Jövőre érkezik a vadiúj Skoda Fabia

Hamarosan a negyedik generációjához ér a Fabia, már több mint négymillió készült a kis Skodából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hét év jut a harmadik generációs Fabiának, a Skoda új vezérigazgatója hivatalosan is bejelentette a friss generáció érkezését.

Augusztusban nem új modellt, hanem új vezérigazgatót mutatott be a Skoda. A vezetői székbe Thomas Schäfer ült, aki eddig a Volkswagen csoport dél-afrikai kirendeltséget vezette. Az új igazgató egy interjú keretében árulta el, hogy jövőre leplezik le a cseh kisautó legfrissebb nemzedékét.
Hirdetés
A távoli dátum miatt konkrétum még nem hangzott el a Fabia kapcsán, de a konszern már jól ismert módszerének hála néhány dolog azonban sejthető az új modellel kapcsolatban. A kis Skoda továbbra is a Volkswagen Polo, a SEAT Ibiza és az Audi A1 rokona lesz, ezért szinte biztos, hogy az MQB A0 platformra vált a Fabia is. Végigtekintve a konszern motorjain, a Fabia kizárólag háromhengeres erőforrásokkal jöhet, pedig a kétliteres TSI motor személyében akár négyhengeres blokkja is lehetne a Fabiának (lásd Polo GTI), de valószínűbb, hogy a kicsit lejjebb pozicionált Skoda ezt a blokkot nem kapja meg, ahogyan dízel Fabia sem lesz már. Motorból nem csak turbós érkezhet, ahogyan a mostani generációból, az utódjából is készülhet egyliteres szívómotoros kivitel, ehhez pedig valószínűleg ötös kéziváltót adnak, az erősebb (turbós) motorokhoz viszont már hatgangos váltó járhat, automatából pedig a hétfokozatú DSG lesz a kínálatban.
Hirdetés
Az első generációt leszámítva mindig készült kombi Fabia, bár most ez kétséges, mivel az Ibizából (eddig) nem mutattak be puttonyos kivitelt, így lehet, hogy a Volkswagennél is vége a kisautóból faragott kombiknak, az ínyencek viszont a Fabia RS-ért izgulhatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?