Rommá tört Tesla pickupról készült videó kering az interneten!

Egy borulásos töréstesztről visszaérkezett Cybertruck prototípust kameráztak körbe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Látványos képsorokon a Tesla Cybertruck egy sorozatgyártásra érett példánya, az autó egy komoly borulásos teszt után is egy darabban maradt. Mutatjuk a kiszivárgott videót!

A TikTokra került fel nemrég egy videó, amelyben egy töréstesztről visszaérkezett Tesla Cybertruckot mutatnak meg. Az autó látványos sérüléseket szerzett, ám jól látható, hogy komoly strukturális károk nélkül úszta meg a próbatételt. Sajnos az ajtókat nem nyitogatják a felvételen, ám a látható károkból kiindulva szinte biztos, hogy az összes utas ki tudott volna szállni a felborított autóból. Természetesen az üvegek csúnyán megsínylették a tesztet, illetve a függönylégzsák is nyílt, de összességében pozitív képet mutat a roncs. Ebből a videóból azonban messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, hiszen a végső eredményeket a tesztbábukból kinyert információk határozzák majd meg.
Hirdetés
A videóban mindezek mellett a kabin hátsó részébe is betekintést nyerhetünk, ahol két pohártartóval rendelkező középső könyöklőt, teljesen sík utastérpadlót és egy hangsúlyos kijelzőt is láthatunk, ez utóbbi a két első ülés között kapott helyet. Sajnos az eredeti felvételt már törölték a TikTokról, ám a Cybertruck Owners Club fórumon még elérhető valószínűleg már itt sem sokáig. A teljes kiszivárgott felvételt ide kattintva érhetitek el, mindenképp érdemes vetni rá egy pillantást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?