Miért a német autók a legjobbak?

10 ok, amiért a német autók a legjobbak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tényleg a németek gyártják a legjobb autókat a világon? Vagy csak elhitetik velünk? A Fortune magazin összegyűjtött 10 okot, amik megmagyarázhatják a német gyártók töretlen sikerességét.


Tényleg a német autó a legjobb a világon? Vagy hatalmas szemfényvesztés az egész? Eszünk ágában sincs ilyen jellegű kijelentést tenni, de az tény, hogy míg a legtöbb gyártó csak nyögdécsel, az embereknek nincs pénzük, az üzemanyagok árai pedig az egekben járnak, ők vígan és hatalmas bevételt, sőt mi több, profitot termelve értékesítik termékeiket, melyek ráadásul jellemzően nem hipertakarékos törpeautók, hanem nagyteljesítményű, gyakran 6 és 8 hengeres motorokkal szerelt luxusszörnyek. 2012 első öt hónapjában a BMW eladásai 6,4, a Porschék forgalma 13, az Audi értékesítései pedig 14%-kal múlják felül a tavalyi év azonos időszakát, és 2013-ra még jobb eredményeket várnak.
Hogyan csinálják? A Fortune magazin összeszedett 10 okot, amik megmagyarázhatják, hogyan lubickolhatnak a német prémiumgyártók, miközben a többiek számára csak komoly küszködést hozott ez az időszak.

1. Történelmi örökség
Az autót egy német, Karl Benz találta fel, amikor az egyik első, 1870-es években kifejlesztett belsőégésű motort egy kocsira szerelte 1887-ben. A többiek később indultak, a BMW csak 1928-ban kezdett autókat építeni, de mindannyian súlyos pénzeket áldoztak múltbeli sikereik és tetteik marketingjére, gondoljunk csak a Stuttgartban, Münchenben és Ingolstadtban felépített exkluzív múzeumokra. A németek vallásos áhítattal gondolnak autóikra, és a vásárlókban tiszteletet ébreszt ez a hozzáállás.
2. Sportsikerek, versenyzői legendák
Ezüst nyilak, az 1930-as évek Auto Union és Mercedes versenyautói, Juan-Manuel Fangio, Stirling Moss vagy Michael Schumacher F1-sikerei, DTM. A Zöld Pokolnak is nevezett, középkori kastély körül tekergőző Nürburgring, a legendás versenyek és versenybalesetek: az autósportos örökség nem váltható egy az egyben euróra, de értékét világszerte elismerik.

3. Autópályák korlátozás nélkül
Németország 12 800 km-nyi autópályájának csaknem felén nincs felső sebességhatár. Természetesen építkezéseknél, kereszteződésekben, veszélyes pontokon kitesznek korlátozó táblákat, és nem lehet minden szakaszon ész nélkül nyomni, de bizonyos helyeken egyáltalán nem lehetetlen 300 km/h vagy annál is magasabb sebesség elérése. Kicsit erre hasonlít a német gyártók között fennálló gentlemen's agreement is, ami alapján általában 250 km/h-s korlátozást építenek be autóikba, de azért felárért kiiktatják azt, hogy a néhány limit nélküli szakaszon lehessen tolni, máshol úgysem nagyon lehet őket szabályosan kihasználni.

4. Bivalyerős márkaimidzs
Tisztaság, elkötelezettség, eredetiség és kötődés - egyenlő arányban jellemzőek a német márkákra. A Mercedes-Benz az 50-es évek óta csökkenti autóinak méretét, és volt pár mellényúlásuk is, de azért mindenki számára világos, hogy mit jelent a háromágú csillag. Ilyen a Porsche is, mely még a négyajtósok és szabadidő-autók világába tett kiruccanásaik ellenére is megőrizte semmivel sem összekeverhető egyéniségét. Az Audi, a BMW, a Mercedes és a Porsche a világ legnagyobb elismeréssel övezett márkái közé tartozik - egyetlen másik ország sem dicsekedhet ennyi, s konkurenciájával összevetve ennyire kiemelkedő gyártóval.
5. A technológia győzelme
A technológiát és szakértelmet a legnagyobb tisztelettel övező országban nagyon megbecsült pozíciót töltenek be a mérnökök, így nem csoda, hogy a német gyártók élén általában a legmagasabb szintű mérnöki képzést jelző Dr. Ing. titulust viselő szakemberek állnak. A karrierista menedzsereket a tűz közelébe sem engedik. Ők vállalták fel a szintén német mérnök (Rudolf Diesel) által feltalált dízelmotor megszelídítését a személyautókba, és ez az alapok iránti elkötelezettség is olyan vonás, amit a vásárlók nagyra értékelnek.

6. Megfelelő piacok
Ennek magyarázatát még a Fortune is az Economisttól kölcsönzi: "Egyszerű a magyarázat - Németország olyan jellegű termékeket állít elő, amiket a fejlődő, prosperáló gazdasággal bíró országok lakói meg akarnak vásárolni." Mint például Kína vagy az USA. Májusban az Audi kínai eladásai 44,2%-kal, a BMW értékesítései 31,5%-kal nőttek, és mindkét cég növekedése felülmúlja az USA autópiacának bővülését. Ha megpróbálunk további, mindkét országban hasonló népszerűségnek örvendő márkákat találni, a jelentősen más kategóriát képviselő Buicknál fogunk kikötni.

7. Egészséges arrogancia
A Mercedesen kívül melyik másik márka engedhetné meg magának a "The Best or nothing" - "Legjobb vagy semmi" szlogen használatát? Legalább olyan szerénytelen, mint a BMW által régóta kitartóan használt, magyarra kicsit nehezen átültethető, leginkább talán "tökéletes közlekedési eszköznek" fordítható "Ultimate driving machine" mottó. Még ha az állítások nem is fedik tökéletesen a valóságot, olyan törekvést sugallnak, ami más országok gyártóinál nem érhető tetten. Ahogy egy zürichi újság írta pár éve: Németországban legalább annyira meghatározó az autóipar, mint Svájcban a titkos bankszámlák.
8. A termékek valós értéke és ára még köszönőviszonyban sincs egymással
Időnként egy termék valódi értékénél sokkal fontosabb, hogy mennyi pénzt fizetnek ki érte, ilyen például 650 ezer dollárért ebéd lehetőséget vásárolni a világ egyik leggazdagabb emberének számító Warren Buffettel. A német autók is kezdenek ilyen státuszba kerülni: az ember kifizet több mint 137 ezer dollárt egy Porsche 911 Turbóért, és ezután még leszámláznak neki 330-at, ha kér egy Porsche-jelvényt a középkonzolra. A vásárlók imádnak ilyen apróságok miatt panaszkodni, de ez is csak arra jó, hogy megmutassák, ez is belefért még a keretbe.

