Elon Musk szerint idén végre tényleg elkészül a Tesla kamionja

A Tesla tulajdonosa Twitteren írta, idén tényleg a piacra kerül a Tesla Semi

Évek óta halasztgatja már a Tesla a saját fejlesztésű villanykamion piacra dobását, Elon Musk azonban kijelentette egy Twitter bejegyzésben, idén tényleg megtörténik.

Úgy tűnik, a Tesla nem akarja megvárni, míg a Mercedes elhappolja előlük az első villanykamion piacra dobását. Legalábbis erre utal Elon Musk minapi Twitter bejegyzése. Az egysoros Tweetben a cégvezér annyit közölt, hogy a Tesla Semi kamion 500 mérföldes (805 kilométeres) hatótávú kiadása már idén piacra kerül, míg a Cybertruck jövőre érkezik. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem hivatalos közleményről van szó, így érdemes óvatosan kezelni Musk kijelentéseit, főleg annak tudatában, hogy a Semi gyártása már évek óta húzódik. Eredetileg 2017-ben mutatták be a koncepciót és akkor 2019-re ígérték a végleges modell bemutatását, de ez még most sem történt meg.
Hirdetés
Ennek ellenére vannak biztató jelek, hiszen nemrég a Tesla maga tett közzé egy videót a Semiről, amelyben már élesben tesztelték a kamiont, így vélhetően tényleg az utolsó stádiumban tart a fejlesztés. Jelenlegi információink szerint a Tesla Semit két kivitelben, egy 483 és egy 805 kilométeres hatótávval rendelkező változatban lehet majd rendelni, mindkét esetben négy elektromotor hajtja majd a szerelvényt és 36 tonnás terhelés alatt 20 másodperc alatt éri el a 100 km/órát álló helyzetből.

A kisebb hatótávval rendelkező kamion vélhetően 57 millió forintról, míg a nagyobb 69 millió forintról indul majd.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.08.14. at 12:43
    Permalink

    Musk szerintem egyáltalán nem a Mercitől fél, hanem a Freightlinertől, ami Daimler-tulajdon és szintén beígérte az elektromos kamiont. A Merci EV-kamion és a Semi nem hoppolnának el vevőket egymás elől, nem ugyanazon a piacon vadásznának vevőkre…

  • 2022.08.14. at 14:56
    Permalink

    Tudomásom szerint a Merci is Daimler tulajdon vagy mi, tehát a technika talán nagyon hasonló.
    Valójában meg a kínaiak már ott vannak elektromos kamionnal, meg talán a Hyundai is, utóbbi Európában talán az első aki bevetette az elektromos kamiont. Majd jön a Nikola, nálunk Iveco fülkével, meg a többiek is sorban, lesz itt ott verseny.

Vélemény, hozzászólás?