A KRESZ a körforgalomban sem mindenkire vonatkozik?
Teszünk a szabályokra: kolbászolás a körforgalomban
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A KRESZ-szabályok nyilván nem vonatkoznak mindenkire, legalábbis erre a következtetésre kell jusson az előírásokat betartó hétköznapi autós. Közlekedésbiztonsági sorozatunk újabb témája: magatartás a körforgalomban.
Budapest, a Lánchíd budai hídfője: a Clark Ádám téri csomópont "régen", 2006 előtt nem volt körforgalom − az átállásnál támadt is zavar bőséggel. De még mostanság is akadnak szomorúan vicces szituációk, pedig ez nem egy bonyolult, többsávos, balesetveszélyes ringlispil
Lehetünk előzékenyek, s lemondhatunk elsőbbségünkről, mint a képen látható bordó autó sofőrje a busz javára, de csak akkor tegyük, ha mögöttünk nem érkezik 64 türelmetlen kolléga, s ha szándékosan tesszük, nem pedig azért, mert lövésünk sincs, mi fán terem a szabályos közlekedés a körforgalomban
Régebben voltak a kereszteződések mackósajtokkal és lámpákkal, aztán nyugati mintára nálunk is elterjedtek a körforgalmak. Olcsóbbak, biztonságosabbak és tán gyorsítanák is közlekedést és az áthaladást, ha tudnánk jól használni. De nem tudjuk. Sokan nem tudják. Sem a már benne autózók, sem az oda igyekvők. És akkor a dupla/többsávos körforgalom még egy lapáttal rátesz, hogy az egyszeri autóvezetőnek végképp fogalma se legyen, merre hány méter. És akkor tököl, feltart, bevág, dudál, ön- és közveszélyesen viselkedik azokkal együtt, akik viszont úgy érzik, a körforgalom legfeljebb mókás kanyarkombináció, ahol csikoroghatnak a kerekek.
Gondoljunk csak bele: egyeseknek a jobbkéz-szabályról biztosan semmi más nem jut eszébe, mint a jobb keze. A szabály meg szabály. De, hogy ez azt jelenti, a tábla nélküli kereszteződésekben a jobbról érkezőnek van elsőbbsége, vélhetően nem tiszta. És ez annyira alap (kéne legyen) mindenki fejében, minthogy a zöld jelzés szabad útról, a piros megállási kötelezettségről szól. Azonban a valóság mást mutat, sötétséget, arroganciát és nemtörődömséget, ami csak addig bocsánatos bűn, míg baleset nem lesz a vége. Tehát hogyan is várhatnánk el az egyszeri autóvezetőtől, hogy logikusan és szabályosan közlekedjen egy olyan bonyolult forgalmi szituációban, mint a körforgalom, ha azt sem tudja, mi az a jobbkezes utca?!
Kétsávos körforgalom sávelválasztó betonpogácsákkal: jó megoldás, arra tereli az autóst, amerre menni akar. Csak akkor van baj, ha rossz sávból érkezik az ember, ami az utolsó KRESZ-változás óta szabálytalanságnak számít, tehát a delikvens abból a sávból KÖTELES megkezdeni a behajtást, amely a megfelelő kijárathoz passzol. Ami segít, az az...
... előjelző tábla. Ha innen nézve a 7-es úton haladnánk vagy Érd-centrum felé mennénk, válasszuk a belső sávot. Ha tankolnánk, shoppingolnánk vagy a 6-os út a cél, a külső sáv a jó. Túl bonyolult?
Mondjuk úgy, hogy a közúti közlekedésben résztvevők kutyakötelessége megtanulni és betartani a KRESZ-szabályokat, a megszerzett tudást − helyesen − alkalmazni, míg körültekintőnek, óvatosnak és türelmesnek, megértőnek lenni már "csak" melegen ajánlott. Melegen ajánlott ahhoz is, hogy agyérgörcs nélkül éljük túl a mindennapokat, amikor például azt tapasztaljuk, hogy a körforgalomban haladó lassít, kolbászol, megáll, s beengedné a "kintről" érkezőt, holott utóbbinak van elsőbbségadási kötelezettsége... Még nagyobb a baj a többsávos körforgalmakban, s hogy tompítsuk a téma élét, idézzük fel az Európai vakáció című film idevágó jelenetét. Griswaldék az Államokból átrándulva épp Londonban autóznak, s a Chevy Chase formálta családfő, Clark egyszerűen képtelen elhagyni a körforgalmat. A leírásnál némiképp viccesebb a videó.