9. Exkluzív és szuperexkluzív
Az 1929 és 1965 között New Yorkban működő, amúgy is csak válogatott társaságot beengedő Stork Club találta ki átlagon felüli celeb és VIP vendégei számára a "köznéptől" való elvonulást biztosító Cub Roomot. Egy jól kereső, középosztálybeli alkalmazott megengedhet magának egy 5-ös BMW-t, de a 30 millióról induló M5-ös már csak az igazán gazdagok játékszere lehet. Tökéletes példa még a Mercedes Black Series sorozata: az amúgy is igen különleges kivitelű AMG sportmodellekről levakarnak még némi tömeget, még profibb kagylóüléseket szerelnek be, az alapkivitelhez nem kapható díszítéseket alakítanak ki hozzá, és az autó ára máris kétszeresére emelkedik: na ez az igazi üzlet, eladni 10 ezer eurónyi kiegészítőt 50 ezerért.
10. Mindenki más csak második lehet mögöttük
Melyik az a gyártó, amely sikerrel szállhat szembe ezzel a négy márkával? Lehet, hogy a Lexusnak jobb a minősége, és jobb szolgáltatásokat nyújt, de a márka még mindig kissé kísérleti jellege és az autóipari örökség hiánya mindenképp a második vonalba szorítja a japán céget. A Cadillac is rengeteget dolgozott az utóbbi időben, hogy nemzetközileg is elismertesse termékeit - a nagyteljesítményű V-szériával már-már oda is értek - de a globális és általános elismertség érdekében ezt még évtizedekig kell ugyanezen a színvonalon folytatniuk. És minden magabiztossága ellenére a Ferrari csak kispályás szereplő a nála hússzor annyi autót értékesítő Porschéhoz képest.
Hirdetés

A Fortune ezt a tíz okot tudta felhozni a német autógyártók sikereinek magyarázatára: van, amelyikkel egyetértünk, s van, amelyikkel kevésbé, ezért mindenképp szeretnénk kihangsúlyozni, hogy ezek a pontok nem az Autónavigátor szerkesztőségének véleményét tükrözik. Ha van más tippje is azzal kapcsolatban, hogy miért tartják rengetegen a német autót etalonnak, ne habozzon véleményét megosztani velünk a hozzászólások szekciójában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Használok Japán autót 12 éve és van egy német lassan 1 éve. Két különböző világ, ugyanazon kategórián belül. Tartósságot, megbízhatóságot nem hasonlítok össze, nem általánosítok, mert az nem lenne korrekt. Azért nem, mert a szalonból kihozott japánt 12 éve használom, a németet meg 200.000 km-rel az órájában, valójában 300.000 km.rel vettem. Teljesen más sajátosságokat hordoz a japán, mint a német. A japán szerényebb, praktikusabb, célszerűbb. A német meg inkább prémium, jobb futóművel és menettulajdonságokkal.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    [i]a japán autóba csak tankolni kell és kimész a világból.[/i]

    ajánlom bármelyik Japán turbódízel Mazda 6-ost, mint a megbízhatóság példaképét 😀
    Kivételek mindenhol vannak, jó és rossz irányban is…

    Saját tapasztalat, hogy a SAAB-okat szidják mint a bokrot..megbízhatatlanok, szervízigényesek, minden hamar (jellemzően 150-200 ezerkm alatt) tönkremegy benne….és persze mind igaz, de kivétel van…enyémben 286 ezer van, turbo 240 ezernél adta meg magát, DI panel csak a második van benne, folytószelepház még gyári, klímakompresszor gyári, automata váltóban csak olaj volt cserélve (szerelő szerint lassan de kopnak a szeleptömbben a szolenoidok , olyan 65-70%-osra saccolja, másokon már rég váltófelújítás kell ennyi idő után…kicsit már ránt a garázskapcsolásoknál, de még szerinte sem éri meg 250 ezret rákölteni azért hogy csak az induláskori rántások megszűnjenek, mert menet közben meg tökéletes… )

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Nekem egy olasz középkategóriás autóm van de volt német is meg japán is . Ha választanom kéne a német meg a japán között kizárólag japánt vennék. A németek talán jobban telerakják az autókat seggmosóval meg hátvakaróval de a japán autóba csak tankolni kell és kimész a világból. Az apámnak japán autója van és az olajcserén meg amit minden autón kötelezően el kell végezni, azon kivül semmit nem kell csinálni… ja vagy mégis… néha le kell mosni mert koszosodik. Sokan mondják hogy a német autók jók de azt is, hogy mindig valami elromlik. És persze ha összehasonlítunk két autót akkor kb ugyanazt a kategóriát válasszuk. Azt viszont elismerem hogy a japánba drágább az alkatrész de az nagyon tartós és nem kell cserélgetni. És még a másik hogy a német autóba van sok extra de index az nincs (pl körforgalomból kihajtásnál egyiknek sem működik az indexe se merci se audi se bmw). Hallani lehet olyanokat hogy visszahívtak japán autót a gyárba de olyat is hogy németet hívtak vissza. Egy dolgot azért le kell szögezni, mindenki olyan autót vegyen amit szeret, mert ha nem akkor mindig csak szídni fogja hogy miért ezt vette meg. Az egyik haverom azt mondta hogy direkt szét akart hajtani egy suzuki swiftet és nem ment neki, most ugyanezt csinálja egy régebbi ww pólóval és az is bírja a strapát.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Hát valahogy nem értem, hogy ha az embernek valami nem tetszik, akkor miért nézi és idegesíti rajta fel magát még jobban. Ha az lett volna kiírva, hogy 10 ok, amiért a Japán kocsik jobbak, akkor nevetek egy nagyot és inkább tovább lapozok. Kész, nem kezdek el ott vitatkozni senkivel. Meg különben mindenkinek meg van a saját véleménye és ha nem egyezik másokkal, akkor nem kezdek el vitatkozni. Hiába az egész, így is úgy is a Német autókat fogják jobban venni az emberek, mivel “Pénz beszél, kutya ugat,,

    • 2017.12.23. at 03:41
      Permalink

      “””Hiába az egész, így is úgy is a Német autókat fogják jobban venni az emberek, mivel “Pénz beszél, kutya ugat,,”””

      Hol veszik a Német autókat ? 😀 Nézz utána a cégek bevételének. A Toyotának egyedül nagyobb a bevétele, mint az összes többi autógyártónak együtt. Az, hogy Európába megetették az embereket a Német minőség meg precizitás cukormázzal az egy felfújt lufi, de nézzél szét a világban, a finggal felfújt lufi kidurrant.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    általában nem szólok hozzá, de az első négy indok enyhén szólva bicskanyitogató. bakker, kit érekel, hogy ki találta fel az autót ? stb.

