0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Új hibridet dob piacra a Ferrari

Új hibrid szupersportautót fejleszt a Ferrari

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Titokzatos szabadalmi bejelentések utalnak arra, hogy az olasz sportautógyártó egy új hibrid szuperautót tervez bevezetni.

A fotón még a F12tdf modell látható, az újdonságról egyelőre nem közölt még látványtervet sem a gyártó. A LaFerrarival ellentétben az új hibrid modell akár sorozatgyártásba is kerülhet

A fotón még a F12tdf modell látható, az újdonságról egyelőre nem közölt még látványtervet sem a gyártó. A LaFerrarival ellentétben az új hibrid modell akár sorozatgyártásba is kerülhet

A benyújtott szabadalmak alapján azt lehet feltételezni, hogy az olaszok újdonsága orrmotoros elrendezést kap, mellyel az F12 Berlinetta utódja lehet. Az elektromos hajtás energiaellátásáért felelős akkumulátorok a jelenlegi pletykák szerint az ülések alá lesznek beépítve annak érdekében, hogy a lehető legalacsonyabban tartsák a szupersportkocsi súlypontját. Az elektromotor a váltóval együtt hátul kap majd helyet.

Nem ez lesz az első hibrid modell a Ferrarinál, korábban koncepcióként már készítettek egy speciális hibrid változatot az 599-es modellből, ezen felül pedig a 2013-as Genfi Autószalonon leleplezett LaFerrariról sem szabad megfeledkezni.

Ez is érdekes lehet:
 

Igazoltatás elől próbált megszökni egy taxis Budapesten

Filmekbe illő autós üldözés alakult egy igazoltatási kísérletből a fővárosban. Egy taxis próbált...

Mercedes-Benz C 300 Cabrio teszt

Kabrióként vallott a legújabb C Merci. Egy igazi ékszer, főleg ebben az összeállításban. Szinte...

Lexus RX 400h 2006 – használtteszt

11,5 éves az első hibrid SUV, mi pedig egy éppen tíz esztendős példányt kaparintottunk meg, hogy...

Hat gyár és közel 28 ezer ember érintett a Volkswagen leállásában

A korábbi hírekkel szemben nem csak a Golfot, de Passatot is érinti a VW beszállítói vitája...

Kérdés, működik-e, kérdés, mikor robban be a légzsák

A The Detroit Bureau (TDB) felmérése szerint veszélyesek lehetnek a 7 évnél idősebb légzsákok...

Pénteken csak a gázolaj drágul

A szerdai drágulás után pénteken ismét áremelés következik a hazai töltőállomásoknál gázolajat...

9-es sorozat lehet a Mercedes-Maybach vetélytársa

Nem logikus, mégis elképzelhető, hogy valóban egy újabb, méghozzá a 9-es sorozattal bővül a BMW...

Egy kis háttér videó a több darabból összerakott 7-es BMW-ről

Minden használtautó-vásárló rémálmát mutatja meg részletesen egy orosz szerelő, vagy inkább mondhatnánk...

BMW 440i Cabrio M Sport xDrive teszt

Ennél följebb már csak az M4 van, bepróbáltuk, milyen a második legerősebb benzines 4-es kabrió...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mZXJyYXJp
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (2 db)

Egükém írta: 6 hónapja

Szinte minden gyártó meg van ökörödve a mostanában mágikus szótól: Hybrid
Most már kevesen kacagnak rajta!

A válaszoláshoz belépés szükséges
integrale írta: 6 hónapja

Eleg hianyos a cikk, a szabadalomban egy modularis platformrol van szo, amely orr es kozepmotoros elrendezest is lehetove tesz.
Szo sincs konkret autorol.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mZXJyYXJp
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mZXJyYXJp

Friss tesztek

Mercedes-Benz C 300 Cabrio teszt

Neveletlen hercegnő - Mercedes C kabrió

Kabrióként vallott a legújabb C Merci. Egy igazi ékszer, főleg ebben az összeállításban. Szinte minden egyes rá költött forint ordít róla. De vajon van olyan jó, amilyennek látszik?


Volkswagen Golf 1.4 TGI Bluemotion Comfortline DSG teszt

Egy Golf, ami a dízelnél is takarékosabb

Nem TDI, TGI az aktuálisan nálunk járt Golf, nem dízel, hanem CNG/benzines üzemű tehát. És igen, olcsóbb vele autózni, mint a dízellel.


BMW 440i Cabrio M Sport xDrive teszt

Betonhattyú - BMW 440i Cabrio

Ennél följebb már csak az M4 van, bepróbáltuk, milyen a második legerősebb benzines 4-es kabrió BMW. Nem annyira patyolat, mint amilyennek mutatja magát. Lehet ez jobb is, kevesebbért!

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mZXJyYXJp

Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Rendhagyó amerikai reklám bukókerettel és egy Suzukival

Hogyan élj túl egy zuhanást egy Suzukiban? Bukókerettel. Videó

13 órája – Sztori

A bukókeret hasznosságát régóta ismerik már az autóversenyzők, itt viszont egy extrém változatot tettek próbára, látványosan.


50 éves a világ legnépszerűbb autója, a Toyota Corolla

Szinte minden volt már a vevők kedvence

22 órája – Sztori

Volt már hátul hajtó kupé, összkerekes kombi és temérdek más is, ma viszont már csak egy szedán a Toyota Corolla. Túl 50 éven és 44 millió példányon.


Grafikán a német luxuskupé kabrió változata

Ilyen lehetne a kabrió Vision Mercedes-Maybach 6

2 napja – Sztori

Csak napok kérdése volt, de X-Tomi Design máris elkészítette hogyan nézne ki a Mercedes-Maybach legújabb koncepciója kabrió változatban.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

FERRARI 348 TS BESZÉLJÜNK A STÍLUSRÓL

FERRARI 348 TS BESZÉLJ...

Ár: 17.900.000 Ft

Évjárat: 1993

Kivitel: Cabrio

Üzemanyag: Benzin

FERRARI 488 GTB Sport-ÁFÁS-GARANCIÁS

FERRARI 488 GTB Sport-...

Ár: 82.460.000 Ft

Évjárat: 2016 / 2

Kivitel: Coupe

Üzemanyag: Benzin

FERRARI MONDIAL 3.0 Cabrio Quattrovalvole OT-r

FERRARI MONDIAL 3.0 Ca...

Ár: 12.490.000 Ft

Évjárat: 1984 / 5

Kivitel: Cabrio

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!