Griswaldék helyzetét nehezítette a baloldali közlekedés meg az is, hogy a 80-as években még nem igen voltak lámpás körforgalmak. Ma már Londonban és másutt szép számmal, de Magyarországon is akad ilyen (például Szegeden), az persze más kérdés, hogy mire jó, valóban jó, hasznos és gyorsító-e a körforgalom, ha még lámpás is, azaz egyszerre csak egy (vagy két) irányt enged az összes (négy-öt-hat) helyett.
Körforgalmi kisokos
- A körforgalmat jelző tábla olyan utat jelez, amelyen úgy kell haladni, hogy az út által körbezárt terület a vezetőtől balra essék. Magyarul: jobb oldali közlekedésnél az óra járásával ellenkező irányban szokás haladni. Ha fordítva tesszük, szembemegyünk a forgalommal. Lesz baj.
- A körforgalmat jelző tábla csak az Állj! Elsőbbségadás kötelező vagy az Elsőbbségadás kötelező jelzőtáblával együttesen kerül kihelyezésre. A körforgalomban haladó járműveknek tehát elsőbbségük van a körforgalomba behajtó járművekkel szemben. Magyarul: ha belemész, adj elsőbbséget, ha benne vagy, te vagy a védett.
- A jobbra tartási kötelezettség vonatkozik a körforgalomban való haladásra is. Magyarul: jobbra tarts, ne balra!
- A körforgalmat elhagyó járművet is menetirány-változtatónak kell tekinteni, és így ezt a műveletet is irányjelzéssel jelezni kell. Magyarul: indexelj! Hidd el, nem árt, ha mindenki tudja, mire készülsz.
- Azon az úton, amelynek menetirány szerinti jobb oldalán két vagy több forgalmi sáv van útburkolati jelekkel kijelölve, a körforgalmú útra történő bekanyarodást a besorolás rendjét jelző tábla és az útburkolati jelek jelzéseinek megfelelően kell végrehajtani. Magyarul: ha többsávos úton többsávos körforgalomhoz érsz, s tudod, hogy például az első lukon kéne távoznod, a külső sávból menj be. Ha nem az elsőn, akkor a belsőből. Igen, itt kezdődnek a gondok, ezzel lejjebb még foglalkozunk.
- A párhuzamos közlekedésre alkalmas körforgalmú úton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni. Segítség itt.
- Körforgalmú úton megfordulni és hátramenetet végezni, megállni és várakozni tilos! Az esetlegesen a körforgalmat keresztező villamosnak minden irányból elsőbbsége van.
- Útkereszteződésben tilos előzni, de körforgalmú úton, ha az előzés feltételei adottak, végrehajtható az előzés. Magyarul: ha többsávos körforgó belső sávjában haladsz, s a külsőben valaki mínusz kettővel pöntyög, legyorsulhatod, hogy elé besorolva a megfelelő kijáratnál távozhass. Csak óvatosan!
Nyilvánvalóan a többsávos körforgalmakba törik bele a többség bicskája, hogy ezzel a szörnyű képzavarral éljünk. Amikor pár éve megépültek az első ilyenek, az okosabbak kerülték, de legalábbis erős nyugtatókat beszedve közelítették meg, mert annyira fogalmuk nem volt az embereknek, mit és miként kéne csinálni, hogy ne ütközzenek össze. Ha nem sikerült rálelni a megoldásra, összeütköztek. Elég sűrűn. Így a forgalomszervezőknek kellett lépni, s mára valóban érthetőbbek, védettebbek és biztonságosabbak lettek a többsávos körforgalmak.
A látszat csal, vagyis bár úgy tűnhet, itt közel volt a csatt, valójában flottul ment mindenki a maga útján. Elvileg erről, a folyamatos haladásról, a gyors és biztonságos áteresztésről szól a nálunk a 90-es évek közepe óta hódító körforgalom, pláne, ha ilyen spirális vonalvezetésű, sávelválasztós
A nagy forgalmú 6-os és 7-es főutak érdi csomópontja híres-hírhedt volt abból a szempontból, hogy több kárt okozott, mint hasznot, majd ezt a dupla körforgót nem is olyan régen annyira egyértelművé tették táblákkal, felfestésekkel és sávelválasztó elemekkel, hogy csak a hülye nem képes benne eligazodni − gondolhatnánk joggal. Ehelyett mi folyik ott (is)? Általános az értetlenség. Adódik ez abból, hogy nem kevesen rossz sávból érkeznek, adódik abból, hogy már bent jönnek rá, hogy nem jó helyen vannak, adódik abból, hogy fel nem érik aggyal, mi is az a cipzárelv, s adódik abból, hogy egyesek ügyesebbnek és gyorsabbnak tartják magukat az átlagnál.
