Már 2,7 s alatt 100 km/órára érhet a Nissan GT-R

Európában a legújabb, legizmosabb Nissan GT-R

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissült, 100 km/óráig újabb 0,1 másodperccel lett fürgébb a Nissan GT-R. Jelentősen rövidült a sportgép nürburgringi körideje is.

„Folyamatosan csiszolgatja négykerék-hajtású sportkocsiját, azaz a GT-R-t a Nissan” - írtuk kevéssel több mint egy évvel ezelőtt, s akkor 2,8 másodperces 0-100 km/órára gyorsulásról számolhattunk be a 2012-es gyártású modellek kapcsán, most pedig már itt van a 2013-as, mely újabb 0,1 másodperccel lett gyorsabb 100-ig: 2,7 másodperc alatt képes a sprintre.
A legfrissebb kiadás tavaly Los Angelesben debütált, most pedig Európába is elért. Duplaturbós V6-osának teljesítménye 550 lóerő, gázreakciója az új, nagy szállítási kapacitású befecskendezőelemeknek köszönhetően a gyáriak szerint a közepes és felső fordulatszám-tartományban az eddiginél élénkebb - lomhának mondjuk eddig sem számított. A gázreakció további fokozása, azaz annak érdekében, hogy a befecskendezési nyomás ne eshessen le hirtelen, a turbótöltő megkerülő vezetéke is egy új nyomáshatároló szelepet kapott. További újdonság, hogy a tartós hajtások melletti folyamatos kenés érekében az olajteknőbe is egy hullámtörő válaszfalat építettek be a GT-R folyamatos csiszolásával a tökéletességet célzó mérnökök.
Hirdetés

Az összkerékhajtású GT-R futóműve is kapott néhány módosítást, elöl egy-egy csavar, hátul a kerékagyak és a féltengelyek is újak, izmosítottak. Módosítottak a lengéscsillapítók, a rugók és az első keresztstabilizátor is. Ennek eredményeként állítólag nőtt a nagy sebesség melletti stabilitás, határozottabb a nyomkövetés, és még nagyobb a vezetési élmény.
Nem csak a 0-ról 100 km/h-ra gyorsulás időszükséglete apadt, a GT-R a Nürburgringen is gyorsabb lett: 7 perc 19,1 másodperces köridőt ért el. Mizuno Kazutosi, a GT-R konstruktőre szerint az autó az éles, mért körben 0,5 másodpercet vesztett a pályán haladó többi autó általi akadályoztatás miatt, s ezzel arra utalt, hogy a 2013-as GT-R 7 perc 18,6 másodperces köridőre képes. Ehhez képest a 2012-es GT-R körideje 7 perc 21 másodperc volt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    Road&Track magazin 0-60mph-ra 2.6-ot mért a turbo s-nek, 100 kmph-n kb 2.7 alatt van fent, és megnyugtatlak, 200-on sem ver le mindent. (és akkor még azt bele sem számolta senki, hogy mi lenne, ha a vetélytársak is nitrogénnel töltött, már-már semi-slick-be hajló gumikkal dobnák piacra a termékeiket). A frissített turbo meg még ki sem jött. Ár-érték arányban már megvitattuk az ügyet 🙂

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    Igazad van,pontosítok.
    0-200 ig viszont tényleg mindent lever!
    Még a Pdk-s Porsche turbót is megveri a kétszázra gyorsulásnál pár tizeddel,és a Nissan kb feleannyiba kerül.Arról nem beszélve,hogy a 2012 es Nissan már 550 lovas.
    A Koenigsegg Agera árából pedig 5db GT-R is megvehető:-)
    Ha az ár-érték arányt nézzük,akkor jelenleg a GT-R a világ legjobb szupersportkocsija,gondolom ebben nincs vita.

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    ennyit számít a reakcióidő…

    a Veyron gyorsabb volt végsebességre, de mégis vesztett…
    [url]https://www.youtube.com/watch?NR=1&v=uoEJR3mRTek&feature=fvwp[/url]

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    Akkor ezt most meg is beszéltük. 🙂
    Megállapítottuk ami eddig is nyilvánvaló volt, ez a vas sirály!
    Nyugtázzuk azzal a napot, hogy gyűjtsünk rá, és lesz ami lesz……… 😀

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    Meg még az is lényeg a GT-R-ben, hogy olyan “mindenki autója”. Ahhoz, hogy egy turbo tartsa a lépést a GT-R-el, jó vezetői képességek kellenek. Egy-egy versenypilóta a 911-essel jobban jár, de már egy szakújságíró, vagy hétköznapi autós számára a GT-R könnyebben vezethető. És ez az igazi lényeg. A szalonokban a kilincset nem Schumachereek/Alonso-k adják egymás kezébe.

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    No problem az előbbire 🙂
    Hogy a Porsche turbo verné-e a Gtr-t?? Hát mondjuk közel azonosak lehetnek, de sztem a lényeg, hogy a Gtr közel 30mft, addig a Porsche turbo majdnem 50mft körül mozog!
    A tesztek szerint a Gtr elsősorban kanyargós pályán múlja felül vetélytársait, annak ellenére hogy nehéz bombázó a mezőnyben 🙂

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    “elver MINDENT gyorsulásban a Porsche 911 turbótól a Lamborghini Aventadorig.”
    óvatosan az ilyen kijelentésekkel, már a Turbo is leveri, az meg mi, hogy gyorsulásban? Ez így önmagában édeskevés. 0-380kmph-ig leveri az Agera-t? 🙂

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    Már a 350z és 370z és nagyon tetszett de a Gtr az abszolút csúcs!
    Egy alap Carrera áráért elver MINDENT gyorsulásban a Porsche 911 turbótól a Lamborghini Aventadorig.
    Egyike azon kevés japán sportkocsinak,amit lelke is van.A japános kifinomultság és perfekcionizmus tipikus példája!Clarkson a Top Gearban már 2010-ben el volt ájulva tőle,azóta csak még jobb lett.

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    Jaja, ár/érték arányban nagyon a toppon vam, meg bejövős, eléggé eltalált forma. De azért kéne mellé még egy 370z is állatkodni (azért az mégis hátsókerekes:)). De még így is a 2 együtt kerülne annyiba mint 1 másik konkurens gyártóé (pl.: Lexus LFA 70 millió körül kb.).

  • 2017.10.30. at 08:53
    Permalink

    Király, hogy állandóan Nürburgringi köridőkkel dobálóznak a gyártók. Legutóbb a Nür24-esen ha jól emlékszem 36-37-ik helyen ért be a könnyített, tuningolt GT-R, de a gyári leveri. 🙂

Vélemény, hozzászólás?