Hirdetés

Feszültséglevezetés – Kia Optima PHEV teszt

Kia Optima PHEV plug-in hibrid teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Optima hibridje Európába már csak konnektoros verziójával érkezik. Nem fogad szót, működése különös, de jó használni, hatékony, és szemtelenül kevés benzint kér.

Nagyon hasonlít az előző generációhoz, mégis teljesen más az új Optima. A PHEV konnektoros hibrid kivitel több egyedi elemet is kapott, leginkább a légellenállás javítása érdekében

Megérkeztek. A nemzetközi bemutatón nem volt elég időm kiismerni a Kia Optima plug-in hibrid verzióját, egyszerűen csak egy jól használható, elegáns, autó kinézetű hibridként ismertem meg, amit még vezetni is egész jó. Erre az autóra viszont hatványozottan igaz, hogy a teszthét alatt mutatja meg magát valójában. Meg kellett értenem és el kellett fogadnom a dolgait, már ami a működését illeti, ugyanis amit látunk, és amit kapunk az Optimában, az számomra megkérdőjelezhetetlen. A koreaiak megérkeztek, ez kétségtelen, az Optima minden részletét igazán odatették. Kezdve a dizájnnal, amit valójában már 2010 óta ismerünk, az előző Optima formájából és stílusjegyeiből sokat meghagytak az új szedánon is. Jó döntésnek tűnik, ugyanis látványos, kicsit sportos, mutatós fazon, a tető hosszan elnyúlik, így könnyen nevezhetnénk akár ötajtós kupénak is. A formák tehát rendben, a belsőben is ez a nagy szerencséjük.

Nem csak az első, a hátsó lökhárító is más. Rejtett kipufogó, világoskék díszcsíkok a küszöbökön és az első sárvédők kis emblémái árulják el a konnektoros Optimát, na meg a csak hozzá kapható, kis légellenállású felnik is

Agresszív, látványos az orr, nem mondanám túlzónak, egyszerűen csak mutatós, a távolságtartós tempomat radarját rejti a lökhárító. Bal elöl az elektromos töltő ajtaja, 4-5 órára van szüksége a teljes feltöltéshez otthoni áramról


Kellemes csalódás. Összességében az új Optima beltere minden kivitelnél ugyanolyan, így a PHEV sem különbözik a már próbált kombiétól. Az anyagok nem a legjobb minőségűek, de a textúrákkal, a formákkal, a műszerfal kamu varrásával ezt ügyesen lecsalták. A kormány közepe is szép, nem egy odavágott darab műanyag, pedig hozzáérni nem a legjobb, mégis kellemes a szemnek, ahogy a beltérben minden. A gombrengeteg viszont már elsőre is zavarba ejtő, hát még, ha nincs időnk átnézni és megtanulni, vezetés közben csak kapkodjuk a fejünket. Egyet emelnék ki, a kormányon 12 darab van, közülük négy billenőkapcsoló. A középkonzol gomberdejében találjuk az egyetlen különbséget a normál Optimához képest, az pedig a HEV kapcsoló. Minden nagyon ergonomikus, elég jól kitalált odabent, a Kia szerint fehér, valójában inkább szürke feláras bőrkárpit és a világos beltér jó hangulatot sugároz, erre még rátesz egy lapáttal a PHEV alapáras panorámateteje. Alapvetően kellemes, ha az olcsó műanyagok és a könnyen koszolódni képes bőr enyhe szagát, valamint az üvegtető időnkénti pattogásait mellőzni tudjuk.

LED-es az első és a hátsó fényszórópár is, a kétliteres benzines képes önállóan is hajtani a 6 fokozatú automataváltón keresztül, de akár csak generátorként is működhet, miközben a villanymotor hajt

A szükséges hűtés, illetve a jobb légellenállás érdekében képes nyitni-, zárni az első hűtőmaszk lukait