Javasolt magatartás értetlenség/elvétett kijárat/útvonalkeresés esetén? Nem tiltja a KRESZ a körforgalomban körözést, hát inkább tessék menni egy-két kört, mint blokkolva, másokat vészfékezésre kényszerítve, lehetőleg irányjelzés nélkül át- és bevágva balesetveszélyes manőverekre bocsátkozni. Pedig ez a trend. Meg az indokolatlan megállás. Az elsőbbség kérdése. Miközben a körforgalmú út a folyamatos és biztonságos haladásról szól. Javasolt konstrukciós mód, hogy a lehető leggyorsabb és problémamentes legyen az adott körforgalom? Az úgynevezett spirális vonalvezetés, az autósok terelése, s a lehető legprofánabb, jó előre kihelyezett táblamagyarázat. Hogy minimálisra csökkenjen a hibalehetőség.
Egyszerre vagyunk szabályosak és jófejek, ha időben irányjelezve mutatjuk, merre megyünk tovább. Fordított esetben ugye, milyen hasznos, amikor tudjuk, mire számíthatunk a másik autóstól? Adott esetben nem kell fékezni, ergó időt és üzemanyagot is spórolunk
Még valami: a párhuzamos közlekedés szabályainak ismeretét is megkívánó többsávos körforgalmakban az elválasztó pogácsák mellett útburkolati jelek is vannak. Például záróvonal. A fotózás percei alatt is gyönyörűen látszott, hogy sokan belülről, a záróvonalat átlépve oldják meg a helytelen sávból érkezést ahelyett, hogy még egy karikát mennének, és szabályosan távoznának a centrifugából. Lehet, hogy egyesek szemében ez vérlázító, de ha ezzel a manőverrel senkit nem kényszerítenek lassításra vagy vészfékezésre, hát tessék. Viszont ezek a sofőrök magasról tesznek a zebrán rettegő gyalogosokra is, és ez már tényleg elítélendő. Vigyázzunk hát egymásra, Jézuska tehetetlen.
Kántor István
Ez is érdekes lehet:
A világ legbátrabb galambja
Nem térek ki, mondta a galamb, és úgy is tesz. A buszsofőr az utolsó pillanatban berezel, és elrántja a kormányt.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
OPEL tesztek
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt
Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 
Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!
Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt
Próbára tettük az E85-tel hajtható, turbós Opel Insigniát. Fogyasztása első pillantásra drasztikus, ám a menetdinamikához és az E85 árához mérten nem túlzó.
- Opel Movano 2.3 DT L2H2 Van teszt
- Opel Antara 2011 - első teszt
- Opel Corsa 2011 – első teszt
- Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt
- Opel Astra J teszt
- Opel Insignia 2.0 CDTI Ecotec Cosmo Aut.
- Opel Corsa 1.7 CDTi
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Mobiltelefonos szerviznapló az Opeltől
- Opel Combo Tour 1.3 CDTI, 2005 - használtteszt
- Opelt venne? Kérdezze ki a márkaszervizt, mielőtt döntene!
- Jelentősen csökkenhet a balesetek száma
- Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Erősebb és takarékosabb lesz a szentgotthárdi Opel motor
- Tovább apadnak az üzemanyagárak
- Merre mennek az üzemanyagárak?
- Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal autóvezetők
- Ijesztő is tud lenni egy Koenigsegg
Használtautó.hu
|
Ár: 320.000 Ft Évjárat: 1991 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.579.000 Ft Évjárat: 2005 / 6 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 950.000 Ft Évjárat: 2004 / 8 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |

Hozzászólások (67 db)
Még valami ne mondjunk le az elsőbbségünkről, baleset veszélyes, kivéve a zipzár elvnél, ott ahol megszűnik a sáv, én egy autót mindig beengedek, de többet nem.
Nagyon jól teszed. Azt gondolom, ha mindenki csak egy autót beengedne, akkor nem lennének dugók.
Még valami ne mondjunk le az elsőbbségünkről, baleset veszélyes, kivéve a zipzár elvnél, ott ahol megszűnik a sáv, én egy autót mindig beengedek, de többet nem.
A körforgalmat a "vezetők" nagy része még mindig nem tudja használni. Behajtás előtt indokolatlanul befékeznek, pedig nincs STOP tábla és világosan látható, hogy nem jön senki vagy még nagyon messze van és lendületből beférnének elé. Ezzel a bátortalan, gyakorlatlan bizonytalan magatartásukkal megállásra kényszerítik a mögöttük haladó autósokat és balesetveszélyt is okoznak.
