Kézi váltós, kuplungos villanyautó jöhet? Mutatjuk a szabadalmat

A Toyota levédette a villanyautókhoz tervezett manuális váltóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a jövőbe néz a Toyota a villanyautók fejlesztése során, a múlt rajongóinak is kedveznek, méghozzá egy "látszólagos" kézi váltóval és harmadik pedállal párosítva az új technológiát.

Érdekessé válhat a Toyota jövője, ráadásul nem csak azoknak, akik a környezetvédelem és a kibocsátás csökkentésének oltárán gond nélkül áldoznák fel a vezetés élményét. A japán gyártó ugyanis levédette azt, amit a motorhang után a legtöbben hiányolnak a villanyautókból: a kézi váltót. Ennek már az alapkoncepciója is érdekes, a villanymotor teljesítmény- és forgatónyomaték-leadási sajátosságait figyelembe véve a legtöbb elektromos autónak nincs is szüksége váltóra, a Porsche és Audi modellek is csak a német autópálya korlátlan szakaszainak köszönhetik a második fokozatukat.
Hirdetés
Hogy miért van akkor szükség a harmadik pedálra és a váltókarra? Nézzük a szabadalmat! Ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy az itt emlegetett "váltó" lényegében a villanymotor konfigurációját változtatná, többször is a "pseudo", azaz "látszólagos" szót használják a Toyota mérnökei.

Így arra következtethetünk, hogy a karral és a pedállal leginkább a váltás élményét és az autó feletti kontroll nagyobb birtoklását adná vissza a Toyota, egy műszaki szempontból lényegében minimális hasznú, majdhogynem felesleges alkatrészcsoport hozzáadásával egy olyan hajtáslánchoz, amely egysebességesként is hibátlanul üzemelhetne.

Mindezt az is alátámasztja, hogy a szabadalom külön kitér a váltás megszokott érzetének javításához beépített extra alkatrészekre, a látszólagos váltókar kapcsolásakor érezhető ellentartását és a látszólagos kuplung keménységét és reakcióját kizárólag erre a célra szolgáló motorok szabályoznák, az autó pedig lényegében az innen érkező elektromos jelet felhasználva szimulálná azt az élményt, amelyet a múlt (és persze még a jelen) kézi váltói adtak a belsőégésű motorokkal párosítva. Vajon megközelíti majd az új megoldás a klasszikus érzést, amit a benzinvérűek várnak a technikától?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?