Egyedülálló a kategóriájában – Suzuki Swift 4WD hibrid teszt
Suzuki Swift 1.2 4WD SHVS teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Könnyű hibrid rendszert és összkerékhajtást is belezsúfolt a Suzuki a Swiftbe. Viszont, amit így nyer a réven, vajon nem veszti el a vámon?
Hibrid is, összkerékhajtású is. Nem sok ez egy ilyen kisautóba?
Talán a kelleténél egy kicsit nagyobb a pánik a kicsi, turbófeltöltős motorok elterjedése miatt. Sokan félnek attól, hogy a turbó idő előtt felmondja a szolgálatot, pedig több márkánál is hosszú garanciaidőt vállalnak ezekre a motorokra. Persze, olykor felbukkannak rémhírek idő előtti meghibásodásokról, amelyek tényleg a valóságon alapulnak, de ezek lufi módjára fújódnak fel és közben megfeledkezünk arról, hogy ritka esetek ahhoz képest, hogy mennyi működik hibátlanul. Ám aki ennek ellenére nem szavaz bizalmat a kicsi turbós motoroknak, a Suzuki kínálatában talál egy remek, szintén kicsi, szívó benzinest. Az 1,2 literes szerkezet ráadásul négyhengeres, ami szintén plusz pont azok szemében, akiket nem nyűgöz le a háromhengeres megoldás. Azonban a Suzuki mérnökeiből előbújt a mohóság és megalkottak egy olyan változatot, amelybe könnyű hibrid rendszert és összkerékhajtást is „belegyömöszöltek”.
Technikai erődemonstráció a Suzukitól
Viszont a kisautó különlegességéről - szerintem használhatom ezt a szót, hiszen a kategóriában nincs hozzá fogható – nem árulkodnak komolyabb jelek a karosszérián. Minden ugyanolyan, mint egy „mezei” Swiften, kivéve a hátul ékeskedő feliratokat. A kékbetűs Hybrid felirat egyértelmű, hogy mit jelent, az AllGrip pedig az összkerékhajtást jelöli a Suzukinál, bár többféle is létezik ugyanezen név alatt, lentebb kitérek majd erre is. Őszintén szólva szerintem jobb, hogy nem piszkáltak hozzá a bohókás formához. Szerintem az eddigi legkarakteresebb Swiftet sikerült megrajzolniuk a formatervezőknek, több benne a fantázia, mint az elődökben. Játékosak a szabálytalan vonalú fényszórók, valamint az első lökhárító fekete betétje (amelyben a ködfényszórók is helyet kaptak). Így szemből olyannak tűnik az autó, mintha széles mosoly terülne el az arcán. Egyszerűen vidámságot sugároz és jó ránézni.
Ugye, nem csak szerintem mosolyog?
Oldalról nézve szinte kiköpött mása az elődjének, ám a hátsó ajtók rejtett kilincsei újabb formai geget jelentenek, a C-oszlop kis fekete díszburkolatával együtt. A hátsó lámpák is ugyanúgy a sárvédő fölé ívelnek, de a formájuk hátulról már teljesen más. Viszont egy kicsit mintha elfáradtak volna a formatervezők, mire ideértek. Persze panaszra nincs ok, itt sem csak a vonalzót használták.
Kéttónusú fényezéssel is rendelhető a Swift, de nem a lángvörös gyöngymetál színnel
Sokaknak még mindig furcsa, hogy fent kell keresni a kilincset, de a dizájn oltárán érdemes ennyit áldozni. A fényszóróburák mögött sem unalmas a látvány
Az utastérben is megfelelő a formai összhang. Kerek szellőzőnyílások és a GLX felszereltséghez járó digitális klímaberendezés kerek kezelőszervei fogják közre a téglalap alakú érintőképernyős kijelzőt. Az infotainment rendszer kezelőfelülete a többi Suzukiból ismerős, ám a GLX felszereltséghez navigáció is jár, ami simán mellőzhető, hiszen a telefonnal összekapcsolódva megjeleníthetők az élő információkkal szolgáló alkalmazások.
Ergonómiából én jelesre értékelném.
Minden egyértelmű, semmit nem kell sokáig keresgélni, viszont az anyaghasználat olcsó hatású, kivéve a kormánykereket, amelynek bőrborítása nagyon kellemes tapintású. A váltókaron szintén nem spóroltak a jobb anyagokkal, ugyanakkor lehetne határozottabb a megvezetése a kulisszában.A színes díszbetétek extraként rendelhetők a műszerfalra és az ajtóburkolatra
Keverednek az utastérben a kellemes tapintású és az olcsó hatású műanyagok
Hátul hozza a kategória átlagát a Swift, lábtérből nem jut sok, viszont a fejtér tágas annak ellenére, hogy az ereszkedő tetővonal az ellenkezőjét ígéri. Szerencsére a csomagtérből nem vesz el helyet a hátul is hajtó rendszer, mert a 265 liter amúgy sem túl sok. Ráadásul furcsán mélyre kell pakolni és a hátsó ülések lehajtásával sem alakul ki sík felület.
