Zöldségen élő nagyvadak

Összehasonlító teszt: Audi Q7 e-tron vs. Volvo XC90 T8

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két nagyméretű konnektoros hibrid szabadidő-autót eresztettünk egymásnak a Tanpályán. Csak kívülről hasonlók, igazából jelentősen eltérőek.


Egy csapat, de két nagyon különböző játékos. Hiába tűnik úgy, hogy az egyaránt zöld rendszámot viselő Audi Q7 e-tron, illetve a Volvo XC90 T8 konkurens modell, hiszen mindketten konnektoros hibrid nagyméretű SUV-k, valójában két külön világot képviselnek. Az Audi dízel, míg a Volvo benzines. Mindkettőben van persze villanymotor is, az Audié az erősebb, de nem csupán ezért tűnik az inkább villanyautónak, hanem azért is, mert jóval nagyobb, 9,2 helyett 17,3 kWh-s lítiumion akkumulátorával komolyabb, 56 kilométeres hatótávot ígér. Igaz, kisebb akkumulátorával a Volvo 40 kilométeres emissziómentes hatótávja nagyobb szó. A gyakorlatban a Volvóval 30-35, míg az Audival 48-50 kilométeres elektromos hatótáv adódott. Utóbbival jóval nagyobb az esély arra, hogy ne kelljen beindítani a Volvo 2,0 literes benzinesénél másfélszer nagyobb, 3,0 literes V6 TDI-t, de ezeknél természetesen jóval több köztük az eltérés.
Hirdetés

Audi Q7 e-tron vs. Volvo XC90 T8 - méretek
Audi Q7 e-tronVolvo XC90 T8
Hosszúság (mm)50514950
Szélesség (mm)19682008
Magasság (mm)17411775
Tengelytáv (mm)29942984
Csomagtér (l)650-1685310-1816
Menetkész tömeg (kg)24452319
Megengedett össztömeg (kg)31853010

Méretkülönbségek. Bár a Volvo a szögletesebb forma, az Audi drabálisabb, 10,1 centivel hosszabb, ugyanakkor 4 centivel keskenyebb, tengelytávja 1 centivel nagyobb. Ahogyan szélességben, magasságban is a Volvo a nyurgább, utóbbiban 3,4 centi a többlete. A szögletesebb Volvo csomagtérből is méretesebbet ad. Mindenképp szélesebb a Volvo puttonya, s bár az összes hátsó ülést a padlóba hajtva az Audi is 2,1 méter hosszú rakteret ad, az XC90-é hosszabb 5 ülés mögött, még a leghátsó ülések kihajtogatása esetén is egészen nagy, 56 centi hosszú.
Ülésrend. Alapvető különbség az e-tron és a T8 között, hogy míg utóbbihoz a kisebb akkumulátor miatt megmaradt a hétülésesség opciója, a konnektoros Q7 csakis ötüléses lehet. Mivel mindkét modell a prémiumszegmens vevőiért indul, nem meglepetés, hogy az ülések kényelemére sok panasz nem lehet, de a két modell közül az első ülések kapcsán egyértelmű győztes hirdethető, az pedig a Q7.

Méretesebb, formázottabb, jobban személyre szabható az Audi fotele.

