Mire cseréld le olcsón a korosodó Škodádat? Íme egy példa!

Škoda Octavia 1.4 MPi, 2008 használtteszt: amikor a márka már bizonyított

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem vagy nagy igényű, így bőven megfelelt a '90-es évek végén gyártott Škoda? Csak azért cserélnéd le, mert már erősen kérdésessé vált a műszaki állapota? Íme egy kiskapu, egy újabb autó, ami pont olyan, mintha "a régi szép időkben" gyártották volna.

Lehet a Feliciára sok rosszat mondani, csak nincs értelme. Mert igaz, hogy puritán, gyenge és rozsdásodik a legtöbb, de még mindig mennek, ha lassan is, de elvisznek A pontból B pontba, és minimális gondoskodással sohasem hagynak cserben. Ez a legtöbb 2008 környékén gyártott autóról nem mondható el, hiszen a modern technika több és általában drágább karbantartást igényel.

Igenis érthető, ha valakit nem érdekel, hogy mivel jár, nem vagyunk egyformák.

Éppen ezért jöhet jól, hogy egyes modelleket örökkévalóságnak tűnő ideig gyártottak, mint mondjuk az Octavia első generációját. A modell összesen 15 évig futott, így 2010-ben még mindig tudta ugyanazt nyújtani, amit annak idején: egyszerűséget és fapados megbízhatóságot, ráadásul a kortársai közt felháborítóan olcsón: ha csak a praktikus adatokat és az árat nézzük, akkor ez az autó az év ajánlata volt újonnan is. Használtan is ez a helyzet: hatalmas a csomagtartója, az első két ülésen kimondottan tágas, keveset futott, kívül-belül korrekt állapotú, 2008-as gyártási évével még épphogy fiatalabb, mint az átlagos hazai autó, és még elfogadhatóan is néz ki, mindösszesen 800 ezer forintért. Amikor a jelenlegi tulaja kinézte, és elküldte nekem a hirdetést, akkor én is fanyar arccal pillantottam rá, de aztán rájöttem: nekik ez kell. A Feliciához képest óriási lépés, ám lényegében ugyanazt nyújtja: egyszerűséget és elpusztíthatatlanságot.
Hirdetés
Méretek terén csalóka, ugyanis a nagy csomagtartója és a 4,5 méteres hossza ellenére a tengelytávolsága meglepően rövid, itt ütközik ki, hogy a Volkswagen Golf negyedik, illetve az Audi A3 még kisebb első generációjával osztozik a padlólemezén. Szerencsére ez a beltér szélességén érződik a legkevésbé, ezen a téren ugyanis könnyű pumpálni, főleg, ha nem érdekli a mérnököket, hogy itt-ott kicsit aránytalan lesz a végeredmény. Bent sem mondaná meg senki, hogy egy 2008-ban gyártott autóba szálltunk be, a beltér a kilencvenes évek végét idézi. Ennek ellenére minden a helyén van benne, semmit sem kell keresni, így lényegében a funkcióját tökéletesen ellátja. Ismétlem, azok szemével érdemes vizsgálni, akik tényleg kenyérpirítóként tekintenek az autóra: használati tárgynak így, ahogy van, tökéletes.
Hirdetés
Az első sor már-már családi autós tágassága azonban gyorsan elmúlik, ha egyel hátrébb szállunk be, a negyedik generációs Golf tizenpár centis hátsó lábterére aligha lehetnek büszkék a csehek, ez az egyetlen valódi kompromisszuma praktikum terén az Octaviának. Viszont mivel jelenleg főként ketten használják az autót, ezért a hátsó sor inkább csak szükséghelyzetben telik meg, nem vagyok meglepődve, hogy a prioritási listán is viszonylag hátra került ez a pont. Ha viszont még egy kicsivel hátrább sétálunk, és a hátsó szélvédővel együtt nyíló csomagtérajtót emeljük fel, akkor még meglepőbb kontextusba kerül a szűkös hátsó lábtér: a korának családi autóit megszégyenítő praktikummal rendelkezik az üléstámlák mögött az Octavia. A csomagtartó ugyanis alapesetben is 528 literes, ám a 60:40 arányban bővíthető ülésekkel ez egy pillanat alatt növelhető meg akár 1328 literre. A kombi változat esetén ezek az adatok még meglepőbbek, ott ugyanis 548 és 1512 literről beszélhetünk.
Hirdetés
Mielőtt a motorra rátérünk, ismét szellemüljünk át egy kicsit: nézzük azzal a szemmel, hogy nem érdekel, mi hajtja, nem akarsz vele sem gyorsan menni, sem pedig előzni, neked csak annyi kell, hogy mindig elinduljon. Ha ugyanis másként tekintünk rá, akkor egyenesen vicces egy ekkora autóban az 1390 köbcentis, 75 lóerős motor, amelynek csúcsnyomatéka is csak 126 newtonméter, ami 3300-as fordulatszámnál érkezik meg. Ha viszont ez nem érdekel, mert a 200 lovas V6-ost is csak nagypapatempóval hajtanád a városban, akkor megint csak ott tartunk, hogy nincs szükség többre.

Cserébe elpusztíthatatlan, egyszerű és filléres erőforrás, főleg az éves nagyjából 3000 kilométerre, amit ezzel a konkrét autóval menni fognak.

