Már rendelhetők itthon az új Minik! Mutatjuk az árakat!

Az új Mini Cooper és a Countryman is megvásárolható már

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyugi! Nem csak villany Mini Cooper lesz, de egyelőre azzal indul a forgalmazás.

Igazi generációváltáson van túl a Mini Cooper, illetve a Countryman, de szerencsére a karakterük nem változott. Egyszerűsítették a névadási metódust, így most már a Mini Cooper mindig Cooper, függetlenül a felszereltségi szintektől. Orra a klasszikus formákat hordozza, de néhány új vonallal megspékelve, hátul viszont jelentősebb a változás, de az új hatszögletű - egyesek szerint háromszögletű - lámpák élőben jól mutatnak bármennyire is furcsák a képeken. Természetesen elöl hátul LED-fényeket találunk, bent pedig egy az elődnél letisztultabb műszerfalat. Itt a 9,4 colos, kerek érintőképernyő az uralkodó motívum, a jól megszokott ovális, kerek formákat pedig más tálalásban tárja az ügyfelek elé a Mini.
Hirdetés
Két változattal, a Cooper E-vel és SE-vel indul a forgalmazás. Az E-ben 184 lóerős a villanymotor, míg az SE-ben 218 lóerőt tud. Az erősebb hatótávolsága a nagyobb, ez WLTP szerint 402 kilométerre jut egy feltöltéssel, a másik pedig 305 kilométeres hatótávval büszkélkedhet. A Cooper E alapára 13 235 000 forint, az SE pedig 14 900 000 forintról indul. A belsőégésű motoros változatok ára és érkezése pedig egy kicsit későbbre várható. Nagyot nőtt a Countryman, hat centiméterrel magasabb és tizenhárom centiméterrel hosszabb az elődnél, így már egy komoly SUV-vá érett. Bent ebben a típusban is az óriási, kerek OLED érintőképernyőről vezérelhető az infotainment rendszer, és ugyanúgy, ahogy a kis Miniben az állati eredetű bőr felhasználását elengedték. Textil és úgynevezett vegán bőr felhasználásával burkolják az utasteret, ahol újrahasznosított műanyagokat is alkalmaznak a fenntarthatóság jegyében. Az alapváltozata Countryman C, amely 13 490 000 forintról indul, a JCW ALL4 viszont jóval drágább, hiszen 20 335 000 forint az alapára, igaz ez már 300 lóerős változat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?