Villanyautóként is jön a Hyundai Kona

470 kilométeres hatótávot ígér a Hyundai Kona elektromos verziója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kompromisszummentes villanyautónak ígérik a hamarosan bemutatkozó Hyundai Kona Electric modellt, 470 kilométeres hatótávjával valóban annak ígérkezik.


Már az Ioniq Electric is ígéretes, jól használható villanyautó, mi is kedveltük, de az ADAC EcoTest 2017-en is első helyezést ért el. A piac ma azonban a szabadidő-autókra van rákattanva, a vevők több mint harmada olyat választ. A Hyundai pedig egy frappáns húzással február 27-én, még a Genfi Autószalon előtt bemutatja az eddig csakis benzines turbómotorokkal kínált Kona elektromos változatát, a piaci első teljesen elektromos szabadidő-autóját.
Hirdetés

A Kona Electric hajtásláncáról egyelőre nincsenek információk, az autóról mindössze egyetlen kép publikus, bár aligha fog jelentősen különbözni a belső égésű motoros Konától. Nyilván az aerodinamika fokozásáért még több maszkolást kap (ahogyan az elektromos Ioniq is). Hogy ettől szebb lesz-e, az több mint kétséges, a lényeg azonban a hatótáv, amit WLTP ciklus szerint is 470 kilométeresnek ígérnek. Így a Hyundai a villanyautókkal szembeni legfőbb aggályt eloszlatva, a piac által leginkább kedvelt szegmensben kínált elektromos autójával akár forradalmat is hozhat azok piacán. A további részleteket február 27-ére ígérik a Genfi Autószalonon is kiállításra kerülő, világpremierjét ott tartó Kona Electricről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?