Nagyobb akkuval már teljes értékű autó lett? Nissan Leaf teszt

Nissan Leaf 30 kWh Acenta teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár 250 kilométeres hatótávot ígér a Nissan Leaf legújabb változata. Próbára tettük, hogy a hétköznapokban mennyire élhető.

Kívülről megjelenése óta változatlan az Év Autója díjjal is kitüntetett, már 200 ezer példányban eladott Leaf, ami már akár 250 kilométeres hatótávot is adhat

Benne van a korban. Nem mai csirke már a Nissan Leaf, hiszen 2010-ben jelent meg, és nyerte el rögtön a 2011-es Év Autója címet. Azóta két frissítést is megért. Az elsővel 199 kilométeresre nőtt a hatótávja, a másodikkal, tavaly ősszel leginkább egy új opciót, a 30 kWh-s akku rendelhetőségét kapta. A korábbival egyező méretű (így csereszabatos) akkumulátorral 250 kilométerre nőtt az elvi hatótáv. Ez már olyan érték, ami még a töltőkkel, gyorstöltőkkel még mindig nem kellően eleresztett hazánkban is teljes használhatóságot ígér. Igazából utóbbi, a teljes értékű használhatóság a Leaf legfőbb ütőkártyája.

Hirdetés

4,5 méter hosszával a Leaf az átlagos családok minden igényét kielégíti, de céges, flottás használatra is kiváló. Kulcsos autóként Jolly Joker, motorját, váltóját (ami csak egy irányváltó) nem lehet megölni. 16 colos kerekeivel kényelmes az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóműve

Ár/érték arányban erős. Még nem egy prémiumautó, de már nem is egy minimálautó, ahogyan a nála olcsóbbak. Így tehát (keddi körképünkből kiolvashatóan) a Leaf a legolcsóbb kompakt méretű villanyautó. Belehuppanva valóban egy korrekt járgányban érezzük magunkat. Még úgy is, hogy az utastéri műanyagok kivétel nélkül kemények, de nem árt tudni, hogy ennek környezetvédelmi okai vannak: a puha plasztikok lassabban bomlanak le. Az ülések - ha nem is kényeztetően, de hosszú távon is - kényelmesek. A helykínálatra nem lehet panasz, az utastér ötszemélyes, a hátsó középső hely a kategóriában megszokott módon korlátozott, lábterében egy kicsit annál jobban is. A szélső helyeken azonban meglepően nagy a lábtér.

Már színes érintőképernyős, navigációs, tolatókamerás, meg persze zongoralakkos, plüss üléskárpitos az Acenta beltere

Nem lehet panasz a helykínálatra, a kategória átlagánál jobb ugyanis

Méretes. A Leaf persze kívül sem egy kicsi autó, 5,5 centi híján 4,5 méter hosszú, szélessége 1,77, magassága 1,55 méter, 2,7 méteres tengelytávja pedig még egy kategóriával feljebb is megállná a helyét. A 370 literes csomagtér villanyautós mércével ugyancsak kitűnő érték. Más kérdés, hogy a bővíthetőség erősen korlátozott. Csak a támlákat tudjuk dönteni, azok pedig óriási lépcsőt jelentenek. Ez egyébként rámutat arra, hogy a hátsó ülés viszonylag magasan van: gyerekek számára is egészen jó kilátást adnak, ami bizony fontos szempont.

Normál használatban természetesen nem jön össze a gyári fogyasztási érték, így a hatótáv sem. De melyik autónál van ez másképp? A térképen jól látható, hogy feltöltött akkumulátorral Budapestről csak a keleti határ nem érhető el

