Péntek óta ontja magából a Rapidokat a Skoda

Elkezdődött a Skoda Rapid gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Múlt hét pénteken, augusztus 24-én Mladá Boleslávban legördült az első példány a hivatalosan a Párizsi Autószalonon bemutatkozó Rapidból.


Bár hivatalosan csak a szeptember végi Párizsi Autószalonon lesz látható, a Skoda múlt hét pénteken, augusztus 24-én beindította új kis négyajtósa, a Skoda Rapid gyártását. A Fabia és Octavia között tátongó feneketlen űrt betöltő modellt a cég központi, mladá boleslávi gyárában fogják összeszerelni, akárcsak az előbb említett két másik modellt.
Hirdetés
A Rapid gyártásához pár ponton faragni kellett a gyártósort, például a műszerfal részegységeinek elhelyezéséhez, valamint a padlólemezre szerelendő első és hátsó elemek beépítéséhez. A 17 szerelőcsarnokban bevezetett mintegy 170 különféle módosítás nagyjából egyharmadával növelte meg a csehországi szerelősor méretét. A gyártás mladá boleslávi kezdetét követően jövőre indítják Kínában a típus különleges, ottani piacra szánt változatának összeszerelését, és további egy év múlva kezdődik az orosz piacra szánt verzió gyártása, a Volkswagen Moszkvától 170 km-re délnyugatra található kalugai gyárában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?