0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Piaci körkép: terítéken a 12 éves dízelautók

Melyik a legjobb 12 éves dízelautó?

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ne legyen az átlagos 12 éves kornál öregebb, ne legyen az átlagárnál drágább, legyen viszont dízel és ne csak jó, hanem kellően érdekes járgány is - ezen óhajokkal kerestünk használt autót.

Dízel, automata, hétüléses − ezeket tudja a Ford Galaxy, amely 12 évesen 1,45 millió forintért első generációjának frissített kiadásával kapható

Dízel, automata, hétüléses − ezeket tudja a Ford Galaxy, amely 12 évesen 1,45 millió forintért első generációjának frissített kiadásával kapható

Fazonautóként Volkswagen Beetle kapható dízellel, és jellemzően magas futással

Fazonautóként Volkswagen Beetle kapható dízellel, és jellemzően magas futással

Miként az múlt heti körképünkben is megjelent, a KSH adatai szerint az autók átlagéletkora már a 12 évet közelíti, átlagáruk pedig 1,6 millió forint alatt áll. Aki ennyit tud autóra fordítani, az jobban teszi, ha csak 1,5, vagy inkább 1,4 millió forintért vesz autót. Bár ilyen életkornál már a legkedvezőbb vagyonszerzési, közismertebb nevén vagyonszerzési illetékkel számolhat, érdemes az első revízióra is tartalékolni. Mi − vélhetően átlagszokás szerint − tovább nyújtóztunk, a használtautó.hu keresőjét 1,6 millió forintos limitre állítottuk, mondván, csak lehet annyit alkudni, hogy teljen még a papírmunkára és a szervizre is. Miként a benzineseknél, most is kizártunk egy csomó jó autót (régebbieket, újabbakat és kisebbeket, nagyobbakat is), de most is a nem titkoltan szubjektív Top12 modellt kerestük.

12 érdekes 10-12 éves dízel

modell futott km vételár (Ft)
BMW 320d Touring (2000) 136 000 1 549 000
BMW 520d Touring (2000) 178 520 1 499 000
Citroën C8 2.0 HDi (2002) 182 000 1 649 000
Ford Galaxy 1.9 TDI Ghia Automata (2000) 171 571 1 450 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Ghia (2002) 160 000 1 600 000
Land Rover Freelander Freeer 2.0 di XE (2000) 126 550 1 549 000
Mazda6 2.0 CDH TE (2002) 179 000 1 650 000
Renault Laguna Break 1.9 dCi Dynamique (2002) 131 000 1 450 000
Rover 75 2.0 CDT (2000) 176 887 1 499 000
SEAT Alhambra 1.9 PD TDI Signo (2000) 143 000 1 480 000
Volkswagen Beetle 1.9 TDI Highline (2000) 175 000 1 400 000
Volkswagen Passat Variant 1.9 PD TDI Tiptronic (2000) 168 110 1 400 000

Listánk legmodernebb autójának tekinthető a 2002-ben bemutatkozott Mazda6

Listánk legmodernebb autójának tekinthető a 2002-ben bemutatkozott Mazda6

Némi ráhagyást ezúttal a korra is hagytunk, a legjobbnak ígérkező 10-12 éves dízelt kerestük 2 literesnél nem nagyobb motorral, 200 ezer kilométernél nem nagyobb futással. Kínálat bőven van ennyiért, ám mégsem sorakozik temérdek modell. A lista meghatározó részét a Volkswagen 1,9 literes dízele adja Golfban, Beetle-ben, Borában, Passatban, Sharanban, SEAT Toledóban, Alhambrában, Skoda Octaviában, Audi A3-ban, A4-ben de még Ford Galaxyban is. Kisautóból az Audi A1 és a Mercedes A-osztálya színesíti a képet, az alsó-középkategória meghatározó képviselője a Peugeot 307.