Villannyal támogatott benzines. Az Optima hibrid kivitele hozzánk csak konnektorosként érkezik, a rendszer egy szívó kétliteres benzinmotorból és a váltóházba épített villanymotorból áll. Előbbi 156 lóerős és 189 Nm nyomatékú, utóbbi 68 lóerős és tulajdonképpen a nyomatékváltó, vagy a bolygómű helyét és szerepét vette át. A rendszer így összesen 205 lóerőt és 375 Nm nyomatékot juttat a kerekekhez, amiken kis gördülési ellenállású abroncsok feszülnek. A hibrid rendszer 9,8 kWh-ás akkumulátorait a csomagtérben két helyre osztották, egyik fele a padló alatt, másik a hátsó ülések mögött, de még így is marad hely egy korrekt, 55 literes benzintanknak és 307 liternyi csomagnak is. A rendszer a gyár számolgatásai szerint 54 kilométert enged tisztán elektromosan közlekedni, a városi átlagfogyasztás pedig 0,0 l/100 km. Konnektoros hibridek között is tisztességes adatok, persze ilyenek csak a mesében vannak, a valóság egész más, de meggyőző.

Jók a formák, kellemes az Optima belseje, pedig az anyagok helyenként elég rossz minőségűek, mégis kárpótol a kinézet. A hibridnél alapáras üvegtető kellemes hangulatot teremt, a világosszürke bőrkárpit jóvoltából jó érzés benne utazni

Hirdetés

Mindenhol fűthetők, elöl szellőztethetők is a motoros állítású ülések. Kényelmesek, pont jó tömésűek, a hátsó lábtér fejedelmi, a csomagtér szűk lett

1,7 liter/100 km. Alapvetően jó hibrid módján magától intézi, hogy éppen mivel ésszerű a hajtás, de a már említett HEV gombbal mi is megmondhatjuk neki. Vagy mondhatnánk, ha hallgatna rá. Lehet, hogy a nagy hideg, a téli időjárás, vagy csak rossz hangulata miatt, de nem akart tisztán elektromosan közlekedni, hiába kapcsoltam Electric Mode-ba. Ilyenkor csak a villanymotort kéne használnia, ameddig van energia az akkumulátorokban, de nekem minden egyes indítás után, akár töltöttem konnektorról, akár nem, szinte azonnal indította a benzinest is. Nem tudtam rávenni, hogy hanyagoljuk a károsanyag kibocsátást, így kihasználni sem tudtam maximálisan az elektromos hatótávot. A hibrid üzemmódtól ilyenkor annyiban különbözik a hajtás, hogy a benzinmotor nincs összeköttetésben a váltóval és a kerekekkel, valóban csak a villanymotor hajt, de a benzines folyamatosan tölti az aksikat. Ezzel a megoldással a legkedvezőbb fogyasztása 1,7 literre adódott, ami szinte parádés, de a tankolás szerinti átlag is csak 3,4 liter/100 kilométer, vegyes használat mellett.

A gombtenger a kormányon tetőzik, de középen is van jó néhány, köztük a HEV üzemmódkapcsoló, amire a mostani időjárásban nemigen hallgat az Optima. A műszerfal varrása kamu, de messziről hihető

EV módban indította a benzinest is, de csak generátorként, az út nagy részén viszont nem járt, így 1,7 volt a legjobb fogyasztási érték. 54 kilométer a gyári villanyos hatótávadat, generátoros üzemnél ez jóval több, 50 km után a töltés több mint negyede még megvolt

Bőséges az ellátmány. Ki-be kapcsolgatja a benzinest lényegében észrevétlenül, csak a kormányon érezzük enyhén a plusz rezgést, amikor jár, de alapvetően elveszik a szélzajban és a gördülési zajban. Ezt nem úgy kell venni, hogy azok elnyomnak mindent, a vártnál csendesebb az Optima. Nagy gázra becsatlakozik a benzines, na, onnantól lesz lomha a mozgása, a villanymotor viszont elég fürgén és légiesen mozgatja az Optimát, jó vele a közlekedés. A PHEV-hez az Optima extrakínálatából lényegében minden alapáron jár. A Techno csomag elemeiért kell fizetni 650 ezret, úgy kapunk automata parkolást, adaptív radaros tempomatot, vészfékasszisztenst, 270 fokos, épp csak az orrkamerát mellőző kamerarendszert és elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókat. Kormányfűtés, ülésszellőztetés és fűtés, kétzónás, akár csak a vezető oldalát szellőztető klíma, navigáció és bőrülés mind alapáron jár.