Helykínálatával is jobb az Audi, hiába keskenyebb kívülről, belülről tágasabb, belső szélesség és belmagasság kapcsán is, nagyobb tengelytávjával a második sori lábtér is nagyobb. Bár a hátsó ülések mindkét autóban függetlenek, az XC90 középső helye kompromisszumosabb. Egyébként a Q7 esetén is igaz, hogy nem a szélsőkkel egyenértékű a középső ülés, de azért a Volvóénál szélesebb. A Q7 ráadásul középen és az első utasülésnél is ad Isofix csatlakozót, míg az XC90 csak középső sorának szélső helyein.
Audi Q7 e-tron vs. Volvo XC90 T8 - belső méretek
Audi Q7 e-tronVolvo XC90 T8
Belső szélesség elöl (mm)15901560
Belső szélesség hátul (mm)15801530
Belső szélesség a 3. üléssorban (mm)-1340
Belmagasság elöl (mm)910-990890-980
Belmagasság hátul (mm)1000940
Belmagasság a 3. üléssorban (mm)-890
Hátsó lábtér 180 cm-es sofőr mögött (mm)220-330185-285
Lábtér a 3. üléssorban (mm)-190-210
Ülőlap hossza elöl (mm)520-550500-540
Ülőlap hossza hátul (mm)460470
Ülőlap hossza a 3. üléssorban (mm)(mm)-395
Csomagtér maximális szélessége (mm)12501400
Csomagtér szélessége a kerékdobok között (mm)10901130
Csomagtér magassága (mm)380-750420-790
Csomagtér hossza (mm)1150560-1250
Csomagtér hossza üléshajtással (mm)21002100
Raktérnyílás szélessége (mm)11701120
Raktérnyílás magassága (mm)890930
Ízlés és konfiguráció kérdése. Legalább annyira egyéni ízlés, mint az adott darabok konfigurációs kérdése, hogy belülről melyik modell szimpatikusabb. Esetünkben az Audi komor fekete, a Volvo barátságosabb mogyoróbarna bőr kárpitozásával alapvetően különbözött, ez talán még jelentősebben befolyásolja a beltér hangulatát, mint a formavilág, ami adott. Az Audi mindenben egy fokkal minőségibb, műanyagjaival, összerakottságával és csendjével is. Legalábbis a tesztautók esetén ez egyértelműen kirajzolódott. Adott az is, hogy bár mindkét autó menürendszere magyar nyelvű, az Audi infotainmentjének grafikája szebb, de még kezelhetősége is jobb, kevésbé megszokást igénylő.
Eltérő hajtásláncok. Hiába beszélünk egyaránt konnektoros hibridekről, hajtásláncban bizony nagyon különböző a két SUV. És nem csak azért, mert az Audiban egy 3,0 literes V6 TDI (258 LE, 600 Nm) dolgozik - szemben a Volvo 2,0 literes, négyhengeres, turbós benzinesével (320 LE, 400 Nm). Hanem azért is, mert az Audi a nyolcfokozatú automataváltó házába építette 128 lóerős, 350 Nm nyomatékú villanymotorját, hogy a két motor együttesen hajtson a hagyományos Torsen differenciálműves quattro összkerékhajtáson keresztül. A Volvo viszont a hátsó kerekekhez rakta a maga 87 lóerős, 240 Nm nyomatékú villanymotorját. Van neki továbbá még egy villanymotorja, ami egyben generátor és önindító is, elöl. Így aztán lóerőben a Volvo ad nagyobb számot (407 vs. 374 LE), míg nyomatékban az Audi a nyerő (700 vs. 640 Nm). Ennek megfelelően a Volvo egy picikét nagyobbat tud lépni. Ha igazán odalépünk neki, akkor 5,6 másodperc alatt 100 km/órára ér, míg az Audinak ahhoz 6,2 másodperc szükséges. Viszont tisztán elektromosan használva erősebb villanymotorjából adódóan az Audi az élénkebb.
Audi Q7 e-tron vs. Volvo XC90 T8 - műszaki adatok
Audi Q7 e-tronVolvo XC90 T8
Emissziós normaEuro 6
Hengerűrtartalom (cm3)29671969
Hengerek/szelepek száma6/244/16
Váltó8 fokozatú automata
Összesített teljesítmény [LE (1/min)]374407
Összesített nyomaték [Nm (1/min)]700640
Végsebesség (km/h)230
Gyorsulás 0-100 km/h 6,25,6
Fogyasztás - vegyes [l/100 km]1,92,1
Tesztfogyasztás (l/100 km)7,18,1
CO2-kibocsátás (g/km)4849
Menetzaj 50 km/h-nál [dB(A)]5457
Menetzaj 90 km/h-nál [dB(A)]6364
Menetzaj 130 km/h-nál [dB(A)]6667
Alapár (Ft)23 919 18023 324 000
Tesztautó ára (Ft)36 686 77027 850 000