    a németek /opelt kivéve/ nem hajlandók tömegcikkeket gyártani normális árban, inkább löknek egy marketinges dumát prémiumkategóriáról, invitálnak 20 újságírót Mo.-ról akik bámulattal konstatálják, hogy külön ember figyeli a nemtom melyik rekesz kattanását. Eközben péntek 14.30-kor a német öltönyös úriemberek az admin központokban “Schönes Wochenende”-t nyájasan dobálnak egymáshoz, miközben a kecskeméti mercédesznél, győri audinál, mexikói VW-nél a kékgallérosok vért izzadnak. B….d, így ne legyen profitod ? (pedig ha korrektek vagyunk egy kecskeméti mercedes dettó olyan szörnykategória mint egy törökországi honda)

    Képzeld mekkora profitjuk lehetne, ha azok a kedves admin munkatásak ugyancsak a lányoknál dolgoznának …

    Szvsz, indokolatlan duma prémiumcuccokról, nem éri meg a felárát, lehet, hogy jobban feltalálják magukat, de ha felvennék a kesztyűt a túlélésüket többet taglalnánk.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    A fortune ról mindenki tudja az egy megvásárolt független semmi.Porsche 20 szor annyit értékesít így legalább arányban van pénzügyileg a Ferrárival.Ki is vette meg nemrég a Porschét? Akárki cikke is ez akkor is egy bugyuta cikk.3 szor viszel 1 német autót szervízbe mire 1 japán elromlik.27 évesen eladta az öregem a Toyotáját mert már nem megy soká,meg kedve sincsen már vezetni mert öreg ő is.Akinek eladta szaladgál vele a városban adja neki az olajat 20 000 km-ként,a benzint,légszűrőt stb…Kurvára nem vigyáz rá és már elmult 30 éves de forgalomban van nem robban le és még mindíg megy.M5 meg C63, 911 turbo a megfizethetetlen, értelmetlenül sokat zabáló és irtózatosan kevés ember számára elérhető jelensége.Kétségtelenül jó autók.Kérdezzük meg az utca emberét 100-ból mennyi fogja ezt a véleményt osztani.Hol voltak a németek a 4 kerék hajtási rendszernél amikor a Japánok már asszimetrikus hajtást csináltak pusztán a népnek nem a gazdagoknak,hogy eljusson a nehezen járható prefekturából a másikba.Még Audi úr is csak évekkel később “másolta” a Subarut….Ha már itt tartunk a Japán autók gondolkodás nélkül sokkal jobbak nagyon sok téren.Tény a Német autók nagyon jók de hasra esni nem kell.Apró megjegyzés lassan a Koreaiak és a Kínaiak max 5 éven belül olyan szinten fogank árban,minőségben aláverni a német márkáknak,hogy csak füstöl.Példa a Kínai telefon gyártók már itt vannak el is kenték a száját a Nokiának is.A recept ugyan ez lesz ebben az esetben is.

    • 2018.06.15. at 00:40
      Permalink

      Német autóm eddig nem volt, de látva a sok behozott BMW-t, Audit és WW-t, a hozzájuk kapcsolódó sok problémát, nem is vennék. Van viszont Honda motorom, ami több mint 10 éves. Szerviz, olajcserék, törődés, ennyi, hozzá se kell nyúlni. Most vettem japán autót, ha annyira lesz megbízható mint a Honda, minden OK!

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    igen Corsa B és C re gondoltam, de Ascona B vagy c-re, ami hasonló évjáratú mint a Mazdám arra van 5500-ért is első lengéscsillapító, de egy középáras az 7700..A hátsó 6700 vagy 8700…
    De a sok alkatrész nézegetésbe feltűnt hogy egy B asconához a kupplungszett 100 ezernél kezdődik, míg egy tárcsa 37 ezernél…ez nem semmi, mert mikor én vettem vagy 10-12 éve akkor a tárcsa ha jól emlékszem 12 ezerbe került……
    És sajna az is igaz hogy az Opelek igencsak hajlamosak a rozsdásodásra fiatalon bizonyos helyeken (kerékjárti ívek, csomagtérajók, küszöb-alváz összeheggesztésnél…)

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Német autó? Drága, rozsdásodik és megbízhatatlan. A Mercedes csak annyival másabb, hogy a vajda kalapban is bele tud ülni. A németek hihetetlen technológiával és fantasztikus erőfeszítéssel sem képesek megbízható autót gyártani. Szépet igen – ez vitán felül áll. Igaz a szépséget azonnal feledteti például az az arrogancia, amikor egy Merci 100-al elfoglalja a belső sávot és pöffeszkedik. Vagy éppen a BMV hibalistái. Az Audik ára pedig igencsak feledteti a jó tulajdonságaikat. Opelről pedig mindig egy rozsdás vas jut csak eszembe. Az új Opel Ampera is egy jókora csalódás volt a magas fogyasztása miatt “elektromos” létére egy Toyota Auris hybridhez képest, az áráról nem is beszélve. Autót kellett vennem. Golf , Ford, Kia és Hyundai volt árban és tudásban hasonló. A Hyundaiból saját szememmel láttam melegben felrobbanni egyet, a Golf rohadt (4 napos!) . A Ford szintén rozsdásodott (új!). A Kia 7 év garanciát adott, amit az elmúlt 3 év alatt nem is hazudtolt meg. Összegzésképpen: Amikor autót kellett választanom , mindig megnéztem a német autókat is (amik java részben már régóta nem németek pld. ISUZU motor), de mindig volt jobb vétel…

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    mindkét nemzet által gyártott kocsikból vannak rossz konstrukciók..elég ha a totalcar népítéletét megnézzük.

    Japánból nem érdemes Mazda6-osból dieselt venni(dpf szűrő konstrukciója miatt rengeteg meghibásodik), Audiból meg A8-as 4.2-est(elektronikai gondok, váltó, futómű stb..)..Hiába kapnak 4-5 csillagot értékeléskor, elolvasva hogy miket kellett javítani rajtuk, és mibe került….
    Nekem 29 éves 626-osom van, jelenleg a gyújtásmodulom ment tönkre másfél éven belül kétszer ki tudja miért…Más csak a szokásos kopó dolgok, de azok is drágák egy Opelhez vagy egy magyar Suzukihoz képest…(kupplungszett volt 40 ezer, míg előttem pont egy Suzukihoz vettek egyet 8500 forintért, lengéscsillapítók darabja minimum 25 ezer, egy Opelhez ennyiért kapsz négyet…).De cserébe Japánéktól kapsz kényelmet, és sok extra használható funkciót, és a régieknél 25-30 évet rozsda nélkül kibíró karosszériát.(A Mazdámon most kezdi felütni a fejét a rozsda néhány helyen, míg Opeléknél, mondjuk a B Corsánál 14 év után a csomagtérajtó erősen rohad, a sárvédőívek is kezdődnek, a Kadetteknél meg ennyi idős korukra minden szétrohad..)

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    A mennyiséget ne keverjük a minőséggel!
    Régen sok IFA meg Trabi szaladgált és kevés Merci, de ez nem azt jelentette hogy jobb a Trabi mint a Merci!
    Az emberek fejében ez van “JÓK A NÉMET KOCSIK”, azt kell venni.
    Ha a trabikat meg a Daciát japán kocsik váltották volna le, akkor most mindenki fejében az lenne “JÓK A JAPÁN KOCSIK” azt kell venni!
    A régi Daciák után jók voltak a német népautók, a prémiumot meg kevesen tudták megvenni, így maradt a VW meg az Opel!