Az alkatrész is olcsó hozzá, hiszen rengeteg Volkswagen termékbe került ez a motor, főként olcsónak és még olcsóbban fenntarthatónak szánt modellekbe. Egyedül a fogyasztása lehet problémás, ott ugyanis óvatosabban vezetve is érződik, hogy nagy az 1260 kilós bódé a kis erőforrásra: városban már nem csak ráérősnek, de kimondottan tudatosnak is kell lenni ahhoz, hogy 8 liter alatt fogyasszunk vele. Ha körülnézünk a Használtautó.hu kínálatában, akkor értjük meg igazán, hogy mi olyan nagy szám ebben a 2008-as autóban 800 ezer forintért: az állapota. Rozsda ugyanis nincs rajta, az olajat nem fogyasztja, szépen jár, nem kopog a futóműve, és esztétika terén is letagadhatna vagy 10 évet: alig találni rajta sérülést. Az egyetlen számomra zavaró részlet a két első ülés oldaltámasza: nyilván találni ellenpéldát, de általában az első generációs Octaviáknak ez típusbetegsége. 800 ezer forint alatt jelenleg két ilyen fiatal, első generációs Octaviát találunk, de azért egy-egy rosszabbnak tűnő állapotú már a második generációból is becsúszik az eredmények közé.

A meglepetés egy másik keresésben ér: ha nem Octaviát keresünk, ilyen fiatalon, ennyi pénzért.

Ekkor ugyanis - főként lényegesen rosszabb állapotú - Chevrolet Aveók, Fiat Grande Puntók, esetleg Opel Astrák vagy Renault Megane-ok tengerében találjuk magunkat. Az összesen 50, műszakival rendelkező találat közt alig akad rozsdamentes, esztétika terén is korrekt autó, méretben és praktikumban pedig egyik sem közelíti meg a képeken látható Octaviát. Azt nem tagadom, hogy lesz, amelyik gyorsabb, erősebb vagy élvezetesebb, ám ennyire biztos választást aligha találni köztük. Éppen ezért azt gondolom, hogy ez az Octavia igenis egy jó választás ennyiért a jelenlegi piacon. Bár ránézésre nem látszik, mégis fiatalabb a hazai átlagnál, ráadásul megbízható és praktikus. Hab a tortán, hogy azt adja, amihez a tulaj már hozzászokott: bár hatalmas lépés a Feliciához képest, a hétköznapi emberek szemében nem lesz feltűnő, hogy a cseh alapokat teljes egészében németre cserélték. Lehet ujjal mutogatni rá, hogy lassú, meg régimódi, netán fapados, de ne feledjük, ha valakinek nincs igénye a luxusra, akkor aligha lehet jobbat kifogni ennél 15 éves kor alatt, legfeljebb 800 ezer forintból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.07.26. at 15:09
    Permalink

    Ennyiért bőven jó, ha minden rendben van vele. Pláne, hogy csak évi 3 ezer km-t mennek vele. Azt nem írja a cikk, hogy mennyi km van benne, de a képeken látom, hogy 226 ezer. Ha ez valós, akkor az még nem is olyan sok egy ennyi idős Octaviában. És látom, hogy van klíma is. Anélkül azért nem venném meg. De ez rendben van így szerintem.

  • 2022.07.26. at 15:25
    Permalink

    Igaz nem Octaviában, hanem Golf IV-ben de volt szerencsém négyesben utazni. Két magas terebélyes, egy alacsonyabb terebélyes és egy átlagos magasságú férfiember gond nélkül utazott benne csomagokkal száz kilométert. Nem egy limuzin de azért nem kibírhatatlan.

  • 2022.07.26. at 15:43
    Permalink

    Ez már Octavia Tour. Azért nevezték így el mert akkor már piacon volt az Octavia2.
    A klíma széria lett ebben – az O2-ben eleve az volt.
    Az 1.4 motor egy elég kelletlen darab, de O2-be is tették – itt meg sokan meg is vették, mert olcsóbb volt mint az 1.6 MPI, pláne mint az 1.6 és 2.0 FSI.
    Simán mehet még ebbe LPG és akkor a fogyasztás sem olyan nagy probléma.

    A színe viszont sosem volt pezsgő. Nem értem a cikk szerzőjét. Ez egy sötétes bézs szín.
    Pezsgő metálnak a 2006-ig gyártott szahara bézst lehetne nevezni. 2006 közepétől, azaz a 2007-es modellévtől van ez, a cikk tárgyát képező autón is látható Capuccino bézs fényezés.

    A Tour-oknál azért már látható a spórolás, az O2-re összpontosítottak, ott tényleg minőségi anyagokat használtak. Aztán majd arról is gyorsan leszoktak, de az már egy másik történet.

  • 2022.07.28. at 23:34
    Permalink

    2003-as első generációs Octaviánk ennél sokkal szebb állapotban van, kb. 83.000 km-t futott, most eladásra szánjuk, de nincs szívünk megválni tőle, főleg nem 800.000 Ft-ért. “Octival” együtt nőttem fel, a szüleim vele váltak nyugdíjasokká. A csomagtér mérete zseniális, rozsdafolt sehol, nagyon megbízható, soha nem hagyott cserben bennünket, még egyedi üléshuzatot is varrattunk rá. Egyszóval életünk egyik legjobb döntése volt mikor 2003 májusában őt választottuk egy Opel Astra és egy Seat Cordoba helyett.

Vélemény, hozzászólás?