Távolsági úton is 100%-ig megbízható kocsi

Exkluzív, de nem épp megbízhatóságáról híres a Rover 75

Exkluzív, de nem épp megbízhatóságáról híres a Rover 75

Minimális a nagyobb kategóriák felára, ezért aki hosszú távú utazásokhoz keres autót, márpedig dízelt rendszerint arra vesznek, érdemes tágas, kényelmes példányt választani. Irány tehát legalább, illetve pontosan a középkategória, ahol az említett Passatok mellett bő kínálat van Ford Mondeóból, 320d BMW-ből is és egy-egy példánnyal meg lehet csípni Toyota Avensist vagy Renault Lagunát is − ezúttal utóbbi hirdetéséből nem hagyhatunk szó nélkül egy gyöngyszemet: "Távolsági úton is 100%-ig megbízható kocsi". Nem tudjuk, milyen lehet a távolsági út, mindenesetre jó, hogy azon sincs gond a francia kombival, mely évente állítólag csak 13 ezer kilométert futott. Soknak tűnhet a találati lista legdrágábbjának, de talán legmodernebbjének, legjobb vezethetőségűnek is ígérkező Mazda 6 Sport 2.0 CDH TE 179 ezer kilométere, ám éves szinten még az is csupán 18 ezer kilométert tett meg, így a garázsban tartott, aktuális használtpiaci gerjesztőre rámutató − végtörlesztés miatt eladó − ötajtós jutányosnak nevezhető 1 650 000 forintért.

Komoly utazóautóra vágyók jól járhatnak a BMW 5-ös sorozatával, mely kombiként is belefér a 1,5 millió ársávba 12 évvel és dízelmotorral

Komoly utazóautóra vágyók jól járhatnak a BMW 5-ös sorozatával, mely kombiként is belefér a 1,5 millió ársávba 12 évvel és dízelmotorral

Komolyabb utazóautóra vágyva BMW 520d és Rover 75 2.0 CDTI választható − kényelmesebbek, de magasabb alaktrészáraik miatt (is) rizikósabbak a tucatautóknál. Családosoknak számos egyterű, Citroën Xsara Picasso vagy C8, illetve a Ford Galaxy, SEAT Alhambra, Volkswagen Sharan trió megannyi példánya kínálkozik − kivétel nélkül 7 üléssel. A legszimpatikusabb példány egy automata váltós Ford becsületes 171 ezer kilométerrel, második tulajdonostól, 1,45 millió forintért. Aki automatát áhít, kevesebb vallott kilométerrel, de kopottabb kormánnyal Volkswagen Passat kombit, illetve háromajtós Golfot választhat. Szervizigényben nagyjából mind egy kutya, azaz egyik sem egy háromszázezres Swift. Dízelt kifejezetten sokat autózóknak érdemes csak venniük, hogy a benzinesnél magasabb szervizköltségek sok kilométerre jussanak. Spórolásból használtan aligha szabad gázolajost venni, túl komoly a befecskendező-rendszerek és a turbók hibafaktora és javítási költsége, így ilyenbe csakis az ugorjon fejest, aki tudja, hogy a mesésen nagy nyomatékért időnként fizetni is kell.

Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Autógyártók a sportban – szponzorként

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (53 db)

atika981 írta: 3 hónapja

nekem egy 2004 10 havi kis 1.4 pdtdi autom van nagyon ritkán használtam van benne 63000 km eddig 2 évesen egy klima kompresszort kellet cseréltetnem amit én vettem észre a hivatalos márka kötelezö szervize után amiért elkértek nem kevés pénzt másnap vissza mentem hogy csepeg valami olaj az automból azt mondták mindjárt utánna néznek .Már vártam vagy 1 órája amikor bejött egy szervizes fazon menjek már ki vele az automhoz. Azt mondták nem látják hol a hiba .Be mentem és láss csodát öten ott álnak az autom körül .Még az alsó kötény sem volt levéve biztos nem hittek nekem a hütö előtt lenyultam és a generátor mellet megfogtam a kompresszor alját és lám lám olajos lett a kezem.Biztos ami biztos elötte otthon levettem a kötényt és fel irtam a sorozat számot . A szerviz tényleg kicserélte garanciába utánna leelenöriztem az újnak a sorozat számát a másik amiért szervizbe kellett mennem az a féklámpa kepcsolo volt tavaly előtt az 5000ft ba került . Ha egyszer meg bolondulnék és eladnám a többiek akik hozzá szoltak biztosan nem hinnének hogy csak ennyi km van benne

