Csak a két leggazdagabb ellátmányhoz jár LED menetfény - projektoros, itt automata reflektoros, erős fényszóróval
Igazi "karácsonyfa", vagy ha úgy jobban tetszik, "tesztautó" kivitelben érkezett tesztre a Rio crossoverének számító Stonic. Fullextrás kivitelben, legerősebb benzinmotorjával, duplakuplungos automata váltóval és kéttónusú fényezéssel, sárga karosszériával, fekete tetővel. A Kia legkisebb crossovere. Még jó, hogy a legkisebb! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyedül a miniautó, már a MOL Limo flottájában is elérhető Picantóból nem kínálnak "szabadidő-autót". A Stonic számára a legjelentősebb akadályt én magam adtam: az elképesztően jó
XCeedből, annak is egy igen jól felszerelt és motorizált változatából ültem át bele, s hogy még nehezebb legyen a dolga, még a várost is alig hagytam el vele.
A Kia tigrisorrát a Stonic is jól hozzá, ezáltal jó is ránézni, szemezni vele
A Stonic palettáján ma is négyhengeres, szívó benzines az alapmotor, 1,25 literes lökettérfogattal és 84 lóerővel. Korábban
azzal próbáltuk, s városi használathoz alapvetően elég is volt, az erősebb benzinesek csak 1,0 literesek és háromhengeresek, de turbósak. 100 és 120 lóerővel is elérhetők, az erősebbikhez opció (500 ezer forintért) a 7 fokozatú DCT duplakuplungos váltó, ami kétségtelenül kényelmessé teszi, pláne úgy, hogy a 120 lóerő mellé 172 Nm, már 1500-as fordulattól elérhető nyomatékot is kapunk. Korrekt is a gyorsulás, gyakorlatilag minden (normális forgalomban adódó) esetben biztosan lehet számítani az erejére. Az automata váltós csúcsbenzinessel 10,6 másodperc a 100-as sprint, 185 km/óra a végsebesség, amivel bőven túlmutat azon, ami elvárható egy kisautó alapú crossovertől.
A csúcsverzió hátra is csinos, LED-es lámpákat kap. Nem mellesleg elég jól is mozog a 120 lóerős benzinessel
A háromhengeres motor kissé darálós hangja persze megvan, de egészen halkan, rezonanciája is minimális, s még egy korrekt stop-start is van hozzá. Persze automata váltóval minden stop-start kicsit várakozósnak tűnik, de ez tényleg csak minimálisan. Ami viszont érthetetlen, hogy bár a motor érzésre és papír szerint is nyomatékos, az automata úgy csúsztatgatja a kuplungot, mintha fele ekkora nyomaték lenne csak. A céges mélygarázsból például sem én, sem más nem nagyon tudott normálisan kiállni. Vagy nem ment fel az autó, vagy csúsztatott kuplunggal, (téli gumival) elforgó kerekekkel jött fel. Összkerékhajtás ugyebár nincs, emelkedőn pedig az első kerekeken kicsi a terhelés, gyenge a tapadásuk, ezért ősi trükk, hogy csúszós emelkedőn fronthajtású autóval tolatva van a legtöbb esélyünk. Ehhez persze nem kellett folyamodni, de a vadonatúj tesztgép kuplungját azért sajnáltam.
Korrekt a formavilág és az anyagminőség is. A lapított aljú, fűthető kormánykerék prémiumosan finom bőrhuzatot kap
Hátul érezhetően rövidebbek az ülőlapok, egyszerűbbek az ülések, mint elöl, de négy felnőtt egészen jól elfér
Elöl-hátul vannak, palacktartósak az ajtózsebek, a kéttónusú kárpitozás jót tesz a térérzetnek. Tolatóradar és tolatókamera, valamint légkondicionáló a bázisverzió felett jár, utóbbi a harmadik ellátmánytól már automata
A DCT váltó (egyéb márkáknál is tapasztalható...) tökéletlenségét leszámítva a Stonic ügyes gép, már amennyiben erre a műfajra vágyunk. Fogadjuk el: kisautó, emeléssel. Utóbbi amúgy praktikus, én kedvelem, a 16,5 centis hasmagasság pont arra elég, hogy a járdáknál ne kelljen félni, hogy lekoccoljuk a lökhárítót, kényelmes a ki- és beszállás és az üléspozíció, valamint maguk az ülések is. Még a hátsó helyeken is el lehet férni, ott is rendben a helykínálat, valamint a csomagtér is egészen korrekt méretű, alapesetben 352, a támlákat lehajtva 1155 literes. Kisautós, illetve tömegmárkás szinten korrekt, az átlagnál egy hajszálnyival jobb az anyagminőség, a Silver, Gold és Platinum szinten már járó bőrkormány kifejezetten kellemes tapintású, a két leggazdagabb ellátmánynál ráadásul az ülésekhez hasonlóan fűtött is, ami télen a legjobb extra.
