Dízel kisautót? Persze, hogy azt! Toyota Yaris teszt

Toyota Yaris 1.4 D-4D teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Dízel Yaris? A benzines olcsóbb, a hibrid meg kellemesebb. Akkor minek? Mert négyen, csomaggal, országúton hajtva ez bírja a legjobban.


Új Yaris, a régi dízellel. A Yaris nemzetközi bemutatója után annak rendje és módja szerint meg is írtam, hogy mennyire kellemes a hibrid HSD és mennyivel stresszmentesebb az amúgy teljesen jó 1.33-as benzineshez képest. Nem mintha abban izgulni kéne bármiért, de a hibridet gyakorlatilag automataként használva, zölden kigurulva, ha kell motorfékezve a gondtalanság egy egészen más dimenzióját lehet vezetés közben elérni. Mindez igaz és jó, de itthon a helyzet egészen más. Nem túl jó minőségű, kanyargós országutakon kell keveset fogyasszunk és közben siessünk is, mindezt négyen, sok cuccal. Ide bizony dízel fog kelleni.
Hirdetés


Nyomás volt. Vicces, és az újságíró kollégákra nem vet jó fényt, de nálam ez volt az első tesztautó az elmúlt félévben, aminek nem volt semmilyen rejtett hibája - igaz még csak 2 ezer kilométert futott. Volt egy kis malőr azért a guminyomással. Az autóba beülve hirtelen minden bajom lett, az első kilométereken még nem éreztem, hogy borzasztóan pattog a kocsi. Kollégám szólt, hogy indokolatlanul kemény a rugózás. Már arra gondoltam, hogy az autós újságírói legendárium szerinti preparált autókat vezettem Németországban, hiszen ennyivel a pesti utak sem lehetnek rosszabbak. Aztán eltelt egy nap és jelezni kezdett a guminyomás-figyelmeztető. Annyira nem modern a rendszer, hogy megmutassa, melyik kerékben hány bar van. Karbantartási útmutatót nem mellékeltek a tesztautóhoz, a nyomásértékes matricát meg csak másnapra leltem meg, a kesztyűtartó belsejében. Emiatt első körben csak azt tudtam ellenőrizni, hogy tengelyenként nincs eltérés. Elöl 2,5, hátul 2,3 bar már inkább biciklis, mintsem kisautós érték, de nem fogtam gyanút. A Toyota pr és termékspcialistája, Krajcsovits Sándor hívta fel a figyelmemet, hogy a rendszer túlnyomásra is figyelmeztet. Ezután nem meglepő, hogy a normális elöl 2,2, hátul 2,0 értékkel kisimult a Yaris és vele a pesti utak is. Hogy ez mennyit számít? Nagyon sokat. A Yaris tud egy kissé dülöngélni kanyarban, de egyáltalán nem ideges a kormánya. Normális nyomásértékekkel kényelmes a végtelenségig, a futóműve csak az irreálisan nagy pesti kátyúkon üt fel.


Átlagos családi hétvége a dízel Yaris-szal. Úgy alakult, hogy a Yarist, amit a legtöbben városi kisautónak, női autónak, esetleg a család második autójának gondolnak, mi konkrétan családi autónak használtuk. Beültünk négyen, odafelé vittük a játszós ruhát, a gumicsizmát, hazafelé a falusi finomságokat, közben meg a kapát és egy stoppos nénit is. Mindeközben nyilván nem költöttünk autópálya matricára, hanem maradtunk a kétszer egysávoson és naná, hogy mindig, mindenhová késve indultunk, ezért sietnünk kellett. Reggel egy programra, délben az ebédre, este meg haza - ahogy kell. Ha nem tesztautó lenne, hanem saját, akkor még a szőlőbe is vele mentünk volna fel. Nem csalódtam a D-4D Yarisban. 730 kilométeren 4,9 literes átlagfogyasztást sikerült elérni, pedig megjártuk vele Zalát és a Balaton-felvidéket, végig országúton, végig sietve. Ha meg nem itt, akkor a napi kétszeri városi ingázásban kínoztam.

Jók az anyagok, jó a kidolgozás. Van akinek bejön a pirosas műszerfalbetét, nekem azért inkább sok. Én biztosan nem így rendelném. A kétszínű könnyűfémfelni viszont jól áll a Yarisnak, de a tetőszpojler sajnos nagyon béna, a C-oszlop fekete fóliázása meg kifejezetten a leggázabb tuningverdák világát idézi - szerintem. Ezt a csomagot így nem tartom ízlésesnek, pedig elvileg ez lenne a sportosan vezető fiatalembereknek szánt verzió. Lehet, velem van a baj, de sportos fiatalemberként én a stílusos középkorú asszonyoknak szánt, eggyel drágább Lounge szintre spórolnék. Ezt leszámítva semmi problémám nem volt a Yarisnak sem a külcsínével, sem a belsőjével. Kötekedni csak azzal lehet, hogy a vezetőoldali ajtókönyöklőnél, a kapcsolók felől jön be a kinti hideg. Ezt én egy Toyotától nem vártam volna, de nem egyedi eset, tud ilyet az új Nissan Pulsar is egy mérettel és árkategóriával feljebb.