A válaszoláshoz belépés szükséges
HI írta: 4 hónapja

Azért ezek a km futások taccsra vágnak. 2004.06-os a Passatom 1.9 PDTDI és 224e km van benne (újonnan vettem). Ez is egy hajszálnyival kevesebb, mint évi 30e km. Egyszerűen hihetetlennek tartom, hogy ennyi ilyen korú autó lenne ilyen alacsony éves használattal. Sajnos egyszerűen ilyenek a kereskedőink. Egy ideje gondolkodom már a passatom cseréjén (bővült a család, jó lenne egy kombi), de nem merek venni semmit helyette, mert 1-2 éves használtban gondolkodom(tam), de úgy érzem nem lehet megbízni senkiben. Ennek apropóján egyébként örömmel vennék egy ilyen piaci körképes cikket is (1-2 éves dízel, kombi vagy suv), hogy Önök hogyan vélekednek a piacról, esetleg a kintről behozott pár hónapos premium selectionnek mondott autókról.

A válaszoláshoz belépés szükséges
vinyi írta: 4 hónapja
miki írta: 4 hónapja

Kedves olvtárs ! Nem kellene az elözö hozzászólót demagógiával vádolnod , 100 ezer kilométeres dízel Ford üzemeltetési tapasztalatod alapján. Ennyi futásteljesítménynél , általában még semmi gond nem szokott előjönni ennél a technikánál . A zsebbenyúlós , idegölő problémák később jelentkeznek , általában már a második , vagy harmadik tulajnál .Sajnos a hazai gázolajok minőségéből , és a tulajok költségtakarékos üzemeltetési szokásaiból adódóan nagy az esélye a belenyúlásnak , egy használt dízel vásárlásánál manapság .


Előzmények megtekintése

A demagóiát elsősorban az olajszagos/zajos sztereotípiaszagú hangulatkeltésre vonatkoztatom. A megbízhatóságról. Van 186000 km-es dízel Ford-os tapasztalatom is, igaz nem CR. Na azzal sem volt több baj mint ezzel. A családban ugyanezzel a motorral már a 3. 206-os fut, mindkettő 250 ezerrel lett leadva gond nélkül (a mostani 206+ néven éppen a minap hagyta el a 2000 km-t). Az elődjük egy 2.0 HDI 206-os volt 260 ezerrel lett eladva, dettó gond nélkül futotta e a távot. Persze mindegyik újként került "flottába", mindegyik megkapott minden szervizt időben és nem agyalágyult módon vannak használva. Persze mindez lehet szerencse dolga is...

A válaszoláshoz belépés szükséges
miki írta: 4 hónapja
Nika írta: 4 hónapja

Nekünk a 2 Ford dízelen összesen 300ezer km alatt nem kellett másra költeni,csak egy kuplungcserére,de a motorhoz nyúlni nem kellett.


Előzmények megtekintése

Gratulálok , Te vagy a kivétel , ami erősíti a szabályt . / az alap igazságot , ami változhat /

A válaszoláshoz belépés szükséges
Nika írta: 4 hónapja
miki írta: 4 hónapja

Kedves olvtárs ! Nem kellene az elözö hozzászólót demagógiával vádolnod , 100 ezer kilométeres dízel Ford üzemeltetési tapasztalatod alapján. Ennyi futásteljesítménynél , általában még semmi gond nem szokott előjönni ennél a technikánál . A zsebbenyúlós , idegölő problémák később jelentkeznek , általában már a második , vagy harmadik tulajnál .Sajnos a hazai gázolajok minőségéből , és a tulajok költségtakarékos üzemeltetési szokásaiból adódóan nagy az esélye a belenyúlásnak , egy használt dízel vásárlásánál manapság .