Minden vezetőnek szeretném felhívni a figyelmét, aki nem tudná, hogy a körforgalom előtt nincs STOP tábla, nem kell megállni, hanem a legtöbb esetben (ha nem kell közvetlen elsőbbséget adni) folyamatosan és lendületből be lehet csatlakozni! Ne akasszuk meg, lassítsuk le a forgalmat szükségtelen megállással, túlzott lassítással, teszetosza magatartással, hanem tessék felvenni a forgalom ritmusát, bátran becsatlakozni a körforgalomba! Nagyon fontos lenne ezt begyakorolni, mert egészen döbbenetes, hogy egyesek mit össze tudnak szerencsétlenkedni, ha körforgalmat látnak.
Előzmények megtekintése
Ennyi!
Ehhez többet nem tudok fűzni, Max annyit, hogy kell csinálni, motor fékkel engedem, az autót, felmérem, hogy mennyire belátható a kereszteződés, beteszem, a megfelelő fokozatba, és motorfékkel, fékkészenlétben tartva a lábunkat begurulunk a forgóba, a kijárat hasonló, és ha a másik sávban lép le a gyalogos, akkor felesleges megállni, még átférsz előtte kényelmesen.
Nagyából ennyi, és már sok stresztől óvtad meg magad, és közlekedő társaidat.
A cikk jó, tényleg borzalom néhány körforgalom nálunk. Érdi lakos lévén az említett 6-os körforgalom valóban sokkal jobb lett. Tényleg egyszer elég körbemenni, megnézni a táblákat, fejbe vésni a helyszínrajzát és máris könnyű használni. Ami ennél sokkal nagyobb baj a szabályozásban az, hogy nincs tervezési előírás az egymás utáni kijáratok kötelező minimális távolságára. Ez itt a fenti csomópontra is igaz, mert a bevásárló központ kijárata csak pár méter a másik kettőtől. Ez kevés bármilyen szándék észlelésére és lassítja a forgalmat. A másik gond a táblák elhelyezésével van. Pont oda helyezik a kijárati tájékoztató táblát, ahol a behajtó autós nem látja a körforgalomban haladó járművet: világít-e az irányjelzője vagy sem, kihajt vagy sem. Ezért feleslegesen meg kell állni egy pillanatra. Na ez sem gyorsítja a forgalmat. Ebben lehetne valamit javítani. Üdv: Páli Ottó
Előzmények megtekintése
Ebben teljesen igaza van! Azokat a táblákat nem tudom, ki tette oda, de szörnyű!
hagyjuk már a gyalogosokat bakker...5 métert nem tud arrébb menni egyik sem!
Nálunk az egyik helyijáratos buszmegálló mögött 30 méterre, előtte 10 méterre, majd még előtte 30 méterre gyalogátkelőhely van.És hol mennek át a gyalogosok? A HÁROM gyalogátkelőhely között...
És vajon ki érti a logikát?Mindkét irányba van átkelő mégis valamilyen oknál fogva közte mennek, holott amerre mennek ott lenne átkelő szvsz még azt sem mondhatja hogy rövidíteni akart a záróvonallal elválasztott útteseten.Na ilyen helyekre dobnék ki kezdő rendőröket bírságolni...
Jól beszélsz.

Akkor abba gondolj bele, hogy az egyik sarokról az átellenesbe menni 4x40 méter. Egy mozgáskorlátozott, idős, gyermekes számára is olyan élmény, szerinted? Fogadok, te sem gyalogolsz plusz 160 métert, csak hogy szabályosan kelj át az úton.
Egyébként, fél perc várakozásba melyik autós halt bele?
És mégegyszer mondom, irányt változtatsz, tehát zebra nélkül is elsőbbsége van a gyalogosnak.
Előzmények megtekintése
Ha a Te logikádat követjük, akkor is csak 80 méter, mert ha az átellenes sarokba akarsz jutni, akkor két ágon kell átmenni. A negyedik ág, a kiinduló pont lenne. Valójában viszont, inkább azt kellene kiszámolni, hogy ha a zebrákat, 40 méterrel arrébb tesszük és a gyalogosnak, egy 40 méterrel nagyobb sugarú körön kell átmenni, akkor mennyivel többet gyalogol. Másik dolog meg az, hogy a gyalogos, nem a körforgalom felől közelíti meg a zebrát, hanem, pont ellenkező irányból, magyarul, ha 40 méterrel arrébb tesszük, akkor még kevesebbet is kell gyalogolni.