Mennyi az annyi? A legfontosabb kérdés persze a hatótáv. Megvan-e a 250 kilométeres érték? Országúton autózva biztosan, városi, illetve autópályás autózással azonban nincs, csak kb. 200 kilométernyi. Egy töltéssel, a teszthét egyetlen teljes akkutöltésével 216 kilométeres hatótávot kaptunk, amit autópályán 100-110 km/órás tempóval simán tartott is a Leaf. A töltésszám viszont megmutatja: ezt a Leafet már nem kell túl sűrűn töltőre rakni. Óriási előny, hogy van lehetőség CHAdeMO gyorstöltésre. Igaz, ekkora akkunál a 30 perc alatti 80%-os töltés sem teljesen igaz, az viszont igen, hogy 20 perc alatt is kaphatunk közel 100 kilométernyi hatótávot. Már csak sűrűbb töltőhálózat kellene. Jelenleg ugyanis még mindig gyér az országos gyorstöltő-lefedettség. Budapesten, Budaörsön, Mogyoródon és Siófokon magunk is próbáltuk már a gyorstöltőket, de állítólag van Szolnokon, a Nissan térképe szerint Miskolcon is. Egy biztos: ha a Balatonra kényelmesen le lehet jutni a Leaffel, Szombathely már macerásabb, főként, ha még aznap vissza is szeretnénk jutni Budapestre.

A nagyobbik csatlakozó a CHAdeMO gyortstöltőé, hazánkban sajnos nem túl sok helyen használhatjuk. Ez a használhatóság legfőbb korlátja

Nagy akku, hosszú töltés. Az sem mellékes, hogy a 30 kW-os akkut hagyományos konnektorból már nem lehet egyetlen éjszaka alatt feltölteni. Láttunk 19 órás töltési időt is a műszerfalon, ami bizony rámutat arra, hogy a nagyobb akkunak igazából akkor van értelme, ha tudjuk komolyabb töltővel táplálni. Akár közterületi oszlopról, akár otthon fali dobozból. Mindkettő kiépítést igényel, előbbi azonban nem (közvetlenül) a saját zsebünket terheli. Ha viszont van hol tölteni, akkor számolhatunk azzal, hogy a Leaf egy teljes értékű, korrekt autó. 11,5 másodperces 100 km/órára gyorsulásával dinamikus, még autópályán is jól húz. Futóműve (ami elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros) a 16 colos kerekekkel kényelmes, első-hátsó ülésfűtése hasznos, de kiemelendő, hogy (a magasabb felszereltségekkel járó) hőszivattyús fűtőrendszere is alig apasztja a hatótávot. Ami jelentősen csökkenti, az a magas sebességű autózás. Már 120 km/órás tempónál is 30%-os többletfogyasztást tapasztaltunk a higgadt 100-110 km/óráshoz mérten.

A hátsó tetőspoiler napeleme a kiegészítő akkumulátort tölti. A parkoló autónál természetesen hűtésre/fűtésre is időzíthető az elektromos, hőszivattyús klíma

Kötött felszereltség. A 30 kWh-s Leaf alapváltozatként nem, csakis Acenta vagy Tekna ellátmánnyal kapható. Az Acenta esetén már könnyűfémek, de (szerencsére) még nem 17 colosak a felnik, már esőszenzoros az ablaktörlő, elektromosan behajthatók (és fényezettek) a külső tükrök, hőszivattyús a fűtés, jár a 7 colos érintőképernyős Nissan Connect EV rendszer tolatókamerával, velúr a kárpitozás. Talán ez a legjózanabb szint, a drágább Tekna már (egyebek mellett) bőrkárpitos, a csomagtérből is kérő mélynyomós Bose hifis. Míg a Leaf 24 kWh-s akkuval (csakis az alap Visia felszereltséggel) 9,08 millió forinttól kapható, a következő lépcsőt jelentő Acenta már 30 kWh akkus, 10,519 millió forintos áron. Az ügyes árpolitikával nem is látszik a nagyobb akku felára, egy viszont biztos:

bár a Leaf nem olcsó, ez az autó így, ahogy van, megéri az árát.

Akkumulátora 8 évig (vagy 160 000 kilométerig) mindenképp garanciális, de most még ilyen időre szóló ingyenes karbantartás is jár hozzá. És egy ideig még ingyenesen is tölthetjük. Igaz, a budaörsi töltőnél már sorok tudnak kialakulni, Siófokon viszont még sosem volt előttem senki. Lehet nyugodtan villanyautózni a Balaton felé is.