Ülés? Helyzet? A nemzetközi menetpróbán valahogy sokkal könnyebben megtaláltam a helyem az autóban, pedig összességében kényelmes a vezetői pozíció és az ülés is. Hiába nincs gerinctámasz, az ülések elöl megfelelő méretűek és jó a formájuk is. Az állítható gerinctámasz amúgy ma még sajnos - az előbb már említett - egy kategóriával feljebb sem természetes. Miután megtaláltam a helyem, vállban feltűnően kényelmes volt az együtt töltött 730 kilométer alatt a vezetőülés. Szerény próbálkozás azonban az egyetlen kis vézna karfa, ami a sofőrülés oldalából hajtható le. A nem végtelen, de bőven elegendő térben plusz kényelmet nem ad, inkább zavar és útban van, pedig nincsenek gibbon karjaim. Azért viszont extra dicséret jár, hogy az első ülések alá befér a hátul ülők lábfeje. Ez sem alap még több kompaktnál sem.

Emberforma, ahol kell. A biztonsági öv felső bekötési pontja sajnos nem állítható, így meg nincs jó helyen. Egy jó centivel kerülhetett volna lejjebb. Én 180 centis vagyok és a nem sportos autókban - mint amilyen ez is - szeretek magasan ülni. Az öv elállt a kulcscsontomtól, ami nagy hiba. Az ergonómia így csak szinte hibátlan, de az A-oszlop keveset takar, ami a mai új autókat tekintve nem rossz. Nagyok a tükrök, kilátni minden irányba jól lehet, és még a plafonon rögzített hátsó, középső biztonsági öv csatja sem lóg bele a képbe. A sima halogén lámpák fénye jól van eloszlatva, igaz ezek nem az alap, hanem a vetítőlencsés fényszórók. A LED menetfény meg kifejezetten erősen világít, nekem az udvarról kiálláshoz is elég volt, mielőtt ráhúztam volna a fényszórót. Pontosabban tekertem volna el magamtól a bal bajuszon elhelyezett tipikusan japán (és francia) lámpakapcsolót.

Kerreg, mint a Croma. Az 1.4-es D-4D dízel orgánuma mi tagadás nem a legszebb. Hogy erre rájöjjünk, nem is kell a szinte hangtalan HSD hibridet felidézni, önmagában is elég csúnya a kerregés, és sajnos nem csak a hideg motornál. A hideg állapotot egyébként nagyon okosan egy kék hőmérőpiktogram jelzi. Amíg ég, addig kultúrember nem nyom padlót, de leginkább persze utána sem. Kihúzatva az a moraj jut be az utastérbe, amire azt szoktuk mondani, hogy olyan, mint a régi Fiat Croma nyélgázon. Nem túl mély, de mégis kellemetlen, nem az a megnyugtató hangú, mint egy hasonló méretű konkurens francia dízelmotor.

Ez lenne a csapatós Yaris? 65-tel gurulunk üresben egy enyhe lejtőn, erre a kis buta az amúgy okos és hasznos nyilaival kéri a visszaváltást. Ismétlem: üresben. Ez azért nehezen értelmezhető információ, mert értem én, hogy motorfék, sőt szeretem is, de a vonatkozó legmodernebb nézetek szerint a kigurítás a takarékosabb. Lehet, ezt a Yaris még nem tudja. 90-nél kéri a visszaváltást hatosból. A legális országúti sebesség így kissé furcsán, de az ötöshöz kötött, a hatos megmarad a pályatempóhoz. Tehát hosszúak a fokozatok. Városban az 50 km/órás tempó 1500-as fordulaton és negyedik fokozatban van meg, és bár a motorhang nem túl kellemes, a zajmérő teljesen jó, 59 deciebles értéket mutat. A Yarisok közül a D-4D motoros gyorsul százra a legfürgébben: 10,8 másodperc alatt. Ami szintén fontos, városon kívüli fogyasztásnak ugyanúgy 3,3 litert ígér a prospektus, mint a hibridnél, így az csak városban verheti el. A dízel Yaris kapcsán azt fontos eldönteni, hogy hol és mennyit akarunk vele menni. Ha keveset és városban, akkor érdemesebb benzinest venni sokkal olcsóbban, ha sokat és városban, akkor meg a hibrid a nyerő. Ha viszont a család egyetlen autójának vesszük, dízelként úgy is megállja a helyét. A hibriddel is egyszer végig kéne mennem a 75-ös főúton teljes terheléssel, de biztos vagyok benne, hogy az nem bírná így a tempós kigyorsításokat.

