Shooting Brake változat is lesz a Panamerából

Kémfotón a Porsche Panamera Shooting Brake

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tovább nő a Porsche Panamera kínálata. Érkezik a Shooting Brake, az első tesztpéldányt már le is fotózták.


A Panamera Sport Turismo koncepció alapjait felhasználva érkezik a Shooting Brake változat. Jellemzője az alapmodellénél hosszabb és laposabb tető, valamint a vaskosabb C-oszlop. A beltér alapvetően a jelenlegi Panamerában megszokott megjelenést hozza. Eltérés lesz a kormánykerék, némileg átdolgozzák a középkonzolt, továbbá a váltókart is lecserélik. A legnagyobb különbség egyértelműen a csomagtartóban lesz tapasztalható, amely lényegesen nagyobb térfogattal bír majd, mint az alapváltozaté.
Hirdetés

A technikai részletekről egyelőre nem árult el semmi konkrétumot a gyártó, ugyanakkor a Panamera Shooting Brake minden bizonnyal az új MSB platformra épül majd, amely az alumínium mellett nagy szilárdságú acélt és kompozit anyagokat is tartalmazni fog. Motorok tekintetében új V6-os és V8-as érkezhet, konkrét számértékek viszont most még nem állak rendelkezésre, hiszen jelenleg az egyéb részletekről is mélyen hallgat a Porsche.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:33
    Permalink

    Érthetetlen, hogy mi szükség van erre, amikor két SUV-ja is van a cégnek. A “shooting brake” kategória nem egy sikersztori, legutóbb a Mercedes jelentette be, hogy felhagy a CLS Shooting Brake gyártásával. Nekem elsőként mindig az Aston Martin jut eszembe a kifejezés hallatán:

    [url]https://www.google.hu/search?q=aston+martin+shooting+brake&client=opera&hs=k9W&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiu7efUsObKAhUECCwKHZagAwIQ_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

Vélemény, hozzászólás?