Ha 100 méterrel nem is, de 30-40 méterrel, arrébb kéne rakni a gyalog átkelőket! Egész egyszerűen azért, mert egy körforgalomban, akár egy autó is képes megakasztani a forgalmat, ha megáll, különösen a kisebb, keskenyebb körforgalmak esetén. Ekkora plusz gyaloglásba még senki sem halt bele. A normál útkereszteződés, teljesen más dolog.
Előzmények megtekintése
Akkor abba gondolj bele, hogy az egyik sarokról az átellenesbe menni 4x40 méter. Egy mozgáskorlátozott, idős, gyermekes számára is olyan élmény, szerinted? Fogadok, te sem gyalogolsz plusz 160 métert, csak hogy szabályosan kelj át az úton.
Egyébként, fél perc várakozásba melyik autós halt bele?
És mégegyszer mondom, irányt változtatsz, tehát zebra nélkül is elsőbbsége van a gyalogosnak.
Te biztos nem szoktál gyalog járni, ráadásul fiatal és egészséges vagy. Mit szólnál, ha egy körforgalmas kereszteződésnél többszáz métert kéne gyalogolnod, hogy ne a kereszteződésnél álljon a kocsisor? Akkor a normál kereszteződéseknél is rakják arrébb a zebrákat 50-100 méterrel?
Kőrforgalomból kihaladva jobbra irányt változtatsz, tehát, akkor is elsőbbsége lenne a gyalogosnak, ha nem lenne ott gyalogátkelő.
Előzmények megtekintése
Ha 100 méterrel nem is, de 30-40 méterrel, arrébb kéne rakni a gyalog átkelőket! Egész egyszerűen azért, mert egy körforgalomban, akár egy autó is képes megakasztani a forgalmat, ha megáll, különösen a kisebb, keskenyebb körforgalmak esetén. Ekkora plusz gyaloglásba még senki sem halt bele. A normál útkereszteződés, teljesen más dolog.
de mi a helyzet a körforgalomból kifelé tartókkal akiknek egyes körforgókban elsőbséget kell adniuk a gyalogosoknak ? Na ez is elég vérlázító,, nem arra találták ki a körforgalmat hogy folyamatosan haladjon az autóforgalom ? Erre jön egy ovodás csoport a kifelé tartó autósnak elsőbséget kell adnia az ovodásoknak, a megálló autó mögött jövő autó persze már nem fér el ezért ő is meg áll meg az az mögött jövő is ezektől már persze a behajtani szándékozó autók sem tudnak behajtani a korforgalomba és tessék máris felborult a dolog amire a körforgót eredetileg tervezték
Előzmények megtekintése
Te biztos nem szoktál gyalog járni, ráadásul fiatal és egészséges vagy. Mit szólnál, ha egy körforgalmas kereszteződésnél többszáz métert kéne gyalogolnod, hogy ne a kereszteződésnél álljon a kocsisor? Akkor a normál kereszteződéseknél is rakják arrébb a zebrákat 50-100 méterrel?
Kőrforgalomból kihaladva jobbra irányt változtatsz, tehát, akkor is elsőbbsége lenne a gyalogosnak, ha nem lenne ott gyalogátkelő.
"Menjél már te mazsola, oda simán befértél volna" Ez a mondat a legfontosabb abból, amit írtál! Mindenki gondolkozzon el rajta, hogy hogyan használja a körforgalmat, figyeljen oda és gyakoroljon sokat, hogy gördülékenyen menjen a közlekedés és ne blokkoljon le minden szokatlan helyzet előtt. A nem megfelelő reakció itt komoly torlódásokat, dugókat, fennakadásokat okozhat.
Kötelezővé kellene tenni 5 évenként az újabb vizsgát autóvezetésből és akinek nem sikerült kellőképpen elsajátítania, begyakorolnia, annak újabb tanfolyamot előírni vagy egyszerűen csak elvenni a jogosítványát. Nem kell mindenkinek jogsi, nem mindenki alkalmas az autóvezetésre. Van tömegközlekedés, igénybe lehet venni azt is.
Előzmények megtekintése
Szerinted, vizsgázni kéne 5 évente vezetésből? Szerintem meg, KRESZ-ből kéne 5 évente. De minimum a jogsi hosszabbítását kéne az orvosi mellett egy KRESZ-vizsgához kötni. Hidd el, nem lenne ennyi gond az utakon. :)
Véleményem szerint, az is hozzátartozik az autóvezetéshez, hogy segítsük a másikat és toleránsak vagyunk a többiekkel.
