Elkészült a 3 milliomodik hazai Suzuki

Egy SX4 S-Cross lett a hárommilliomodik esztergomi Suzuki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1992-ben indult az autógyártás Esztergomban a Suzukinál, a hárommilliomodik példány e héten gördült le.


Miként arról tavaly beszámoltunk, a Suzuki már több mint 25 év gyárt Esztergomban, a 3 milliomodik autó e héten gördült le. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy bár a Suzuki valóban átlépte a 3 milliós példányszámot Esztergomban, az ott gyártott autókba beleszámítanak a második generációs Opel Agilák, illetve az összkerekes Swiftek átemblémázásával készített Subaru Justyk is, de említhető még az első SX4 Fiat megfelelője, a Sedici is. Utóbbiak csakis exportra készültek, ahogyan ma már a hazai gyártású Suzukik zöme is külföldre, a világ további 100 országába kerül. A gyártósorról egy - tavaly frissített - SX4 S-Cross gördült le 3 milliomodikként. A Magyar Suzuki 1991-es alapítása óta jelentősen hozzájárult a márka hazai és európai sikereihez. Csupán néhány adat, amelyek jól jelzik a folyamatos fejlődést: 1992-ben mindössze 970 gépjárművet gyártottak le, 2005-ben túllépve a százezres határt, már 136 311 autó készült Esztergomban, 2008-ban pedig 281 686 Suzuki gurult ki a gyárból.
Hirdetés
Az elmúlt 26 évben a hazai piac számára meghatározó modellcsaládok kerültek gyártásba: 1992-ben az első generációs Swift, 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben a Swift újabb generációja, 2006-ban az SX4 (és a Fiat Sedici), 2008-ban a Splash (és az Opel Agila), 2010-ben a 3. generációs hazai Swift, 2013-ban az SX4 S-Cross, 2015-ben pedig az új Vitara. Utóbbi modell eladási adatai alapján tavaly nem csak a városi-terepjáró (SUV) kategóriát vezette toronymagasan, abszolút a legnépszerűbb modell volt a hazai piacon. Így nem csoda, hogy 2016-ban 2009 óta először ismét a Suzuki lett az összesített személyautó-eladási lista éllovasa 11 266 itthon eladott autóval. A 2016-os abból a szempontból is rekordév volt a Magyar Suzuki történetében, hogy a márka 11,67% százalékra növelte részesedését a magyar személyautó-piacon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?