Amerikából jön a Honda NSX

A sok bemutató után végre gyártásba kerül a Honda NSX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Honda bejelentette, hogy a Genfben és Detroitban is bemutatott NSX sportkocsijának a gyártási helyszíne az USA-ban lesz, Ohio államban. A 184 ezer négyzetméteres gyárat 70 millió dollárból idén kezdik építeni.


Amerikából jön a régóta várt Honda NSX második generációja. Ohio államban már van két termelési egysége a japán gyártónak, a sportautó motorját az egyikhez közeli Anna város üzemében szerelik majd össze. Száz magasan képzett munkást ezekből a gyártóegységekből csoportosítanak át az NSX építéséhez. Igyekezniük kell, a kocsira immár kétéves a várólista.
Hirdetés

Az Amerikában tervezett középmotoros sportkocsit Európában és a világ legtöbb pontján Honda márkanév alatt, az Egyesült Államokban Acura márkanévvel hozzák forgalomba 2015-től. A V6-os motort az első kerekeket hajtó villanymotor-pár egészíti majd ki, összkerékhajtását a sportos vezetés érdekében hangolják, az elektromos motorok ívmenetben lassítják vagy gyorsítják a megfelelő kerekeket. A korábbi NSX-et 1990-től 2005-ig Japánban gyártották, 18 ezret adtak el belőle világszerte, a meglévő példányok nagy becsben tartott kincsként élik napjaikat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?