Nem kicsi, de csak jelentős lépcsővel bővíthető a csomagtér. Ezzel együtt jól használhatónak mondható a Leaf

Értékelés
Pozitív
Helykínálat, hatótáv, felszereltség, csendes futás, kényelemes futómű
Negatív
Hosszú töltési idő, lépcsős raktér-bővítés, kötött felszereltség, 27% áfa
Árak
Tesztmodell alapára
10 519 000 Ft (2016.05.05.)
Tesztautó ára
10 644 000 Ft (2016.05.05.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 3008-10000 1/min-nél
Nyomaték:
254 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.50 s
Végsebesség:
144 km/h
Méretek
Hosszúság:
4445 mm
Szélesség:
1770 mm
Magasság:
1550 mm
Saját tömeg:
1470 kg
Össztömeg:
1970 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
370 l
Belső szélesség elöl:
1380 mm
Belső szélesség hátul:
1380 mm
Belmagasság elöl:
1030 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
440 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1230 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér hossza:
530 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
980 mm
Raktérnyílás magassága:
740 mm
Motor és váltó
Motor:
Elektromos
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
254 Nm
Teljesítmény:
80 kW (109 LE) 3008-10000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
144 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11.50 s
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    ppgergő: nem, nem megy hamarabb tönkre, mivel ilyen töltési ciklosok alkalmával nem tud annyira felmelegedni az akkumulátor! Mit gondolsz? A Tesla miért ajánlja azt a vevőinek, hogy csak a 80%-ra történő töltési módot válasszák “lehetőleg”? Ugyan ezért! Így az akkumulátor csomagok töltési ciklusszámát tudják megtöbbszörözni!

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Igen? És húzod magad után egy utánfutón az agregátort és a rajta lógó csere akku csomagot, hogy cserélhessed amikor lemerül az anyacsomag? Aztán cserénél keresel egy targoncás emberkét valahonnan, aki segít majd az akku csomag cseréjében? Marhaság – marhaság – marhaság!!!

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    6,9kW nem lehet, mert 6,6kW az inverter, azaz ennél nagyobb teljesítményen nem lehet tölteni, nem igaz?

    Amúgy nekem is mindegy lenne, hogy éjjel 1-re, vagy reggel 5-re tölt fel! 🙂 Amúgy meg az ember nem este ér haza melóból, tehát nem este fog kimenni, h töltőre tegye, hanem mikor megjön délután (vidéken, ahol nem 9-18ig van munkaidő, – pl én – kora délután), aztán max időzít, h reggel 5re legyen feltöltve, felfűtve (töltőről). Tényleg az időzítés a töltés kezdetét, vagy végét időzíti?

    Nekem napi átlag 20km megy az autóba, nekem elég lenne egy heti egy-két töltés is! 🙂

    Ezeknél nem kell ráállni nyilvános helyen a kábelre lopásgátlás céljából, mert lehet lockolni gombról, igaz?

    Mennyire jó a kultúra köztéri töltő fronton? Én pl 100km-re lakok BP-től és szoktunk oda járni, szóval egyszer kéne töltenem. Mennyire van tumultus, mennyire fejlett a tudat, hogy tényleg elállnak, h a vége a töltésnek, és nem lóg ott órákig a feltöltött autó? Mert ilyen esetben én akkor szívok, ha betervezem, h egyszer gyorstöltök, de nem tudok, mert nem jön a tulaj, én meg nem jutok haza! 🙂

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Én az alap konnektoros töltőt vettem alapul + az autó által kiírt töltési időt. És igen, igazából arra akartam rávilágítani, hogy már a kisebb akkuval is bőven elegendő a hatótáv. Nekünk Peugeot iOnunk van, szintén csakis otthon töltünk, nem is szükséges minden nap. De az tény, hogy a nagyobb akkunak igazából a picivel sűrűbb gyorstöltő hálózat mellett lenne értelme. Úgy már valóban teljes értékű autó lehetne a 30 kW-s Leaf.