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Teljesen felesleges ezen vitatkozni, hogy jobb-e, vagy sem a német autó. Nézd meg az utakat, hogy miből mennyi szaladgál! Én szeretem a német autókat, mert tényleg látszik, hogy nem egy olcsó kacat ami csak arra jó hogy beülsz és elmész A-ból B-be, régen ez volt, ma az autó szerepe nagy mértékben megváltozott.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Badarsäg kijelenti melyik a jobb melyik a rosszabb. Én a svédre voksolok, mert ez van alattam.
    Akkor lehetne kijelentés tenni, ha lenne egy szervíz ami több éves tapasztalat, több ezer autó után felállítana egy listát, hogy melyik típus hogy szerepelt. De ez lehetetlen. Én az állapotra szavazok, ha normálisan használták, normálisan szervizelték, akkor nagy gond nem lehet(persze kivétel mindig van). A kocsira költeni kell így is úgy is.

    Az a szerelő aki a némettel szimpatizál és ebből él az nem fogja neked azt mondani, hogy ne vedd meg a VW-t, BMW-t, Merci-t, mert akkor nem lenne munkája. Aki meg világ életében japán autóval foglalkozott az szintén ebben a cipőben jár.

    Egy biztos olcsóbb nem lesz autózni, akármivel megy v fog menni!

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Üdv mindenkinek!Én most írok először, de már régóta olvasom az Autonavigátort. Én nem voltam sosem tipushű, már többféle kocsim volt, de kb. hat éve lehorgonyoztam a Vw-nél. Volt egy Lt-m, de sajnos egy éve ellopták éjjel a kapunk elöl. Van most az asszonynak egy Poloja, nekem egy Sharanom. Volt már Kgst kocsim többféle, olasz és francia is, és Ford is. Ahova járok Vw alkatrészt venni, az egy Vw-fan. Beszélgettem vele a különböző autó márkákról, mire ő megkérdezte, hány német és hány japán kocsival van tele az autópálya? Illetve, hogy egy átlag Német autóban (Audi, Vw, Merci,BMW) tíz évesen simán van benne 3-4 kiló, míg a japán kocsikban, épp a Toyotáról beszéltünk átlag max. 100. Mióta ezt kérdezte tőlem, figyeltem direkt, kb. heti egy Bp.-Bécs utat teszek meg átlag, lehet számolni másnak is. Aki sokat utazik, csak német kocsi. Nekem Sharanba három és fél év alatt 115 000km. Sok autópálya, pesti forgalom, plusz van egy szép nagy 500 kilós ufom. 12 éves lesz 115 volt az órában, mikor vettem, mindenki szerint visszatekerve. Szerintem is valóban kb min. a duplája van benne. Költök rá folyamatosan, de aki bemagyaráz 3-4 százat költés nélkül, annak rövid a memóriája. Mert ilyen kocsit nem gyártanak!!! Amit használsz, az kopik. És pont. Ja, még egy téma, az üzemanyag ára. Bécsben kb. 30-40- Ft-tal olcsóbban tankolom a sima hazai dízelnél a kénmentes!!! dízelt, Mo.-on ez a prémium, az meg vagy 60 Ft-tal drágább. Ha nem hiszitek, lehet vitázni, de nem érdemes. Jet kútnál tankolok kint. Ott az nem gagyi márkanév. Üdv

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    “Ők vállalták fel a szintén német mérnök (Rudolf Diesel) által feltalált dízelmotor megszelídítését”
    Biztos hogy német volt?
    wikipedia: “Rudolf Diesel Párizsban született, szülei bajor bevándorlók voltak. Apja bőrcikkeket készített, anyja angoltanárnő volt. Rudolf iskolázását Párizsban kezdte. A család fel szerette volna venni a francia állampolgárságot, de 1870-ben a porosz–francia háború kitörése miatt távozniuk kellett. Londonba költöztek, ám Rudolfot rövidesen Augsburgba küldték unokatestvéréhez, hogy ott folytassa tanulmányait. Rudolf elhatározta, hogy szülei kívánsága ellenére gépészmérnök lesz.”
    ??? német vs. francia ??? Ö megkapta az állampolgárságot vagy a családdal együtt Ö sem?

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Kár az elektromos és hibridről beszélni amúgy. Meg nem is éri meg a hibrid,olyan drága. Hosszú ideig még megfizethetetlen lesz itt,ráadásul a tisztán elektromos életképtelen dolog,a legjobb esetben is félórás töltési idővel és kicsi hatótávolsággal. Ennyit a Renault csoportról.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Nem tudom honnan veszed,hogy a németekhez a drága az alkatrész. Nézz pl. Astra alkatrészt a Toyota mellé,mert talán az Astra szintjét megüti. Nem hiszem,hogy a Toyota lesz az olcsóbb. Amúgy a Bárditól,Unixtól,Lángtól elég gyakran hozok cuccokat egy szerelőnek ezzel nem tudsz meggyőzni. És szerinted meg miért van a legtöbb szerelőnek német autója? Talán valami oka lehet azért,nem? De engem igazából nem is az izgat,hogy mennyi az alkatrész,az enyémhez nemigen kell. Mondjuk nem is veszek extrém Audit. Az a lényeg szerintem,hogy a japán,francia,még az életben nem csinált szép autót. Nézz meg egy A6-ot,vagy 5-ös Bömcsit,vagy egy E esetleg S osztályos Mercit,Opel Insigniat. Milyen japánt lehetne mellé állítani? Yarist,Corollát,Civicet,Carismát?Honda City? Röhej! Amorf szarok ezek,nincs autóformájuk. A belsejük meg puritán kaka. 83-as Mercimnek különb kárpitozása volt,mint a haverom tízéves Corollájának. Amit nem mellékesen most cserélt le egy H Astrára,mert a Toyotának füle-farka lógott. Talán már a Lexusok kinéznek valahogy,de anno még azt is a Merciről kezdték másolni.Meg az új Honda Accordok pofásak. A többi japán,meg ott van a Suzuki szintjén,de nincs ezzel baj. Van akinek erre van igénye.A franciákról meg ne is beszéljünk,mint az amőbák. Klasszikus,szép autót a német tud csinálni és ez van. Tőlem dicsérgethetitek a japán kocsikat,váljon egészségetekre. De azok attól még nem lesznek szépek,tetszetősek. És egy autónál,ez elég fontos szempont. Ennyi.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Ja fel tudtál mutatni egy divat hibridet ahol egy 340 le motorról beszélünk. Most őszintén hol itt a takarékosság 340 pacinál. Kirakatpolitika az egész. Nézd meg a Toyotát az 1.5-ös attkinson ciklusú motorral, az takarékos, és tényleg nem csak divathibrid. Ámde legyen igazad, hol van a tisztán elektromos üzem????????? S légyszíves most ne takarózz az amperaval! A renault csoport a kis kategóriától egészen a teherautókig kinál már tisztán elektromos üzemet! Hoppá…. Na erről beszélek! A linkeket a régebbi hozzászólásaim között meg fogod találni 🙂

