Összkerekes lesz a Lexus ES, csak nem nálunk

Egyelőre Észak-Amerikában kap összkerékhajtást a Lexus ES

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

30 év után döntött úgy a Lexus, hogy összkerékhajtást pakol az ES limuzin alá.

Hat generáción keresztül kizárólag elsőkerék-hajtással érhették el a vásárlók a Lexus ES limuzint, ám ez most megváltozik. A jelenlegi, hetedik generáció ugyanis jövőre már összkerékhajtással is rendelhetővé válik. Érdekes, hogy eddig miért nem lépték ezt meg, hiszen a Lexus eleve komoly tapasztalatokkal rendelkezik az elektromos összkerékhajtás terén a hibrid modelljeinek hála. Az ES azonban tradicionális, mechanikus megoldást kap. A 2,5 literes, soros négyhengeres benzinmotor forgatónyomatéka alaphelyzetben az első kerekek felé jut el, ám álló helyzetből elindulva, vagy csúszós útfelületen, esetleg kanyarokban egy elektromágneses vezérlésű tengelykapcsoló segítségével azonnal bevonhatóak a hátsó kerekek is a hajtásba, akár az erő 50 százalékát is hátra juttatva.
Hirdetés
Az összkerékhajtás sem a menetkomfortra, sem a helykínálatra nem gyakorol negatív hatást. A 206 lóerős hajtáslánccal 8,6 másodperc alatt gyorsul 60 mérföld/óra sebességre az autó, a végsebesség pedig megegyezik az erősebb ES 350 modellével, tehát 210 km/h. Ráadásul az ES 300h modellnél csak 23 kilogrammal nyom többet a mérlegen az összkerékhajtású, ES 250 AWD változat, amelyet kezdetben kizárólag az észak-amerikai piacokon kezdenek forgalmazni, de később Európába is eljuthat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?