Drága, de mi olcsó? Ha nem az elsődleges célcsoportja, hanem a saját szemszögemből közelítem meg, akkor hiba, hogy az elektromos szervokormány bár könnyű és pontosan irányítható vele az autó, a középállás felé semennyi visszatérítő ereje nincsen. A nagy nem visszatérésben egyébként jó az indexkar is, ha rajta múlna kilométereken át jelezhetnénk az irányt. További furcsaság, hogy a piperetükör világítása a tetőben van, és külön kis kapcsolóval kell működtetni, nem gyullad fel a lenyitáskor. Ez persze energiatakarékos, ha természetes fénynél, de az autóban nyomkodnánk a mitesszereinket. Maradva a fontosabb dolgoknál, ez a kocsi ezért a nem alacsony árért akár lehet a család egyetlen autója is. Jók a fékek, és mindig kiszámítható a Yaris viselkedése. A legnagyobb kihívói persze nem is a konkurensei, hanem az olcsóbb benzines és a még kisebb fogyasztást ígérő hibrid verziói. A Peugeot 208-ról, meg Volkswagen Polóról beszélni annak, aki Yarist akar, szinte felesleges is. De azért leírom, az előbbi 92 lóval és csak ötgangos váltóval 1.6 HDi Allure kivitelben 4,7 millió forint; a hasonló, trendire dizájnolt kivitelű Polo Fresh 1.4 TDI 90 lóval, szintén csak ötgangos váltóval és csak három hengerrel meg 5,45 millió forint. Hozzájuk kell mérni a Yaris D-4D-t, természetesen a felszereltséget is egyeztetve.
Értékelés
Pozitív
Tágas beltér, alacsony fogyasztás, jó úttartás, példás ergonómia
Negatív
Magas ár, kellemetlen orgánumú és hangos dízel, szintetikus kormányzás, idegesítő index
Árak
Tesztmodell alapára
5 410 000 Ft (2014.10.20.)
Tesztautó ára
5 785 000 Ft (2014.10.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1364 cm3
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 3800 1/min-nél
Nyomaték:
205 Nm 1800-2800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,8 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
3,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3950 mm
Szélesség:
1695 mm
Magasság:
1510 mm
Saját tömeg:
1115 kg
Össztömeg:
1525 kg
Terhelhetőség:
410 kg
Tengelytáv:
2510 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
286 l
Belső szélesség elöl:
1400 mm
Belső szélesség hátul:
1380 mm
Belmagasság elöl:
920-1000 mm
Belmagasság hátul:
1380 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
190 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
990 mm
Csomagtér magassága:
460 mm
Csomagtér hossza:
610 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1330 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
730 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1364 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
205 Nm 1800-2800 1/min-nél
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 3800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,8 s
CO2-kibocsátás:
99 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
3,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,9 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Olyan gyönyörűen szerepeltek le az ultradilettáns haverjaid a törvénytervezetükkel mint ahogyan te szoktál pofára esni minden egyes hozzászólásoddal mindnnel bebukott esztelen kempelen. LOL! 🙂 Mehetsz vissza a vitykatemplomba a kedves vezető lábai elé leborulni. 🙂

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    [i]“Senki sem mondta, hogy 1000 kilométert ingázik. Ez a ti agyszüleményetek. ~2100 kilométer havonta (mondom havonta) az a 1000 kilométeres ingázás.”[/i]

    Akkor az a hozzászóló akinek reagáltam egy senki. Ugyanis pontosan ezt írta. Semmilyen havi kitétel nem volt benne.

    [i]“De ne legyünk már ennyire álszentek te talán ingyen dolgozol a munkahelyeden?”[/i]

    Ez hogy jön ide? Ha valakinek nem csak a pénz számít – azaz nem szarházi szinten áll a létezésben – az nem azt jelenti, hogy ingyen dolgozik. Az azt jelenti, hogy a pénzen kívül más szempontokat is figyelembe vesz. Óriási nagy különbség!