Mozgásukkal is nagyon mások. A gyakorlat igazolja az elméleti jellemzőket. Ha csak finoman, netán tisztán elektromosan kívánunk autózni, a Q7 erősebbnek tűnik, ha viszont alaposan meg kívánjuk hajtani a nagyméretű SUV-kat, akkor már kijön az amúgy is könnyebb XC90 nagyobb teljesítménye. De vajon tényleg arra van szükség? A hétköznapi autózásban többre tartható, hogy bár mindkét autó légrugós volt, az Audi fényévekkel szebben rugózott. A szintszabályzás, a pakoláshoz leengedhető far persze a Volvónál is megvan.
Melyik a biztonságosabb? Az Euro NCAP töréstesztje szerint mindkét autó ötcsillagos (már a tavaly frissített szempontrendszer szerint), viszont hajszálnyi előnyt mutat a Volvo. Ez aligha fog dönteni a két autó között, az viszont már talán, hogy bár a Volvo élénkebb, jobb a gázreakciója, de több mint 100 kilogrammal szerényebb tömege is mellette szólhat. Az Audi pedig csendesebb, kényelmesebb, illetve a márka által csúcsra járatott minőségérzetben is jobb. Ugyanakkor veszélyesebb. Ha egy kicsit is provokáljuk - amit a mogyoródi Groupama Tanpályán tettünk meg - akkor azonnal kitör a feneke. A Volvónak sokkal messzebb van a tűréshatára. Az viszont mindkét autóra igaz, hogy ha egyszer megcsúsztak, akkor ember legyen a talpán, aki összeszedi őket, közel 2,5 tonnás tömegükkel.

Hiába sugároznak jelentős biztonságérzetet, alázatot követelnek, a fizika ezekkel az autókkal sem kivételezik!

Mindkettőjükben van persze baleseti vészhelyzetre felkészítő rendszer. Az Audi már kisebb megcsúszásnál is finomabban megfeszíti az övet, láthatjuk a műszerfalon, hogy dolgozik az Audi pre safe, míg az eleve csak később megcsúszó Volvo valóban csak vészhelyzetben feszíti öveit, akkor viszont olyan erővel, hogy hetedik hónap után járó kismamáknál azonnal indulhat a szülés.

Lehet győztest hirdetni? Ma már szinte minden kategóriában igaz, hogy tagjai között szinte csak az ízlés kell döntsön, és ez itt fokozottan így van. Ha a két tesztautó közel 24 millió forintos alapárát nézzük, akkor is a Volvo az olcsóbb, de a konkrét példányok közül az Audi már közel 9 millió forinttal drágább volt. Ez akkor is jelentős, ha figyelembe vesszük nagyobb kapacitású akkumulátorát, feláras 7,2 kW-s töltőjét, illetve érezhetően jobb minőségét. Ha viszont azt nézzük, hogy az Audival nem nehéz 50 kilométert is megtenni csupán árammal, míg a Volvónál 35 kilométer körül alakult a maximális elektromos hatótáv, már bőséggel elgondolkoztató lehet a Q7 is. Pláne úgy, hogy lemerült akkumulátorával is takarékosabb volt 1 literrel, mint az XC90 - a Tanpálya eco körén 7,1 vs. 8,1 l/100 km adódott. De nézhetjük úgy is, hogy ahol a Volvo már lemerült, ott az Audi még tud menni emissziómentesen vagy hibridként is, utóbbi esetben (szintén az említett tesztkörön 3,6 l/100 km gázolaj, plusz még 13,6 kWh/100 km áramfogyasztással. Nincs tehát csoda, fogyaszt az Audi is bőséggel, csak nagy az akkumulátora.

Ezek az autók nem a spórolásról szólnak, egyikőjük sem.