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Üdvözlet mindenkinek. Autószerelő családból származom. Tehát még a pelenkámnak is olaj szaga volt. Apám autó szerelő mester. Dolgozott a BMW-nél a SAAB-nál és 12 évig az USA-ban. Szóval van gógyi és tapasztalat. Itt talán a tisztelettel van a legnagyobb gond és az igazi tapasztalatok hiányával. Vajon miért volt a Toyota Carina E 12 évig a világ megbízhatóbb autója? Vajon tudja valaki mi az a J.D. Power? Vajon miért nyert a Celica annyi világbajnoki címet? Vajon miért pisil be a világ egy 1993-as Supra láttán? Halálos iramban ugyebár. Miért könyörög a BMW a Toyotának Hybrid hajtásért? Lexus LFA. Mi is az? Na évek óta vakarózik az AUDI a PORSCHE hogy vajon a saját országukban saját pályájukon egy Japánból konténerben idehozott gép hogyan futott számukra azóta is megdönthetetlen rekordot. Corolla RAV4 YARIS és még sorolhatnám. És ugye a LEXUS. Jók a Német autók. Főleg a BMW. Pár éve a BMW igazgatója azt nyilatkozta hogy tojik a Mercire és az Audira. Nekik a Lexus a mérvadó. Volkswagen és az Opel egy vicc. Golf Vl. tartós teszt hajmersztő. 70000 km után 1,7 millió ft a szerviz költsége. Turbo és a váltó kuka. 7.5 millióért? 1.4-es TSI 13 literes fogyasztással? Akkor miről beszélünk? Uraim kérek mindenkit hogy olvasson Totalcar népítéletet és nézze a műsort. Tiszteletem a BMW-nek a remek M-es gépekért.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Ja és az Isuzuhoz minden 4-5-ször drágább,mint a némethez. Az tartson japán autót,akinek sok pénze van alkatrészre. Akinek meg nincs,az vegyen egy idősebb dízel Mercit,vagy Audit és nem nagyon kell autósboltot látogatnia.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Az Opel nem tud dízel motort csinálni,ez nem is vitás.De nekem még egyszer senki ne istenítse az Isuzu dízelt. Belefutottam,hogy megvettem egy Isuzu Vectrát. Életem legnagyobb hibája volt! Szerelhetetlen,fos motor. Egy bizonyos vízcsőcseréért,a fél motort ki kell bontani és több sebből vérzik az ember utána. Hengerfej kb.10 helyen elrepedve,a blokk meg 2 helyen(nem lett megfőzve a motor).A generátor meg évente kifingik rajta,mert ez típushiba.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    A Skoda a legmegbizhatóbb!Hiába,német,nem mindegy,ki rakja össze!A motort,a magyarok,a többit a csehek.Érződik is rajta,mert nincs összehányva,mint a török és jugók által összehányt német autók!
    Egy pár éve olvastam,egy cikket,két Opel Astrát nyúztak,50000 km-en,csak annyi volt,a különbség,hogy az egyik magyar gyártású volt,a másik német.A magyarnak,semmi baja nem volt,a németet nem győzték javitani!Még ahány német autóm volt,mindegyiket javittatnom kellett,kivéve.a Skodát!

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Német autót használtam 1997-2003-között, Golf lll TDI-t. 1,9 TD FIAT TIPO-t váltottam le erre.
    Szó sem róla, a TIPO meglehetősen hitvány minőség, elég sok meghibásodással, és viszonylag gyors elhasználódással.
    A Golf ennél sokkal jobban egyben lévő autó benyomását keltette. Viszont sokkal kényelmetlenebb, zajosabb, a futómű és motorzaj egyaránt jobban behallatszott az utastérbe, ráadásul többet is fogyasztott, hiába a modernebb TDI motor.
    130.000 km-nél kezdett olajos lenni az alja, 160.000-nél már erőteljesen látszott, amikor eladtam, 210.000 km-nél meg már “mosta az alját” a motorolaj – főtengelyszimering, meg persze a vezérműszíj is olajban futott. :). Katasztrófa! NEM MINŐSÉG!
    1997-ben a megvásárlás pillanatában, az akkori magyar közvéleményben kategória társai között egy TDI Golfnak volt némi presztízs jellege, de mint később kiderült, ez abszolút alaptalannak bizonyult.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Szerintem a német a autok kora lejárt. Ha új autót veszel mindegyik jó 150.000km-ig. Az fölötti futás teljesitménnyel német autót kb.2002-es évjáratig érdemes venni, pd elem, kettöstömegü lendkerék stb butaság nélkülit. Ha fiatalabb autót akarsz kb.6-8 éveset akkor csak Japánokban gondolkozz.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Jó cikk,kár hogy csak részben fedi a valóságot.a prémium német minőség nem németországban készül(mondom ezt úgy hogy 2 autóipari beszállítónak is dolgozom/tam),a felhasznált anyagok -amit a porsche be,az audi ba,a mercedes be és a BMW be tesznek(ezeket gyártjuk éppen) semmiben nem különböznek a kia-hyundai stb(mert ezeket is gyártjuk,ugyanazon anyagból,ugyanazon gépeken).szóval ez már itt megbukott.A másik dolog meg:a legtöbb márka profitorientált és ez mindinkább érződik a németek minőségén is.ma már egy merci a tréleren nem olyan meghökkentő mint 20 éve.a 20 éves merciket még kb az örökkévalóságnak gyártották,csak közben rájöttek hogy így nem lesz eladási rekord minden évben.a német minőség már csak a nevéből él,magasztalja aki akarja,nekem is volt már több autóm volt amelyik tetszett volt amelyiket a pokolba kívántam és gyorsan meg is szabadultam tőle.
    Ha szavazni kéne én a feltörekvő koreai márkáknak szavaznék a közeljövőben sikereket,a hyundai elantra pl szerintem évekkel veri az új opeleket és ezt az eladások is bizonyítják.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    A német autók jók, ez nem vitás. Vannak más országnak (gyártónak) is jó autói. Én egy kicsit máshonnan közelítem meg a kérdést. Szerintem nem az autó a termék, amit eladnak, hanem egy csomag. Autót mindenki tud gyártani, például a koreaiak is kiváló Kiat, Hyundait gyártanak manapság (az Auditól igazolt szakemberekkel :). A németek azonban brandet építettek, és ez nem megy 1-2, de még 5-10 év alatt sem, ehhez hosszú évtizdek kellenek, sőt egyes esetekben több mint egy évszázad. Hosszú ideig kell kiváló termékeket gyártani, és ha utána becsúszik egy-egy gyengébb azt is elnézik a vásárlók. A brand építéshez nem csak az autó kell, más is. Mindenki úgy látja, hogy a németek precízek, pontosak, rend van náluk, mindenben igényes minőséget gyártanak. Ha gyártanak egy jó varrógépet, vagy egy jó fűnyírót, az természetes, hiszen németek, és a német ipart ismerjük, tudjuk csak jó lehet. És ez a német ipar, minden egyes varrógép, fűnyíró is erősíti a német autókba vetett bizalmat. Szóval amit ők eladnak, az a német ipar, a német precizitás és igényesség, sok évtized alatt felépített brandek és ez egy autóban testesül meg.
    Magyarországon meg különös tekintélye van a német autónak, a rendszerváltás után ilyenből volt sok Nyugat – Európában, ahonnan hoztuk a használt kocsit. A menő vállalkozók német kocsikkal járnak általában, majdnem minden polgármester, állami hivatali vezető Passattal jár (vagy manapság sokan Superbbel, ami ugye szintén VW), de még a csóróbbak is Octaviaval, amiről mindenki tudja, hogy “német”. A Passat után a legnépszerűbb vezetői autó minden bizonnyal a Mondeo, ami ugye elvileg amerikai, pedig dehogy, mi lenne más mint német.
    Mondom mindezt egy francia kocsiból 🙂