    [i]“”Szarházi szinten áll” Na ezt a kijelentést inkább nem is kommentálom annyira szánalmas.
    Mielőtt újból nekiállnál fröcsögni ez nem nettó garasoskodás.”[/i]

    Rohadtul nem értetted meg amit írtam.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Túl is tárgyaltuk, kinek mi… ha lehetne egy harmadik autóm ami csak városi, akkor kb ebben a kategóriában nézelődnék, de max gázosat vagy hibridet keresnék. Mondjuk mivel ezekből mindegyik ronda (ez a yaris már alakul) így marad megint az építés:)

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Nyilván mások az igényeink, nem hiszem, hogy extra széles vállam lenne de nekem szűk volt a Lupo ennél sokkal kisebb távon is. Talán a belső elrendezése is tovább növelte ezt az érzetet, meg a minden irányból zúgás, nem tudom és nem is akarom. Kicsit sem javított rajta, hogy elszívtam egy cigit mire utazó sebességen voltunk és dombon fölfelé tényleg sírva fakadtam lélekben. Meg aztán az az ülés… valóban kemény, ahogy a futómű is, meg a kis méretű kerekek is, mind kiválóan átadják az úthibákat, kívánom, hogy a haverodnak ez legyen legnagyobb a kényelem az életében. Amúgy vicces mennyire véded az ő állításait amiket nem te tapasztaltál, és persze rögtön mindenki gazdag és magamutogató ha két liter körüli tízéves autóval jár.
    Majd én eldöntöm mi a kényelmes nekem, köszi:)

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    [b]Gé:[/b] [i]“Vagy ha nem, akkor mazochista… 😀 Lupora csak ránézek és fáj a hátam”[/i]

    Tapasztalatból mondom a Lupo elöl van olyan tágas mint egy G Astra (széltében nem de az most nem is számít) az pedig, hogy hátul akkora mint egy kispók az jelen esetben tökmindegy hiszen egyedül használja a kocsit. Ránézel és fáj a hátad? Azért majd tégy vele egy próbát ha módodban áll. Én 187cm vagyok és 93kg. Nekem kényelmes volt és az ülései is teljesen rendben vannak. A háttámla jól megtámasztja a hátat de ami talán ennél fontosabb a derekat is az ülőlapja pedig kellően hosszú ahhoz, hogy rendesen alátámassza a comb nagy részét így hosszú távon sem fárasztó az utazás benne. Kellően keményre is van tömve ami újabb jó pont mert semmi sem kényelmetlenebb hosszú távon (500+ kilométer egy seggel) egy túl puha tömésű süppedős ülésnél. A comb és a deréktámasz is inkább csak jelzés értékű a lupóban így egész kényelmesen el lehet benne terpeszkedni. És miért is kéne neki egy Passat méretű autó ingázásra ha csak egyedül használja? Csak mert mások szerint kevésbé ciki abból kiszállni mint egy kisautóból? Elhiheted leszarja sőt mi több ő maga röhög a leghangosabban a kelet európából jött kollégáin amikor azok a kint töltött fél-egy év után megrészegülnek a relatív jóléttől és sorra veszik a második harmadik tulajos tízen éves dízel audit meg bmw-t mert az milyen jól mutat a ház előtt amikor hazalátogatnak. Azt már nyilván nem kötik az irigységtől elsárgult szomszéd orrára, hogy az első két évben a kocsi vételárának felét-két harmadát simán otthagynak a szervízben.

    [b]schrank[/b] [i]“1. ki az a fogyatékos aki 1000km-es ingázáshoz egy 1.2-es dízelt vesz, amibe 6-8 órát kell ülni?”[/i]

    Egy Szombathely – München út öt óra sincs nemhogy hat vagy nyolc. Ha nincs dugó vagy az autópályán baleset miatt sávlezárás Münchenből hat óra alatt Budapesten van az ember. Személyautóval még hamarabb is. Én anno 3,5t dobozossal elindultam a soroksári depóból este tízkor és reggel fél hatkor már a reggeli kávémat ittam egy Augsburgi benzinkúton ami Münchenen még túl van nagyjából hetven kilométerrel. Az az 1.2 tdi pedig pontosan autópályán van elemében. Szuper a légellenállási tényezője alapból le van ültetve és a hosszú váltónak hála autópálya tempónál pont nyomatékcsúcs közelében dolgozik a motor. 130km/h = 5.-ben 2600rpm = 49lóerő és 132Nm.

    [i]“2. a videót azért linkeltem, hogy képbe legyünk milyen hangorkán van 150-nél egy lupo-ban ,utánfutó kerekeken, amit még megfűszerezhet némi csapadék, szél, stb.”[/i]