Viszont a Q7 mindenképp sokkalta jobb hatótávot tud (könnyedén 1000 kilométer felettit, míg a Volvónál az 500 km is csoda), ha tehát nem kell a hatodik, hetedik ülés, a legtöbb szempont szerint sokkalta jobb autót kapunk a négykarikásoktól. A szimpátia, valamint az egyedi ajánlat kérdése persze mindenkinél másképp adódik. Aki ilyet venne, próbálja ki mindkettőt, kérjen ajánlatot, ne feledje, hogy ott a szintén zöld rendszámos BMW X5 is, de egyet kérünk, senki se gondolja, hogy ezek - az esetlen hazai törvényi szabályzáson túl - környezetkímélő autók. Továbbá bármelyiket is vegye, hajtsa ésszel és nagy óvatossággal, mert lehet ám velük jókorát esni, amit nem közúton, hanem ahogyan mi is tettük, tanpályán érdemes kipróbálni.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    1. okés, csak valaki itt 3 tonnáról beszélt. :). Én mindig úgy voltam, hogy inkább pakolhassam túl, mint ne. Nem akarnám tudni, hogy a bálna hány kiló volt amikor fullra pakoltam…
    4. Nem mindegy? Aki viszont ekkorát vesz nyilván számol ezzel az igénnyel, különben beérné valami manőverezőképesebb autóval. Nem fogsz szorongani egy Q5ösben sem…

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    1.
    Ugy ertettem hogy 2200at a 2t fele a 2300at a 2.5t fele kerekitjuk, mert ahhoz van kozelebb.
    Ezt azert nem nehez megerteni, nem?
    Nagyobb autot konyebb tulpakolni mint egy kicsit. Lattam mar Range Rover-t a foldon huzni a kipuffanojat. Nem ultetes miatt.
    4.
    De. Hany maganszemlynek van autoja ami kozelebb van a 3t-hez mint a 1.5-thoz?
    Persze ettol meg de.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    1. Az érvelésed alapján is 2450-et még lefelé kellene kerekíteni (mondjuk nem nevezném 2 tonnának sem). 2300-at meg pláne nem lehet 3 tonnának kerekíteni.

    2. Ezek hatalmas batárok, nemcsak az önsúly de a belső térfogat miatt is,amibe rengeteg cuccot lehet pakolni. Ezeket ezért érdemes venni. A saját ligájában ezek több mint normális adatok, egy Landrover Disco 3 vagy 4 még nehezebb lesz.

    Ezeknek a mamutoknak a nagy méret miatt itt Európában egy sor szívásban van részük, akinek nem kell, annak ott a Q5 és az Xc60, mindegyik bőven két tonna alatt van. Ha onnan nézed, sokkal meredekebb, hogy a négykerekes 2.0 mocis Q7 1930 kg. Ez inkább jó eredmény. Az E tron esetében a hathenger, az extra villanymotor aksik, ezek mind emelik a súlyt.

    3. A lényeget pedig már megírtam: teljes terhelt legnagyobb önsúly nem olyan adat ami miatt kritzálni kellene. A tényleges súlyát te magad döntöd el. Abban viszont nincs köszönet ha a gyár krlátoz a terhelhetőségben. A jogsid 3.5 tonnáig jó nem?

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Nem érted miért a rinya?
    Mindket auto huz a 2.5t fele. 2-tol lefele, 3-tol felfele kerekitunk, mert ahhoz van kozeebb.
    De nem nalad es nem amikor neked ugy teccik, azert megy a rinya.
    Persze jo suly meg minden, de nem ez volt a lenyeg hanem az hogy mismasolsz megint.
    Amugy meg ha elmesz egy ekkora vassal sielni a csaladdal akkor telerakod, marha managerunknek van csaldja, es akkor lehet lesz 3 t.
    A sebeseget meg nemtudom minek kevered bele, ne himezz hamozz, ezek akkor is rinoceroszok.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Még egyszer, a megengedett össztömeg minden széken ülő és telepakolt autóval érvényes.

    Egyszerűen nem értem miért a rinya.

    A kéttonnás kezdősúly nem rossz, a 2450 pedig egyáltalán nem sok azért amit kapsz. Per5sze emögött is vannak optimalizációs trükkök, de nemrég egy sima középkategóriás autó (mondjuk 335iX) is simán volt 1800kg felett.

    Az önsúly releváns (és ott a minél alacsonyabb a jobb), mag a teljes terhelhetőségnél a minél magasabb a jobb.

    Olyan ez mintha arra rinyálnál hogy miért mehet egy autó 240-nel. Baj az? Nem. Ahogy az sem hogy fel lehet málházni.