Előzmények megtekintése

Nekünk a 2 Ford dízelen összesen 300ezer km alatt nem kellett másra költeni,csak egy kuplungcserére,de a motorhoz nyúlni nem kellett.

A válaszoláshoz belépés szükséges
miki írta: 4 hónapja
vinyi írta: 4 hónapja

Az elején azt hittem korrekt hozzászólás lesz, de azért csak átcsapott demagógiába. Újonnan vásárolt kisdízelem (fusion) elhagyta a 101 ezret, eddig önhibájából 73 ezer forintnyi javításon esett át. Ebből egyszer 15, másodjára 25 ezer forint volt az alkatrész költsége, a második egy generátor szabadonfutó volt éppen tegnap (nem kizárólagoan dízel alkatrész). A kocsiban érdekes módon nincs gázolajszag, s bár alapjáraton valóban zajosabb, 100-120 km/h-nál viszont pont, hogy kevesebb a motorzaj benne mint egy hasonló korú 1.6-os benzines C-max-ben. Uff.


Előzmények megtekintése

Kedves olvtárs ! Nem kellene az elözö hozzászólót demagógiával vádolnod , 100 ezer kilométeres dízel Ford üzemeltetési tapasztalatod alapján. Ennyi futásteljesítménynél , általában még semmi gond nem szokott előjönni ennél a technikánál . A zsebbenyúlós , idegölő problémák később jelentkeznek , általában már a második , vagy harmadik tulajnál .Sajnos a hazai gázolajok minőségéből , és a tulajok költségtakarékos üzemeltetési szokásaiból adódóan nagy az esélye a belenyúlásnak , egy használt dízel vásárlásánál manapság .

A válaszoláshoz belépés szükséges
vinyi írta: 4 hónapja
Törölt felhasználó írta: 4 hónapja

Tisztelt Autós társak! Ma magyarországon nem tud csak abban az egy esetben "jó" autót venni valaki ha ismerte az előző tulajt és az elmondott esetleg minden nemű információt az adott autóról. Nagyon egyet értek azon előttem szólókkal akik a km futás valódiságát firtatták. Csak abba kell belegondolni ha dízel oké, hogy 100 kmen jó a ft/km ára de attól még rohadt drága hozzá az alkatrész még akkor is ha valaki "csak" tolja a kocsiját, hogy ne fogyasszon sokat. Nekem már több dízel és benzines autóm is volt új is, használt is. Mindegyikból lehet sz..t venni. A megbízhatatlanságáról híres olasz, francia autók mellett már évek óta a csúcs kategóriát képező autók is a "hulladékok" közé estek. Nézd meg a már említett 530 D típust, hogy is kezdődik az első 100 hirdetés az 500 ból? A turbó új a porlasztó kicserélve a váltó megbízható na akkor készülj fel rá, hogy a gatyádat is ott hagyod a szervizelésen!!!! Nem vagyok semmilyen autó elhivatottja de amióta szívó benzinesben ülök 4-ik éve 160.000 Kmt tettem meg a már benne lévő 150.000 km hez ja akkor volt 4 éves a kocsi!!!!!! A fontosabb kopó alkatrészek kicserélése / pl: fék, gömbfej, szíjak, olaj és szűrők / mellett csak arra kellett gondolni ezidáig, hogy mikor ülök megint bele és élvezzem az utazást csöndben és olajkályha szag nélkül. A pontosítás kedvéért ha sikerült rögtön összeadni igen közel 300.000 km van a 8 éves autómban és nincs "éjjel-nappal" hajtva sem kíméletlenül de viszont meg kell érte tenni azt, hogy jól működhessen. Szándékosan nem mondok típust mivel ennek semmi lényege. Kicsit az elfogultság szavait lehet érezni az alábbi cikkeknél és hozzászólásoknál a dízelek felé. Van olyan családtagom akinek az 530 asára már közel 2 milliót sikerült ráköltenie az "olcsó" kiszámított 100 km/ft árhoz. Csak elfogultság kérdése a dízel vs. benzines kérdése. Az fix, hogy ma magyarországon nagyon kevés valós kilométert futott eladó autó van és azzal jól csőbe húzható a hozzá nem értő vásárló. Még egy gondolat egy régen hallott mondásról: akar út szélén hálni akkor régi dízellel kell járni!!!! Nem személyeskedés de nekem az új is ott állt sajnos!