    Azért az világosan látszik, hogy lövésed sincs a típusról csak beszélsz, hogy te is mondjál valamit. Azt már más hírek alatt is megfigyeltem, hogy megjelensz és az internetről összeollózott hatalmas tudásodat villogtatod magabiztosan s közben igyekszel egy jól informált ember látszatát kelteni magadról. Ez most nem jött össze. Azon a videón egy negyedik sebességi fokozatban padlógázzal 150km/h-ra gyorsító három hengeres dízel autót látni szakadó esőben. Csodák nincsenek. Negyedikben az esőben 150-el nyelezve minden autó hangos még a sor4 benzinesek is. Viszont ha megnézed az általad linkelt bizonyító erejűnek vélt videó utolsó másodperceit magad is láthatod, hogy amint felvált az automata ötödikbe szépen visszaesik a fordulatszám 3000rpm-re ahol már nem zavaró a motorhang. Tehát ez szép kis öngól. Ha egyenletes 120-al haladsz jóformán nem is hallani a motort tudom mivel évekig lupóztam magam is. Sőt az enyém hangosabb is volt ennél mert földúton letéptem róla az alsó motorvédő burkolatot amit később sem pótoltam, télen szívtam is miatta de ez most nem ide tartozik. A páromnak jelenleg is van egy 1.4 dízel Arosája. Na abban kifejezetten rövid az ötödik ennek ellenére 120-ig az sem vészesen hangos pedig ott már rendesen forog a motor nem úgy mint egy 1.2 3L-ben. Az a baj, hogy te is beleestél abba a hibába mint oly sokan, nevezetesen olyan dologról beszélsz amit maximum csak a youtubeon láttál és néhány vacak minőségű videóból gyorsan leszűrted magadnak a lényeget. De félre ne érts örülök a hozzászólásodnak, legalább ma is nevethettem egy nethuszár felsülésén. Pontosan a hozzád hasonló amonitoromögüljólmegmondomamtutit típusú emberkék miatt választottam azt a nevet amit.

    [b]s3000[/b] [i]Ki az a fogyatékos aki 1000km-t akar ingázni személygépjárművel?[/i]

    Senki sem mondta, hogy 1000 kilométert ingázik. Ez a ti agyszüleményetek. ~2100 kilométer havonta (mondom havonta) az a 1000 kilométeres ingázás.

    [i]“3. ha olyan jól lehet keresni kint, ki fog garasoskodni 4 vagy 5L-es fogyasztásokon? Pl. akik nem olyan szarházi szinten állnak a létezés szintjein, hogy csak a pénz számít nekik.”[/i]

    Igen jelenleg csak a pénz számít neki. De ne legyünk már ennyire álszentek te talán ingyen dolgozol a munkahelyeden? Az is beleférne, hogy egy az autópályán 8liter lenyelő benzines autóval futkorásszon haza kéthetente mivel a német átlag felett keres. Osztott szorzott ez számára a legjobb megoldás a hazajutásra. Vonattal vagy fapadossal röpködve sem lenne olcsóbb de gyorsabb sem semmivel mivel a fővárosból még valahogy le is kellene jutnia Szombathelyre.
    [i]“Szarházi szinten áll”[/i] Na ezt a kijelentést inkább nem is kommentálom annyira szánalmas.
    Mielőtt újból nekiállnál fröcsögni ez nem nettó garasoskodás. Tervei vannak amihez minden megkeresett euróra szüksége van. Saját vállakozást fog indítani idehaza amihez csak a géppark önmagában egy átlagos fővárosi kétszobás lakás árával vetekszik. Mivel semmilyen szín alatt nem hajlandó mindezt hitelből megfinanszírozni az elkövetkezendő néhány évben meg kell fognia minden eurócentet. És itt jött képbe a lupo.
    A Szombathely – München közti 520 kilométeres távolságot négyszer teszi meg havonta. Egy egyébként makulátlan állapotú Xsara HDI kombit cserélt le a lupóra mert ez bő két literrel kevesebbet fogyaszt a Citroennél. Tudom, tudom. Szarházi szinten áll a kis fillérbaszó mert még egy dízel Xsarát sem tud tankolni. Az igazság ezzel szemben az, hogy a lupóval a jelenlegi üzemanyagárat alapul véve száz kilométerenként több mint 800 forintot megtakarít és ahogy drágul az üzemanyag úgy nyílik egyre nagyobbra az olló a két autó között. Átlag harmincezer kilométert beleteker egy évben a kocsijába azaz amióta átült a lupóba bő félmillió forintot fogott csak az utazáson. Szerintem az a fogyatékos aki hasonló helyzetben nem lépné meg ugyanezt. Lehet én vagyok fordítva bekötve de én is luxusnak tartanám évről évre azt a negyedmilliót csak úgy kidobni az ablakon. De ha neked ez a jelentéktelen piti összeg nem oszt nem szoroz szólj gyorsan és már küldöm is a számlaszámomat. 😉

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Igen, de ebben nem csak egy 1.5-ös búgató van, hanem mellette még 2 villanymotor is, amik a városi poroszkálásnál nagyobb sebességek esetén is működnek, gyorsításkor meg szinte mindig.

