Optimális választás? Kia Optima teszt

Kia Optima 1.7 VGT DCT teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mire képes a Kia nagyméretű limuzinja a 140 lóerős 1.7-es dízellel és hétgangos duplakuplungos váltóval? Mit kapunk a 10,6 milliós fullextrás változattól? Megnéztük!


Az első benyomás. Bizonyára mindenkinek megvan az az érzés, amikor egy új autót próbál ki, és már az első métereken érzi, hogy ez bizony egy jó, neki való autó. A parkolóból kiállva, kettőt-hármat kanyarodva a Kia Optimával engem is ez az élmény ragadott magával. A kormányzás pontos, jó áttételű, nem túl nehéz, de nem is halott, mint például a Suzuki Vitarában volt. A váltó pontos, gyors, a fék jól adagolható, az ülések kényelmesek. Ez jött át nagyjából az első percben, melyek alapján tudtam, hogy egy szerethető autó lesz számomra a Kia Optima. Így is lett, lássuk a részleteket!
Hirdetés


A negyedik. A koreai gyártó közepes méretű limuzinja 2000-ben (Európában Magentis néven) jelent meg, és váltotta le elődjét, a Credost. Azóta negyedik generációját futja, amely tavaly debütált, de a piacra csak idén érkezett meg. Nem aprózza el a Kia, tavaly a csúcs SUV-ja, a Sorento újult meg, idén pedig a csúcs limuzin, az Optima. A hazai piacon egyelőre kétféle motorral érhető el. A 2,0 literes szívó benzines 165 lóerőt és 196 newtonmétert ad, míg a tesztautóban is lévő turbódízel 141 lóerőt és 340 Nm forgatónyomatékot kínál. Amíg nem ültem az autóban, úgy voltam vele, hogy ez a 140 ló ekkora mérethez és tömeghez kevés lesz, de menet közben nagyon nem ezt éreztem.

Hogy megy? Kizárólag a dízelhez rendelhető hétfokozatú duplakuplungos váltó, melyet a tesztautó is megkapott. Ezzel a szerkezettel városi használat során az 50-70 km/órás tempó pillanatok alatt elérhető, ebben a tartományban úgy érződik, hogy legalább 20 lóerővel erősebb a motor, mint a tényleges, katalógus szerinti érték. 70 km/h felett azért már kezd elfogyni a kezdeti gyorsítóképesség, a hosszabb áttételek és a növekvő légellenállás miatt itt már jobban érezzük, hogy ez valóban nem egy erőgép. Jól mutatja ezt a 11,0 másodperces 0-100 km/órás sprint is, valamint a 203 km/órás végsebesség.

A lóerőhajhászoknak persze semmi sem elég, egy normál hétköznapi használatra viszont az a helyzet, hogy ennél több nem kell.

Kellemesen és nagyon kényelmesen lehet vele közlekedni, a DCT váltó hibátlanul teszi a dolgát. Gyorsan és finoman vált, ha nem hallanám, vagy látnám a fordulatszámmérőn, akkor nem tudnám megmondani, hogy mikor történt a következő fokozat kapcsolása. Nagyon rendben van a hajtáslánc, ezt már a Hyundai i30-ban is tapasztaltam a szintén duplakuplungos váltóval, itt viszont egy fokkal sikerült még jobbra hangolni a technikát.

Fullos. Három csomaggal érhető el az Optima, nálunk a legmagasabb szintet képviselő EX Prémium felszereltséggel járt, amelybe további extrák is bekerültek, így lényegében fullos ellátmányt kaptunk. Adaptív tempomat, párhuzamosan és merőlegesen is beállni képes parkolóautomatika, távolsági-fényszóró asszisztens, 360 fokos kameranézet, adaptív Xenon lámpák, elektronikusan vezérelt lengéscsillapítás, hétfokozatú DCT váltó, memóriás ülésállítás, ülésfűtés elöl-hátul, előbbihez szellőztetés funkció is jár, kormányfűtés, vezeték nélküli telefontöltő és minden olyan apróság, ami a tökéletes kényelmes utazáshoz szükséges. Ha a német prémiumgyártókat nézzük, akkor csak a Head Up Display és az éjjellátó az, ami még bekerülhetett volna az Optimába, ezeken kívül valóban nem lehet panasz a felszereltségre.

Kétszínű. Legalábbis ami a karakterét illeti. A módválasztóval eco, normál és sport beállítások közül választhatunk. Ezekből az első kettő lényegében egynek vehető, én legalábbis nem éreztem semmi eltérést a két mód között, kivéve, hogy zölden világított az eco felirat a műszerfalon. A sportban már igenis van különbség. A kormány nehezebbé, a váltó gyorsabbá válik, az elektronikus felfüggesztés pedig érezhető módon keményebb rugózást ad. Alapesetben egyébként hihetetlen jól kezeli az úthibákat a futómű, már-már az új 7-es BMW-ben megtapasztalt légrugós komfortot hozza. Mindezt 18 colos kerekekkel. Zseniális!

