A fotók alapján olyan amerikai fiatalokra céloz a japán gyártó, akik kedvelik a retrót, de modern és környezetbarát autóval szeretnének járni
Komoly stílusváltáson ment keresztül a RAV4, az első négy generáció lágyabb, gömbölyűbb vonalait az ötödik felvonás szögletessége váltotta fel. Egy kis japán cég ebből a szögletességből meríthetett ihletet, amire még rátettek egy lapáttal. A 2018-ban debütált RAV4 ezzel az átalakítással igazi időutazó lett, a nyolcvanas évek amerikai terepjáróira hajazó külsővel ruházták a fel a japán SUV-t.
[BANNER type="1"]
Egészen merész színekben is kérhető a Mitsuoka Buddy, ami segít még jobban kitűnni a tömegből
Az átalakítás leginkább a könnyebben módosítható műanyag részeket érintette, de így is döbbenetes a stílusváltás.
A hátsó is amerikai, de kevésbé autentikus, hasonló lámpákat használ manapság a Cadillac
A hajtáslánc nem változik, továbbra is a Toyota kétliteres benzinese és a 2,5 literes hibrid verzió hajthatja az anakronisztikus terepjárót. Az egyszínű fényezés mellett örömmel kétszínűre is fújják a Buddyt, olyan árnyalatok is szerepelnek a palettán, amivel RAV4-et még a Toyota szalon parkolójába sem engednének be szívesen. A modell november végétől rendelhető, addig az árak is titokban maradnak.
[BANNER type="2"]
Szörfös életmód egy amerikainak álcázott japán városi terepjáróval, a Mitsuoka Jaguar orrot is készített már Nissan Micrához, így náluk nincs lehetetlen