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Üdv! Mindenekelőtt elmondanám, hogy mindenkinek igaza van a saját szempontjából nézve:) Ezt a kérdést nem lehet megválaszolni csak feketén vagy fehéren.Mindenkinek más szempontjai vannak és olyan nincs, ami mindenkinek tetszik. Még a Big Mac is rossz ízű néhány földlakó számára:)
    Az én meglátásom erről az egészről, hogy vannak jobban sikerült modellek és vannak kevésbé jók. Ez nem feltétlenül márkafüggő. Szerintem nagyon fontos az állapot is, ha valaki egy használt autóból akar következtetéseket levonni. Azt is figyelembe kell venni, hogy mely időszakban gyártották az autót, mivel minden kornak megvolt a saját igénye. Sajnos a mai autógyártás csak látszólag szól a vevő igényeinek kielégítéséről. Ma nem mernék új autót venni majd’ egy lakás áráért, mert nem biztos, hogy azt kapnám, amire számítok. Persze egy német vevő nem küzd ilyen jellegű problémákkal, hogy az élete munkájáért nem kap egy normális prémium autót. A magyar állapotokat az a régi vicc jellemzi a legjobban, amikor egy kereszteződésben összeütközik a német mercis, a francia citroenes és a magyar trabantos.Kiszállnak sopánkodni. A német: Scheisse, fél évig dolgoztam ezért az autóért. A francia: merd, két évet güriztem ezért az autóért. A magyar: picsába, az életem munkája van ebben az autóba. Mire a másik kettő: kellett neked ilyen drága autót venned:)

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Szervusztok! Kinek a fekete, kinek a barna avagy a szöke……. és ez az autók világában sincs másképp. Kis hazánk német orientáltságu, a történlemnek megfelelően.Ezért nagyon sok az Opel és VW. De ez is változóban van , 10 év mulva nem biztos, hogy még mindig ez a két márka fog vezetni, söt biztos, hogy nem….. mondom én. De én valószinü a sötét hajút szeretem, te pedig szerencsére a szökét, mert igy nem veszünk össze.Ami zavar. a prémium autók majmolása a média részéről. Tényleg annak az egy-két ezernek kell hizelegni a józan többség a tömegautókat vásárolja, amelyek manapság ugy tele vannak már rakva mindennel, hogy pár éve álmodni sem mertük. A hétköznapi autózás – már pedig ez a jellemző – legtöbbször a többségét nem is igényli ezeknek a kütyüknek.Csak megjegyezném : én Trabant-tal bejártam többször csaknem egész Európát ABS, légzsák , légkondi, ülésfütés,stb és a legfontossabb, baleset és meghíbásodás nélkül . De természetesen örülők, hogy elöbbre ment a technika és miután megfizettetik velem, használom és élvezem is. Ha kitekintünk az elektronika, avagy a PC-k világába, nem kell súgni ahhoz, hogy lehet minőséget gyátani tömegben is és olcsón, azaz itt van már a Távol -Kelet az autók világában is , hogy a motorokról ne is beszéljek.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Emlékezzünk,amikor,a Japánok,megmutatták,a Porschénak,hogy féláron,a Nissan GTR elveri a 911-es turbót is és a marketingjük is jó volt,akkor a Prsche vezérkara,elég sokáig ijedten pislogott és mindent bevetettek,de tudtommal,a GTR köridejét nem sikerült überelni!