Tényleg ennyire jó? Tényleg! Nem igazán lehet belekötni. Tökéletes hajtáslánc, csendes beltér, hibátlan futómű, megfelelő kényelem, hátul óriási lábtér, méretes csomagtartó. Tényleg nem lehet panasz az új Optimára, az egyhetes tesztidőszak alatt azért sikerült felfedezni egy-két apróságot és hiányosságot. Igaz, hogy alkattól függ, de számomra a vezetőülés kissé magasan volt még a legalacsonyabb beállítás mellett is. A fejem és a tető között így csupán egy ujjnyi hely maradt. Ez talán betudható a napfénytetőnek is, lehetséges, hogy elhagyva ezt az extrát nyerünk további centiket a fejtérben. Ha már itt járunk, akkor adódott egy újabb kellemetlen jelenség, mégpedig az, hogy rossz úton némi zörej hallatszódott a tető felől. Emellett pedig egy apró szépséghiba az, amit meg lehet említeni: a csomagtartó kalaptartó alatti részén kimaradt a kárpitozás. Emiatt a részben színrefújt lemezek és bowdenek, továbbá a hangfalak mágnesei virítanak, ha kicsit alacsonyabb nézetből szemléljük a csomagteret. Még nagyobb baj, hogy a fedél zsanérjai a hasznos térbe fordulnak.

Összegzés. Nagy kedvenccé vált az Optima az egyhetes és közel 600 kilométeres teszt során. Az apró hiányosságok ellenére is el tudnám képzelni vele a mindennapi életet. 7,4 literes vegyes fogyasztása igaz kissé soknak tűnik az 1700 köbcentihez képest, ugyanakkor a közel 1,6 tonnás tömeg miatt ez az érték voltaképp nem annyira rossz. A Kia egy olyan autót kínál az Optima személyében, amely lényegesen többeknek elérhető, mint a német prémiumkategóriás márkák hasonló méretű modelljei. Azt a szintet természetesen nem éri el, de már nagyon közel van hozzájuk, így szem előtt tartva az ár/érték arányt, igencsak elgondolkodtató, hogy melyiket válasszuk. Az Optima dízel változata alapáron, az importőr által kínált akciót is figyelembe véve 7,599 milliótól érhető el, benzines társa pedig 400 ezer forinttal kedvezőbb árért vihető. A tesztautó ára minden földi jóval felszerelve sem magasabb mint 10,84 millió forint, ami egy ilyen csomagért abszolút nem mondható soknak. A 7 év garancia pedig csak azt erősíti meg bennünk, hogy az új Optima egy tökéletes választás lesz a mindennapi autózásra.
Értékelés
Pozitív
Csendes beltér, nyomatékos motor, hibátlan váltó, futómű és kormányzás, nagy helykínálat, kedvező ár/érték arány
Negatív
Kevés fejtér elöl, zörgő napfénytető, csomagtérbe nyíló fedélzsanér
Árak
Tesztmodell alapára
6 899 000 Ft (2016.05.02.)
Tesztautó ára
10 839 000 Ft (2016.05.02.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1685 cm3
Teljesítmény:
104 kW (141 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
340 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,0 s
Végsebesség:
203 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4855 mm
Szélesség:
1860 mm
Magasság:
1465 mm
Saját tömeg:
1645 kg
Össztömeg:
2080 kg
Tengelytáv:
2805 mm
Karosszéria-kivitel:
szedán
Csomagtér:
510 l
Belső szélesség elöl:
1560 mm
Belső szélesség hátul:
1520 mm
Belmagasság elöl:
870-950 mm
Belmagasság hátul:
910 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1440 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1120 mm
Csomagtér magassága:
450 mm
Csomagtér hossza:
1130 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1950 mm
Raktérnyílás szélessége:
1020 mm
Raktérnyílás magassága:
340 mm
Motor és váltó
Motor:
dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1685 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
7 fokozatú duplakuplungos sebességváltó
Nyomaték:
340 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
104 kW (141 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
203 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,0 s
CO2-kibocsátás:
116 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,4 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Sok helyen van úgy, hogy a szomszédos – vagy ugye Japán esetében a közeli – ország neve szitokszónak számít. Náluk pl. sok vicc szól a románokról. Egyik kollégámnak Svédországban vannak rokonai, sokat van kint, azt mondja, hogy ott sok viccben az a poén, hogy a norvégok hülyék. A világ már csak ilyen 🙂

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    A Dacia 600 kg-al könnyebb. Az össztömege pont annyi, mint az Optima saját önsúlya.
    Tehát meg kell rakni 600 kg-al a Daciát, és úgy megmérni a gyorsulását. Valamint ez automata váltóval ennyi.
    Daciaból nincs is automata.

