Nem mennek egyelőre 6 henger alá az M-es BMW-k

Négyhengeres BMW M modell? Egyelőre nincs tervben, de lesz majd, ahogyan hibrid is!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg a kompakt Mercedesekből már van négyhengeres AMG, a BMW nem kíván egyelőre 6 henger alá menni az M-szériával. Egyszer persze kénytelen lesz, akkor villanymotort is tesz majd a benzines mellé.


Bár a BMW - az M divíziót vezető Frank Van Meel szavai szerint - egyelőre határozottan visszautasítja azt, hogy elképzelhetőnek tartana egy négyhengeres M modellt, a Mercedes kínálatában már egy ideje találkozhatunk csupán 4 hengerrel és 2,0 literes összlökettérfogattal dolgozó AMG modellekkel, a 45-ösök által. Van Meel ugyanakkor arra emlékeztet, hogy a 6 henger a BMW esetén az M1-es immár 40 éves öröksége.
Hirdetés

De nem csak a tisztelgés miatt nem megy a BMW 6 henger alá az M-es modelleknél (egyelőre), hanem azért sem, mert az alacsony fordulaton nem elég erős négyhengereseket nem tartják az M-modellekhez kellően erősnek. Ugyanakkor már most elismerik azt, hogy a jövőben ez változhat. Ha ugyanis villanymotort tesznek a benzines mellé (ahogyan például a nem is négy-, hanem háromhengeres benzinest alkalmazó i8-nál), akkor már kellően erős lehet. Igen ám, de akkor előjön egy újabb probléma, az akkumulátorok miatti tömegnövekedés. Ezért a jelenlegi akkumulátorokkal például nem lenne kézenfekvő egy plug-in hybrid M3 vagy M4, mert 200-300 kilogrammal nehezebb lenne a hagyományosnál, ami bizony jelentősen meglátszana menetdinamikáján, vezethetőségén.
Zöld rendszámra jogosult M-es BMW-re tehát egyelőre nem érdemes várni, ez a széria másról szól, például a márka eddigi legérzékenyebbjének mondott összkerékhajtással és V8-as motorral szerelt új M5-ről vagy például a versenyautóként is készülő M8-ról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:40
    Permalink

    Nagyon szép hogy átveszünk marketingdumát, ami igyekszik széptíteni a bizonyítványt. De azért lássuk be, itt arról van szó, hogy az M modellek alatt már lassan minden BMW négyhengeres (kivéve a 30d/35d ill a 35i és 40i).

    És nem azért nincs négyhengeres M mert nem akarnak, hanem mert még nem értek el oda az új motorok.

    Mi meg örülhetünk, hogy az M2 még hátsókerekes marad…

Vélemény, hozzászólás?