Elkészült a kupétetős Skoda

Hivatalos fotókon bukott le a Skoda Kodiaq sportosabb változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már korábban is lehetett tudni, hogy a Skoda sportosabb vonalra evez a Kodiaq-kal, ám az új karosszériát még nem láthattuk, egészen mostanáig.


A Skoda egy újabb modellje bukott le, ám ezúttal Kínában. A Kodiaq újabb változatáról kerültek elő fotók, amik már az elkészült, utcára kész autót mutatják, és a hivatali engedélyekhez szükségesek. A fotókon álca nélkül, minden feliratával együtt látható a Kínában Kodiaq GT néven piacra kerülő, kupétetős SUV, melynek tanulmányautóját már láthattuk korábban.
Hirdetés

Sportosra húzták a hátulját, hosszan lejt hátrafelé a tető, amivel nyilván a hasznos csomagtér csökkent, ám látszólag a hátsó fejtér változatlan az ajtók magasságából kiindulva. Kínában 186 és 220 lóerős kétliteres turbós benzinmotorral kerül forgalomba és alapáron DSG automata váltóval, Európában egyelőre nem biztos, hogy megjelenik. Érkezik ugyan egy sportos Kodiaq, ám arról egyelőre úgy tudni, hogy normál karosszériával és 240 lóerős dízelmotorral lesz kapható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?