Egyébként, hogy képzelted a gyakorlást, ha nem teszik, hogy előtted bizonytalankodik? Csak éjjel gyakorolhat egy falusi körforgalomban?
de mi a helyzet a körforgalomból kifelé tartókkal akiknek egyes körforgókban elsőbséget kell adniuk a gyalogosoknak ? Na ez is elég vérlázító,, nem arra találták ki a körforgalmat hogy folyamatosan haladjon az autóforgalom ? Erre jön egy ovodás csoport a kifelé tartó autósnak elsőbséget kell adnia az ovodásoknak, a megálló autó mögött jövő autó persze már nem fér el ezért ő is meg áll meg az az mögött jövő is ezektől már persze a behajtani szándékozó autók sem tudnak behajtani a korforgalomba és tessék máris felborult a dolog amire a körforgót eredetileg tervezték
Kötelezővé kellene tenni 5 évenként az újabb vizsgát autóvezetésből és akinek nem sikerült kellőképpen elsajátítania, begyakorolnia, annak újabb tanfolyamot előírni vagy egyszerűen csak elvenni a jogosítványát
NOOORMÁÁÁLIS???
Nem húznak még le elég bőrt rólunk?
Amúgy meg amig ittas vezetésért mindenki visszakapja a jogsiját, sőt akkor is ha halált okozott, miért vennék el azért mert valaki nem elég "rutinos".
Senki nem Forma-1-es pilótának születik, mindenkinek nem lehet 0.001másodperces reakció ideje stb...
Aki megkapta a jogsiját, az nem véletlenül kapta meg, aki pedig nem érzi magát biztonságban a forgalomban, úgy sem fog vezetni...( van két rokonom is ilyen, jogsijuk megvan, sőt az egyiké 2 éves, de még 1km-t sem vezetett, a másiknak vagy 20 éve megvan, de szintén nem vezetett semennyit.Sőt nagyapám mikor "megöregedett" önként letette a kocsit, mert már nem vezetett biztonságosan.Na ezt kellene így csinálni, ilyen felelősséggel.)
A körforgalmakról annyi a véleményem, hogy nem egy roszz elképzelés. TÚLSÁGOSAN KICSIRE MÉRETEZIK ŐKET! Némelyik csak akkora, hogy szinte irányváltás nélkül át lehet hajtani rajta.
Valóban vanak túlságosan kicsire méretezett körforgalmak. Erről, a kamion-sofőrök, biztosan sokat tudnának mesélni. A csúcsot az jelenti, amikor egy kereszteződést, úgy alakítanak körforgalommá, hogy a közepébe állítanak egy bóját, a bejáratokhoz pedig, körforgalom-táblákat tesznek.
Részben egyetértek, de azt is tudomásul kéne venni, hogy a közlekedésben igenis nagyon sok tapasztalatlan, gyakorlatlan vezető. Ezenkívül, a rutinosabbaknak is lehet "rossz napjuk". Magánéleti, munkahelyi gondok, betegség, fáradtság, miegyéb, ami nagyban befolyásolja a közlekedésben nyújtott teljesítményét. Ezért úgy gondolom, minél gyakorlottabb, tapasztaltabb sofőr(nek tartja magát) valaki, annál nagyobb felelősséggel tartozik a többi közlekedőért, annál nagyobb türelemmel, megértéssel tartozik a többi közlekedővel szemben.
Gyanítom, senki sem úgy született, hogy kisujjában volt a közlekedés minden csínja-bínja. Az szgk.-oktatóm az mondta magáról, több évtizedes tapasztalattal, hogy "Nem tudok vezetni, csupán elboldogulok a forgalomban". Úgy gondolom, ezt sokaknak magukévá kéne tenni.
Egy körforgalom elég speciális dolog. Egyrészt a többsége nem (jól) átlátható, hisz középen sokszor van valamilyen tereptárgy, oszlop, dombos zöldterület stb. Ezenkívül, egy egyenesen közeledő jármű sebessége sokkal könnyebben felmérhető, mint egy kanyarodóé. Vagyis, mikor a középen kilátást takaró dolog mögül kibukkan, még majdhogynem oldalról látjuk, ezután szépen felénk fordul, ennek tempóját nehezebb megbecsülni, ezért természetes, hogy a kis gyakorlattal rendelkezőknek, vagy a fentebb sorolt okok miatt lassabb reakciójú, hosszabb észlelési idővel rendelkezőknek több időbe telik, míg helyesen mérik fel a szituációt.