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Mátyás, nem így van 🙂 3 fázisú, tehát 400 V-os otthoni töltő még nincs forgalomban, csak 1 fázisú 230 V-os.
    Az otthoni fali töltőkből van egyfázisú 16 és 30 Amperes változat. Tehát ezekkel a töltés : 16 Amper x 230 Volt = 3,7 KW. Azaz: a 30 KW-os akksidat ha nincs teljesen lemerülve, hanem pl 25 KW-t töltesz bele, akkor az 7×3,7= 25 ,vagyis 7 óra alatt töltöd fel. Ha 30 A-os töltőd van otthon ( és hozzávaló hálózat is ) az ugye 30x 230 V = 6900 Watt, azaz 6,9 KW amivel a 25 KW pont 3,5 óra alatt töltődik fel. De ez egyébként teljesen felesleges számolgatás : 2 éve járok egy régi Leaf-fel, a napi munka után este otthon a garázsban teszem fel tölteni, tehát amíg a gyári 10 A-os töltőm volt, addig is feltöltődött 1 éjszaka alatt, meg a mostani 16 A-os falival is ugyanúgy, legfeljebb nem reggel 5-re, hanem éjfélre, ami tökmindegy. Napi kb 60-80 km-t megyek Budapesten, minden nap, és ezért nem használok ingyenes ELMÜ-s töltőket, mert nincs időm ott álldogálni. Néha 1-1 Chademora beugrok 🙂

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    “Parkoló díjról annyit hogy én anyám nevére írattam a kocsit aki rokkant nyugdíjas … így olcsóbb a kötelező a casco ráadásul éves 180.000 ft helyett a parkolási díj egy 2.500 ft !!!”

    Mert egy paraszt vagy. Ezzel elég sok emberrel baszol ki.

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Parkoló díjról annyit hogy én anyám nevére írattam a kocsit aki rokkant nyugdíjas … így olcsóbb a kötelező a casco ráadásul éves 180.000 ft helyett a parkolási díj egy 2.500 ft !!! Szóval pont leszarom hogy ingyen lehet parkolni a villanyos szarokkal … mert soha nem hozza vissza az árát jelen pillanatban … majd akkor lesz érdekes a villany autó ha az állam is besegít rendes kedvezményekkel pl áfa elengedéssel nem ilyen hülyeséggel hogy ingyen lehet pár városba parkolni meg dugódíj … jó vicc… :DDDD ettől tudi sokan fognak venni zöld rendszámos autót !

    Egyébként meg tényleg vagy BMW teszt , vagy használt BMW teszt ” használtautó.hu >>> egyébként a két cég ugyan az szóval érthetőek a tesztnek álcázott hirdetések ” vagy valami villanyos szarság a sztár ezen az oldalon … Naaaaa mind1.

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Ezen az oldalon kb. minden 2. cikkben megy a villanybuzulás.
    Annó kiszámoltam, amennyit rá kellene költenem a kis astrámra egy hasonló kategóriás (igaz fiatalabb) villanyosra, az 220e km után térülne meg. És már az is 4-5 éves, az akku csomag élettartamának minimum felénél járó példány.
    És ugye keveseknek van ingyen a villany, az akku veszélyes hulladék, és milliós tétel cserélni. Dugódíj? Ugyan, 5000/év.
    Parkolódíjon hozhat, de a többségnél akkor is hamarabb cserés az akku, minthogy behozza az árát.
    Értem én, hogy zöldek vagyunk, meg a fingunk is illatos, de ez a mai Magyarországon nem alternatíva, így nem is éri meg az árát.

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Ha már megvetted és nem a tizediken laksz akkor is csak 2. autónak lesz jó és gondolkodhatsz hány év alatt jön vissza vezetéken, meg parkolóórán a normál középkategóriához képest a felára.
    Ha nincs 10 misid rá vagy a tizediken laksz vagy messzire is mennél vagy első autó lenne, akkor ez nem a te autód….

