Nem kell leszólni az öreget – Ford Mondeo IV vs. Mondeo V

Generációk harca: a négyes Ford Mondeo az ötös ellen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hatalmas középkategóriás mindenben felülmúlja elődjét, de megéri ez a csillogás? A Mondeo értékei változatlanok, de látszik a fejlődés.


Nyolc év után váltotta az ötödik generációs Ford Mondeo az elődjét. Az újról már külön is írtunk és a régiről is, amikor még az volt az új, de például próbáltunk már bőven 200 ezer kilométer fölött futott példányt is. Kis közbevetés, hogy a gyár szerint a mostani igazából negyedik széria már az ötödik, mert az 1993 és 2000 között gyártott első generációt két szériának tekinti a gyár - lelkük rajta. Azt is tudhatják a rendszeres olvasóink, hogy a tavaly végre bemutatott Mondeo jó sokat csúszott. De már itt van, és nem hagytuk ki a ziccert, hogy összehasonlítsuk a tulajdon elődjével. Jogos kritika lenne, ha az almát nem a másik almával méregetnénk, de nem fogunk ebbe a hibába esni. A kéznél levő, szinte új, benzines és automata tesztautót egy 2007-es évjáratú, 140 lóerős és kéziváltós dízelhez fogjuk hasonlítani. Éppen ezért erőről és menetdinamikáról értelmetlen lenne értekezni az esetükben, csakis az egyebekre szorítkozunk.
Hirdetés


Ettől még az összevetés nem oktalan, a generációváltáskor teljesen új bódét kapott a kocsi, tele új szolgáltatásokkal, amik az előző széria közepesen felszerelt korai példányához képest elég nagy különbséget jelentenek. A 2007-es Mondeóban is légzsákerdő, meg ESP védi az utasokat, kétzónás és automata a légkondicionáló, állítható magasságú és deréktámaszos az ülés, sőt van tempomat is. Nincs benne minden rendelhető extra, de mindent tud, amire igazából szükség van. Bezzeg a tesztautó: az hozza a nagy zene és nagy kerék kombót. Feláras és nagyon szép a bőrkárpitja, de ne vakuljunk el ettől se, a nagy előrelépés benne a sofőrsegédek sora. Sávelhagyásra figyelmeztetés és hozzá sávtartó asszisztens, holttérfigyelő, ráfutásgátló és az elég ügyes adaptív tempomat. Utóbbi mondjuk már 2007-ben is szerepelhetett a Mondeóban, de a sofőrsegédek általánosságban akkor még az űrtechnikát képviselték, ma meg már szivárognak lefelé a kisebb autókba is.


A Mondeo a második, bocsánat harmadik szériájától azzal kezdett aratni, hogy a Ford megcsinálta hatalmasra. Az összehasonlított két autó közül az újabb a hosszabb, viszont alacsonyabb és keskenyebb is. Mindezek ellenére az új széria belmagassága nem csökkent elöl drasztikusan, dacára annak, hogy a tesztautóban még üvegtető is volt. A hátsó fejtér viszont a lejtős tetővonal miatt a régiben kellemesebb, nekem ez 180 centivel nem gond, de magasabb kollégám már panaszkodott a pár centis visszafejlődére. Menjünk tovább a méreteken! Hogy jön ki a matek, ha mindkét autó tengelytávja megegyezik, azonos az üléseik laphosszúsága, mégis az újban kisebb a hátsó lábtér? Előrebocsátom, hogy nem néztük be a méréskor a centiket, legalábbis arra külön odafigyeltem, hogy az új Mondeo gyújtáson legyen, mert az elektromos állítású ülései és kormánya ilyenkor csúsznak a helyükre. A gyújtás levételekor meg hátra illetve föl, hogy könnyebb legyen a kiszállás.
Ford Mondeo III és IV külső méretek (gyári értékek)
Ford Mondeo IV Ford Mondeo V
Hosszúság [mm] 4784 4871
Szélesség [mm] 1886 1852
Magasság [mm] 1500 1482
Tengelytáv [mm] 2850 2850
Csomagtér [defektjavítóval, l] 540 550
Fordulókör [szegélyek között, m] 11,6 11,5