Tehát, az első gondolatunk ne az legyen, hogy "Menjél már te mazsola, oda simán befértél volna", hanem arra gondoljunk, hogy nekünk sem ment mindig, és ezután is lehet még nekünk is "rossz napunk".
Előzmények megtekintése
"Menjél már te mazsola, oda simán befértél volna" Ez a mondat a legfontosabb abból, amit írtál! Mindenki gondolkozzon el rajta, hogy hogyan használja a körforgalmat, figyeljen oda és gyakoroljon sokat, hogy gördülékenyen menjen a közlekedés és ne blokkoljon le minden szokatlan helyzet előtt. A nem megfelelő reakció itt komoly torlódásokat, dugókat, fennakadásokat okozhat.
Kötelezővé kellene tenni 5 évenként az újabb vizsgát autóvezetésből és akinek nem sikerült kellőképpen elsajátítania, begyakorolnia, annak újabb tanfolyamot előírni vagy egyszerűen csak elvenni a jogosítványát. Nem kell mindenkinek jogsi, nem mindenki alkalmas az autóvezetésre. Van tömegközlekedés, igénybe lehet venni azt is.
A körforgalmat a "vezetők" nagy része még mindig nem tudja használni. Behajtás előtt indokolatlanul befékeznek, pedig nincs STOP tábla és világosan látható, hogy nem jön senki vagy még nagyon messze van és lendületből beférnének elé. Ezzel a bátortalan, gyakorlatlan bizonytalan magatartásukkal megállásra kényszerítik a mögöttük haladó autósokat és balesetveszélyt is okoznak.
Minden vezetőnek szeretném felhívni a figyelmét, aki nem tudná, hogy a körforgalom előtt nincs STOP tábla, nem kell megállni, hanem a legtöbb esetben (ha nem kell közvetlen elsőbbséget adni) folyamatosan és lendületből be lehet csatlakozni! Ne akasszuk meg, lassítsuk le a forgalmat szükségtelen megállással, túlzott lassítással, teszetosza magatartással, hanem tessék felvenni a forgalom ritmusát, bátran becsatlakozni a körforgalomba! Nagyon fontos lenne ezt begyakorolni, mert egészen döbbenetes, hogy egyesek mit össze tudnak szerencsétlenkedni, ha körforgalmat látnak.
Előzmények megtekintése
Részben egyetértek, de azt is tudomásul kéne venni, hogy a közlekedésben igenis nagyon sok tapasztalatlan, gyakorlatlan vezető. Ezenkívül, a rutinosabbaknak is lehet "rossz napjuk". Magánéleti, munkahelyi gondok, betegség, fáradtság, miegyéb, ami nagyban befolyásolja a közlekedésben nyújtott teljesítményét. Ezért úgy gondolom, minél gyakorlottabb, tapasztaltabb sofőr(nek tartja magát) valaki, annál nagyobb felelősséggel tartozik a többi közlekedőért, annál nagyobb türelemmel, megértéssel tartozik a többi közlekedővel szemben.
Gyanítom, senki sem úgy született, hogy kisujjában volt a közlekedés minden csínja-bínja. Az szgk.-oktatóm az mondta magáról, több évtizedes tapasztalattal, hogy "Nem tudok vezetni, csupán elboldogulok a forgalomban". Úgy gondolom, ezt sokaknak magukévá kéne tenni.
Egy körforgalom elég speciális dolog. Egyrészt a többsége nem (jól) átlátható, hisz középen sokszor van valamilyen tereptárgy, oszlop, dombos zöldterület stb. Ezenkívül, egy egyenesen közeledő jármű sebessége sokkal könnyebben felmérhető, mint egy kanyarodóé. Vagyis, mikor a középen kilátást takaró dolog mögül kibukkan, még majdhogynem oldalról látjuk, ezután szépen felénk fordul, ennek tempóját nehezebb megbecsülni, ezért természetes, hogy a kis gyakorlattal rendelkezőknek, vagy a fentebb sorolt okok miatt lassabb reakciójú, hosszabb észlelési idővel rendelkezőknek több időbe telik, míg helyesen mérik fel a szituációt.
Tehát, az első gondolatunk ne az legyen, hogy "Menjél már te mazsola, oda simán befértél volna", hanem arra gondoljunk, hogy nekünk sem ment mindig, és ezután is lehet még nekünk is "rossz napunk".
