Ilyen a frissített Tesla Model 3!

Ráncfelvarráson járt a Tesla tömegmodellje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szokásos receptet követett a Tesla a Model 3 frissítésekor. Egy kicsiváltozás elöl, egy kicsi hátul, na meg persze belül is és már készen is van.

Vizuálisan a legjelentősebb változtatások a elöl a fényszórók formájának a módosulása, illetve a hátsó lámpák átrajzolása. Persze elöl még egy kicsit a lökhárítót is átszabták, illetve új alsó hűtőrács-nyílást kapott a modell. Ahogy az lenni szokott új rajzolatú 18 és 19 colos felnik is megjelentek a kínálatban. Bent megmaradt a minimalista dizájn, de azért a műszerfalat is átrajzolták, illetve az ajtópanelekhez is hozzányúltak. Továbbá új a kormánykerék, a küllőkön az irányjelzőkkel. A „sebességváltó” is az érintőképernyőre költözött, ami biztosan vitákat fog generálni. A képernyő egyébként minimálisan megnőzz 15-ről 15,4 colosra, ráadásul vékonyabb keretet kapott.
Hirdetés
Új üléseket, optimalizált szellőzőrendszert és továbbfejlesztett, 17 hangszórós hangrendszert is kap a friss Model 3. Valamint nagyobb csomagteret, hiszen az 561-ről 594 literesre bővült alaphelyzetben. A rövidebb hatótávú változat is 544 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel, a hosszabb hatótávó pedig 677 kilométert. Ám azt nem árulták el, hogy ezt az akkumulátor módosításával érték el, vagy ez a légellenállási együttható csökkenésének a hozománya. Ugyanis ez az érték a korábbi 023-ről 0,219-re csökkent. Németországban októberben már elkezdik kiszállítani az ügyfeleknek a frissített modelleket, alapáron 42 990 euróért, ami körülbelül 16,5 millió forintnak felel meg. A nagyobb hatótávolságú változat alapára viszont már 20 millió forintnak megfelelő euro.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?