    Viszont akit zavar az önsúly, vegyen alap dízelt ott bőven két tonna alatt lesz az önsúly.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Vegigolvastad a cikket mostmar? Ott az a tablacska a megengedett ossztomeggel.
    Vagy oltonyos baratunk mindig egyedul fog furikazni ezzel a monstrummal?
    Nem olvasol, nem latsz, nem tudsz osszeadni, es tagadsz is.
    Minek is valaszoltam???

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    “Csak azt tudnám ezek mitől is környezetkímélő autók……. Mert a villanymotort leszámítva meglehetősen nagy motorral szerelt nagy méretű autók, ami minden csak nem környezetbarát. Rohadt nagy kamu ez a zöld rendszám, egy kiskapu az ingyen parkoláshoz és az adó elkerüléshez semmi más.”
    PONTOSAN!!!
    A gazdagok legujabb paraszvakito jatekszerei, hogy bemutathassak hogy hany misit fektettek egy penznyelo batarba, ami hasznaltan olcso lesz es rettento dragan fenntarthato, de MOST meg uj addig lehet fesziteni a zold rendszam mellett es verni a mellenyt…

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Szóval 2300 az nem 3000….

    V6 + villanymotor, négykerék-hajtás és hatalmas kasztni, 2445 kg, ez elég jó adat.
    Akinek nem kell van 2 tonna alatt is Q7.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    A cikkbol vehette. Ne kialts osszeeskuves elmeletet, ha meg sem nezed mi van a cikkben irva.
    Menetkész tömeg (kg) 2445 2319
    Megengedett össztömeg (kg) 3185 3010

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Ezek kapnak zöld rendszámot az Infiniti és a Lexus meg nem … pedig azok is ugyan annyit fogyasztanak mint ezek .. azért kíváncsi lennék ki a tököm töltögeti naponta a hybrid autó akkumulátorait ” elárulom kb 100 vásárlóból 2 aki kihasználj aaz elektromos hatótávot a többi csak a zöld rendszám miatt veszi és normál hybridként használja ” Nem tartom életszerűnek , hogy naponta szopok a töltéssel és megveszem több 100.000 ft ért a töltő kábelt hogy jobb esetben 30 km et villanyozzak vele … de a töltő kábel ára mikor térül meg ? …erről miért nem készült tanulmány a kormánynál mikor ezt a csodás diszkriminatív zöld rendszámos mizériát megalkották ?

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Attól miért zöld az áram, ha pl. Pakson, vagy gáz égetésével nyerik azt??? Nagy az ára a környezetszennyezés által…miért nincs ezek tetején napcella??? Akkor lehetne talán nagyobb környezetvédelmi tudatosságról beszélni, de ez valóban mitől környezetkímélőbb ez is kibocsájt ha úgy van az üzem, már pedig 70-80 %-ban mérgező gázokat nyom ez is…?

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    3 literes motor van benne. Most komolyan hogy a fenébe lehet az környezetbarátabb mint mondjuk egy sima ezres suzuki? Sehogy. Kamu az egész. Egy szemfényvesztés, egy átverés.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Senki sem fogja így használni. Ha már környezetvédelemről van szó akkor legyen is az az autó. Itt ha a belsőégésű motorral üzemel akkor egy meglehetősen környezetszennyező autóról beszélünk. Én nem vagyok oda az elektromos autókért, szerintem közel sem annyira környezetkímélő mint azt sokan hiszik, de ha valamire akkor arra kellene csak zöld rendszámot adni nem ezekre a kamu batárokra. Az elektromos autók legalább nem a városban szennyeznek.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Ha van egy jó konnektorod akkor akár hetekig üzemanyagfogyasztás nélkül autózhatsz.

    Ezek elég speciális autók, de épp itt lehet sokat a zöldüzemmel.

    Lehet azzal érvelni, hogy ciki ekkora batárokat támogatni, de alapjban véve ezzel az erővel kizárhatnánk minden autót, mert ott a bicikli…

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Csak azt tudnám ezek mitől is környezetkímélő autók……. Mert a villanymotort leszámítva meglehetősen nagy motorral szerelt nagy méretű autók, ami minden csak nem környezetbarát. Rohadt nagy kamu ez a zöld rendszám, egy kiskapu az ingyen parkoláshoz és az adó elkerüléshez semmi más.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Érdekes a mostani A6osnél az én rinócéroszbőröm is kiszúrta, hogy az igen jól sikerült. És Főleg a BMW-knél tűnhetett volna fel hogy az alap Dakota bőr még az én rinocéroszbőrömnél is nyersebb :).