    Hol van itt kínszenvedés? Lehet vele gyorsítani? Igen. Lehet vele előzni? Igen. Hangos? Na itt szoktak a legtöbben elbukni. Nem olvastam még egy tesztet sem amiben ezt objektíven, hiteles körülmények között és összehasonlíthatóan megmérték volna. Csak a szubjektív állítások özöne van, hogy jaj-jaj nagyon búg ha odalépnek neki. Pedig pontosan ez lenne a feladat, hogy objektíven megmérje valaki és akkor lehetne állítani hogy ennél meg ennél hangosabb, azoknál meg halkabb azonos körülmények között mérve. Az persze igaz, hogy a szinte hangtalan sikláshoz képest hangosabb ha gyorsítanak vele. A legtöbben valószínűleg abba a hibába esnek bele, hogy a relatív hangerőváltozást ami a teljesen elektromos üzem és a maximális teljesítmény leadásakor hallható között tapasztalható hangosabbnak hiszik, mint amit egy nem hibrid állandó zajtengere ad.
    Nem láttam még olyan belsőégésű motorral hajtott közúti járművet, ami gyorsításkor nem adott volna ki magából sokkal nagyobb zajt mint egyébként – ez a zajosság amúgy a belsőégésű motor katasztrofális hatásfokából egyenesen következik -, ígyhát ez igaz a dízel változatra is. A lényeg a mérték lenne, de ugye ezt sosem tudhatjuk meg, mert senki nem veszi a fáradtságot, hogy objektíven megmérje végre. Az viszont igaz, hogy a hibrid az erős és nagyobb sebességű gyorsításokat leszámítva biztosan kevésbbé stresszes ilyen pedig városon kívül is sokszor előfordul.

    [i]“A hibrid fogyasztáselőnye, stresszmentes használhatósága városban jön ki.”[/i]

    Ez a mondat helyesebben úgy szólna, hogy a hibrid mindenhol kevesebbet fogyaszt átlagban a nem hibridnél, de városban nagyobb lehet a különbség mint városon kívül. Ez persze nem jelenti azt, hogy eseteleg ne lehetne találni olyan speciális eseteket, ahol mondjuk a dízel ugyanannyit vagy akár kevesebbet is fogyaszt a hibridnél, de ezek olyan ritka és a valóságban szinte nem létező esetek – pl. tucat km-eken keresztül emelkedőn felfelé gyorsulni – amik nem tudják az átlagot számottevően befolyásolni.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Kedves gz!

    Egyetértek. Én is ésszel vezetek és szerencsére korom ellenére is van tapasztalatom (mentő, busz, jármű tesztmérnök) és nem is a spórolásra akartam helyezni a hangsúlyt, hanem arra, hogy a japán mérnökök nem viccből villogtatják a fel-le kapcsolgatás nyílait, szóval tájékozott a Yaris is, totalcar olvasása nélkül is 🙂

    Üdv!

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Kedves Hollósy Balázs!

    Elnézését kérem, hogy megkérem javítsa Önnön állítását, de azért ilyet írni nagyon meredek: “[i]mert értem én, hogy motorfék, sőt szeretem is, de a vonatkozó legmodernebb nézetek szerint a kigurítás a takarékosabb. Lehet, ezt a Yaris még nem tudja.[/i]”
    Nagyon jól ismerem a kigurításos sprórolásos taktikát, de azért a kis japánok mégse olyan buták, így a Yaris sem. Mikor ön kigurítja az autót, akkor az alapjáraton jár a motor, amihez gázolaj szükségeltetik. Azonban, ha megfelelő sebességi fokozatba teszi és összekapcsolt hajtásláncnál engedi gurítani az autót, motorfék közben a befecskendezett gázolaj mennyiség 0, amennyiben az alsó kritikus fordulatszámot el nem éri, melynél újra adagol gázolajat a motor vezérlő.
    Természetesen az autó azt hiszi, ha gurul és se nem fékez, se nem ad gázigényt, akkor motorfékezni szeretne, ezért jelzi rakja alsóbb sebességfokozatba, ami nem a -1 logikusan, hanem a sebssséghez tartozó alsóbb fokozat, de egyéb periféria hijján ezt így jelzi. Persze magas sebesség i fokozat esetén a motorfék hatása is alacsony és a fogyasztás közben szintén 0.

    Természetesen tudom, hogy motorfék esetén a kigurulás nagyobb lendületvesztéssel jár, ami több forgalmi esetben is előnytelen lehet, de a fentiek ismeretében, ha a jármű motorfék használatára ösztönzi a vezetőt, akkor nem a jármű feltétlen a hibás. Főképp ha számításba vesszük azt a legalapvetőbb vezetéstechnikai ismeretet, mely szerint haladás közben a hajtáslánc mindig legyen összekapcsolt állapotú, mert váratlan forgalmi szituáció esetén a hirtelen kigyorsításra szükség lehet illetve a lassulás is némiképp nagyobb, ha a hajtáslánc összekapcsolt állapotban van.