Ha összenézzük a képpárokat, akkor látszik, hogy az újabb kocsi hátsó ülései sokkal inkább két, mintsem három fenékre lettek optimalizálva. Kicsit csalóka a kép, pedig mindkét évjáratban 48 centin trónolhat a két szélső, hátsó utas. Átverés? Kicsit erős megfogalmazás, de a Ford ad okot a múltba révedéshez, miszerint régen minden jobb volt. A két generáció közül az új sokkal menőbb, trendibb, dinamikusabb és a többi - ahogy azt a vevők elvárják. Mellette a régi kicsit bambának és bénácskának hat, pedig önmagában nem az. A menőbb, laposabb és kupésabb forma mellett mit várnak még a kedves vásárlók, na mit? Hát persze, hogy a csomagtér méretének a növekedését. A könnyen és jól marketingelhető adatban az új lenyomta a régit. 540 helyett már 550 literes a kuffer, de én mégsem örülök ennek a katalógusadatnak. Ha megnézzük a lecentizett értékeket, akkor látszik, hogy emiatt áldozták be a hátsó lábtér centijeit, az alacsonyabb farú autóba ugyanis hosszabb csomagtér kellett a méretnöveléshez. Tíz liter ezen a szinten igazából nem sok, a régebbi bódé viszont egy magasabb és emiatt jobban pakolható, "kockább" hasábforma csomagtartót rejt. Kár érte.

Ford Mondeo III és IV beltér méretek (saját mérés)
Ford Mondeo IV Ford Mondeo V
Belső szélesség elöl [mm] 1490 1540
Belső szélesség hátul [mm] 1490 1540
Belmagasság elöl [mm] 950-1000 900-990
Belmagasság hátul [mm] 930 900
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött [mm] 300 245
Ülőlap hossza elöl [mm] 500 500
Ülőlap hossza hátul [mm] 480 480
Csomagtér maximális szélessége [mm] 1360 1200
Csomagtér magassága [mm] 520 490
Csomagtér hossza [mm] 1100 1140
Csomagtér hossza üléshajtással [mm] 1860 1900
Raktérnyílás szélessége [mm] 1060 1080
Raktérnyílás magassága [mm] 830 770


Katasztrófa ez? Egyáltalán nem. Aki új Mondeót vesz, vagy esetleg ilyet kap céges autónak, az nagyon örülhet, benne van a tutiban. Biztos nem fog csalódni, csak arra figyeljen, ne kérjen túl nagy felniket. A 19-essel már nem elég komfortos a futómű, mint a tesztben is megírtam. Igaz cserébe bestiálisan jól kanyarodik, főleg nagy dög létére. Mindemellett aki egy használt középkategóriásra vágyik, az igen bőséges kínálatból szemezgethet a használt Mondók közül. Az összehasonlításában szereplő céges autó léte ellenére igazoltan nem sokat futott, 8 évesen is csak 66 ezret ment darab. Rossz úton sajnos a beltérben több minden is zörög, főleg az ajtókárpitokban, de ettől még én simán megéreztem benne azt a bizonyos jóság érzetet. Kormánya nem annyira túlszervázott, viszont fékei és futóműve ma is jók és élvezetes vezethetőséget adnak. Nagyon más érzés és csak alig merem elírni, de nekem kollégámmal egyetértésben autószerűbbnek és emiatt kicsit talán szerethetőbbnek tűnt.

Na de akkor most ki kivel van, és melyik a jobb? Mindkettő jó. Az új azért, mert mindent tud és nagyon dögös, a régi meg mert 2 és 3 millió forint körüli használtpiaci árával elérhető, és értékeivel ma is tökéletesen helytáll egy, a képeken szereplőhöz hasonló példány. Akinek meg annál újabb, alig pár éves van otthon, az pláne nem kell egyből fusson az újért, hacsak nem akar. Nem egy egy vén autóban ül, különösen akkor, ha a 2010-es ráncfelvarrás utáni, jobban felszerelt példányt tud sajátjának.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:41
    Permalink

    Hát igen,sajnos (?) a hozzám hasonló tulajdonosok őskövületek…bár tény és való,nekem még mindig kevesebb a gondom a szívóbenzinnel mint másnak az agyonbonyolított dízelekkel vagy turbós benzinesekkel….

  • 2017.10.28. at 18:41
    Permalink

    Én is hiányolom kicsit a nagyobb lökettérfogatú 4-nél több hengeres benzineseket, a Fordot is utolérte a turbós downsizing mánia. A titanium-s benzines változata is kétezres turbós, ha jól emlékszem. Az 1 literes ecomotor nem a korábbi st-k evolúciós utód motorja, ezt azért lássuk be.

  • 2017.10.28. at 18:41
    Permalink

    Hát,én maradok a saját épített st200-nál.Azt legalább úgy faragom,ahogy nekem jó a sok elektromos kütyü helyett teljesen elégedett vagyok a v6-os benzinmotorral.Ami mára kihalt a mondeokból….de éljen az 1 literes ecomotor egy ekkora autóban.Vicc….

Vélemény, hozzászólás?