A körforgalmat a "vezetők" nagy része még mindig nem tudja használni. Behajtás előtt indokolatlanul befékeznek, pedig nincs STOP tábla és világosan látható, hogy nem jön senki vagy még nagyon messze van és lendületből beférnének elé. Ezzel a bátortalan, gyakorlatlan bizonytalan magatartásukkal megállásra kényszerítik a mögöttük haladó autósokat és balesetveszélyt is okoznak.
Minden vezetőnek szeretném felhívni a figyelmét, aki nem tudná, hogy a körforgalom előtt nincs STOP tábla, nem kell megállni, hanem a legtöbb esetben (ha nem kell közvetlen elsőbbséget adni) folyamatosan és lendületből be lehet csatlakozni! Ne akasszuk meg, lassítsuk le a forgalmat szükségtelen megállással, túlzott lassítással, teszetosza magatartással, hanem tessék felvenni a forgalom ritmusát, bátran becsatlakozni a körforgalomba! Nagyon fontos lenne ezt begyakorolni, mert egészen döbbenetes, hogy egyesek mit össze tudnak szerencsétlenkedni, ha körforgalmat látnak.
Előzmények megtekintése
annyit hozzátennék hogy ezt nem sok körforgalomba lehet megtenni, mert:
1: vannak kitéve információs táblák --pl. központ, vagy Enying felé, stb..) ami hihetetlenül zavar abban hogy lássam ha jön valami.Pláne ha nem tudok már előtte sem benézni a körforgalomba valamilyen természetes, vagy mesterséges akadály miatt.
2.: vigyázzunk a lendülettel mert nem kellene közvetlen a kijáratba gyalogátkelő helyet tenni, így az ilyen "suhanásokkal" könnyen gyalogos gázolunk.Mert ugye a gyalogos nem néz hátra, jobb esetben csak oldalra, de leginkább semerre :))
3: ha két bejárat egymáshoz közel van, és mindenki "suhan", aztán egyszer csak csatt, akkor meg majd azon megy a vita ki ért be előbb a körforgalomba, mert ugye aki benne van annak van elsőbbsége..
De vannak azért "jól" megépített körforgalmak, amikben szinte nincs is oldalról behajtás, az egyenes haladáshoz meg szinte kanyarodnunk sem kell.Vajon ezek minek vannak?
A körforgalmakról annyi a véleményem, hogy nem egy roszz elképzelés. TÚLSÁGOSAN KICSIRE MÉRETEZIK ŐKET! Némelyik csak akkora, hogy szinte irányváltás nélkül át lehet hajtani rajta.
A körforgalmat a "vezetők" nagy része még mindig nem tudja használni. Behajtás előtt indokolatlanul befékeznek, pedig nincs STOP tábla és világosan látható, hogy nem jön senki vagy még nagyon messze van és lendületből beférnének elé. Ezzel a bátortalan, gyakorlatlan bizonytalan magatartásukkal megállásra kényszerítik a mögöttük haladó autósokat és balesetveszélyt is okoznak.
Minden vezetőnek szeretném felhívni a figyelmét, aki nem tudná, hogy a körforgalom előtt nincs STOP tábla, nem kell megállni, hanem a legtöbb esetben (ha nem kell közvetlen elsőbbséget adni) folyamatosan és lendületből be lehet csatlakozni! Ne akasszuk meg, lassítsuk le a forgalmat szükségtelen megállással, túlzott lassítással, teszetosza magatartással, hanem tessék felvenni a forgalom ritmusát, bátran becsatlakozni a körforgalomba! Nagyon fontos lenne ezt begyakorolni, mert egészen döbbenetes, hogy egyesek mit össze tudnak szerencsétlenkedni, ha körforgalmat látnak.
Tisztelt Csutak!
Nyilvan en is tosztaban vagyok az On altal vazolt szempontokkal...
Nem is azt velemenyeztem, h az ember alva, varosban balesetveszelyesen, 20 km/h-val, orszaguton pedig 60-nal kovalyogjon balesetveszelyesen es indokolatlanul lassan az uton...!
Ellenkezeg, az ember ugy kozlekedjen, lenduletesen, hogy tisztaban van vele, hogy masok is kozlekedni szeretnenek, odafigyelve a tobbi kozlekedore es a szabalyokat ismerve lep a forgalomba.
Ne csak masokkal szemben legyenek elvarasaink, hanem eloszor bizonyosodjunk meg rola, hogy mindent megteszunk-e a magunk reszerol....
Dr. Csutak!
Sajnálom ha valaki abszolút mértékben nem érti azt amit elolvas:(
Bocs a zavarásért.