Talán ez lesz az utolsó kőkemény Porsche 911-es

Genfben jön a limitált szériás Porsche 911 R

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindig lesz erősebb, gyorsabb, de szívómotoros és kéziváltós Porsche 911-esből a limitált R változatnál már biztos nem lesz durvább.


Genfben nem csak a csodálatos és a maga nemében páratlan Porsche 911 GT3 kicsit átdolgozott változatának lesz a premierje, hanem a már egy jó ideje nagyon várt 911 R-nek is. Lesifotósoknak még egyszer sikerült álca nélkül megörökíteni még épp a márciusi bemutató előtt, a végső tesztkörei közben. A mély első kötény és a többi külső aerodinamikai elem, meg az alapváltozaténál szélesebb kasztni is a GT3-at idézi. A hasonlóság a faron is tetten érhető, nem is véletlenül. A 911 R ugyanis a turbósítással megszűnt 911 Carrera GTS helyét veszi át, azaz a kínálat legsportosabb utcai autója lesz.
Hirdetés

A hírek alapján az eddig 475 lóerős GT3 még erősebb lesz, így a szinte pályakész versenyautó alá illik az új R. Szigorúan hátsókerékhajtással és hétfokozatú kéziváltóval gyártják majd, és a 3,8 literes boxer hatos blokkot kapja meg, ami itt a korábbi GTS 430 lóerejénél is többet teljesítene. Az eddig még meg nem erősített, de a német források szerint elég biztos információk alapján az alapmodelleknél jóval drágább és csak 600 darabosra limitált lesz az R sorozat. A porschézás esszenciáját keresők legnagyobb örömére egy sor kényelmi felszerelés hiányozni fog az R-ből, hogy minél kisebb lehessen a súlya.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?