Előzmények megtekintése

Az elején azt hittem korrekt hozzászólás lesz, de azért csak átcsapott demagógiába. Újonnan vásárolt kisdízelem (fusion) elhagyta a 101 ezret, eddig önhibájából 73 ezer forintnyi javításon esett át. Ebből egyszer 15, másodjára 25 ezer forint volt az alkatrész költsége, a második egy generátor szabadonfutó volt éppen tegnap (nem kizárólagoan dízel alkatrész). A kocsiban érdekes módon nincs gázolajszag, s bár alapjáraton valóban zajosabb, 100-120 km/h-nál viszont pont, hogy kevesebb a motorzaj benne mint egy hasonló korú 1.6-os benzines C-max-ben. Uff.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Nika írta: 4 hónapja
saabracinghungary írta: 4 hónapja

der milan hát gratulálok akkor jó autóitok vannak ha olyan sokáig bírják benne a dolgok de lehet hogy azis közre játszik benne hogy nem hajtátok ki belőle a lelket


Hol és hogyan lehet Mo-n valamit úgy hajtani,hogy 20ezer alatt féktárcsát kell cserélni?...

A válaszoláshoz belépés szükséges
AndrewT írta: 4 hónapja
vidi500 írta: 4 hónapja

Az én dieselem 2001. augusztusban lett forgalomba helyezve, és 137.000 km van benne, és valóban annyit futott!


Előzmények megtekintése

Ezzel semmi gond sincs, és pont ezért kéne a leharcolt vasakat 800ért adni a tiedet meg a megérdemelt 1,5 millióért. Elvileg így kéne működnie az autópiacak, hogy a megkímélt autó többet ér, a sok km-es használt céges meg keveset. De nálunk minden fordítva működik, a szemetet adják el aranynak.

A válaszoláshoz belépés szükséges
vidi500 írta: 4 hónapja
Brutus írta: 4 hónapja

Komolyan van aki elhiszi, hogy egy 12 éves dízel autóban 120.000-180.000 Km van??? Az ilyen vásárlóknak ajánlom a 77 Magyar népmesét. Vagy inkább nézzenek meg egy külföldi használt autó portált (olyan országban ahol komolyan büntetik a km óra tekergetést, cserét). Egy megkímélt családi dízel is minimum 25-30 ezer körül fut havonta akkor tessék kiszorozni a 12 évre. Vagy hogy lehet az , hogy már a 3-4 éves dízeleknek sincs meg a szervizkönyve. A szervizkönyv ennyire nem jelentene semmit vagy csak abból könnyen kiderülne, hogy az autó az első két évben futott már 200.000 km-ert? Tessék ezen egy kicsit elgondolkodni egy szépen lepolírozott szilikonos 12 éves 120.000 Km-ert futott dízel autó megvétele előtt.


Előzmények megtekintése

Az én dieselem 2001. augusztusban lett forgalomba helyezve, és 137.000 km van benne, és valóban annyit futott!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Pjotr írta: 4 hónapja
AndrewT írta: 4 hónapja

No, gyorsan felcsaptam mobile-t, du emgyek megnezek 2 mondeo dizelt.

Az egyik2004es 193ekm, szervizkönyv esztetikai hibákkal, 2700euro, a másik 2006os, 270e km, szervízkönyv igaz ez 3800 euro, de elég jónak tűnik. Ennyit szerintem megérnek. Az utóbbi futásteljesítménye a reális szerintem, évi 45e km, ezért veszik a dízelt és ez mo-n sincs másként, cask ott még kapsz egy akmu szervízkönyvet v még azt sem és 150e-rel kiszúrják a szemed és 2-2x annyiért adják....