Egészen korrekt méretű, álpadlóját a padlóra téve 352, támladöntéssel sík padlóval 1155 literes a csomagtér (A fotó Eneos termékmegjelenítést tartalmaz)
Vitathatatlan, hogy a Stonic elsősorban megjelenésével és kényelmi extráival kíván hódítani, hiába fűtött a kormány, kissé érzéketlen, visszajelzést nemigen adó, s a futómű is kemény egy csöppet a 17 colos kerekekkel. Viszont Bluetooth kihangosító és Apple CarPlay, Android Auto funkciós, érintőképernyős, kormányról vezérelhető hifi már alapáron is jár, tolatóradar és tolatókamera az alapverzió kivételével. A csúcsverzió vészfékezős, hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetős és hiperérzékeny holttérfigyelős, akkor is kolompol, amikor már rég biztonságos, sőt, óriási követési távolságot hagyó az átsorolás. Sebaj, inkább szóljon, mint ne.
4,14 méteres hosszával városban is könnyedén manőverezhető, jól leparkolható, 16,5 centis hasmagasságával jó beszállási kényelmet adó
A Stonic igazából szerethető, az 1,0 literes, élénk benzinmotorral DCT váltóval is gond nélkül fogyaszt 5-6 liter között országúton és a hosszú hetedik fokozatnak köszönhetően autópályán is simán elvan 7 liter alatt, városban, pláne télen azonban közelíti a 8-at is. A vegyes tesztátlag 7,6 l/100 km lett télvíz idején, ami nem rossz, de nem is olyan nagyon jó. A szívó benzines alap Stonic 3 899 000 forinttól érhető el, a legolcsóbb turbós már 4 649 000 Ft. Onnan már csak kis lépcső, 150 ezer forint felár a ma már alapból turbós motorral kínált, sokkalta komolyabb
Ceed. Ha pedig a fullextrás tesztautó 6 849 000 forintos árát nézzük, akkor én inkább egy kevésbé fullos, de még mindig korrekt Ceed, netán egy XCeed felé terelnék mindenkit. Kivéve azokat, akik kis crossoverre vágynak, mert ebben a műfajban a Stonic tényleg korrekt ajánlat, pláne a márka 7 év/150 000 kilométer garanciájával.
A Stonic viszonylag olcsón adja meg a hunyorítva már szabadidő-autós megjelenést
Értékelés
Pozitív
Vagány megjelenés, jó kidolgozás, kényelmes ülések, élénk motor
Negatív
Váltó, rugózás, városi fogyasztás
Árak
Tesztmodell alapára
6 149 000 Ft (2020.01.04.)
Tesztautó ára
6 849 000 Ft (2020.01.04.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
172 Nm 1500-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,6 s
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8-6,4 l/100km
Méretek
Karosszéria-kivitel:
ötajtós crossover
Belső szélesség elöl:
1460 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
940-1000 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
170 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1200 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
400 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
900 mm
Raktérnyílás magassága:
1050 mm
Motor és váltó
Motorosztály:
Euro6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
172 Nm 1500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,6 s
CO2-kibocsátás:
133-146 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8-6,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,6 l/100km
A Picantonak is láttam egy X Line változatát…. Azt már nem gyártják?
Tehát a Picantonak is van/volt “szabadidőautó” változata…
Haha. Az azért csak egy felszereltség, a hazai piacon nem elérhető amúgy.
Igazából a stonic is csak egy rio…
A külső cicomát leszámítva…