    Hiába menekülsz a kultúrszférába, az búj Audik belseje nem olyan minőségi, mint a régebbieké.

    Nem kapok orgazmust attól hogy szórhatom a pénzt. Ez általában olyan embereknél divat akik nem sokat érnek el az életben. De közben nagy embernek gondolhatják magukat.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Elég fánkot rajzoltam ahhoz, hogy ne vegyek “megkímélt szalonautót” 🙂

    Nem izgatna ha én vagyok a második tulaj, de szerintem túl sok az eszkimó a kétéves autókra.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Szerintem sokkal nagyobb biztonságban lesz az ember, ha körültekintően választ motort és felszereltséget, mint ismeretek nélkül jelent ki dolgokat egy-egy márka megbízhatóságáról.

    Sokkal durvább sztorijaim vannak első kézből Audi és BMW tulajoktól, mint amit én tapasztaltam (pedig akadt nálam is). És maradt már a kezemben Corolla váltógombja. Érdemes átnézni a márkafórumokat (pl motor-talk), hogy ne nyúljon bele az ember egy egy rossz tétellel. Az élenjáró technológiáknak és innovációnak nem csak anyagi ára van néha.

    Vannak bizonyos dolgok, amiben én is jobban bíznék az Audi fejlesztéseiben, de pl motor vonalon biztos nem, és pl vannak Audik ahol ugyanaz a Haldex működik (pl Q3, S3), van hogy néha még elavultabb konstrukcióban.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    A hátsóval dobott nagyot a Volvo. 10 pontos. Az eleje durung, belül mint egy tengeri yacht.
    Teljesen értelmetlen hasonlítgatni őket, számbuzikon meg nyálcsorgatókon kívül senkinek, semmit nem mond egy ilyen összehasonlítás. Ezek az autók nem erről szólnak, a fillérb.ók, mint zöld, majd megveszik tesztautóként. De az már nem ugyanaz, azt már telefingotta a sok firkász, meg a cégvezető haverjainak a libái.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    [i]“de nagyon nem éreztem az Audi “minőségi” előnyét”[/i]
    A rinocérosz sem érzi, ha injekciót kap, ettől még seggbe szúrták.

    [i]“Úgy általában, nem érzem az elmúlt évek Audi belsőinek átütő előnyét”[/i]
    ne csodáld. vedd le a szemellenződet, rögtön észre fogod venni. persze elmehetsz a Nemzeti Galériába is hegesztő pajzsban, majd megállapíthatod, hogy nincs ott kiállítva semmi.

    [i]“Sokkal de sokkal olcsóbban”[/i]
    Bírom, amikor budget szemüvegen keresztül néznek ilyen autókat. Az igazi proletár, ha beszabadul a yacht klubba!

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    [i]“Te még nem láttál audit széthullani,”[/i]
    Te sem.

    [i]“de ahogy megy bele a kilométer intenzíven hullik atomjaira.”[/i]
    Nem igaz.

    Elég sz.ul állsz.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Ja, de ebbe már teljesen új típusú motor van, meg a váltók sem a régiek. (1969ccm egyenmotor)
    A villamos hibrid sem régi, a többi beszállítótól való cucc meg ugyanúgy másoktól jön, a volvo ami helyben készül meg úgy van összerakva ahogy megtervezve. Tény hogy nem toyota szint meg nem tudja ugyanazokat az illesztéseket a beltérben mint az audi de az nem jelent azt hogy az audi nem hullik szét előbb.
    HA ez a 2 literes motorszéria széthullik akkor elhiszem hogy megbízhatatlanabb.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Lehel nem haragszik, mert ebből a szempontból igazat írt… A volvo összeségében megbízhatatlanabb a különböző vizsgálatok szerint (guglizz utána nyugodtan)
    Alkatrészárban pedig szerintem aránytalanul drága a Volvo úgy h a korábbi éveket nézve !!! rosszabb menetteljesítményt adtak.
    Ettől függetlenül a kettő közül nekem jöhet az XC 90 🙂 Már nem vagyok nagy dízel párti…