Csendes, a benzines hangját egyáltalán nem hallani menet közben, a kormányon érezni a bizsergést, ha éppen jár. A Harman/Kardon hifi szépen szól, de nem úgy, mint egy BMW-ben, összességében semmi zavaró nincs az Optima PHEV vezetése közben, és ez pozitív csalódás

307 liter maradt, pótkerék nincs, csak javítókészlet, plusz 230-as töltőkábel, plusz nagyfeszültségű kábel, ez minimum 3 táska. Nagyobb gond, hogy esőzés után a nyitott fedélről befelé folyik a víz

Rendesen beárazták. Húzósnak tűnhet a 13,3 milliós listaár – ami most akciósan 700 ezerrel alacsonyabb, de az összes elérhető extrát megkapva azért nem rossz ajánlat. Arról nem is beszélve, hogy zöld rendszámos, így a parkolás is ingyenes. Melegebb időben valószínűleg hallgat a tisztán elektromos üzem kérelemre, ezt most nem mutatta meg, de így is megérte töltögetni konnektorról. Meglepően kellemes közlekedni az Optima PHEV-vel, szerethető autónak tűnik, amire rá is játszik elég rendesen, folyamatosan kommunikál. Mondjuk nem biztos, hogy szeretném azt, hogy az autóm minden beindításnál és leállításnál daloljon, vagy sípoljon a szomszédok számára is jól hallhatóan, csak mert kiszálltam a kulccsal a zsebemben. Városi araszolásnál bekapcsolt tempomatnál csippan minden megállásnál, hogy figyeljünk az üzenetére, miszerint gombnyomásra, vagy pedálpöccintésre el tudunk ám indulni. Majdnem kifelejtettem, hogy menet közben nem enged például telefont csatlakoztatni a bluetooth kihangosításhoz, csak álló helyzetben, ez mondjuk inkább pozitív. Nem értettem az első napokon, aztán ráhagytam mindent, csinálja, ahogy szeretné, és végül remek fogyasztási adatokkal kedveskedett, közben meg kényelmesen utaztam egy kulturált megjelenésű autóval.

Szorgosan töltögettem, így lett a végső fogyasztás 3,4 l/100 km, ráadásul kevésbé spórolós üzemben. Hatótávja így több mint 1000 kilométer, nem kérdés, hogy élhető a Kia technológiája, elég meggyőző az Optima PHEV teljesítménye. Egyetlen hátránya viszonylag magas ára, de kellemes megjelenéssel és gazdag felszereltséggel nyújt hatékony hibridjellemzőket

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:55
    Permalink

    “tisztességes adatok, persze ilyenek csak a mesében vannak, a valóság egész más, de meggyőző. ”

    A tököm kivan, miért, és meddig kell tűrni még a hazugságokat? (és ez nem feltétlen csak erre a Kiára vonatkozik)
    Az autós ujságírok is cinkostársak, hogy ezt így beletörödve elfogadják.
    Vagy kell még egy pár botrány, mint a fócvágen dízelé?

  • 2017.10.27. at 21:55
    Permalink

    Kedves Tamás!

    Ki kellett volna próbálni, hogy a fűtés kikapcsolásával elérhetővé válik-e a tisztán elektromos mód. Az utastéri levegő fűtését csak a benzinmotor veszteséghőjével tudja megoldani, ezért nem engedhette lekapcsolni a belsőégésűt.

    “Hatótávja így több mint 1000 kilométer” ez hogy jött ki? Mert csak üres akksis teszt után lehet megsaccolni (pl. 50km elektromos+950km hibrid üzemmódban már üres akksikkal). Vagy rosszul gondolom?

  • 2017.10.27. at 21:55
    Permalink

    Azért megnézném én a valós fogyasztást hétköznapi használat mellett 🙂 . Nem véletlenül van benne 55 literes benzintank, szemben a Toyoták 45 literesével. A szerző nem írta hányszor lett rátöltve az elektromos hálózatból, így csalóka végeredmény. Egy hosszabb úton ahol nincs idő töltögetni pl. mennyi az annyi? Végeredményben ez lenne a lényeg, nem 🙂 ? Amúgy szép, mutatós darab, nekem tetszik!

  • 2017.10.27. at 21:55
    Permalink

    Annak elenere , hogy keleti auto nem a toyota belseje jelent meg benne.Jo latni a nemet megjelenest :d Ilyenkor a Toyota rajongok izzadnak nagyba , hogy belecsentek egy kis Audit 😀

Vélemény, hozzászólás?