    A japán tervezeők ezeket figyelembe véve programozták úgy az autót, hogy üresben is jelezze valahogy, hogy sebességi fokozatban jobb lenne haladni. Illetve természetesen Ön egy tapasztalt autós tesztelő és vezető. Sajnos az átlagos felhasználó nem feltétlen az, így oktatni kell a motorfék használatára, mely biztonságos és takarékos vezetési forma. Persze a takarékosság láncos motorvezérlés esetén megint kérdéses, hogy a sok tízezer km alatt megtakarított pár liter üzemanyag megéri-e a lánc gyorsabb nyúlását és hamarabbi cseréjét, de ez más téma.

    Ezen felül a cikk nagyon hasznos és szakmailag korrekt, de sajnos e felett nem tudtam átsiklani, mégha ilyen jellegű hozzászólásaim bárhol rendkívül ritkák. Köszönöm, hogy elolvasta!

    Üdvözlettel:
    Dániel

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Írom akkor másképp. Az 1.5-ös búgató nem való országútra. Minden egyes kigyorsítás kínszenvedés vele. A hibrid fogyasztáselőnye, stresszmentes használhatósága városban jön ki.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Igen, vezettem. Ugyan nem a 75-ös, 76-os és 77-es utakon, de volt az úton kanyar is. Nem élveztem se egyenesben se kanyarban, de ennek a hibrid hajtáslánchoz semmi köze sem volt. Amúgy élvezni nem autóval szoktam, de azt látom hogy ezzel nem mindenki van így. 🙂
    Egyébként bármelyik HSD hibriddel egyenesben is és kanyarban is remekül lehet menni. Akár városban akár azon kívül.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    [i]“1. ki az a fogyatékos aki 1000km-es ingázáshoz egy 1.2-es dízelt vesz, amibe 6-8 órát kell ülni ?”[/i]

    Ki az a fogyatékos aki 1000km-t akar ingázni személygépjárművel?

    [i]“3. ha olyan jól lehet keresni kint, ki fog garasoskodni 4 vagy 5L-es fogyasztásokon”[/i]

    Pl. akik nem olyan szarházi szinten állnak a létezés szintjein, hogy csak a pénz számít nekik.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    [i]“Nem túl jó minőségű, kanyargós országutakon kell keveset fogyasszunk és közben siessünk is, mindezt négyen, sok cuccal. Ide bizony dízel fog kelleni.”[/i]

    Kíváncsi leszek rá, hogy a magyar autós újságírásnak hány évtized kell még, hogy rádöbbenjen végre arra, hogy a hosszú évek óta hangoztatott dízel kell városon kívülre már elég régóta úgy baromság ahogy van.
    Érdekes, hogy a dizelek mindig csak szájkarate során tudnak nyerni (de akkor tutira :), viszont ha véletlenül valaki valós körülmények között, hitelesen, azonos körülmények között összeméri őket egy jó hibriddel, akkor rohadtul kikapnak, városon kívül is.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön etikai kérdés, a vevőnek széleskörűen tájékozottnak kéne lennie. És az sem ártana, ha esze is lenne. Na ez a kettő a magyar vásárlók 95%-nak biztosan nem jön össze (azon kevés vásárlók közül, akik pénzügyileg megengedhetik az alternatívát).

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Ezzel a videóval tulajdonképpen mit is szerettél volna cáfolni vagy bizonyítani? Fejtsd ki kérlek. Emellett igazán kíváncsi vagyok rá, hogy milyen alapon hazugozol le ismeretlenül másokat.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Vagy ha nem, akkor mazochista… 😀 Lupora csak ránézek és fáj a hátam, de a yaris sem sokkal nagyobb belül. Ha új autót vennék ilyen távokra, az nem városi kisautó lenne. Amúgy is kicsit tudathasadásos állapot ebben a kategóriában a dízel motor.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Azert az utazasi komfort nagyon mäs. Nem mindegy hogy erkezel haza, esetleg kis kaja utän meg a csajodhoz van e kedved, energiäd vagy olyan vagy mint akit agyonvertek, 2 napig faj mindened, zug a fejed..stb. Tudom miröl beszelek. Lehet menni kis autoval is, de sajnos, mivel nem erre vannak kitalälva, gyengebb a zajszigeteles, mint nagyobb, magasabb kategoriäju tärsaik. Sok mindennel lehet mindent. En is vittem 8 bringät 5 ajtos 3as golffal, de egy transproterrel egyszerübb, mert az arra van kitalälva.
    Sok esetben a megadott fogyasztäsok magasabb temponäl a következö keppen alakul a valosägban: ment a kocsi 150-nel neha, amugy korlätozäs es egyebek miatt az ätlag sebesseg jo ha 100km/h. Ilyen storykat en is ismerek: 1.8 benzin astra 180-200al toltäk es 7itert eszik., Golf 1.4tsi 160näl 5 litert.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Miért? Ki mondta, hogy kis autóval nem lehet messzire menni? Ismerősöm már második éve egy Lupo 3L-el ingázik Németország és Magyarország között. Autópályán tartós 150-el fogyaszt 4,2 azaz négy egész kettő tized liter gázolajat. Az semmi.

