XC 60-as gyártásindÃtással ünnepelt a Volvo
90 éves évfordulóját ünnepelte a Volvo az új XC60-nal
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Volvo a tegnapi napon az új XC60-as szabadidÅ‘autó gyártásának beindÃtásával ünnepelte a cég fennállásának 90. születésnapját.
2008-tól volt piacon az XC60 első generációja, amely 9 év után joggal érett meg a cserére. Az új generáció gyártása tegnap indult el Göteborgban
1927. április 14-én készült el a világ elsÅ‘ Volvója, az ÖV4. Tegnap pontosan ezen dátum után 90 évvel indÃtotta be a cég az új XC60-as gyártását a svédországi Göteborgban. A szabadidÅ‘autó új generációjából minden bizonnyal lényegesen több fog készülni, az ÖV4 ugyanis mindössze 275 darabban talált gazdára, ami még az 1930-as évek környékén is karcsúnak számÃtott.
[BANNER type="1"]
Az XC60 2008-as bemutatkozását követÅ‘en évrÅ‘l-évre folyamatosan nÅ‘ttek a modell eladásai. Bemutatkozását követÅ‘en kilenc évvel pedig Európa legnagyobb számban eladott középkategóriás prémium szabadidÅ‘járműje lett. Az új XC60-ast mostantól fokozatosan vezetik be a különbözÅ‘ világpiacokon, Ãgy a Volvo várhatóan 2017-ben ismét eladási rekorddal zárhatja majd az évet.

