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Félig viccesen : a Trabant is német. Egyszerűen a mostani szárnyalásnak egyetlen oka van : általában jól megfigyelhető, hogy válságos időszakban a prémium termékek (és a hadiipari eszközök) kelendőek és miért lenne ez most is másképpen. Véleményem szerint mára nagyon kiegyenlítődtek az erőviszonyok : egy átlag ember számára készült KIA, Rötyó, vagy VW hasonló szinten van, ez erősorrendet a különféle műszaki hóbortok, és marketing stratégiák határozzák meg. Sajnos az átlag ember most még Európa boldogabbik felében is meglehetősen visszafogottan vásárol, addig a válság haszonélvezői erősen nyomják a luxus járművek piacát.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    hm nem ertem nemregiben meg a nemet adac szerint a legmegbizhatobb a fiat panda 13 mjet,es a citroen c 3 volt.de azert annak utana lehetne nezni hogy a foswagen gyar hol lenne ha nem terveztek volna nekik vizhuteses motort,persze a lenyeg a tervezo de sajna nem nemet volt.sajna javitani ma mar semmit nem lehet olcson,passat b6 elso futomu gatya pd motor nem az igazi,turbo egyenesen fing.az audi ma mar szep autokat gyart de emlekezzunk vissza az audi 80ra mindene elrohadt beletettek egy 1,6os diesel kavedaralot,igaz a vilagbol kiment na de azzal sietni,keptelenseg.vagy a 123as merci megbizhatosagbol kituno,no de a 2000es motorral elerni a 100as tempot nem volt egyszeru.a ferrarit hasonlitani a porscheval hulyeseg hisz mas kategoria,raadasul sumaher nem porscheval ment az f1ben.nem beszelve arrol hogy latunk egy porschet hm jol nez ki viszont egy ferreri lattan [hu baz meg egy ferrari].mindent egybe vetve mara sajnos nem hiszem hogy sok lenne a kulonbseg az autokban persze kinezet es felszereltsegen kivul.hisz majdnem mindegyik leterdel 200 000 ezernel,es a sok elektromos bisz basz mindig kitalal valamit amiert a zsebedbe kell nyulni,raadasul fogalmunk sincs hogy melyik autoba milyen alkatreszt tesznek,ugy ertve hogy peugeot 607 22 hdi zetef valtoval van ami nem francia.suzuki 1,3 diesel fiat motor opel valto magyar komputer,tehat van keveredes.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Nem értitek a lényeget, de 2db 0,33-as sörért megosztom veletek. Előre bocsátom, mielőtt nyílt színen széttépnétek nem a német autó a legjobb a világon. El lehet itt beszélgetni csoda dieselekről, meg örök váltókról, meg 3 literes fogyasztásról, mindegy………. A lényeg a feeling! ……..beülsz, megfogod a kormányt és már dobol is az adrenalin a füledben és még hol van a gyújtás meg a gáz, egy kis gumi füstről ne is beszélve. Aki nem érti, menjen el egy prémium márkás tesztnapra és megérti, én már láttam 60-as könyvelőt Z4 3,5Si-ből könnyes szemmel, remegő lábakkal kiszállni, mert 55 éve erre várt. Ha nincs mellette az asszony, ott helyben megveszi, esküszöm! ……a szemében ott csillogott a gyermekkori álmának a beteljesedése! Egyes prémium gyártóknak ezt sikerült a hétköznapokba átvinni. De megy ez a többi gyártónak is Honda S 2000, Type-R szériák, Mégane RS, Leon Cupra, Volvo V70R, Focus RS, Alfa147GTA, Corolla Tsport csak valahogy ez a németeknek sikerült jobban. Most őszintén, mész egy szép nyári vasárnapon kora délután és látod, hogy tiszta a körforgalom. Azé’ csak megcsapatod a hátulját nem ???!!??!
    ………de ha nem jön be a fentiekben írtak akkor vegyél egy hybridet vagy egy gazdaságos kisautót, senki nem kényszeríti rád a szalonban a topsport kategóriát.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Szerintem az autonavigátor csináljon egy tesztet opel atráról úgy hogy 2 féle astrát szerezzenek az egyik egy 1.7 diesel német és a másik 1.7 td isuzu japán motoros és meg lesz válasz arra hogy milyen jó a német precíz motor.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Na végre valaki rátapintott a lényegre. A németek a sor végén vannak minden szempontból. Hibrisd modellek, tiszta elektromos üzem????????????? Fasorba sincsennek!
    Ez a prémium kategórai meg egy vicc! Pont egy ilyen balkáni csoró ország tisztelt és nagyrabecsült lakói áradoznak, (inkább álmodoznak) a prémiumhoz társított gazdagságról, az azzal járó megbecsültségről. Egy vicc az egész, önkritika nulla.
    Ahogy der Milan mopndta egy velsatis is simán tudja azt a megfizethető luxust amit a német szarok adnak, csak nem jár hozzá az a társított marketing maszlag amit a sok hülye megzabál!
    Tudom ezzel ki fogom verni a biztosítékot sok mindenkinél, de átlagfizetéssel szerintem a többség maradjon meg az átlagigényeknél! Mellesleg ha igazán gazdag vagy, akkor a prémium szarodat 20 milláért a szaloból hozd ki, és ne alázd meg magadat egy használt autóval.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Néhányan kifelejtették a kommentjeik elejéről a “szerintem”, vagy a ” véleményem szerint”, esetleg “az én igényeimnek megfelelő” kifejezéseket. Szerintem nem lehet kijelenteni egy gyártóról, nemzetről sem, hogy ők gyártják a legjobb autókat. Én a BMW mellett kötöttem ki, mert az én igényeimet az ő 15-25 éves típusaik szolgálják ki. De megértem azt, aki olcsón Swifttel akar járni, esetleg egy francia hajó futóművén akar ringatózni, netán egy Priusban óvni a környezetet. Ez az a téma, amin felesleges vitatkozni, mert mindenki a saját választására esküszik, hiszen neki az vált be.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Meg aztán a Ferrarit kispályásnak nevezni a Porsche mellett. A Ferrari technológiai fölénye a folyamatos F1 szereplés miatt orrhossznyi és az is volt mindig. A Porsche-k emblematikus, de alapvetően elhibázott alapkoncepciója (farmotor, RWD és sokáig léghűtés, atya világ!) egészen addig nem tette lehetővé, hogy igazán gyorsak legyenek, amik az elektronikus menetdinamikai eszközök stabillá nem tették őket a kanyarokban. A farmotors Porsche-k olyanok, mint az F-117-es lopakodó. Elektronikus beavatkozás nélkül úgy zuhannának le, mint egy egy darab kő.

    Én nagyra becsülöm a Porsche-t, de a Ferrarival azért ne említsük egy lapon. Sosem játszottak egy ligában.:)

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    A németek az utóbbi 10-12 évben mindenféle minőségű autót gyártottak, ahogy minden más autógyár is. A 90-es évek végén őket is utolérte a profitmaximalizálás (tartósság szándékos csökkentése, ECU-k központosítása, olcsóbb beszállítók, szándékos hibaforrások beépítése, stb.) minden más szempontot maga mögé utasító igénye és ezért sok kicsit rossz, és nagyon rossz autót is gyártottak az évek során. Gondoljunk csak a minőségtelen és rozsdásodó kereklámpás Mercikre (C, E), a Passat és a Golf előző generációjára (CR TDI hengerfej és turbógondok, olajevészet), az örökös VW-gondra, a kettőstöemgű lendekerék korai elhasználódára és az út szélén computerhibával otthagyó modern BMW-ekre. Nyilván százszámra fognak özönleni a cáfolatok, hiszen a német autók kedvelői ugyanúgy összefognak és bevédik magukat, mint az olasz vagy a francia autók rajongói. Nincs ezzel semmi gond, de a fentiek nem alaptalan állítások.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    A W140 Merci korában szerintem is a német autók voltak a legjobbak. De ma teljesen értelmetlen ilyen légből kapott megállapításokat tenni. Amúgy sem lehet egy egész iparágra általánosítani.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    na, jönnek már a többszáz ezret futott hibátlan autók..ezért nincs egy sem a hasznaltauto.hu-n :))
    összehasonlításképp:
    Opel Ascona B 2.0E 74 kW karburátoros, 1979-es
    Mazda 626 2.0 GLX 74kW karburátoros 1983-as
    Mindkettőt szeretem, mindegyiket másért.
    Az Ascit nyugodtan vihetem rallye-zni simán jó rá, Mazda túl sem élné..
    Asciban semmi extra, bár utazni kényelmes avval is, Mazda kényeztet menet közben is.
    Az Asci 5200-nál van a piros, de nem tilt le, viszont 2-be ha 40-nél rálépek a gázra történik is valami, míg a Mazdát visszakapcsolnám -be ha lehetne, mert csak horkan egyet és eltelik jópár másodperc míg történik valami…és 6200 nál van a piros, de addig sosem mertem pörgetni, mert szerintem pár másodperc után széthullana a motor….
    De mint mondtam mindegyiket van miért szeretni.Pont mint a BMW vs. Merci :)))

