’ nem szégyen az, csak kellemetlen!
Ezek a kis SUV-ok nem is kicsik, nekem ezeknél kisebb is elég lenne. Csak sajnos nincs.
Hogy ne lenne kisebb??
pl: Kia Stonic, Mazda CX-3
Kisebb van ugyan, de csak pár centivel.
Kia Stonic 414cm, Vitara 417cm, Mazda CX-3 427cm, S-Cross 430cm.
A sorrended elejére beszúrtam a Dacia Sandero Stepway-t a 409,9 centijével.
Dacia Sandero Stepway 410cm, Kia Stonic 414cm, Vitara 417cm, Mazda CX-3 427cm, S-Cross 430cm.
Nem telhet el hónap dacia, suzuki összehasonlítás nélkül! Lassan az oldalt és a szerzőt is el lehetne nevezni Dacia és Suzuki összehasonlításnak. Baromi unalmas.