A hátsó üléstámlák lehajtásával növelhető a csomagtér mérete, de sík padló nem alakítható ki
Az első ülések kényelmesek, a combtámasz és a deréktámasz is megfelelően tart. Hátul sincs baj az ülések kényelmével, a lábtér viszont inkább a gyerekek számára alkalmas
Elérkeztünk a legkényesebb kérdéshez. Mi szükség a hibridségre és az összkerékhajtásra? A Swiftbe az úgynevezett AllGrip Auto megoldás került, ami azt jelenti, hogy nem egy állandó összkerékhajtású rendszerről van szó. Ez egy viszkókuplungos rendszer, amely automatikusan osztja meg a nyomatékot a hátsó kerekekkel, akkor amikor érzékeli, hogy az első kerekek nem tapadnak az úton. Bár 2,5 centivel nagyobb a hasmagassága, mint a fronthajtású változatoknak, ettől nem válik még csak telekjáróvá sem, mert a lökhárító alatti koptató például parkoláskor már a magasabb járdaszegélyeknél is leér. Így tehát inkább a csúszós útfelületeken, télen és hegyvidéken nyújt nagyobb biztonságot ez a megoldás.
Egy pici többletköltséget is jelent az összkerékhajtás, amikor eléri az autó a 150 000 kilométeres futásteljesítményt. Ekkor kell cserélni az olajat az osztóműben és a differenciálműben
A hibrid rendszer a fogyasztáscsökkentésben hivatott segíteni. A Swiftben egy kicsi villanymotor és lítium-ion akkumulátor segíti a benzinmotor dolgát például elinduláskor és gyorsításkor. Kis fordulaton (kb. 2000-től) is megfelelően húz tehát, de érezhetően városi használatra optimalizálták, mert 50 kilométer/óráig élvezhettem ennek a megoldásnak az előnyeit, utána viszont kifogy a szuflából. Papíron is néhány tizeddel lassabban éri el a 100 km/h-ás tempót, mint a szimpla 1,2 literes, fronthajtásos változat, emellett majdnem 100 kilogrammal nehezebb, ám így sem növekedett egy tonna fölé a tömege. Végső soron kicsit a fogyasztása is nagyobb (6,4 liter), így igazából csak egy technikai erődemonstrációként tekintek a hibrid, összkerékhajtású Swiftre. Igen, ilyet is tud a Suzuki, ha akar, de a sima 1,2 Dualjet modell annyira eltalált járgány, hogy annál több nem kell.
A Dualjet név a kettős befecskendezést jelenti. Magyarán két injektor pumpálja a benzint az osztott szívótorokba, a végeredmény így tökéletesebb égés, ezáltal kevesebb károsanyag-kibocsátás és kisebb fogyasztás
Ebben a Swiftben is elöl MacPherson, hátul pedig csatolt hosszlengőkaros a hátsó felfüggesztés, amellyel többnyire kényelmesen suhan az autó, de a nagyobb úthibákat, keresztbordákat nem szereti, sőt, az egyenesfutásba is belerondítanak, ebben persze a vékony kerekek is szerepet játszanak. Azonban a kormányzás közvetlen, és a többlet kilók ellenére is élvezetes. Viszont egy kis érdekességet csempész a vezetésbe, hogy a vezető nyomonkövetheti az energiavisszanyerés folyamatát. A sebességmérő és a fordulatszámmérő közötti digitális kijelzőn ugyanis beállítható, hogy a lassuláskor, illetve a fékezéskor szépen töltődik az akkumulátor. Sőt, ugyanitt még képes megmutatni a pillanatnyi teljesítményt és a gyorsulási értékeket is, ami szintén szokatlan ebben a kategóriában.
A vörös csíkokat akár sportosnak is nevezhetném
Könnyűfém keréktárcsák is rendelhető, de kész felüdülés volt az acéltárcsás felnikkel a tesztautó
A GLX felszereltségű tesztautót gazdagon telepakolták, olyan biztonsági felszerelések is helyet kaptak benne, mint például a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a kétérzékelős vészfékasszisztens (lézer és kamera), a távolsági fényszóró asszisztens (természetesen LED-fényszórókkal), az adaptív tempomat és a tolatókamera.
Lényegében ez most a csúcs Swift, amelyért listaáron 5,42 millió forintot kérnek, de kedvezménnyel már 4,39 millióért hazavihető.
Lehetősége van arra is a vásárlóknak, hogy lemondjanak vagy az összkerékhajtásról, vagy a könnyű hibrid rendszerről. Hibrid rendszer nélkül, de összkerékhajtással 4,62 millió forint a listaár (kedvezménnyel: 3,89 millió forint), míg csupán a hibrid rendszerrel listaáron 4,82 millió forintról (kedvezménnyel: 4,090 millió) kapható a márkakereskedésekben az autó az 1,2 literes Dualjet motorral és GLX felszereltséggel. Ugyanakkora hibrid az egyliteres turbófeltöltéses motorral is elérhető listaáron 5,42 millió forintért, ami pontosan ugyanannyi, mint az 1,2 literes, összkerekes esetében. Akik viszont nem vágynak a technikai parádéra, a GL+ és a GL felszereltségekkel is elégedettek lehetnek, megfizethetőbb áron három, három és fél millió forint környékén.Ennyi tereppel a fronthajtású változat is megbirkózik