Körkép: anti-válságautók 400 lóerőtől, 15 millió forintig

Milyen használt izomautót kapni egy új Camaro áráért?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Legyen legalább 400 lóerős, maximum 5 éves, s ne kerüljön többe egy új Camarónál - ilyen "válságautókat" kerestünk.


Az itthon nemrég bemutatott, Amerikában bezzeg már jó két éve hódító Camarót azért hozta el Európába a Chevrolet, mert ár/érték aránya szerintük racionális választássá teszi a legendás izomautót. Nos, a Camaro alapára 15,5 millió forint, cserébe dögös formát, remek felszereltséget, de ami ennél is fontosabb, kupéként és manuális váltóval durva 432 lóerőt ad. A 6,2 literes, V8-as motor maximális teljesítménye automata váltóval és vászontetős kabrió kivitelben is (öttel) több mint 400 LE, ennek szellemében legalább ilyen potenciállal bíró riválisok után néztünk a használt sportgépek piacán.
A Camaróéhoz hasonló egyedi hangulatot persze csak kevés modell tudhat magénak, hiába a komoly teljesítmény, némelyikük szívmelengető, egyben polgárpukkasztó motor- és kipufogóhangban sem jeleskedik. A Használtautó.hu találati listáján azért nem kevés komoly kocsira leltünk a következő paraméterek kikötésével: izomautónk ne legyen idősebb 5 évesnél, teljesítménye pedig haladja a meg a 400 lóerőt. A kritériumoknak tíznél kevesebb márka modelljei feleltek meg, nem meglepő módon Suzukit, Opelt vagy épp Daciát ebben a szegmensben keresve sem találni. A benga divatterepjárókat (BMW X6, Cadillac Escalade, Ford F150, Hummer H2, Mercedes ML, Porsche Cayenne) "kilőttük", mert bár baromi kedveltek, s roppant erősek is lehetnek, sok közük nincs a gumifüstölős élményautózáshoz.
Hirdetés
Találati összesítés: izomautók legfeljebb 5 évesen és 15,5 millió Ft-ért, legalább 400 lóerővel (márkánként növekvő ársorrendben)
Modell Évjárat LE Futás (km) Ár (Ft)
Alpina B5 2007/02 500 104 000 6 190 000
Audi S6 2006 435 nincs adat 6 290 000
Audi S4 Cabrio 2006/6 408 nincs adat 6 800 000
Audi S6 2007/6 435 148 000 7 899 000
Audi S8 2006/8 450 149 500 8 500 000
Audi S8 2006/8 450 130 000 8 900 000
Audi S6 2007/12 450 20 500 8 990 000
Audi S8 2007/5 450 124 250 9 800 000
Audi RS4 2006/10 420 71 500 10 000 000
Audi S6 2008/3 450 71 600 11 990 000
Audi RS6 Avant Abt 2008/6 680 45 000 15 500 000
BMW M3 2010/1 420 nincs adat 6 580 000
BMW M6 2006/9 507 90 000 8 500 000
BMW M5 2008 507 nincs adat 9 000 000
BMW M6 2007/4 507 57 820 9 490 000*
BMW M6 2007/3 507 123 000 9 999 999*
BMW M6 2007/1 507 58 000 10 900 000
BMW M3 2008 420 nincs adat 10 990 000
BMW M3 Schnitzer 2008/6 479 nincs adat 11 900 000
BMW M3 2008/4 420 70 252 11 990 000
BMW M5 2007/4 507 36 000 12 300 000
BMW M6 Cabrio 2007/7 507 34 000 12 500 000
BMW M3 2009/7 420 12 500 13 990 000
Chevrolet Camaro SS 2010/7 428 18 000 9 900 000*
Chevrolet Corvette 2008/3 437 20 500 9 999 000
Chevrolet Corvette Z06 2007/6 605 15 000 11 999 000*
Chevrolet Corvette 2008/10 437 24 000 14 900 000
Chrysler 300 C Touring SRT8 2007/10 431 31 000 7 999 999
Dodge Charger 2006/11 430 20 000 4 890 000*
Dodge Challenger 2008/8 426 32 000 6 700 000*
Dodge Charger 2007/12 437 60 500 7 990 000
Dodge Viper GTS 2006/1 600 15 000 11 999 999
Dodge Viper Cabrio 2006/4 506 20 000 12 999 000
Ford Mustang 2007/2 460 nincs adat 5 100 000*
Ford Mustang 2007/10 408 30 120 5 500 000*
Jaguar XF SV8 2008/5 416 100 000 11 990 000
Jaguar XF SV8 2008/7 416 48 200 12 990 000
Mercedes E 55 AMG 2006/5 476 nincs adat 2 200 000*
Mercedes C 63 Brabus 2008/4 540 28 000 15 300 000
Nissan GT-R 2009/10 486 nincs adat 13 999 000*