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Már ne is haragudj te azt mondod hogy a Volvo megbízhatatlanabb, na ne nevettess már.
    Te még nem láttál audit széthullani, mert azokra rá lett költve az új árukhoz képest még fele.
    Nem kérdés hogy újan kifinomultabb autó az audi, de ahogy megy bele a kilométer intenzíven hullik atomjaira.
    Én a józanabb Volvot választanám, alapba lehet 7 üléses, és benzines, nem koromokádó, és ha csak valóban 1 literrel fogyaszt többet így is úgy is megállnék tankolni 500 km-enként egy kávéra.
    A kérdés valójában tényleg ennyivel fogyaszt csak többet egy szinte ugyanolyan erős benzines???
    Mert ha igen az audi eláshatja magát a dízelmotorjával együtt.

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Annyi a különbség hogy a Q7-ben nem fogsz hallani sem futömühangot,sem egyéb zajt sem újon sem 300000 km után sem,mert rendesen össze van rakva,viszont az XC90-ben vagy akármelyik más Volvóban a sok ilyen-olyan zaj az örületbe fog kergetni.Na meg a megbízhatatlansága és az alkatrészárai.Az új Q7 stílusa nekem nem jön be,az elözö modell sokkal szebb,de ha választani kellene,én a Q7-est választanám.
    (Mindenkitöl elnézést kérek a hosszú ü,ö hiánya miatt,de a billentyüzetemen lehetetlen öket kiírni.)

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Nagyon jó kis teszt, minden elismétlésem hogy ezt összehoztátok. Amikor bemutatták, én az év elején úgy próbáltam összevetni ezt a két autót (még januárban, [url]http://autossagok.blog.hu/2016/01/27/brusszeli_autoszalon[/url])hogy a szalonautókban vettem üléspróbát (elismerem amatőr, de nem is vagyok újságíró). Nyilván két konkrét autó alapján nem szabad végeredményt hirdetni, de nagyon nem éreztem az Audi “minőségi” előnyét, és e véleményem a konkrét (szintén eléggé spártai, fekete/alu) Xc90 tesztautó sem rontotta le,pedig az sem nyűgözött le ([url]http://autossagok.blog.hu/2016/09/22/xc90_teszt[/url]).

    Úgy általában, nem érzem az elmúlt évek Audi belsőinek átütő előnyét, és ez éppúgy igaz a vadiúj Q5-re, mint a Q7-re. Nekem még a mostani XC60 is jobbnak érződik (simán formákra és anyagokra, most tekintsünk el a Sensus érintőképernyő nélküli kőkorszaki kezeléstől, pláne az új Audi virtuális műszerfal mellett).

    A Q7 esetében nem igazán értem a koncepciót. Ha nincs 7 ülés, sokkal jobban jár az ember egy Q5tel. Kompaktabb, mozgékonyabb, könnyebb. Aki ‘”csicskítani” akarna, Q7ből hiányzik az a hatás, amit az előd (sőt akár az Xc90 is) hoz megjelenésével. A Q7 egy kombi dögösségét hozza. Ráadsul alig különböztethető meg az új Q5től. A hibridhajtás meg felesleges kolonc egy jó (khm legalábbis remélem 🙂 jó) dízelmotorra.

    És ez szerintem határozottan igaz az XC-re. Sokkal de sokkal olcsóbban ott a D4, rendes hatótávval (ez az 500km egy vicc…), kevesebb szívással. Legalább van 7 ülés… Nagy lekvárban leszünk ha valaha meg kell szabadulni a dízelektől…

  • 2017.10.28. at 00:58
    Permalink

    Az miért jó, hogy a tolatólámpa és az index amúgy sem nagy csíkjait leköltöztették az Audinál a lökhárítóba?
    Mondjuk azon kívül, hogy könnyebben sérül, és így nagyobbat kaszálnak javításkor?

Vélemény, hozzászólás?