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Igaz is az,hogy jók voltak a régi 20 éves mercik,opelek de a mai autókat nézzük meg ne amit régen normálisan összeraktak.Egy audi vagy bmw váltó javításáért lehet venni 4-5db 123-as mercit,vagy ugyanennyi f astrát.ezekben még nem volt olyan mint pl kettőstömegű lendkerék,pd elem,magasnyomású szivattyú stb.A lényeg a mai márkák egy sincs olyan hosszú időre tervezve mint a régiek.Nem lenne azzal baj ha annyit keresnénk mint nyugaton.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Amit elfelejtettem, hogy egy Carina E-m van, 570 ezer km-el, 2000-es benzines és még csak nem is füstöl, egyáltalán nem rángat, és hát 7,5 nél van a leszabályzása, nem pedig 5 fél, és nem 6 – nál mint a németeknél 🙂

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    A lényeg az utolsó (10-es ) pontban van elrejtve 🙂 A lexus tényleg jobb, sőt a honda is , hisz jelenleg a 2000-es és a kisebb teljesítményű motoroknál ő a csúcstartó, mind élettartamban, mind teljesítményben 🙂 és hát senkinek nem kell bemutatnom az 1992-es Honda civic-et (vagyis acura-át) , ami mellett a német márkák sajnos eltörpülnek, mind ár, teljesítmény, minőség kategóriában. Talán a kinézet (dizájn, megjelenés) az ami a németeké, de azon kívül semmi más.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Combi27 abszolút igazad van! 25 év alatt volt jó pár autóm,de japán a büdös életben többet nem kell. 2 volt összesen és szívtam velük eleget.Az alkatrészárak meg horror! De volt 123-as Mercim,5 év alatt 20 ezer forintot költöttem alkatrészre,persze olaj és szűrőcseréken kívűl.(féktárcsa,betét és egy termosztát csere)úgy,hogy 150 ezer km-t raktam bele. 500 ezer km-rel adtam el,nagyon jó állapotban. Egy év múlva felhívott a vevő és még egyszer megköszönte a járgányt! Az egyik barátom,a mai napig ilyennel jár ki Németországba,1 millió!!! km van a gépben. Nekem most egy 15 éves C osztályos Mercim van,355 ezer km van benne,olajat nem eszi,kiváló állapotú,nagyon jól felszerelt gép. 5-6 literes fogyasztással,Euro 3-as motorral.Feleségemnek 7 éves G Astrája van. Érdekes,egyikre sem kell költeni! Japán autóval járó haverjaim meg panaszkodnak,hogy anyagi csőd nekik bármi alkatrész vétele.És furcsamód,egyre többen német autókban gondolkodnak.
    Ja és S3000-nek üzenném,hogy amit leírt,az tipikus “Hondáshülyegyerek” effektus.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    annyit tennék hozzá hogy családom 99%-ában német autókat vett.Jó, jó, csak Opeleket, és csak haszáltakat :))
    Ascona B és C, Kadett E, Opel Corsa B és C, Astra F-G-H.Soha sehol nem hagyott ott senkit soha az autója, az alkatrész és szervizárak olcsók.Én két Japán márkát vettem, szintén használtan:
    Mitsu Colt 1.5 GLXi: motorja gallyra ment, ECU szintén, meg még pár elektromos kütyü.
    Mazda 626 GLX:
    talán ez a legextrásabb autó mind közül,csak klíma nincs benne (1983as!), viszont 4 lengéscsillapító 100 ezer (és még jó hogy nem el.állítható futóműves, mert létezik olyan is), kupplungszett 40 ezer, és a többi kopó alkatrész ára is mind az Opelek felett van.Jó, jó, a maga idejében az 5-ös szériás BMW-kel volt egy kategóriában.
    De ha úgy hajtánam ahogy a régi Opeljeim, akkor már széthullott volna az egész.
    De az biztos hogy azoknál fényévekkel kényelmesebb 🙂
    A prémium márkákkal meg tényleg az a gond hogy prémium összegeket is kell rákölteni..

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Az hogy jók-e a német tajigák vagy sem csak attól függ, hogy milyen szempontokat nézünk. Ha csak olyan, mára már teljesen elavult és nemcsak hogy érdektelen, de kifejezetten káros szempontokat nézünk, hogy mekkora maximális teljesítménye, mennyire gyorsul, mennyire szakítja be az ember dobhártyáját, mennyire válik egy agysejtes végtelenül önző pedálnyomogató idiótává benne az ember, …stb, akkor valóban a németek a “legjobbak”.
    De hogyha olyan szempontokat nézünk amik manapság – ill. már egy jó ideje – a legfontosabbak, pl. környezetterhelés, gazdaságosság, fenntarthatóság, akkor a németek évtizedek óta a legeslegutolsó helyeken kullognak, az elavult szennyező talicskáikkal.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Olyan 20 éve még jók voltak a német autók,de a mostaniak mind egy nagy fos.Pl:ott vannak a szar PDTDI motorok,a 150.000 km nél beálló automata váltók stb.volt már 1-2 német autóm,de többet nem lesz,és ezzel nagyon sok ismerősöm így van.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    benox98: az irigység beszél belőled, alja kis troll vagy. LOL

    Az emberek többsége (szerencsére) nem olyan, mint te, és ez a cikk az emberek többségének a véleményéről szól.

    Az alkatrészárakról meg halvány fingod sincs – a Toyota alkatrészárai pl. verik a BMW-ét a 3-as sorozatig, a 3-as sorozat felett meg a Lexusé drágább. Nézz csak utána.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    az emberek mutatni akarják a külvilágnak, hogy sikeresek, sok pénzük van, és egy bizonyos vagyoni szint alatt erre a legmegfelelőbb eszköz az autó,tekintve, hogy ez ott áll a ház előtt, és bárhová megyünk is , ott van velünk.
    ezért veszik ennyire a drága kocsikat , és ha már ennyi pénzt adnak érte, akkor azért nem árt ha kényelmesebb,finomabb és gyorsabb is mint a tömegek kocsijai.

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Aki vezetett BMW-t tudja,milyen érzés! Aki ment már 200-zal S Mercivel Tokaj-Rakamaz közt,tudja,milyen a csőlátás!Mior beültem a Ceed-be, aztmondtam, de Golfos! De NAGYON tudnák örülni egy ezres Suzukinak is!!

  • 2017.10.30. at 20:42
    Permalink

    Tiszta szánalom ez a cikk, had döntsem már el mi az én kedvencem! Verseny? A 155-ös Alfák DTM-ben agyonverték a német szarokat. A Lancia agyonverte a rallyaban az Audit. Milyen versenysikerek?!
    Az hogy a pilóta német, és mert németországban van jó versenypálya, semmi köze ahhoz, hogy ott gyártják a legjobb autókat. Mintha Monta vagy Spa nem lenne híres. A horribils alkatrészárakat nem vették figyelembe (audi, bmw, merc.).

Vélemény, hozzászólás?