Végleg lebukott a Range Rover kupé-SUV

Kiszivárogtak a Range Rover Velar hivatalos fotói

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Karcsú, hosszan elnyújtott hátsójával formás városi terepjáró lesz a Velar - a most kiszivárogtatott fotók alapján.

Úgy tűnik, valakinek "véletlenül" megint félre csúszott a keze, a Diariomotornak köszönhetően pedig már a Genfi Autószalon előtt láthatjuk teljes pompájában az új Range Rover Velart. A néhány hivatalosnak mondott, de véletlenül kikerült fotó gyorsan ellepte az internetet, a Range Rover kupé-SUV-ja kívül-belül lebukott. Ahogy arról korábban is írtunk, a Velar feladata lesz az Evoque és a Sport közti űr betöltése, mind méretben, mind árban. A britek ezzel szeretnének harcba szállni a német prémiummárkák ellen, ahol olyan kihívókra találnak, mint a Porsche Macan, a BMW X4, X6 vagy a Mercedes-Benz GLC és GLE kupék.
Hirdetés
Korábban csak egyetlen fotót és néhány grafikát közölt a Land Rover, ám az új képeknek köszönhetően tökéletesen látszanak az arányok. Az Evoque orrával, ám a Sport hosszan elnyújtott testével és a méretes hátsó túlnyúlással az egyik legkecsesebb Range Rover modell lesz a Velar, amit állítólag inkább csak városi terepre terveztek. A beltérben két óriásképernyő kap helyet, a szokásos infotainmenten kívül a légkondi kezelője is érintős lesz, ami igazán futurisztikus hatást kelt. Motorfronton az Jaguar F-Pace hajtásait várhatjuk, hisz közös a padlólemezük. V6 és V8 motorokra, valamint egy SVR sportváltozatra is jó esély van, bár még semmi sem hivatalos. Hamarosan - Genfben - minden kiderül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:11
    Permalink

    Most komolyan azt kérdezitek mitől kupé ez mikor a Range Rover tulajdonosa az Indiai Tata Motors ilyen szépségeket is tud kreálni ? [url]https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/2/2f/Tata_Nano_im_Verkehrszentrum_des_Deutschen_Museums.JPG/1280px-Tata_Nano_im_Verkehrszentrum_des_Deutschen_Museums.JPG[/url] . Ilyen csodásan megmunkált és végtelenül letisztult belső térrel ? [url]https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6c/Tata_Nano_dashboard.JPG[/url] . Örülni kellene annak , hogy nem valami hasonlót alkottak … és persze annak is hogy szemmel láthatóan nem cserélték fel az elektromos ablakemelő kapcsolóit a memóriás bőrülésekével ahogy azt a Jaguar Xe vagy a Range Rover Discovery ,Sport esetében tették . Tudom hagyomány a fenti ablakemelő gombok még régmúltból mikor munkás kesztyűben vezettek …de vajon egy 3X milliós SUV-ot kifog így vezetni ? Mert oké hogy munkás kocsinak odateszik de luxus dömpernek minek ? És persze ott a Jaguar Xe azt vajon kivezeti favágó kesztyűben ?

    Lényeg a lényeg ez szerintem se kupé forma , bár biztos lesz aki majd belelátja …

  • 2017.10.27. at 21:11
    Permalink

    “Prémiummárkaként bőrfotelek dukálnak ” kár hogy a képeken szövet ülés látható . Egyébként agyártók is törekednek már a nem állati eredetű ” bőr” vagy egyéb anyagok használatára .

  • 2017.10.27. at 21:11
    Permalink

    Egyrészt ez tényleg nem kupé, nem is különbözik a sima SUV-októl. SUV kupé az X6, de ennek teljesen más a formája. Másrészt nem értem, hogy láthatja ezt bárki is ” legjobb arányokkal rendelkező kupé-SUV “-nak. Ez szerintem egy aránytalan bénaság. Ezzel sok sikert nem érnek el az X4 meg az X6 ellen.

Vélemény, hozzászólás?