Na igen. Az már reális.
A cikkben szereplő táblázat fejlécében is át kellene írni a "futott km"-t "km az órában"-ra! :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
AndrewT írta: 4 hónapja

No, gyorsan felcsaptam mobile-t, du emgyek megnezek 2 mondeo dizelt.
Az egyik2004es 193ekm, szervizkönyv esztetikai hibákkal, 2700euro, a másik 2006os, 270e km, szervízkönyv igaz ez 3800 euro, de elég jónak tűnik. Ennyit szerintem megérnek. Az utóbbi futásteljesítménye a reális szerintem, évi 45e km, ezért veszik a dízelt és ez mo-n sincs másként, cask ott még kapsz egy akmu szervízkönyvet v még azt sem és 150e-rel kiszúrják a szemed és 2-2x annyiért adják....

A válaszoláshoz belépés szükséges
Brutus írta: 4 hónapja

Komolyan van aki elhiszi, hogy egy 12 éves dízel autóban 120.000-180.000 Km van??? Az ilyen vásárlóknak ajánlom a 77 Magyar népmesét. Vagy inkább nézzenek meg egy külföldi használt autó portált (olyan országban ahol komolyan büntetik a km óra tekergetést, cserét). Egy megkímélt családi dízel is minimum 25-30 ezer körül fut havonta akkor tessék kiszorozni a 12 évre. Vagy hogy lehet az , hogy már a 3-4 éves dízeleknek sincs meg a szervizkönyve. A szervizkönyv ennyire nem jelentene semmit vagy csak abból könnyen kiderülne, hogy az autó az első két évben futott már 200.000 km-ert? Tessék ezen egy kicsit elgondolkodni egy szépen lepolírozott szilikonos 12 éves 120.000 Km-ert futott dízel autó megvétele előtt.

A válaszoláshoz belépés szükséges
saabracinghungary írta: 4 hónapja

der milan hát gratulálok akkor jó autóitok vannak ha olyan sokáig bírják benne a dolgok de lehet hogy azis közre játszik benne hogy nem hajtátok ki belőle a lelket

A válaszoláshoz belépés szükséges
Törölt felhasználó írta: 4 hónapja

Tisztelt Autós társak! Ma magyarországon nem tud csak abban az egy esetben "jó" autót venni valaki ha ismerte az előző tulajt és az elmondott esetleg minden nemű információt az adott autóról. Nagyon egyet értek azon előttem szólókkal akik a km futás valódiságát firtatták. Csak abba kell belegondolni ha dízel oké, hogy 100 kmen jó a ft/km ára de attól még rohadt drága hozzá az alkatrész még akkor is ha valaki "csak" tolja a kocsiját, hogy ne fogyasszon sokat. Nekem már több dízel és benzines autóm is volt új is, használt is. Mindegyikból lehet sz..t venni. A megbízhatatlanságáról híres olasz, francia autók mellett már évek óta a csúcs kategóriát képező autók is a "hulladékok" közé estek. Nézd meg a már említett 530 D típust, hogy is kezdődik az első 100 hirdetés az 500 ból? A turbó új a porlasztó kicserélve a váltó megbízható na akkor készülj fel rá, hogy a gatyádat is ott hagyod a szervizelésen!!!! Nem vagyok semmilyen autó elhivatottja de amióta szívó benzinesben ülök 4-ik éve 160.000 Kmt tettem meg a már benne lévő 150.000 km hez ja akkor volt 4 éves a kocsi!!!!!! A fontosabb kopó alkatrészek kicserélése / pl: fék, gömbfej, szíjak, olaj és szűrők / mellett csak arra kellett gondolni ezidáig, hogy mikor ülök megint bele és élvezzem az utazást csöndben és olajkályha szag nélkül. A pontosítás kedvéért ha sikerült rögtön összeadni igen közel 300.000 km van a 8 éves autómban és nincs "éjjel-nappal" hajtva sem kíméletlenül de viszont meg kell érte tenni azt, hogy jól működhessen. Szándékosan nem mondok típust mivel ennek semmi lényege. Kicsit az elfogultság szavait lehet érezni az alábbi cikkeknél és hozzászólásoknál a dízelek felé. Van olyan családtagom akinek az 530 asára már közel 2 milliót sikerült ráköltenie az "olcsó" kiszámított 100 km/ft árhoz. Csak elfogultság kérdése a dízel vs. benzines kérdése. Az fix, hogy ma magyarországon nagyon kevés valós kilométert futott eladó autó van és azzal jól csőbe húzható a hozzá nem értő vásárló. Még egy gondolat egy régen hallott mondásról: akar út szélén hálni akkor régi dízellel kell járni!!!! Nem személyeskedés de nekem az új is ott állt sajnos!