    Újabb példa: [url]http://www.autonavigator.hu/teszt/skoda_citigo_1_0_75_le_elegance_teszt-8591[/url]

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Tesztmodell alapára: 5 410 000 Ft? Az biza nem kevés. 5,4millióból első gazdás tizenegyes-tizenkettes Toyota Priust is kapni már ami igaz, hogy nem új autó de hát, na… nem is egy Yaris. (elnézést a Yaris fanoktól)

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Ez így szerintem is oké, csak az fura mikor valaki a hosszú távokkal indokolja a dízelt, de közben egy yarisban gondolkozik. Valahogy nem áll össze a kép.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Ez nem S3000-ezes :). Hanem ez igy van jol, igy kene müködni.Föleg värosi hasznälatra nem vennem meg a dizelt (amugy se). De az auto vetel nem ilyen egyszerü, hogy bedobälom a forumba, hogy Testla a kiräly. Igen kiräly, de ara is van. De van meg pär tenyezö, amit a vasärläsnäl szem elött kell tartani, ugymond optimalizälni. De jelen esetben itt a hibridet vennem.

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Pár személyes észrevétel a kocsival kapcsolatosan (igaz, facelift előtti):
    – könyöklő középen tényleg rövidecske és nem elég széles, és városban totál zavaró, csak városon kívül használható vmelyest, de ez is csomagfüggő, hogy van-e egyáltalán.
    – chipelve 115 paci, simán lehet vele előzgetni országúton, és pályán is könnyedén gyorsul 160ig.
    – szinte folyamatosan 5,5 a fogyasztás főként autópályázva nagyobb tempoval.
    – városban nagyon könnyedén kilő a kocsi lámpánál, kifejezetten dinamikus itt is
    – hangja tényleg érdekes, én olyan ércesnek mondanám jobban pörgetve, de szerintem egyáltalán nem bántó
    – engem jobban zavar az, hogy váltás után 0,5-1 sec mire újra megjön a turbónyomás, ami pl. előzésnél fura.
    – hátul tényleg rendesen elférni, egyedül csomagtartó mérete lehet problematikus.
    – a zöldes színben ne vegyétek, mert pl. szarvas sem vette észre (és csoda h nem nyársalta fel a bentülőket, hanem csak szétszedte a kocsi oldalát, javítási költség 1,5milla. Franciaországi a gyártás, japán a márka, egy új ajtó 350ezer mindenestül, sztem sok)
    – kis fordulókör miatt nőknél problematikus lehet szűk ívben kanyarodni, mert simán elkaphatja pl. teremgarázsban a kocsi hátulját
    – kátyús, nyomvályús országúton ez a kormány egy vicc. Enyhén érezni, hogy elránt a kormány az úthiba miatt, de annyira lágy az egész, hogy a természetes reakció egy kicsit erősebb kormányellenmozdulat, de annyira könnyen tekerhető, hogy kész életveszély. Steril érzéketlen vacak, ami városba tökéletes csak.
    – mi így utólag vw polot vettünk volna inkább, csak az autó vételekor ez volt a legfrissebb kisautó a piacon, és már nem az első yaris volt, de az biztos, hogy jövőre túladunk rajta. (2 év alatt 3xor tört már: szarvas incidens, parkoláskor vki beletolatott, teremgarázsban hátsó ajtó le lett zúzva, + madarak ugyanúgy szétsz*rják, mint a kék színű autókat, de vhogy a közlekedésben résztvevők sem igazán veszik észre a kocsit a zöldes szín miatt)

  • 2017.10.29. at 01:26
    Permalink

    Nagyon tettszik az Autónavigátor tesztje meg más írása!–De mindig csak azt tudom kérdezni,hogy hozzák ki a gyártók a szebbnél szebb autókat,ilyen olyan formában és teljesítményben!–De kérdezem,kinek,mert az átlagembernek már nem sok esélye lesz megvenni a kettő millió feletti árú autókat,de még az alattit sem.–2003-ban vettem meg a Corsámat,nagyon jó,de lecserélném újra,ha tudnám,mert és nem részletezem….!—De esélyem sincs,talán akkor.ha a gyártók másfél millió körüli áron is adnának kisebb autót,vagy a hitelezés normálisabb lenne!–Így Magyarországon visszatérünk a 2000-es évek előtti állapotokhoz,vagy még rosszabb lesz a helyzet,igaz nem Daciák-Wartburgok-Trabantok-régi Škodák lesznek,hanem a sok szar elöregedett nyugati autók,”kamu” műszaki vizsgával,mert azokból van bőven érdekes módon most is!–Szét vannak rohadva ömlik a füstjük,de műszakijuk az megvan………..!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?