    A 140 LE-s 1.4 Octavia pedig 8,5 alatt van 100-on.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Nemrég olvastam, hogy Japánban szitokszónak számít az, hogy koreai, ott a lusta embereket jellemzik így, és lenézik őket. Én nem úgy látom, hogy igazuk lenne a Japánoknak, lassan felköthetik a gatyájukat, mert Korea beelőz.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    A gyorsulas 0-100- ra, 11 masodperc ? A 110 Le, DCI Logan gyorsulasa 12 masodperc. Nincs itt valami elirva ? Bocsi, de egy 140 Le, 7 fokozatu duplakuplungos valtoval, ez nem keves ?

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Nekem a mostani Optimám van, 2012-es, most 60.000 van benne. A fullos változat, mindne benen van-bár ez még jóval olcsóbb, 9,2 millió volt “csak”. Nekem nem világos a 70-nél elfogy az erő, de ebben a régi, 6 sebességes automata váltó van. Az tény, hogy városba a mérete alapján nem való, majdnem 5 méter, és a súlya miatt ott többet fogyaszt. én nem használom városban. Két hete voltam Hollandiában, 3500 km-t tettem meg oda-vissza, itt 6,1 l volt az átlagfogyasztás,
    és nagy tempót is nagyon szépen vitte. Könnyedén megy fel 180-190 környékére is, bár érdekes, hogy érzésre 140-170 között jobban megy, mint 100-130 között, ami itthon nem annyira jó. Vagy csak vissza kellene váltanom.
    Én a 7 év garancia, és a 2 év szervízperiódus miatt vettem, hogy a költségeim pontosan tervezhetőek legyenek.
    Egyébként nagyon sokan jönnek oda, megnézik, megkérdezik, milyen autó.
    Itthon nyilván nem fog labdába rúgni, ha 2 millió lenne, akkor is a VW menne jobban:)

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Én eddig a koreaiakkal mindig úgy jártam, hogy papíron szépek voltak, de az árajánlatok gyanúsan közel voltak a listaárhoz, ami nem reális a 20-25%-os akcióknál, és a szabad konfigurálhatóságnál.

    Ha a BMW meg tudja oldani egy amerikában gyártott autónál, akkor a Kiának egy szlovák gyártással is meg kellene tudni oldania.

    Vagy olyan árat kell belőnie ami alákínál a többieknek bármilyen konfigurációnál, nem csak amit ekvivalnesneg gondol egy marketinges.

    Ahhoz hogy betörjenek kellene egy több mint vesenyképes ár,

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Szép autó, és jónak is tűnik, a cikk erre még rá is erősít. Két ismerősömnek is van Optimája, mindkettő céges, de mindkettő saját választás. Elégedettek vele. Amikor kijött az első Optima, én azt hittem, hogy többet eladnak belőle itthon is. De aztán annyira sokat mégsem látok az utcákon, mint ahogy a Hyundai I40-ből is több eladásra gondoltam. Ebből is látszik, hogy nehéz új típussal jó számokat produkálni ebben a szegmensben (lejjebb talán könnyebb). Az emberek – vagy inkább a cégek – többségében maradnak a Passatnak, Mondeonal.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Szép autó, kéne. Benzines hibridben. Ezért az árért már lehetne burkolt a csomagtérbelső teteje. Olvastam volna arról a pár képről a szerző véleményét, amit belecsempészett a galériába, és némileg kiábrándítónak tűnnek. Mit keres az a ragasztószalag a kesztyűtartó alján pl.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Hibrid benzines motorral jó lenne.Céges autónak akartuk,de mire a cég döntött addigra már nem forgalmazták itthon.Most összel jön az új,de júniusban cserélik a cx mazdánkat…A jó édes §'”!+%=()(=>& életbe.

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    Ezt az autót ennyiért már nem szabad megvenni….de szerintem nem is igen fognak eladni a fullos változatból!
    A 7-7,5 milliós kivitelei muataják meg ennek a nagyautónak a kivételes ár/érték arányát….10 misin felül ez “nem jön már át”.
    Körbenéztem már egy ilyen tesztautó Szegeden és minőségi-kiválóan összerakott,hatalmas belterű és jól felszerelt,igazi nagyautó….egy Passat vagy egy Mondeo eggyel kisebb kategóriájúnak látszik mellette.
    .

  • 2017.10.28. at 05:43
    Permalink

    “A koreai gyártó közepes méretű limuzinja 2000-ben (Európában Magentis néven) jelent meg, és váltotta le elődjét, a Credost.”

    Egy apró megjegyzés: a Credos név a magyaroknak nem mond semmit – ezen a néven Koreában árulták az autót, Európában [b]Clarus[/b] néven futott, és kombi is volt belőle.

Vélemény, hozzászólás?