A válaszoláshoz belépés szükséges
AndrewT írta: 4 hónapja
Sub írta: 4 hónapja

Szeretem a benzines autót, de nekem csak dízelem volt eddig. Mostani autóm 25 éves, ritkán nagyon hosszú távon használom, folyamatos 145ös tempó mellett eszik 4,9 litert, eddig 45ezer kmert mentem vele, ki tudja mennyi van benne, sose hagyott ott, 21X vitt ki Németországba nem lassan, üzemanyag költség: 880ezer ft, jav költség, gumik, új alkatrészek, adó, kötelező: 400ezer

30 ft/km :D, ha egy benzinest pörgetek 145-tel az 45ft/km-be nem áll meg, és gondolkodj mielőtt válaszolsz, mert én nem keveset számoltam. Tehát 50%kal drágább, Ha 100fttal drágább lenne a diesel a benzinnél, nekem még akkor is megérné.

Természetesen ehhez az olcsó vezetéshez iszonyat komforthiány párosul új társaival szembe. Aki nagyon drágállja a diesel javítását ilyen üzemanyagárak mellett eltörpül higgye el nekem!!!!

Egy 5l-es fogyi 20e kmeren: 450ezer, egy 7l-es: 630ezer ft, csak szólok, van aki nem tudja


Alapvetően eddig nekem is benzines autóim voltak, eddig hibamenteses. A dízel ellen nálam ez az ecetes rákkeltő cucc szó, de ezen kívül tényleg jók. Az, hogy melyik éri meg relatív. Ha veszel 2-3 misiért egy agyonhajszolt cégeset és még 1 misit kell rádolbni az nem buli. De én a mai napig játszok a gondolattal, egy 2004-2006os mondeo TDCI nem lenne rossz. Tudom, hogy megadja magát az üzemanyag rendszer, turbó, meg lendkerék és még a barátnőmék is beszopták az injektor-szivattyú-300eről visszatekert kmállás triumvirátust. De ezeket megcsináltatták és azúta meg nagyon szuper a kocsi. Itt Németo-ban nem egy olyan mondeo van ami már sok km-t futott, de renszeresen karbantartott és jó állapotúak és legfőképpen olcsók, kb 1misiért már jót lehet venni, igaz sok km-rel. Ehhez még hozzácsapok pár felújítást akkor már sok meglepetés nem érhet és onnantól van egy megbízható autóm és nem 2-3 misibe van hanem max 2-be, felújítva és innentől már gazdaságosnak nevezném.
Egy taxis ismerős is így csinálta régebben. kintről vett egy passat taxit sok km-re, felújítatta a motort és onnantúl volt egy 0km-es motorja, a többi egység meg jó állapotú volt. És így jött ki az autó új árának a harmadánál. Pár év alatt be is hozta az árát.
Ez megint egy másik gondolkodás, macerásabb mint elhinni, hogy 100e km van egy 10 éves kocsiban, de ezután nincs meglepetés csak boldog km-k.