    Külseje vagy teszik vagy nem (szerintem nem olyan gáz), de a belseje nagyon gagyi. Milyen csomagtartó ez már? Hát ide egy nagyobb tárgyat csak origamizva vagy sehogy nem lehet betenni. A műszerfal, középkonzol kvarcjáték millióféle gombokkal meg mellé hozzátoldott 1000 éves Suzuki kapcsolók a kormány környékén, hát az űbergyagyi 2016-ban ennyi pénzért. A japókat büntetni kéne vizuális környezetszennyezésért.

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    250 km még mindig csak városi/ elővárosi hatótáv… ugyan is ez elméleti érték gyakorlatban kb 180-200km max ha ezt lefelezzük mert haza is kell menni a kocsival akkor kiderül hogy jobb esetben is csak 90-100 km es körben mozoghatunk az otthonunktól. Ne feltételezzük azt hogy a már eleve minden utcasarkon kiépített töltőre dugjuk a kocsit ” cinkeltem mert ugye ilyen nincs Magyarországon ha lesz akkor nyilván más helyzet áll fent .” Azért ezt semmiképpen se nevezném vállalható autónak ! És itt most nem csak az amorf gnóm formájáról beszélek hanem az egyéb tartalmi értékéről főleg 10 milliós árcédulával …

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Az akkumulátornak hány töltés az életciklusa? Mert ha jól sejtem, a teljes töltés-lemerülés-teljes töltés számít egynek. Ha többször töltök rá keveset – tegyük fel, minden 100. kilométer után – nem megy hamarabb tönkre?

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    “bár a Leaf nem olcsó, ez az autó így, ahogy van, megéri az árát.”

    Ezzel azért vitatkoznék.
    Az a baj, hogy rettentő magas az értékvesztés az elektromos autóknál. Ahogy közeledik a garanciaidő vége úgy fog meredeken esni a használt piaci ára, mivel az akku élettartama véges, egy új akkupakk pedig jelenleg legalább 5-6 millió hozzá, de lehet hogy a 30 Kwh-s verzió még ennél is drágább.

    Használtan viszont nem rossz ötlet megvenni, árgus szemmel figyelve az árakat, mert ha egyszer kitör az akkupánik akkor mindenki szabadulni akar majd tőlük. Addig viszont lehet vele 3-4 vidám és emissziómentes évünk.

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Örömmel olvasnék egy általános összehasonlítást az elektromos autók (mondjuk leaf) és egy robbanómotoros autó fenntarthatóságáról (eltekintve a vételártól, városi autók tekintetében).

    Mennyibe kerül havonta? Mennyibe kerül a javítás? Milyen hibák lehetnek?
    Én nagyon szívesen tudnám magaménak a Nissan Leafet. Minden egyes új megnézett tesztvideóból többet tudok. Nagyon tetszik!

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Szerintem amíg ezt a kicsi országot nem lehet átszelni egy töltéssel addig ez még nagyon nagyon messze van a teljes értékű autótól. A telefonomat is utálom állandóan töltögetni, pedig fél óra alatt feltölt, még pont az hiányzik, hogy az autóval is ugyanezt kelljen minden nap átélni.

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    Több fajta fedélzeti töltő létezik, az alap 10 A-s. Ilyen akkuhoz már érdemes otthonra is három fázisú fali dobozt rakni (~300 ezer forint), hosszú távon megéri. Illetve leginkább a publikus töltőknél érdemes tölteni, amelyek eleve gyorsabbak, mint a hagyományos, konnektoros.

  • 2017.10.28. at 05:29
    Permalink

    [i]a nagyobb akkunak igazából akkor van értelme, ha tudjuk komolyabb töltővel táplálni.[/i]

    Ez mit jelent? Ha az embernek van otthon ipari árama, szóval kiépített három fázis, akkor lehet kevesebb is? Vagy elég egy fázis is, egy izmosabb konnektor is? 19 óra egy 16A-es konnektorból volt annyi, vagy valami kisebb áramú konnektorból? Tehát egy jobb áramleadású konnektorban gyorsabb a töltés, vagy az autó töltőelektronikája szab gátat, és a nem CHAdeMO része csak ennyi tud?

    Valszeg ugyanaz a töltő elektronika maradt benne a nagyobb akku ellenére is, ha jól sejtem.

Vélemény, hozzászólás?