* regisztrációs adó nélküli ár
Táblázatunkban az SUV-ken kívül olyan, az árkategóriában még elérhető kuriózumokat sem tüntettünk fel, mint egy Bentley Continental Flying Spur, egy Audi A8 W12 vagy egy BMW 760 iL, mert ezek meg inkább sofőrös luxuslimuzinok, amelyekkel nem szokás vagánykodni. Audiból és BMW-ből amúgy is egy rakás van S, RS, illetve Alpina és M kivitelekben. Az ingolstadti gyártótól egy érvényes magyar okmányokkal rendelkező, itthoni forgalomba helyezésű RS4-est emelnénk ki ötévesen, sérülésmentesen, vezetett szervizkönyvvel, manuális váltóval és alig több mint 70 ezer kilométerrel az órájában. Az összkerekes modellt 2005-ben mutatták be, 4,2 literes, V8-as motorja 420 lovas, 430 Nm-es nyomatékát 5500-nál adja le, elforog 8250-ig, hangja lenyűgöző, ereje letaglózó, futóműve parádés. Százra fénykorában 4,8 mp alatt gyorsult, a 250 km/h-s - korlátozott - végsebesség ebben a ligában magától értetődő. A hirdetett - gazdagon extrázott, gyári állapotúnak mondott - példányért kerek 10 millió forintot kérnek.
Audiból van még S4 Cabriótól kezdve S6-oson, RS6-oson át S8-asig minden, mi szem-szájnak ingere, akár V10-es csodamotorokkal és természetesen jelentős (6,3-15,5 millió forint) közötti árszórással. A megannyi BMW közül részleteiben talán azt az - RS4-eshez hasonlóan polgári méretű - M3-ast néznénk meg, amelyért váratlanul keveset remélnek, hiszen a 2010-es gép 6,6 millióért keresi új tulajdonosát 4 literes V8-assal, 420 lóerővel, manuális váltóval, "fullosan". Nyomatékból esetében 400 Nm gyilkolja a hátsó gumikat, a motor 8400-ig is elpörög. Gyorsulása papíron ugyanolyan, mint az RS4-esé. BMW-ből választható még M5, M6, Alpina- és Schnitzer-tuningos autó is 8,5-től 14 millió forintig.
A harmadik nagy német prémiumgyártótól, a Mercedestől csupán két típus fért be, egyikük bezzeg röhejesen olcsó az átlaghoz viszonyítva a maga - regadóstul - 3,7 milliós áráért. Ő egy E 55 AMG 2006-ból, 5,4 literes - természetesen V8-as - motorja 476 lóerős, brutális. Germánok után jöjjön az egy szem brit, bár listánkon két darabbal is szereplő Jaguar XF, illetve a szintén egyetlen Nissan GT-R: előbbi eleganciájával és gázossá alakításával, utóbbi 300 km/h feletti végsebességével, 4 mp alatti 100-as sprintidejével lóg ki.

Jók ezek a fentiek, szépek is meg erősek is, de mégsem tartoznak a klasszik izomautók táborába - mondhatják az örök elégedetlenek, Nos, ők is bőséggel csemegézhetnek a hálóban fennakadtakból, lásd Dodge Charger, Challenger, elrettentő Viper, Corvette, Mustang, 300 C is van ám akár - regadó - nélkül 5 millió forint alatt is. A Viper a szerény 8 literes kis V10-esével már egyáltalán nem vicc, vezetni is tudni kell hozzá. A többiek esetében a választás csakis tetszésindex-alapú lehet, kinek a Charger, kinek a Mustang az álma. Mind gyönyörű, mind szeretetreméltó, mind zabálja az üzemanyagot, s mindnél jobban mennek már a tuning néküli európai vagy japán konkurensek is. A tengerentúliak azonban hamisítatlan V8-as morajlással vasalják az aszfaltot, stílusuk utánozhatatlan, tulajdonlásukhoz, fenntartásukhoz a pénzen túl bátorság is vastagon szükségeltetik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:33
    Permalink

    Kicsit túlliheged a dolgot.

    [i]“Ha van ennyi kp-d hívj fel, én megmutatom, te megveszed”[/i]

    Ebben szerintem nincs kivetni való. Pénzt egy hülye sem ad előre (aki igen, az megérdemli). Elmész, megnézed, megnézed a papírjait, átnézeted márkaszervizben, elkéred a törzskönyvet: ha minden rendben van meg lehet venni. Ha nincs rendben, akkor meg nem adsz érte pénzt.

  • 2017.10.31. at 07:33
    Permalink

    Mindenki tudja, én is írtam, hogy meredek! Ha annyira zavar jelentsd fel te, ez egy hírportál… Különben meg ki az a birka, aki eredetvizsga nélkül fizetne ennyi kp-t.

  • 2017.10.31. at 07:33
    Permalink

    Miii? Tetszett-e a cikk? Nem. Nem kéne inkább oknyomozó riportot inditani az után a bizonyos M3-as után? Nem hiszem el, hogy ez sem a cikk írójának, sem a hozzászólóknak nem esik le. Azon felül, hogy az autót nagyjából harmad! áron hirdetik…azon felül egy kis idézet:
    “[i] Hitelbe nem adom az autót,… [/i]((de miért is nem? mert hitelre történő vásárlásnál banki utalás van, nem lehet kp-vel lécelni?)).
    [i]… az ár fix, hiszen ennyiért ajándék ez az autó. Ha van ennyi kp-d hívj fel, én megmutatom, te megveszed, egymás idejét ne raboljuk.[/i]
    Komolyan nem látja senki? Ha ez az autó valós lenne, az első kereskedésben megkapná érte az ember a dupláját kp-ben!
    Az ilyen hirdetésről nem cikket írni kéne, hanem feljelentést…aztán ha már az újságíró nem is érzi sajátjának a problémát, járjon utána a hatóság.
    Ez így jelenleg – a hozzászólók vágyakozásaiból látva – ingyenreklám egy lehúzáshoz. Legalábbis valószínűleg.

  • 2017.10.31. at 07:33
    Permalink

    Alapvetően nem vagyok nagy Audi fan,de a nagy teljesítmény tekintetében az Abt Rs6 jöhetne,brutális egy jószág,családi autó:-).De őszintés szólva igazán nehéz lenne a választás,én nem hiszem, hogy próbaút után szívesen kiszállnék akármelyikből is.De mint sportautó,a GT-R nagyon kellene.

  • 2017.10.31. at 07:33
    Permalink

    Jé, ennek az új camaronak hátul már független felfüggesztése van? Azt hittem még “klasszikus” (nem akartam azt írni, hogy szar) merev tengelyes. Kezdenek feljönni, de semmi pénzért nem kéne.

  • 2017.10.31. at 07:33
    Permalink

    Azért az RS6-ba szívesen beülnék. Lehet, hogy sok audi van az utakon, de pont ez a lényeg. Nem hivalkodó(annyira), nem akarnak versenyezni a pirosnál, és csak te tudod mit rejt a motorháztető. És még fel is van szerelve minden földi jóval.

Vélemény, hozzászólás?