üdv

A válaszoláshoz belépés szükséges
Sub írta: 4 hónapja

Szeretem a benzines autót, de nekem csak dízelem volt eddig. Mostani autóm 25 éves, ritkán nagyon hosszú távon használom, folyamatos 145ös tempó mellett eszik 4,9 litert, eddig 45ezer kmert mentem vele, ki tudja mennyi van benne, sose hagyott ott, 21X vitt ki Németországba nem lassan, üzemanyag költség: 880ezer ft, jav költség, gumik, új alkatrészek, adó, kötelező: 400ezer
30 ft/km :D, ha egy benzinest pörgetek 145-tel az 45ft/km-be nem áll meg, és gondolkodj mielőtt válaszolsz, mert én nem keveset számoltam. Tehát 50%kal drágább, Ha 100fttal drágább lenne a diesel a benzinnél, nekem még akkor is megérné.
Természetesen ehhez az olcsó vezetéshez iszonyat komforthiány párosul új társaival szembe. Aki nagyon drágállja a diesel javítását ilyen üzemanyagárak mellett eltörpül higgye el nekem!!!!
Egy 5l-es fogyi 20e kmeren: 450ezer, egy 7l-es: 630ezer ft, csak szólok, van aki nem tudja

A válaszoláshoz belépés szükséges
Der Milan írta: 4 hónapja
saabracinghungary írta: 4 hónapja

vidi 500

azt meg hogy csináltad a fékeiddel? nálam 18000 volt ami legtovább bírta átlagban 10 enként vágom ki a betéteket és 20 anként a tárcsákat pedig brembo versenyfékek és nemolcsók


Előzmények megtekintése

Apukám Fiatja, 400.000km-en túl van, eredetiek a tárcsák benne. Talán 3x volt fékpofa csere és fel van szabályozva a tárcsa minden műszakira.

Másik hozzászólásodra reagálva, nem dől össze a világ ha az ember nem cserél a kocsiban szíjfeszítőt. Szintén a szóban forgó Fiatra hivatkoznék, abban eredeti a vízpumpa és az összes feszítő, nem különben az én autómban ami csak 240-et futott, le kell ellenőrizni őket, attól az autó nem lesz elhanyagolt ha a teljesen jó de használt alkatrészeket benne hagyod.

A válaszoláshoz belépés szükséges
machinev írta: 4 hónapja
saabracinghungary írta: 4 hónapja

vidi 500

azt meg hogy csináltad a fékeiddel? nálam 18000 volt ami legtovább bírta átlagban 10 enként vágom ki a betéteket és 20 anként a tárcsákat pedig brembo versenyfékek és nemolcsók


Előzmények megtekintése

Itt olyan emberek olvassák ezeket a cikkeket, akik nem valósnak vélt csúcs saab-bal róják az álomvilágot, és tudják, hogy a nekik nem megengedhető versenyfékek és tárcsák drágák, ellenben jobban kopnak, mert "puhábbak" + tárcsák barázdáltak. A mezei olcsó tárcsáknak és betéteknek meg 500 kg-mal könnyebb, valószínűleg gyengébb autókat kell megállítaniuk, jellemzően hosszabb utak, és nem városi vagizások alkalmával...

A válaszoláshoz belépés szükséges
saabracinghungary írta: 4 hónapja

vidi 500
azt meg hogy csináltad a fékeiddel? nálam 18000 volt ami legtovább bírta átlagban 10 enként vágom ki a betéteket és 20 anként a tárcsákat pedig brembo versenyfékek és nemolcsók

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1vcGVs

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

OPEL tesztek

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt

Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt

Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 

Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!

Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt

Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt

Próbára tettük az E85-tel hajtható, turbós Opel Insigniát. Fogyasztása első pillantásra drasztikus, ám a menetdinamikához és az E85 árához mérten nem túlzó.

Még több OPEL teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

OPEL OMEGA B Caravan 2...

Ár: 155.000 Ft

Évjárat: 1997

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Benzin

OPEL CORSA B 1.2i City

Ár: 300.000 Ft

Évjárat: 1996 / 12

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

OPEL ASTRA G 1.2 16V Viva

Ár: 800.000 Ft

Évjárat: 2003 / 5

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó