Újabb 10 százalék körüli növekedést várnak az autópiac szereplői
Második alkalommal is derűs előrejelzést ad az Autópiaci Barométer
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mind az újautó-importőrök, mind a legnagyobb használtautó-kereskedő cégek 10 százalékos növekedést várnak saját piaci szegmensükben az idei évre.
Januárban 15%-kal bővültek a tavaly januári szinthez képest az autóeladások, a piac szereplői éves szinten 10,4%-os bővülést várnak. A piac kedvence egyelőre a már egész komoly palettával rendelkező Suzuki Vitara
A felmérésben részt vevő 17 (együttesen gyakorlatilag a teljes újautó-piacot lefedő) gépjárműimportőr cég vezető munkatársainak becslése szerint a 2015. évi 14 százalékos piaci bővülés ugyan nem fog megismétlődni, az átlagosan 10,4 százalékra várt idei növekedés nyomán azonban az eladott új személyautók száma a tavalyi 77 ezerről az idei évben 85 ezer fölé emelkedhet.
Elsősorban a jelenleg szerény mértékű magánvásárlás területén várnak bővülést a kereskedők, az elmúlt években a privát kuncsaftok zömében használt autót tudtak, illetve mertek csak venni
A növekedést elősegítő okok között a legtöbben a növekvő fizetőképes keresletet (29%) és a stabilabb általános gazdasági környezet miatt növekvő bizalmat (23%) tették az első helyre, de az utóbbihoz hasonló súllyal szerepelt a hazai személyautópark korosodása, mint kényszerű katalizátor (2015-ben a gépjármű-nyilvántartási statisztikák szerint a hazai személyautó-állomány átlagéletkora 13,7 év volt). Érdekes módon a tavalyi felméréssel ellentétben a finanszírozási lehetőségek további javulása immár nem az élen áll, csupán a fenti szempontokat követi a fontossági sorban. Arra kérdésre, hogy elsősorban a magánszemélyek számára történő értékesítés, vagy a vállalati és állami flották területén várható-e nagyobb élénkülés, a válaszok 59:41 arányban az előbbi felé mutattak (tavaly a válaszadók éppen 50-50 százalékban tették meg voksaikat valamelyik oldalra).
A megkérdezett importőrök szerint a „zöld rendszám” kedvezménycsomagnak idei évre várható jelentős bővítése csupán mérsékelten fogja növelni az elektromos és a hibrid konnektoros autók vonzerejét: 6-os skálán 2,9-es átlagot kapott ez a kérdés (az 1-es válasz jelentette azt, hogy nem lesz kimutatható a hatás, míg a 6-os azt, hogy az intézkedés alapvetően átbillenti majd a keresletet)
Tovább nő azok aránya, akik importból szereznek be használt autót
A legnagyobb forgalmú használtautó-kereskedők közül 26 cég válaszait dolgozták fel a felmérés készítői: becsléseik átlaga szerint a használtautó-piac idei bővülésének várható mértéke 10,2 százalék lesz. Ez szinte teljesen megegyezik a 2015-ben bekövetkezett 10,5 százalékos emelkedéssel. A növekedést elősegítő tényezők között a kereskedők a fizetőképes kereslet növekedése és a stabilabb gazdasági környezet mellett legtöbb esetben az újautó-eladások növekedését említették, hiszen ez automatikusan növekvő számú lecserélt, néhány éves autó megjelenését eredményezi a használtautó-piacon.
Idén is sanszos a használtautó-import növekedése, üteme azonban lassulónak várt
Tavaly 27 százalékkal, közel 123 ezerre nőtt a használt személyautók importja. Abban szinte minden kereskedő egyetért, hogy idén is folytatódik a behozatal volumenének erőteljes bővülése, azonban a további növekedés mértékét illetően jelentős a becsült értékek szórása (az enyhe csökkenéstől 35 százalékig). A konszenzus ezen a területen 16,2 százalék körüli értéket mutat, ami azt jelenti, hogy bár a növekedés üteme 40 százalékkal mérséklődik, a várakozások szerint 2016-ben újabb 143 ezer használt autót hoznak majd be az országba.
Pontos előrejelzés
Az Autópiaci Barométer tavaly év eleji, első alkalommal zajló lekérdezése során igen pontos előrejelzéseket kaptunk az autópiaci szegmensek tényleges éves teljesítményére.
Autópiaci barométer - tavalyi előrejelzés és tényadatok
A piaci szereplők előrejelzéseinek átlaga | Tényadatok | |
Forgalomba helyezett új személyautók számának bővülése | 13% | 14,30% |
Gazdát cserélő hazai használt személyautók számának növekedése | 11% | 10,50% |