Korea is dízelbotrányba keveredett, 210 ezer autóval csalhattak

Koreai gyártók emissziómérési csalásának bizonyítékait foglalták le a hatóságok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dél-koreai autómárkákhoz használt szoftvereket és tervdokumentumokat foglaltak le Németországban és Luxemburgban a károsanyag-kibocsátási adatokat meghamisító eszközök miatt indított vizsgálat keretében.

A frankfurti főügyészség csalás és szándékos légszennyezés gyanúja, valamint az érintett autóipari vállalatok és beszállítók feltételezett együttműködése miatt indított vizsgálatot. A feltételezések szerint az érintett dél-koreai autógyártók több mint 210 ezer, feltehetően illegális, a károsanyag-kibocsátási adatokat meghamisító emissziós eszközökkel felszerelt dízel autót adtak el. A vád szerint az eszközök megzavarták, esetenként akár teljesen le is tiltották a kipufogógáz-tisztító folyamatokat, így az érintett autók a törvényben megengedettnél lényegesen több nitrogén-oxidot bocsátottak ki.
Hirdetés
Ezzel az illetékes bíróság szerint a vásárlókat is félrevezették és megtévesztették, ami tovább súlyosbítja a várható következményeket minden ilyen ügyben.

A vizsgált két dél-koreai autómárka valamennyi 1,1 literes, 1,4 literes, 1,6 literes, 1,7 literes, 2,0 literes és 2,2 literes dízelmotorral rendelkező modellje érintett az Eurojust közleménye szerint.

Németország és Luxemburg illetékes hatóságai összehangolt fellépésük során a két országban összesen nyolc ingatlant és üzlethelyiséget kutatták át. Az akció eredménye rengeteg lefoglalt bizonyíték: kommunikációs eszközök, adatok, szoftverek és tervezési dokumentumok is kerülnek a bíróság szakértői elé.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?