Olasz vezér vette át az Opel hazai irányÃtását
Az Opel Southeast Europe új vezérigazgatója Enrico De Lorenzi
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Új vezérigazgatót ünnepel az Opel Southeast Europe. A Budaörsi székhelyen dolgozó Enrico De Lorenzi már tapasztalt, a spanyolországi Opel éléről váltott, de volt a Nissannál és a Fiatnál is.
Az Opel Southeast Europe ma bemutatta a szervezet új vezérigazgatóját. Dr. Enrico De Lorenzivel mi is találkozhattunk a budapesti rendezvényen, hiszen az olasz származású tapasztalt igazgató Budaörsön tölti be posztját. ElÅ‘dje, dr. Wolf Károly továbbra is az Opelnél marad, de más projekthez kötelezte el magát. Az új vezérigazgató 25 éve dolgozik az autóiparban, De Lorenzi az olaszországi Nissan képviseletnél kezdett, majd a Fiathoz igazolt. 2005-óta dolgozik az Opelnél, 2010-ig a görögországi, 2010-tÅ‘l mostanáig pedig az Opel Spanyolország igazgatója volt. Hét év után új kihÃvásokra vágyott, amit véleményei szerint az Opel Southeast Europe irányÃtása alatt lévÅ‘ 14 országért való felelÅ‘sség meg fog hozni. Lorenzi párjával Magyarországra költözött, két nagykorú gyermekük van, 22 éves fiuk munkája miatt Spanyolországban maradt, 19 éves lányuk viszont Angliában tanul, késÅ‘bb vélhetÅ‘en Å‘ is csatlakozik majd hozzájuk.
Idén az Opelnél rengeteg változás történt, kezdve a legnagyobbal, mikor bejelentették, hogy mostantól nem a General Motors, hanem a francia PSA csoport az új tulajdonos. Még a bejelentés elÅ‘tt megérkeztek az X modellcsalád darabjai, a Mokka X-et már ismerjük, alá érkezett a Crossland X, ami ugyan már elérhetÅ‘ hazánkban, a nagyközönség számára épp ezen a hétvégén lesz lehetÅ‘ség kipróbálni. Eddig 653 megrendelés érkezett, a nyÃlt hétvégét követÅ‘en nagy ugrásra számÃtanak. A család legnagyobb tagja, a Grandland X októberben érkezik Magyarországra, piacon van már viszont az Opel új nagyautója, az Insignia második generációja, amire 566 megrendelés érkezett eddig, nem meglepÅ‘ módon túlnyomórészt flottás. Az európai számok impozánsak, mÃg a Crossland X-re 55000 megrendelés érkezett, addig az Insigniára már 60000. A hazai számok tekintetében az elsÅ‘ nyolc hónapot tekintve az Opel mind összesÃtettben, mind személyautó eladásokban a harmadik helyen áll 7315 kiértékesÃtett autóval.
Azért elolvashatnál egy cikket mielőtt kommenteled.
Nem nagyon értesz a vélemény nyilvánÃtáshoz.
Amúgy az olyan mint a segglyuk, mindenkinek van, de senki nem kÃváncsi a másikéra!
A Mennyország az, ahol az angolok a rendőrök, a franciák a szakácsok, a németek a technikusok, az olaszok a szeretők és az egészet a svájciak szervezik.
A Pokol az, ahol a németek a rendőrök, az angolok a szakácsok, a [b]franciák a technikusok[/b], a svájciak a szeretők és az [b]egészet az olaszok szervezik[/b]
Az Opelnél a pokol elkezdődött ?! 🙂
Nem nagyon értesz az autókhoz vagy a világ dolgaihoz, de azért van vélaményed. Bravó…
Nem akarok nagyon károgni, de ha egy olaszt ültetnek be vezérnek az a vég kezdete.
A frankfurti szalonon a bemutatót tartó Ãgy kezdte: “bonjour”, ez is elmond mindent az új tulajdonosról.
PSA felismerés: nem elég hatékonyak az Opel gyárak, mit is mondana mást, majd mi megmutatjuk.
Lesz itt bezárás meg elküldés rendesen, a saját kapacitást meg kitömik értelem szerűen.