Új színekben az első bajor szuperbike
BMW S1000 RR frissítés
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Változatlan teljesítménnyel, alulról jobban húzó motorral, sportosabbra hangolt futóművel érkezik az átszabott BMW S1000 RR kétkerekű.
A kínálat egyik új színkombinációja a fekete-kék fényezés
2009-ben az addig főleg túra és enduro motorokat gyártó BMW mindenkit meglepett az S 1000 RR szuperbike piacra dobásával: bár a legjobb japán és olasz konkurensekkel szemben nem volt versenyképes, motorerő és technológia szempontjából a bajorok túlmutattak versenytársaikon. Ráadásul egészen kedvező áron kínálták, sokat el is adtak belőle. Most pedig felfrissítették a típust, de azért vigyáztak, hogy ne változtassanak túl sokat a nyerő csapaton.
Vajon a futómű átdolgozásával sikerült közelebb kerülni a vetélytársakhoz?
Ezzel szemben sokat dolgoztak a futóműveken. Elöl és hátul is megváltoztatták a geometriát, és a rugóutakat is módosították. Új a villa hídja, és az elektromos csomagot is átprogramozták.
Új rajzolattal kerül a tankra az RR-embléma
Ezen kívül új színekkel gazdagodott a kínálat, az S 1000 RR immár vörös-fehér-fekete és feketemetál-kék dukkókkal is kapható. És a legfontosabb: mostantól az RR-logó is más formában tűnik fel a tankon!